Korunk 1931 Március

Használ-e a halálos ítélet?


Bolyai Zoltán

 


Magyarországon február folyamán kétizben is működött az úgynevezett „állami ítéletvégrehajtó”, népies nyelven szólva: a hóhér s talán nem lesz. érdektelen ha ezzel kapcsolatban ismertetjük azt a New-yorkban publikált statisztikai kimutatást, amelyből érdekes következtetés vonható a halálos ítéletek s a bűnözések közti összefüggésre. Régen tudott dolog ugyan, hogy a halálos ítéletek a legkevésbé sem rettentik vissza az embert a gyilkolástól. Tudják ezt a törvényhozók, tudják a bírák, sőt az ügyészek is. A statisztika adatai azonban ennek ellenére sem érdektelenek.


Mindenekelőtt három tény kétségbevonhatatlan: 1. Az. Egyesült Államok ama nyolc államában, ahol a halálbüntetést végleg eltörölték a gyilkosságok száma egyáltalán nem emelkedett; 2. Abban a negyven államban, ahol a halálbüntetés még fennáll egyáltalán nem csökkentek a gyilkosságok; 3. A végrehajtott halálos ítéletek, illetve kivégzések nyomán a bűnözési viszonyok semmivel sem javultak. — Természetesen akadnak olyanok akik különböző bizonyítékok révén oda próbálnak konkludálni, hogy csak a halálos ítéletek fentartása jelent gátat a gyilkosságok határtalan elszaporodásában s a halálosítéletet eltörlő Detroit nagyszámú gyilkosságaira hivatkoznak, összehasonlítást téve Detroit és egy kanadai város, Windsor gyilkossági „viszonyai” között, ahol a halálos ítélet fennáll. 1929-ben Detroitban minden százezer lakosra esett 18.6 gyilkosság, Windsorban pedig 3.9. Az ezzel érvelők azonban elfelejtik, hogy Detroit a negyedik nagyvárosa az Egyesült Államoknak s nagy ipari centrum, amelynek lakossága a legutolsó éztízed folyamán megkétszereződött, Windsor viszont egy csöndes, 70 ezer lakosú vidéki város s egy mezőgazdálkodó vidék központja. A windsori gyilkosságok aránylag alacsony számának semmi köze a halálbüntetéshez ugyanúgy mint ahogy a detroiti gyilkosságok nagy száma sem áll összefüggésben a halálbüntetés ottani eltörlésével. Az Egyesült Államokban egy sereg olyan nagyszámú és népsürűségű város van mint Windsor, amelyekben 1929 folyamán egyetlen egy gyilkosság sem történt, sőt akadnak olyanok is, amelyekben már évek óta nem fordult elő erőszakos haláleset. Másutt viszont halálbüntetés nélkül ugyanannyi gyilkossággal „usszák meg”, mint amennyivel azok az államok vagy városok, melyekben a kivégzés még divik. Kaliforniában például fennáll a halálbüntetés, ennek ellenére 1928-ban csupán Los Angelesben hetven gyilkosság történt. A hetven gyilkos közül kilencet ítéltek halálra és hármat végeztek ki. Vajjon javultak-e a Viszonyok a következő évben? A legkevésbé sem, mert Los Angelesben 1929-ben hetvenhét gyilkosság történt s így százezer lakosra nem 4.7 hanem 5.1 erőszakos halál esett.


Még nálunk is a közismert frázisok közé tartozik, hogy Chikagó a világ legnagyobb bűnöző-centruma, holott az Egyesült Államokban 38 olyan város van, amelynek nagyobb a gyilkossági koefficiense, mint Chikagóé. Azt is mondják, hogy minden olyan eset után, amikor a bírák Chikagóban halálos ítéletet hoznak lés a kivégzés megtörténik, — a gyilkosságok száma jelentékenyen csökken. Valójában azonban épp az ellenkezője igaz, mert a statisztika igazolja, hogy az olyan éveket, amelyekben a legmagasabb volt a halálos ítéletek, illetve kivégzések száma, kimondottan a gyilkosságok számának emelkedése követte. Arizona államában például 1916 decemberében eltörölték a halálbüntetést. Már most: 1915-ben, vagyis amikor a halálbüntetés még fennállott, történt 24 gyilkosság, 1916-ban 23, 1917-ben 53. 1918 decemberében tehát ismét bevezették a halálbüntetést. Erre mi történt ? 1919-ben volt 25 gyilkosság, 1920-ban 35, 1926-ban 63, 1927-ben, 48, 1928-ban pedig 54. Az 1917-es év kivételével tehát a gyilkosságok számában semmiféle változás sem történt, csak az, hogy a halálbüntetés újból való bevezetésével a gyilkosságok száma állandóan emelkedett. Ezek után a statisztikai adalékok után alig hihető, hogy a halálos ítélet „pedagógiájának” valami haszna is volna.


A „védekezés” problémájának kulcsa minden bizonnyal máshol keresendő. (Nagyenyed)


 


Vissza az oldal tetejére | |