FĹ‘oldal

Korunk 1931 Július

Gyapjuáru R. T.


Vajda Sándor

 


 


Ha most munkához jutok, pénteken előleget kérek, kiszedem a zálogházból a kabátomat.”


1928 tele évtizedek óta, sőt az okos emberek szerint századok óta a legridegebb tél volt. A nagyobb uccák kereszteződésénél teáskatlanokat állítottak fel, kenyeret osztottak szét a munkanélkülieknek, az asszonyok hosszú sorokban állottak fel szénért, mint akkor, régen 1916-ban meg 17-ben és 19-ben, az ujságokban napi-rovat lett a megfagyások sorozata. Otthon hagyott gyerekek, míg anyjuk munkában volt, öreg, beteg emberek elaludtak és fagyva találták meg őket. Egyes gyárakat bekellett zárni szénhiány miatt, másokban korlátozták a munkaidőt, mert a városi elektromosművek nem termeltek elég áramot. Az állatvédő egyesület plakátokon kérte a madarak etetését. Dühöngött a jótékonyság meg az influenza.


Ecker már félhatkor a nagy gyár kapuja előtt állt, nehogy valamikép is elkéssen. Hallgatta a toronyóra ütéseit. Háromnegyedkor Krémerné felnyitotta a kaput és lassan megérkeztek a munkások. Keller táskáját hóna alá szorítva ugrik le a villanyosról. A kivarrólányok elegáns tipegéssel fordultak be a sarkon. Vida cipőhegyét csodálja, sárgára fakult bajusza alatt füstől egy ócska cigarettavég. Findeis Géza nagyokat lép, beugrik a krájzleroshoz egy félliter tejéit. Laureknén elől-hátul feszül a ruha, másfélmázsás testében elég a háj. biztos nem fázik. Piros bluz van hullámzó elején, kötött, zöld sapka enyeleg kurtahajú fején.


Krémerné topog, köszönget, vizsgálja a bemenőket, kik mind megnézik Eckert, ki végre megfogta a főbizalmit és hivatkozva szakszervezeti tagságára, sokáig tartó munkanélküliségére, bejelenti, hogy a munkaközvetítő ide küldte, itt a gyárban van üres szék, ő már dolgozott Schwabegeren, az elvtárs tehát szóljon egy pár szót az üzemvezetőségnél.


— Rendben van. Két embernek jut hely. Várja meg az igazgatót, az felveszi és a mester majd elvezeti a géphez.


Talán jut majd egy pár cipőre is hamarosan — gondolta hirtelen ölömmel Ecker.


A kapu alatt, a fekete táblán, egy cédula:


 0132Értesítjük a munkásságot, hogy eddigi megszokásunkhoz híven, ezentul is a legszigorúbban megtiltjuk az üzem helyiségeiben való gyűlésezést és bármiféle vitatkozást. Az ez ellen vétőket az összes hatalmunkban levő eszközökkel fogjuk büntetni.”


„Az üzemvezetőség.”


Alig egy negyedórával később egy másik cédula: „Az összes szövőmunkások figyelmébe!


Ma délben Kettner pincehelyiségében üzemgyülés lesz. A tárgyalások fontossága minden elvtárs és elvtársnő megjelenését kivánja. Mindenki ott legyen”


Peltzer


Főbizalmi.


 


          Fő úr! egy spriccert. Gulyást, fő úr! Konrád, mi van a levessel? Fáni, hozod már végre a kenyeret? Korsó sört! Pohár sört! Először levest! Mi a mai menű? Sört! Hozzon frisskenyeret! Pohár sört! Friss a gulyás?


Peltzer megütögeti poharát. A levesszüresölés megszűnik. A feléje háttal ülők megfordítják székeiket.


Elvtársak! Valamennyien tudjátok, hogy az üzemvezetőség elhatározta, hogy az eddig gyártott jóminőségű árú helyébe gyatrábbat, kamgarn helyett streichgarnt fog szövetni. A tapasztalás azt mutatja, hogy míg az ujabb tipusú gépeken a kamgarn árúnál 45-47 ezer vetületet termeltünk, a régi tipusuaknál meg 40-41 ezret, a Streichgarn árún bizony alig fogunk 30-35 ezret termelni. Mi, bizalmiak, természetesen figyelmeztetjük az igazgatót arra, hogy ezt az árút nem vállalhatjuk az eddigi akkord mellett és hogy további tárgyalásainknak biztos alapot adhassunk, meg kell kérdeznünk a munkásságot, azaz a takácsokat, mert elsősorban azok átlagos bére van veszélyeztetve. — Az igazgató kijelentette, hogy arról szó sem lehet, hogy a kamgarn akkordját alkalmazzák a streichgarnra is, — ő a streichgarnárú alapakkordjául csak 23 garast tud fizetni, a vezérigazgatóság megtiltott neki minden további engedményt. Arra való tekintettel, hogy ilyen súlyos következményű tárgyalások folytatására magunkat nem éreztük felhatalmazva, kijelentettük, hogy ma délre gyűlést hívunk össze. Az üzemvezetőség megtiltotta a szövőtermekben a gyűlést ós a végén be is jelentette, hogy ha a munkásság nem hajlandó az általa ajánlott bérek mellett dolgozni, kényszerülve lesz hat-nyolc embert elbocsájtani, ennyi ember részére nincs elég kamgarn megbízás, a streichgarnt pedig ki fogja adni egy vidéki kis szövődébe munkára.


Mi a véleményetek elvtársak? Ezt akarjuk mi bizalmiak most megtudni.


Először csend. Hávelné sipítani kezd: — „Én ugyan nem dolgozom.” — Laurekné izgatottan hullámzik. Vida harmadik cigarettáját ejti levesmaradékába. Aztán egyszerre, keresztül-kasul, össze-vissza hadonászik valamenynyi, magyaráz, susog vagy ordít, csapja az asztalt vagy csitítja a szomszédját, csóválja a fejét, ugyhogy a pincérek ijedten dugják be fejüket az ajtó-nyíláson, Peltzer kétségbeesetten csenget ceruzája végével elárvult, kicsorbult poharán.


— Csend, csend, elvtársak, nyugodjatok meg, így nem jutunk sose eredményre!


Gabl: Szót kérek!


Peltzer: Gabl elvtársé a szó.


Gabl: Tisztelt gyűlés, csak azt akarom mondani, hogy voltam én már eleget munkanélkül és akármilyen keveset keresek is, mindég több az, mint a segély. Én mondom nektek, fogadjuk el a rosszabb árút. csak a bizalmiak igyekezzenek valamivel magasabb bért kiszorítani.


Peltzer: Havelnáé a szó.


Havelné: Tisztelt kollégák és kolléganők. Én már régóta dolgozom és tudom mit beszélek. Most hetvenöt schillinget keresek, mint jól kvalifikált munkás és nem vagyok hajlandó kevesebb bérért dolgozni. Ne fogadjuk el a rossz árút. A gyáros csak bocsássa el azt a pár embert, azok csak munkához jutnak valahol, mi meg tovább keresünk rendesen. (Közbekiáltások: Nem szégyenli magát?) Én bizony nem. Csak ennyit akartam mondani.


Peltzer: Dusch elvtárs beszél.


Dusch: Én öreg ember vagyok már és ha elbocsájtanak mehetek koldulni. Mert kinek kell ilyen öreg ember!? A fiatalember sem kap hamar munkát. De nem erről akartam szólni, hanem csak azt mondom elvtársak, nehezen kell dolgozni ma a megélhetésért, igyekezzünk elérni azt. hogy senkise veszítse el kenyerét ós hogy ne éhbérért kellessen naphosszat izzadni.


Peltzer: Ki akar még szólni? Ecker elvtárs.


Ecker: Elvtársak, mindenki megérti azt, ha valaki nem akar munkanélkülivé válni. Itt Ausztriában minden harmadik munkabíró ember kenyér nélkül áll. Gyerekes apák és családfenntartó anyák vannak közöttünk és a fiatalembereknek is vannak öreg szüleik, kiket támogatni kell. Keserves dolga van annak akinek a vacak segélyért kell sorba állni meg mindig pecsételni, újra pecsételni. Ezt tudjuk mind. De ne felejtsétek el, hogy most ebben az üzemben, ahol csak szervezett munkás dolgozik, ahol mind jól kvalifikált emberek vagyunk, kik nehéz harcokkal küzdöttük ki az átlagosnál valamivel jobb bérünket, amely még így is éhbér, ezt a bért akarják most lenyomni, az mellékes, hogy milyen módon. Az elé állítanak minket: válaszszunk, vagy elbocsájtanak egynéhányat vagy pedig valamennyien kevesebbet keresünk. A bizalmiak mondják, hogy az igazgató kijelentette, hogy csak pár hétig tart ez az állapot, mindenki kap kb. egy 5-7 darabos láncot. Aztán folyik minden rendben tovább. Szóval én azt mondom elvtársaik, vegyük magunkra azt a terhet, hogy rövid időre elbocsájtanak pár embert, de viszont hosszan tartó bérharcaink eredményét, a rendes megélhetést ne engedjük megbántani. Ennyit akartam mondani.


Peltzer: Nem akarlak titeket befolyásolni. Nagyon nehéz tanácsot adni, amikor mindenki saját bőrét vagy garasát félti. Természetesen tiltakozni kell az ellen, hogy közöttünk olyanok is vannak, kik saját keresetüket minden más fölé helyezik és azt hiszem Ecker nevében is beszélek, amikor rámutatok arra, hogy ezek az emberek nem hozzánk méltóan viselkednek és hogy egész más okokért nem akarnak az osztálytudatos munkások a kiharcolt akkordórabérekből engedni. Mert tényleg úgy van, hogy elvesztjük évek alatt kiverekedett eredményeinket vagy pedig néhányunk egy ideig szükséget lát. Öntudatos proletár mind tudja, mit kell, hogy tegyen. Elvtársak, három perc mulva egy óra. Szavazzatok gyorsan.


Gabl: Én nem ismerem el a szavazást. Schwarznak a sapkájába teszik a cédulát, ahhoz pedig urna kell. Nem ismerem el. (Közbeszóló: Hozd el a nagyanyád éjjeli-edényét.)


Peltzer: Elvtársak, tegnapelőtti gyűlésünkön elvetettük a Streichgarn árút. Tegnap délelőtt fenn voltunk az igazgatóságnál, az iroda párnázott ajtója előtt várakoztunk egy félóráig, míg beengedtek. A munkásság elhatározását tudomásul adtuk és azt válaszolták nekünk, hogy legalább is tizenöt takácsot fognak még e hét végén elbocsájtani és fölvilágosítást sem tudtak adni, hogy mikor kezdjük meg ujra a rendes munkát. Tehát nem egy pár hétről, hanem hónapokról, esetleg teljes szezonokról van szó. Ily körülmények között meg kell állapítani, hogy az üzemvezetőség a munkásságot lépreakarta csalni és ha a rossz árút elfogadtuk volna először egy pár hétre, akkor később sült volna csak ki, hogy nagyon meggyült az a pár hét. — Hát gondolkozzatok, elvtársak, most már családok exisztenciája forog kockán. Ki akar hozzászólni, Te se Ecker? Vida te? Hát akkor szavazzunk.


Este van. Szines, amilyet a költők versbe foglalnak. Reggel hétre már a gépnél állni, este félhatkor érzi az ember combját, talpát, tüdejét. Szeme ég és néz, néz, de nem lát meg semmit. Ez így megy napról-napra. Ha oldalába beáll a szurás vagy reuma gyötri térdét, akkor pihen csak a munkás, odatolja székét, ágyát az ablakhoz és látja a tarka uccát, a csillogó üveg alatt.


Este van. Munka után gyűltek össze egy percre. Szavazás. Vida dühös tehetetlenséggel ordít: — Minek a szavazás? Hisz dolgozni muszáj ma és ha nem fogadjuk el, amit a kapitalista diktál, holnap fejünkre másznak gyermekeink, hogy éhesek.


Az egyik szavaz ,a másik nem. Peltzer meg se nézte a cédulákat. Ügy is mindegy. „Dolgozni muszáj.” Igy dolgozni?


Este van, tarka este. Annak, akinek ideje jut arra, hogy levegye kalapját, homlokát megtörölje és felnézzen a háztetők közé, meglássa azt a szép első tavaszi estét.


Hogy mondta Vida? „Dolgozni muszáj.”


Igen. Ha bele is döglesz.


De csak addig, míg egyedül, zsebretett kézzel vársz.


Albrecht, Nowak, Ecker, Herb és Podolák jöjjenek fel az irodába leszámolásukért


A mester pislog, balkezével jobb füle cimpáját, jobbkezével meg háta végét kaparássza. Peltzer bámul reá, mint aki előtt hirtelen száz fonal szakad.


— Azt a hétszentséges kegyetlen gazember mindenét ennek a bandának, hát mégis? Tizenkettes, huszonegyes, negyvenkilences, ötvennégyes és ötvenkettes takácsok.


Odamegy Eckerhez és a többiekhez:


— Nézd elvtárs, minden hiába való volt. Lenyomták bérünket, kétszer annyit kell izzadnunk a vacak anyagnál, de most elbocsájtanak ötöt. Téged is. Menj föl majd a leszámolásért.


Hát mégis.


A gépek állandó kattogását már meg se hallja, aki évekig ott él. A vetélők csöpülnek. Jobbról balra, jobbról balra. Balról jobbra, balról jobbra. Balról jobbra, jobbról balra. Balról jobbra, balról jobbra. Jobbról balra, jobbról balra.


Tavasz van.


A koszos ablakokon alig jön be fény. Verőfényes napon is ég a villany. Már mindegy.


Kezdődik ujra Sorba állni, pecsételni. Pecsételni, sorba állni. Se cipő, se kabát. Csak sorba állni, pecsételni.


Erővel, egyforma erővel csapódik a vetélő. Sorba állni, pecsételni. Pecsételni, sorba állni. Végtelen hosszú sorokba állni.


Meddig?


* Mutatvány a szerző hasonló című regényéből.


 


Vissza az oldal tetejére