FĹ‘oldal

Korunk 1931 Január

Az értelmes ifjúsághoz


Gergely Sándor

 


Sokat beszélnek ujabban a magyar intellektuális fiatalság kérdéséről, felfogásunk szerint nagyon felszínesen, mert a kérdés lényegi részét vagy elhallgatják, vagy egyáltalán nem is ismerik.


Miről van szó? Arról, hogy a mai intellektuális fiatalság csatlakozni akar. Csatlakozni akar elsősorban a parasztsághoz és másodsorban az ipari munkássághoz. Az intellektuális fiatalság úgy érzi, hogy vékony sávot alkot az uralkodó osztály rétegei közt, szüksége van tehát társulásra, hogy a szövetkezés révén anyagi és szellemi pozicióját erősítse. Sőt: a csatlakozás segítségével vezető szerepet vél elérni. Magyarán: az intellektuális fiatalság úgy gondolja, hogy intellektusa révén ő a hivatott a paraszti és ipari munkástömegek vezetésére. Mozgalma tehát azt célozza, hogy az intellektuális fiatalság ne széttöredezetten, egyénenként próbáljon érvényesülni, hanem a szövetkezés tömegerejével.


Vezetni akar az intellektuális fiatalság, mert a vezetésre hivatottnak érzimagát... A Bartha Miklós Társaság és a pozsonyi Sarló szövetkezésük céljait abban jelölték meg, hogy a félreértéseket, amelyek a nadrágos ember és parasztság között látszólag fennállanak: eloszlassák, a parasztságot kulturális életre neveljék, a bennük rejlő ős erejü értékeket felszínre hozzák és ezekkel az értékekkel új társadalmi életet szervezzenek, amelyben a paraszt és ipari munkás nem ellensége egymásnak, hanem szövetséges társa s az intelligencia speciálistája, szakembere ennek a boldog, harmonikus életelképzelésnek. Az elgondolás szerint a falu kulturáját kell elsősorban emelni, illetve a parasztság kulturértékeit kell a felszínre hozni.


Hogyan gondolja az intellektuális ifjuság ezt megvalósítani ? Hogyan is lehet a szegényparasztság szellemi színvonalát emelni, amikor se ideje, se pénze nincsen szellemi életének a javítására. Hisz a szegény embernek hiába adunk tanácsokat, regős énekeket, tábortüzeket és hiába biztatjuk arra, hogy énekeljen, gyüjtse népdalait, olvasson könyveket, „művelje magát”, amikor nincsen pénze arra sem, hogy korgó gyomrát megtömje és ideje sincsen arra, hogy az esetleg ingyen megszerzett „szellemi táplálékot” élvezhesse. Vagy vegyük csak a mai időket, amikor is a munkanélküliség idején hatalmas tömegeknek „ideje volna” szellemi életre — de pénze nincsen. A pénz és időfölösleg kérdése döntő módon befolyásolja a szegénység szellemi életének feljavítását.


Vagy úgy gondolják az intelligens fiatalok, hogy az Államot kell arra kényszeríteni, hogy szellemi táplálékkal lássa el a szegénységet? Menjünk bele ebbe úgy, hogy az államot megszállja valami szent ihlet és tényleg: kulturházakat épít a faluban, ingyenujságot küld a szegénységnek, közkönyvtárakat szervez, sporttelepeket létesit. Az Állam! Milyen könyvek és ujságok és milyen szellemű oktatók irányítják ebben az esetben a falusi szegénységet? Az Állam szelleme, az állam, az uralkodó osztály érdeke végzi el a kultura kibányászását és értékesítését a falun. Természetesen az uralkodó osztály érdekében tanit, magyaráz, énekel az ilyen oktatás. Hiszen vannak ma is Népházak a vidéken!


Elhiszem, hogy az intellektuális ifjuság nagyrésze harcol ellenük és szellemük ellen, dehát, ha nem állami támogatás kell, akkor hogyan akarnak a kérdéshez fogni? hogyan akarnak mégis emberibb életet biztosítani a föld páriáinak? A válasz egyszerű, (maguk ezek a fiatalok mondják): földhöz kell juttatni a földteleneket. De elképzelhető-e, hogy a földbirtokos megajándékozza birtoka egyrészével, vagy teljével a földéhes nincstelent? Elképzelhető-e, hogy az összes nagybirtokosok jobb belátásra térnek és birtokaikat szétosztják és a vagyonból csak akkora földecskéi tartanak meg maguknak, amennyit maguk is meg tudnak művelni? Nem, ilyen gondolatra még a Legmegrögzöttebb álmodozó sem ébred. Pedig ez a kérdés: minden parasztprobléma veleje. Földhöz juttatni ingyen a földteleneket! És még — ráadásul — kamatmentes kölcsön is kell vetőmagra, gépekre, házra, jószágra stb. Ez a kérdés lényege és ha erre nem gondol az intellektuális fiatalság, vagy ha csak gondol rá, de nem cselekszik ennek érdekében — akkor parasztimádata kávéházi, vagy klubkereteken belül tünik csak parasztbarátnak s végeredményben kortesjelszavakat harsogtat — parasztfogás céljából.


A parasztimádatnak van másik oldala is. Az intellektuális fiatalság a Parasztról beszél. A parasztról, mint egyérdekü tömegről. Ez is hiba, — súlyos hiba. Mert a parasztság keretén, gyüjtőfogalmán belül a föld-munkásság, a birtoktalan paraszt, a béres és a törpebirtokos másként gondolja sorsának megjavítását, mint a közép és nagyparaszt. Hiszen az utóbbiaknak például egyáltalán nem érdeke a földosztás. Utóbbiaknak például nagyon kedvező állapot a nagy munkanélküliség a falvakban. Az intellektuális fiatalság tehát híjába imádja a PARASZTSÁGOT — szerelme nem fog viszonzásra találni. Mert: nem akarja a kártalanitás nélküli földosztást, ami a földtelen parasztok, tehát a földmivesség óriási többségének az érdeke és mert nem akarja, nyilvánvalóvá lesz minden tisztánlátó előtt, hogy parasztimádata lényegileg nem más mint beházasodási törekvés a nagygazdák rétegébe, hogy az ő segítségükkel „vezessék” a földteleneket. Egyszóval az intellektuális fiatalság célkitűzései nem forradalmiak. Csak egyéni ambícióik érvényesítésére fejtenek ki türelmetlen harsogásba vesző lármát, amely a hivatalban ülők előtt, lehet, hogy forradalminak tűnnek fel, de a földtelen szegények millióihoz nem ér szavuk és „igéjük”. De ha eljut hozzájuk, lepattan róluk és legjobb esetben közömbösen eleresztik fülük mellett az „uri huncutságot”.


Írásom elején azt irtani, hogy a fiatalság csatlakozni akar. Ez a szándék determinálja is egész programmjukat. Csatlakozni lehet teszem fel a demokrata pártból kilépve az egységes párthoz, mert lényegi különbség a kettő között nincsen, mindkettő uralkodni, vezetni akar, mindkettő réteg csupán a polgári osztályban. Ám a polgárság egyik rétegének a fiatal értelmiségnek, a csatlakozása egy másik osztályhoz, amelynek érdekei mások — lehetetlen. És ha ideig-óráig létre is jöhetne ilyen szövetség, hamar kenyértörésre kerülne a sor. A történelem is számtalan példáját mutatja (pl. Esze Tamásék Bercsényivel való szövetsége), hogy a kenyértörésnél a földmivesszegénységnek csak morzsák jutottak, sokszor még azok sem.


Írtam azt is cikkem kezdetén, hogy az ifjúság egyik része arra szánja magát, hogy a boldog új társadalom idején a dolgozók specialistája, szakembere lehessen. Ők csak tanulnak, kitünő mérnökök, orvosok, vegyészek, tanárok akarnak lenni — mert erre különös szüksége lesz a parasztság és munkásság harmonikus együttélésének. Ezek a fiatalok nem is csinálnak semmi mást, csak tanulnak és helyeslik a parasztmozgalmat. Sőt azt a mozgalmat is helyeslik, amelyik „radikális” változtatásokra készül. Helyeslik. Hiszen az ő elgondolásuk az. hogy a paraszt és az ipari munkástömegek változtassák meg „radikálisan” a mai gazdasági és politikai rendet és a változás után eljönnek ők és mondják: helyes, meg var» az általam is helyeselt változás, most jövök én, a ti szakemberetek, majd én intézem a termelésteket, nevelésteket, közigazgatástokat, mert ti ezekhez a dolgokhoz nem érttek, nem is érthettek, ti csak avval törődtetek, hogy változtassatok sorsotokon. Az értelmes fiatalság tehát a „kikapart gesztenyét” nagylelkűen hajlandó lesz elfogadni és elfogyasztani. Bizonyos azonban, hogy némi csalódás éri majd. Mert például azalatt az idő alatt, mig az értelmes ifju tankönyvei fölött gubbasztott és helyeslően tudomásul vette a paraszt és ipari munkástömegek új élet kiharcolása érdekében vezetett küzdelmeit — tulajdonképen annak az érdeknek a szolgálatában állt és élt, amely ellen a tömegek harcoltak. Mert aki nem barátom és harcoló társam — az ellenségem. De a mai könyv, a mai tudomány, amelyet a helyeslő specialistajelölt magába szív — mindenre megtanítja az ifjút, csak arra nem, hogy egy másik és általa is jónak elismert társadalmi életben jó „szakember” legyen. Hiszen az elefántcsonttoronyba elvonult ifju a dolgozók iránt semmi érzelmi és értelmi közösséget nem szedett magába és semmiben sem különbözik ő többi társától, aki nyíltan hirdeti a csatlakozás szükségességét a vezetőszerep, tehát az egyéni érvényesülés kedvéért.


Tehát nem lehet csatlakozni és nem lehet elefántcsonttoronyban kivárni a szakemberiséget! Hanem az értelmes ifjuságnak végre-valahára be kell látnia, hogy nem ő hivatott arra, hogy vezessen. Nem az ő speciálitása ez a tudomány. Sőt az értelmiség éppen, mert szellemét túlságosan megterhelte az uralkodó osztály szolgálatában álló „tudomány” súlyos tehertétellel indul arra az útra, melynek végén vezetni akar. Az értelmes ifjuságnak be kell látnia, hogy harc közben erősödik a bátor, tehát a szegényparasztság, az ipari munkásság kitermeli — küzdelmi idején a maga vezetőit. A harcban és nem a várakozásban! Vér a vérükből — osztályostársuk, tehát saját maguk vezetik magukat. És itt hiába vetik az értelmesek ellenérvként, hogy a munkásság teoretikusai nem ipari munkások voltak, hanem burzsoák, hogy a dolgozó tömegek rászorultak és rászorulnak az értelmiségre — a specialistákra. A valóság az, hogy ezek a teoretikusok mindig és mindenben saját osztályérdekeik ellen dolgozva, csak a munkásság osztályérdekei szempontjából nézték, vizsgálták és formálták a harcot. De a mai magyar ifjuság a polgári társadalom számára akarja a paraszti és ipari munkástömegeket megnyergelni a legkülönbözőbb jelszavakkal. És ezért van az, hogy a szegényparasztság és az ipari munkásság a fülét se billenti a szerelmes hivásokra. A földtelen paraszt földet akar, iaz ipari munkás munkát akar. Tehát: a munka a megélhetésre és az idő meg pénz a szellemi élet számára kell. Aki ezt megszerzi számukra — csatát nyert. S aki ezt megszerzi számukra, semmi esetre sem az uralkodó osztály lehet, mert; gazdasági és vele politikai, társadalmi érdekei az ellenkezőjét kívánják. Az uralkodó osztály nem hajlandó öngyilkosságra, létalapjának a feladására, hogy az ipari munkásság, földmunkásság és szegényparasztság érdekeit kielégítse. S az uralkodó osztály legkülönbözőbb rétegeiből származott értelmiség vagy a proletáriátusból a polgárságba avanzsált intellektuális fiatalság sem hajlandó osztályérdekeit a dolgozók boldogulása számára feláldozni. Ez természetes. A jelszavak, amelyeket ma mégis hallatnak az értelmes ifjak — nem mások, mint az ellentétek kiegyenlítésére szolgáló törekvések. A jelszavak lényegében nem akarnak mást, mint lefogni a szegénység harci készségét és beterelni a dolgozókat az átfestett akiokba. Az álbaloldaliság szerepére vállalkozott tehát lényegében az intellektuális fiatalság. A szerencse az, hogy a dolgozók szeme már kezd felnyílni. És azt mondja: sorsunkat csak magunk változtathatjuk meg. Szeretünk benneteket is, értelmes ifjak, de ha hozzánk jöttök, ne csatlakozni jőjjetek és ne vezérnek, hanem adjátok fel maradéktalanul érdekeiteket, amelyek az uralkodóosztályhoz kötnek, vállaljátok a felszabadulási küzdelmeink mindennapi problémáiban való résztvételt, közkatonáknak jöjjetek egyenként, nálunk nincsenek alosztályok, ahová betársulhattok. Csak kettő van: proletár vagy nem proletár s így aki nincs velünk az elemink van — értelmes ifjak ezt értsétek meg! (Budapest)


Vissza az oldal tetejére