Korunk 1931 Március

Ambrus Zoltán, az állásdenunciálás és a bőrkabát...


Kemény Gábor

 


A gyerekek elbámulásánál van egy megdöbbentőbb: az. öregek elámulása a dolgok új rendjén... vagy a dolgok új anarchiáján, melyet vagy nem tudnak, vagy nem. akarnak megértem s melyért így ha leplezve is — megtagadják a felelősséget. A fiatalokról van szó ezuttal ismét, a rakoncátlan fiatalokról és főleg a rakoncátlan pestiekről... Azokról, akikről már az Uj Idők krónikása megírta, hogy tanulhatnának egy kis fegyelmet az ifju magyar cserkészektől... Az ifju magyar cserkészek ugyanis életrevalóak, a jég hátán is megélnek, semmiféle praktikus munkától nem riadnak vissza... Nem olyan élhetetlenek, mint a pestiek, akik egy rongyos. kis írnoki állásra százával, meg ezrével folyamodnak és — horribile dictu — el se kezdik kisebb protektorral, mint egy miniszterelnökkel vagy főherceggel, vagy egy tisztelendő püspök úrral... Csodálatos emberek ezek a pesti magyarok. Jogosan elbámul rajta Herczeg F. Uj Idők-jének élelmes és fegyelmezettkrónikása...


És a Pesti Napló vasárnapi krónikása is elbámul. Ünnepi kirándulásra megy a habarék világnézetű lap dzsungeljából (...minden páros napon Friedrich István eszi meg benne a kormányt szőröstől bőröstől és minden páratlan napon egy miniszter eszi meg benne a magyar demokráciát...) lesbe áll, körülnéz és felfedez egy új típust: az állásdenunciánst... Az álláshalmozók névtelen feljelentőit... Az álláshalmozókat nem bántja, sőt inkább védelmébe veszi... A dolgozó nőt, aki nem mond le keresetéről, holott férjhez ment, a kisfizetésű tisztviselőt, aki „úgy halmozza az állást, hogy felesége is keres”, mert különben nem tudnák eltartani a gyermekeiket... Bezzeg, a régi világban... Akkor is voltak, akik két-három ember helyett tudtak és akartak dolgozni, de akkor még nem született meg az új típus, az állásdenunciáns, akiknek őre, Ambrus Zoltán oly elszántan szegezi neki rozsdás fintáját. „Csak arról van szó, hogy: botrány ha valakinek; egynél több állása van”. Nem erről van szó. Nem a szegényemberek két falat kenyeréről van szó, de azokról a telhetetlen álláshalmozókról, akik miatt némely szegény legénynek egy falat sem jut... Ezek a szegénylegények aztán — egyéb foglalkozás hiányában — feljegyzik, számontartják, összegezik, nyilvánosságra hozzák az álláshalmozókat... Sőt (éppen a P. N. írta meg egy páros napján) a miniszterelnök úrnak is jelentést tesznek a sokkenyeres emberekről... Vagy más Illetékes Uraknak. Igaz, hogy ez nem használ semmit, sőt egy kissé naiv is, mert Illetékes Urak nagyon jól tudják, hogy az általuk fentartott rendszerből születnek meg ezek a végzetes igazságtalanságok. De ha Ill. Urak ezt nem is ismerik be, annál inkább kell látnia az írónak, hogy az állásdenunciálás mögött a jognak és a humanizmusnak a denunciálása settenkedik, hogy a nagyétvágyú polgártársakkal szemben a statisztika a husfogyasztás ötven százalékos csökkenéséről számol be, hogy Magyarországon az elmult évben tizenhárom olyan vállalat működött amelynek igazgatóságában országgyülési képviselők foglaltak helyet és részesültek tekintélyes jutalékban. (L. Pesti Napló 1931. II. 1.) Nem az állástalanok denunciáló kedvérői van csupán szó, de erkölcsi összeférhetetlenségről, melyet illik megérezni annak, aki a szociális igazságot keresi. És fizikai képtelenségről is. Az öt-hat állásos emberek egyik munkát sem tudják jól elvégezni. És nemcsak a közerkölcs, de a közegészségügy romlásáról is. Az öt-hat állású orvos képtelen a betegeit jól ellátni. Az Orsz. Társadalombiztosító vezetésében pedig az az elv, hogy amelyik orvosnak már van állása, annak még többet adnak. Érzik ezt a betegek. Aki teheti privát orvoshoz megy... Nem az ostromlás itt a bűn, hanem az állások önző kisajátítása, mely maholnap százezreket tesz ki az éhenhalásnak. Öreg Ambrus nem veszi észre ezt a kisajátítást, de valami egyebet lát meg... A „bőrkabátos” úr szellemét... „Bőrkabátos úrra még mindenki emlékszik... Elpárolgott, de szelleme itt maradt... és megint igénybe akar venni valamit... Most már azon az alapon áll, hogy a tulajdon szentség!... Most már X-nek vagy Y-nak csak a keresetét akarja elvenni... Igénybe akarja venni X. gyermekeinek cipők, kiakarja húzni Y. szájából a falatot”. Szóval: Bőrkabátos úr itthagyta emlékét. Szép és dicső dolog a visszapillantás. De nem szép szemethunyni tíz év szellemi és anyagi garázdálkodása felett... Tettek, ugyan tettek-e egyebet tíz év óta a helyzet urai, minthogy igénybe vették gyermekeink jó cipőit és kivették szájukból a falatot... S most, mikor már az „ujjászületés” kisrészvényeseinek is korogni kezd a gyomruk, mikor a jámbor Vas vármegye és más vidéki hatóságok is felemelik szavukat az „előkelő közfunkcionáriusok, volt miniszterek dúsan dotált állásai ellen” (Pesti Napló 1931.29.) most kezd lúdbőrözni öreg Ambrus háta a Bőrkabátos úr szellemétől?... Ha kidörzsölte szeméből az álmot, azon gondolkozzék inkább: hogyan jutottunk idáig? (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére | |