FĹ‘oldal

Korunk 1931 Január

Az ötéves terv, a nagy jelen és a kintrekedt író


Vajda Sándor

 


Az irodalom mindig hű kísérője az életnek, hű képe a társadalmi viszonyoknak.


Ez a tétel igaz, a mi társadalmi rendünktől annyira különböző orosz viszonyok között is.


Az élet a Szovjetunióban gyors iramban folyik, a béklyóitól megszabadult osztályok fiatal ereje bámulatos alkotásokban nyilvánul meg. 1917 novembere megfordította a szelek irányát ottan. Nagy, nehéz polgárháború tett majd mindent tönkre, ami a mult körülményeit meghatározta. Ifjú élet rugaszkodott mindenütt és ifjú erejű művészet mutatja mindannyiunknak, hogyan folynak a napok, hogyan építenek, szeretnek és ünnepelnek a Sz.U.-ban, milyenek az új emberek az új termelési rendben.


A polgárháború mozzanatait Babel, Ivánon és Szeráfimovics elbeszélései ábrázolják. Már a harcok idejében felmerültek az új erkölcs problémái. Hiszen mi itt, Európában sem bírjuk el a reánk maradt hazug morál nyomását, hát még ott, ahol az egész multat gyökeresen megakarták változtatni, ott nem maradhattak meg nyakig az iszapban. Akkor vert fel nagy port Kollontai könyve. Sok vitatkozásra adott alkalmat a Szerelem útjai-nak nühilisztikus tendenciája. Az élet nem áll meg. Elhaladt Kollontaik felett, ma alig emlékeznek fura teoriáira.


Az elpusztult országot újra kellett építeni. Hihetetlen energiákat szabadított föl a forradalom. Az új társadalmi erőknek éposza Gladkov Cement című regénye. Az átalakulás mind nagyobb rétegeket ragadt magával. A hírhedt orosz muzsik, a föld népe magába szívta az új eszméket és emlékezve a nagyapák közös földjére, a mir-re, megindult a mezőgazdaság kollektivizálása, mely azóta Karélia legkisebb zugától az Amur parjaiig mindenüvé elterjedt. Az első földműves szövetkezést kísérleteket Pánferov: Bruszki regényében egyszerű technikával nagyon megkapóan mondja el. A föld kollektivizálásának az ország iparosítása volt az előfeltétele. Ezt az iparosítást az ötéves terv alapján hajtják végre.


*


A Szovjetunió a föld területének körülbelül egyhatodrészét képezi, 150 millió ember lakja és természeti kincseinek, anyagi forrásainak fölmérhetetlen gazdagsága alig van kiaknázva. Ezek a tények képezik az ötéves terv alapját. A tervből azóta valóság lett. Öt év helyett alig négy év kell az óriási mankaprogramm végrehajtására, sőt némelyik iparágban még annyi sem. Az egész Unio lelkesen dolgozik, az egész nyilvánosság közösen igyekszik a fölmerülő nehézségeket legyőzni. Az élet tartama: „ötéves terv négy év alatt.” Mindenki latba veti legjobb igyekezetét, minden erejét. Az általános lelkesedés szembeszáll minden nehézséggel. A mesebeli amerikai tempót rég túlszárnyalta a szabad proletáriátus alkotó ereje. Artur Feiler, a Frankfurter Zeitung gazdasági szerkesztője írta, hogy az emberiség történetében most először bizonyították be, hogy hajcsár és ostor nélkül a legnagyobb feladatokat, a legnehezebb inunkát elvégzi az ember.


A szabad munka természetesen új mentalitást is teremt az emberben és az emberek és nemek egymásközti viszonyának új formái fejlődnek ki. De épp úgy, mint az iparosítás növekedése folyamán nagy nehézségek merülnek föl, az emberi élet új formái is csak kétségek, vajudás közepette jutnak felszínre. Az ötéves terv és annak problémái, növekedési nehézségek és az emberi társadalom, az együttélés ebből folyó átalakulása képezik az új orosz irodalom főiémáját.


A nehézségek megrettentik a kispolgárt — a proletariátust meg az új energia-fejlesztésre, új támadásokra ösztökélik. A megriadt kispolgár mentalitása átragad a vele szomszédos rétegekre is. Csak így magyarázható meg, hogy az a Gladkov, aki a munkásosztály teremtő erejének, a felszabadult asszony egyenjogúságának nagy regényét írta, az most Maruszja-kiccset produkál, De más kispolgári rétegeket viszont magával ragad a munka láza, az ötéves terv — négy év alatt örvénye.


E szimpatizáló réteg reprezentáns írója, aki a forradalom hívének nevezi magát: Borisz Pilnyák regényt, technikai utópiát írt. A kiadóvállalat e könyvet, mint „az ötéves terv regényét” hozza forgalomba.


A könyv alaptémája egy csatorna, melyen Moszkváig közlekedhetnének a volgai hajók. Ennek óriási gazdasági előnyei volnának. Ez óriási mű építése körül, annak tényezői, építői, ellenségei és azok asszonyai körül konstruál B. P. néhány meglehetősein ízetlen szerelmi históriát. A csatornát a hajlottkorú profeszszor, Poletika tervezte. Poletika feleségét leányának házitanítója, László nevű diák megszöktette már sok évvel ezelőtt. Most a csatorna építésénél találkoznak össze a két férfi, mindketten kiváló szakemberek, meggyőződött forradalmárok, tipikus intellektuellek. Szadikov mérnök együtt dolgozik a másik kettővel. Lászlónak viszonya van Szadikov feleségével, míg a férj az új morálra, a forradalmár őszinteségére hivatkozva átadja feleségét Lászlónak, aki az erkölcsi nyomás hatása alatt elhagyja eddigi feleségét. László és Szadikovné hamar rájönnek arra, hogy nem egymáshoz valók, az asszony fölakasztja magát. Az öngyilkosság hírére nagy a felindulás a munkásasszonyok között. A temetés napján sztrájk és tüntetések. László meghal. Poletika újra összekerül régi, most Lászlótól elhagyott feleségével. Szadikov meg beleszeret Poletika lányába. Stb., stb. Vannak még mellékszereknek, mellékhistóriák és egy ellenforradalmi összeesküvés. Mindezen históriák kevésbbé meggyőzőek és csak arra jók, hogy szinte valószínűtlen gondossággal és művészettel a mai Oroszország nehány embertípusát megörökítsék, — persze úgy, ahogy őket B. P. látja.


A regény megjelenése előtt nagy port vert fel! Egy részlete 1929 elején jelent meg Mahagoni címmel. Rengeteg támadás érte akkor B. P.-t, ki e novellában, melynek szereplői, egy orosz kisváros lakosai, megdühödött kulákok, szabotáló, ellenforradalmár technikusok, kereskedő kispolgárok, kik minden csepp vérükkel a cári mult tradícióiért rajonganak és zátonyra futott urak. P-t akkor e milliő valószíműtlenségéért, rosszakaratú kitalálásáért támadták, mert egyes szétszórtan előforduló elemeket egyetlen helyre koncentrálva rossz érzést keltő, hamis képet fest az orosz vidékről. Ugyanarról a vidékről, mely ma oly tevékeny részt vesz az ötéves terv megvalósításában. B. P. azzal védekezett, hogy a Mahagonit nem lehet önmagában elítélni, az része egy egész regénynek, tehát várják meg a kritizálók az egész regényt.


Nos: ez itt a regény.


Itt vannak a Mahagoni összes figurái. A mérnök, aki a nagy csatorna-építésnél dolgozik. A fölszabadult jobbágysarjadékból lett műkereskedők, akik a szent hagyományokat szeretik a régi, cáristilusú bútorokban. A vidéki uraság, akinek minden gondolata a gyűlölt jelen elpusztulása, aki még csak addig akar élni, amíg legalább a csatorna kész gátját fölrobbantják. E célra szövetkeztek ugyanis az ellenforradalmi rétegeket képviselő szereplők. A robbantás terve kivitel előtt szétfoszlik, mért a mult kísértetei nem mérkőzhetnek az eleven valósággal és egy valóságos boszorkányéjjel ködös párbeszédei után elpusztul a kártevő mérnök, az agg exuraság és László, a megfeneklett intelekktuell. Szóval: mindenki, aki nem fér el B. P. jelenébe, aki nem felel meg az új erkölcsöknek, ahogy azokat B. P. elképzeli, elmul. A nagy mű pedig diadalmasan halad tovább. Az elbeszélés szövevényén itt-ott keresztül csillog az, amit mi az orosz jelennek ismerünk. Egyszer megtudjuk, hogy a munkásság aktiv részt vesz az üzem vezetésében, látjuk, hogy az asszonyok szervezkednek és az egyszerű földmunkásokban fölébred az osztályöntudat. És ezzel aztán vége is.


Ellenben részletesen foglalkozik a forradalmár intellektuel bajaival, akik nem találják helyüket az új életben. Ami ugyan nagy tragédia, de nem a munkásosztály tragédiája, mert épp e konfliktus bizonyítja, hogy azok fényükkel tulajdonképpen az osztályon kívül állanak. Az épp most Moszkvában lefolytatott kártevők pöre elsőrendű aktualitást ad B. P. könyvének és bizonyítják, hogy az író nem a levegőből kapja egyes alakjait. Megmutatja a mult uralkodó osztályainak szörnyű szétposhadását. Ez a nagy érdeme e regénynek. Nagy hibája azonban, hogy az összes felmerülő problémákat kikerüli, vagy agyoncsapja egy kis öngyilkossággal vagy gyilkossággal. Igy például a férfi és nő nemi vonatkozásainak új formáiról, melyről igen naiv felfogása van. A fiatal, kommunista meggyőződésű leány megszeret egy férfit, akiről aztán megtudja, hogy csapodár, megszakít vele minden összeköttetést, de az új morál nevében többet más férfiről sem akar tudni, mert hát a másikat szerette volt. Vagy a már említett Szadikov László eset is. Ezek a hajmeresztő konstrukciók mind csakbizonyítják, hogy milyen tával van P. a jelen megértésétől, mennyire idegen maradt saját hazájában. És így van ez a regény minden problémájával, minden konfliktusával. Mert a problémák és konfliktusok, úgy, ahogy őket a szerző bírja, alapjukban véve nem is olyan nehéz esetek. Épp az a baj, hogy B. P. nagyon ferdén látja őket. Ha képes volna arra, hogy tisztán meglássa az összes személyek osztályhelyzetét és ne csak nagyon homályosan sejtegesse: ha az egyes események hajtóerejéül felismerné az osztályharcot, akkor lényegében más volna a „Volga”, jobban mondva, egész más könyvet írt volna P. Akkor talán megírta volna tényleg . az ötéves terv regényét. Mert hiába jelzi, a Neuer Deutscher Verlag a Volgát az „ötéves terv regényé”-nek, a gigászi tervről, mely máris megváltoztatta a föld kereksége egyhatodrészének képét, szó sincs a könyvben, — és nyomát is alig látjuk az ötéves terv embereinek, a munkásoknak és parasztoknak. Csak kísértetekkel találkozunk. Kísértetekkel, fényes nappal.


Hiába írt a könyv elé Badek nagyszabású előszót, hiába latolja Pilnyákot, az irodalmat, a forradalmat és e háromnak egymáshoz való viszonyát, sok eredményre nem jut. Kapunk egy élvezetes, nagyjelentőségű előszót, mely különben sokat elmond a Mahagoni vitáról is és melynek sok köze van a Volga szerzőjéhez, de ehhez a könyvhöz speciálisan semmi köze nincs.


P. baja az, hogy nem érti meg, hogy mi történik körülötte immár tizennegyedik évre.


A Volga szellemében ás szerkezetében nem tartozik az új orosz irodalomhoz. Ellenben egyenes örököse a Gogol-Goncsárov-féle klasszikus orosz regénynek. Méltó örököse, egyenrangu társa nagy elődeinek. A könyv első helyet foglal el az európai regényirodalomban.


Pilnyák a psziché minden mozzanatára figyel és minden finom rezgést megérez. Stílusának nemes egyszerűsége, alig érezhető, jóindulatu gúnyossága mindenkép emlékeztet Goncsárovra.


Míg az új orosz regény tématikusan és tartalmával ragadja magával az olvasót, a technikája fejletlen, csiszolatlan, darabos. — Pilnyák könyvét kiválóan komponálta meg. Komponálta, mert mint a fugában, úgy itt is állandóan visszatér az egyes témákhoz, a sovány kis mesét mindig újra variálja, újra előlről kezdi, más oldalról világítja meg. Ugyanegy eseményt háromszor, vagy még többször leír, remek virtuozitással. Sohasem untat. Az ismétléseknél mindig új oldalról viszi magával az olvasót. Nagyon érdekes könyv. Az év egyik legjelentősebb irodalmi műve.


De nem az ötéves terv regénye. (Bécs)


*Die Volga fĂällt ins Kaspische Meer, Neuer Deutscher Verlag 1930,


 


Vissza az oldal tetejére