FĹ‘oldal

Korunk 1931 Július

Három uj regény


Fábry Zoltán

 


Nézzük először Milo Urban regényét (Die Lebende Peitsche Universum Bücherei, Berlin) az első szlovák regényt, mely frissességében, nyelvi szépségében első jelentkezésben már világregény. Ez a regény nem a mai Szlovenszkó könyve, de a magyar csendőr — és szolgabíró — uralta szlovák falu háborús dokumentuma. Ott végződik, ahol Szlovenszkón a ma kezdődik. Szabó Dezső Elsodort faluja mellett üdítően és józanítóan hat egyszerű adaequat szegénységében. Most érzem, hogy Szabó Dezső „ősbuzogása” tulajdonképpen menynyire — irodalom, most, hogy a falut ugyanegyidőben egy más valaki a saját atmoszférájában fogta meg hozzátoldás nélkül, ellenőrizhető valóságában. A szlovák falu a háborúban: ember- és állatrekvirálások. krumpli és pálinka, csendőr és papi malaszt, jegyző és letiport asszonyok, urak lakájaikkal és faluszegénység a bajaival. „Kezdetben mindent a háborúra fogtak. De mert maga a háború messze és megfoghatatlan volt, az emberek az okot egyre jobban a közelben kezdték keresni.” Milo Urban is így csinálja. Annyira közel férkőzött a faluhoz, hogy nem bír tőle elszakadni. Nem megy és nem is mehet tovább. Az összefüggések igazi okláncolatát nem láthatja és nem láttatja még a lázadó robbanó elem berontásánál sem. Tudomásul veszi, elégtétellel és tovább adja. A maga szűk faluvalóságában, primitiv emberi tiltakozásában fogja fel az egész háborút, a forradalmi kirobbanásig. De ma, ha egy író évek multán vetíti ezt a képet: többet követelünk tőle. Csapjon ki a sorokból valami: vezesse az író úgy a történést, hogy az egy pillanatra se veszítse el kapcsolatát a mával, legyen meg a tegnap szégyenregényében is az a fludium, mely a mából árad visszafelé. Urban regényének hőse Hlavaj Ádám, a szökött katona az elemi kitörés pontos ösztönével verte szét az akadályokat. Urban csak ezt, csak ennyit közvetít. Pontot tett. Hogy ezt a pontot, mint oldja fel, hogy a mai szlovenszkói valósághoz hogyan találja meg az útat: végeredményében ez dönti el Urban regényének szociális értékét és jelentőségét. Urbanban semmi sincs a pozitiv szocialistából. Hívő vallásos lélek, aki csak ez emberi taposottság ösztönös tiltakozásával sikolt a rém felé. Antimilitarista, aki nem tudja, hogy a háború elleni harc egyetlen módja: osztályharc a háború ellen. Hans v. Zwehl a felfedező lelkesedésével forradalmárnak kiáltja ki Urbant. Én úgy tudom, hogy Urban még ma is munkatársa Hlinka lapjának, a Slováknak. Ha tehát Urban forradalmár, akkor azt a legelső lépést várjuk tőle, mely elszakítja a katholikus reakció korlátjai közül. De Urban ma még nem tart ott s így azután érthető, hogy mért van ebben a regényben az öreg szlovák papa már majdnem szentté glóriázva és hogy a fiatal Létay káplánban mért csak a türelmetlen magyar hazafit látja meg és hogy mért sikolt fel lelke legmélyéből pont akkor, amikor a háborúba induló harangokat búcsúztatja a falu. „A hatangozó kezével egy nagy keresztet vetett az égre és ez a kereszt valahol láthatatlanul függve maradt a térben.” Ez Urban szocializmusa. A szimbolikus és láthatatlan kereszt, a megfoghatatlan és így megváltozhatatlan kreaturális szenvedés. Ez a föld minden pórusából, a szenvedés, az embertelenség mindenütt jelenvalóságából áradó bizonytalan valami: metafizikusok, költők, menekülők ma már foszladozó ködfala. Szociális panteizmus, vagy panteista szocializmus: ellenkezője mindannak, ami az egyszerű, a kézzelfogható, a csakugyan változtató szocializmushoz vezet.


Urban pontot tett, Arthur Holitscher a kettőspont tárulkozásával, a holnap közvetlen küszöbén írja új regényét (Es geschieht in Berlin — S. Fischer, Berlin). Egy lehetetlen és rossz regény, mely kordokumentumnak is hiányos, noha mindazt akarja adni, ami egy változás előestjén a ma legkritikusabb városát: Berlint jellemzi. Benne van az ifjúság szexuális nyomora, kéjgyilkosságig érő anarchiája, van itt pszihoanalizis Ödipuskompleksszel, gazdag ifjú emberek és lányok szalonkommunizmusa, golfnál izgatóbb fölény játéka, színházválság és Ehereform, emigránsok és siberek, szekták és világmegváltók, koncernek vezérigazgatókkal és lakájokkal, korproblémák, forradalmi viták szalonokban és kávéházakban, benne van a szociáldemokraták egész nyomorúsága. Benne van néhány vitában, Max Hölz fogadtatásában a kommunizmus és gyenge poénnak a végén egy kis gázt is szagolunk. Mindenből valami és a végén mégis szavakkal álcázott irtó nagy üresség ásít, ami már szinte megdöbbentő, hisz Holitscherről van szó. Mért, honnan ez az üresség? Mért nem él ez a regény, mért papiros? A felelet egyszerű: Holitscher elfelejtette, hogy Berlin jelentőségét ma a proletárok adják meg s aki ma Berlinről egy változás előestjén írni akar, annak a proletárnegyedbőr kell kiindulnia. Holitscher nem jut el odáig és így újra igazolódik, amit e lapokon egyszer már leszögeztünk: Holitscher és még egy páran meglátják a kizsákmányolt munkást Ázsiában és Afrikában, de a közvetlen közelben élőt nem ismerik, azt tehát közvetíteni sem tudják. Ezért maradt ki ebből a regényből a berlini proletárélet, ezért nincs ebben a regényben semmi más, mint végnélküli viták, ezért próbálja szugerálni Holitscher, hogy a németek alapjában véve vagy egyszerűen nem akarják a forradalmat, vagy képtelenek a megvalósítására. Aki számításon kívül hagyja a tömeget és csak kávéházi és szalonbeszélgetéseken keresztül szűri le a változás előestjén az igazságot, az természetesen nem is juthat semmiféle pozitiv konkluzióra. A változás előestjén egy regény stoppolni akarja a helyzetképet és akkor kisül, hogy írójának nincs egy uralkodó gondolata, nincs célja, nincs útmutató mondanivalója. A regénynek nincs kötőszövete, részeire bomlik és — elfelejtük.


A Holitseher regénnyel egyidőben egy szerény 1 márkás regény jelent meg: Klaus Neukrantz: Barrikaden am Wadding (Internationaler Arbeiter Verlag, Berlin). És ez a kis regény: Berlin, a változás, a jövő regénye. Nem markol össze mindent, csupán a legfontosabbat, a legjellemzőbbet, ahonnan ez a berlini változás kiindul: azt, ami Holitscher regényéből kimaradt... (Stósz)


 


Vissza az oldal tetejére