FĹ‘oldal

Korunk 1931 Május

Egy magyar író Amerikában


Bölöni György

 


Egy magyar író New-Yorkban angolul szólalt meg háborús, hadifogoly könyvben. Lengyel Emil, a könyv (Cattle Car Express) szerzője, mint esszéista ismerős a New-York Times hasábjairól, ahol európai témákkal foglalkozik évek óta. Magyar író, akit a magyar „közönség nem ismer, mert kezdettől fogva angolul ír. Hogy a New-York Times nevét említem, főleg azért teszem, hogy Lengyel helyét is megjelöljem e világlappal, mely ma nemcsak a legjobban informált, de legpártatlanabbul dokumentáló lapja csaknem az egész világnak, a legelfogulatlanabb kapitalista ujság.


A kiadó (Strassburger Foundation, New-York) amerikaiasan így foglalja össze Lengyel könyvének tartalmát: „Bubi, az önkéntes, alig nőtt ki a gyereksorból és mamája levélben kérte a káplárját, hogy ne engedje a lövészárokba, míg meg nem issza a kávéját... Mezelinov ezredes gentleman volt és ezért került büntetésből a Biala melletti Birks kis garnizonjába... Tarcsai hadnagy a fogolytáborban jelképesen az oldalához kapott és így szúrta le nemlétező kardjával dühében féllebvalóját, Hahn főhadnagyot... A kis Piotrnak jó gazdája volt s tőle csak pofon járta, de a durva inas rugásai nagyon fájtak... Amikor Piotrból Malakoff elvtárs lett, nehezen tudta leírni a nevét, az ábécé többi betűivel nem volt jó barátságban, de ő volt a vörös parancsnok és élet-halál felett rendelkezett... Landler a jámbor kis kadétra gondolt a szomszédos barakban, aki anarchista akart lenni. A múlt héten az anarchista elájult, amikor egyik pajtása elvágta az ujját... Az északi szél fantasztikus ábrákba (csapkodta a havat a vörös őr körül. Landler kint járkált, amikor egyszerre az őr hozzá szaladt és arconcsókolta. Kest volt, aki rendkívüli szolgálatot teljesített. Két kövér könycsepp pergett végig az arcán s fél úton megfagyott. Kest megfordult és szó nélkül visszafutott posztjára... Froken Elizábet azt mesélte, hogy szomorú, amiért Norvégiában nincs háború: szerette volna Knut urat hősként uniformisban látni...”


Ez epizód töredékek mögött, melyekben egy tucatnyi magyar katona élettörténete pereg le a fronton és orosz hadifogságban, az írót túl a háborún s túl, a hadifogságon az örök harcok fájdalmas és számára lehangoló miértjein átment ember érdekli. Nem a hadifogoly élmények, hanem az élmények hatása. A slemil naivitásának fölénye s egy Charlie Chaplines szomorúság és szatirás derü áll itt szemben azokkal az erőkkel, melyek a háborút csinálták. Katonai drillekkel, szociális törvényekkel és emberi korlátokkal, melyek sérthetetleneknek érezték magukat s góliátoknak látszottak az uralkodó rend szemében s az élet kényszerére mégis mint az ostobaság gyerek-ballonjai pattantak szét. A Cattle Car Express hősei számára egy pillanatra sem volt hazafias vagy hősies színjáték a háború. De azért ez a könyv mégsem úgynevezett „pacifista”. Nem is „háború ellenes”. E könyvben mind ezeken túl, az emberek megkapták a nagy sokkot és ki-ki élményei súlyos terhét cipelve igyekezik elhelyezkedni a világban. Nem annak a mai új generációnak hangja ez, mely épít és verekszik, nem a „902-esek”-é, hanem azé a kombattáns nemzedéké, mely az élet kissé kesernyés szájaizével félreállt, mert számára, megpróbáltatásokban bénúlt lelkek számára, céltalannak látszott az aktív színjátszás. A fogolyélet depressziója volt ez, de emellett egy időszakban az emberiség nagy részének véleménye, hogy a háborúk és a forradalmak viharain át kialakult egy új emberiség, melynek lényegét már nem változtathatja meg. Ez volt az az uralkodó világfelfogás, mely hitte, hogy az orosz forradalom lehullámzik, mint egy hatalmas nagy epizód, a világ visszatér a régi kerékvágásba és zavartalanul folytatja továbbéletét. Más hadifogoly könyvek topografikusabban közelebb érezték magukat térhez, időhöz. E könyvnek azért valahogyan csak írói viziója abstrakt, de alakjai benne élnek az eseményekben és előlépve a háttérből, a világ nagy forradalmi válságának erjedő szagát és már aromáját is magukkal hozzák.


E sorok írója, – sok-sok év óta távol él Magyarországtól, de a magyar irodalom termését meglehetős jól, ismeri, — őszintén megmondja, hogy mi lepte meg elsősorban ebben az Amerikában született magyar könyvben. Meglepte az erkölcsi és emberi értékelés magassága, aminek hiányát a legtöbb magyar könyvön: nem érzi. Ez az emberi látószög, amiből az amerikai magyar író sorsok forgását és emberek formálódását nézi, az egyéni kitűnőségen kívül annak a távolságnak is következménye, amiben ez az amerikai magyar író él a magyar Dunától. Egyszerű konstatálása ez annak, ami a magyar határoktól távoli kritikai olvasóban minden alkalommal felébred, ha magyar könyvet vesz kezébe. A mai magyar irodalom kilencvenszázalékában annyira lokális, a nagyvilág számára zárt és érdektelen világnézet árad felénk, ami sehogysem tudja összeegyeztetni a magyar témát és a magyar-sorsot, az emberi-témával és ember-sorssal. Ugy látszik: a magyarországi írónak mindenféle gátlásokon kell magát azért is átverekednie, hogy olyan erkölcsi és emberi levegőbe emelkedjék fel, amilyen ebből a könyvből a magyar glóbusz-problémák színterétől távol, egész természetesen és magától értetődően árad. (Páris)


 


Vissza az oldal tetejére