Korunk 1930 December

A modern pszichológia és a szocializmus

 


I.


Néhány év óta annyit hangoztatják, hogy valósággal átment már a köztudatba az a felfogás, hogy az individuálpszichológia a haladás, a marxismus, — a freudizmus pedig a reakció, az ellenforradalom szolgálatában áll. Az új lélektani irányzatok közti vitába A d 1 e r követői vitték bele a politikumot s ők emelték a freudizmus ellen a reakció vádját. Ezek közé tartozik Kahána Ernő is, ki szuverénül megállapítja, hogy „a freudizmus a letünő individualista kor utolsó fellobbanása” (Korunk. 1930. XI. sz. 799. o.) s ezért legfőbb kifogása A tömeg és természete c. tanulmányom ellen (Korunk 1930. I. sz.), hogy figyelmen kívül hagyva osztályszempontokat s a történelmi materializmus módszerét, a freudizmus nyomdokain akarok tömegpszichológiát csinálni.


Tudomásom szerint maga Adler sohasem tüntette fel a freudizmust ilyen reakciós színben s csak követői ragadtatják magukat effajta túlzásokra. Objektiv szociológus számára a történelmi materializmus nem dogma, a freudizmus nem reakció s az individuálpszichológia nem marxizmus. Ismerek 100 százalékos marxistákat, kik igenis a freudizmus alapján igyekeznek kimélyíteni a történelmi materializmus elméletét, — bogy hamarjában csak nehány kiváló magyar marxistára: Varga Jenőre, Lukács Györgyre és Varjas Sándorra hivatkozzam, — viszont akad nem egy jeles marxista író, ki az individuálpszichológiát is polgári ideológiából fakadó — tehát a marxista számára értéktelen — elméletnek tekinti. (V. ö. Karl August Wittfogel: Die Wissenschaft der bürgerlichen Gesellschaft; Berlin, Malik Verlag 1922 és Th. Hartwig: Marxismus und Psychologie. Wien 1929).


Rátérve most már a tömegpszichológia problémájára, szerintem nem az a fontos, hogy freudista vagy adlerista kutatja-e a tömeglélek megnyilvánulásainak törvényszerűségeit, hanem az a kérdés: objektiv tudományos szempontból helytállóak-e a megállapítások vagy sem?


Kahána kifogásolja, hogy az eddigi tömegpszichológia csupa rosszat állapított meg a tömegről, — de azt maga is kénytelen elismerni, hogy a tömegnek általam is kifejtett tulajdonságai válóban léteznek, — bár azok szerinte: az elnyomottság érzetéből fakadnak. Nos, ebben egyet értek Kahánával, de én tanulmányomban csak a tömeglélektani jelenségek megállapítására szoritkoztam s nem, tértem ki azok szociális okainak elemzésére. Egyébként Kahána meglehetősen szűktérre s z oritja a tömeg fogalmát, mikor csak-az osztályharc alapján álló, öntudatos, történelmi tudattól áthatott embercsoportot tekinti tömegnek. A tömegpszichológia azonban mindenfajta tömeggel, foglalkozik s tömegen nemcsak egy közös eszmétől vagy érzéstől irányított, égy helyen összeverődött embercsoportot ért, hanem Tarde óta (ki pub lic -nek nevezte — megkülönböztetésül Le Bon foule-jától) azt a szellemi kapcsokkal, összefűzött emberközösséget is, amilyen egy ujság közönsége, rádió hallgatósága stb. Erről a tágabb értelemben vett tömegről, mely a legheterogénebb elemekből tevődik össze, nem lehet azt állitani, hogy mindig történelmi tudattól van áthatva. Természetesen, van olyan tömeg is, melyet ez a bizonyos történelmi tudat hat át, de nem minden tömeg ilyen. Van tömeg, mely történelmi szükségszerüségből rombol de van olyan is, mely a rombolásért rombol. Különben is vajmi nehéz megállapítani, hogy melyik az a tömeg, melynek tényei történelmileg igazoltak. Egymással szemben álló tömegek küzdelme idején ép úgy nem lehet eldönteni, hogy melyk az igazi történelmi szerepet játszó tömeg, mint ahogy a háború tartama alatt sem lehet tudni, hogy kinek pártján van az isten, mert ahogy Anatol France mondta, az csak a végén derül ki, minthogy isten mindig a győztes pártján áll. Ha megállapítjuk, hogy a háború kitörésekor utcai tömegek éltették a háborút, ezzel még nem igazoljuk a háború jogosultságát, csak a tényt állapítjuk meg. Más kérdés, hogy a tömeg valóban félre volt vezetve, hogy imperialista államhatalmak gondoskodtak a tömegek megszéditéséről, de hiszen ez a körülmény is csak az eddigi tömegpszichológia megállapításait igazolja, hogy a tömeg igenis félrevezethető, könnyen megtéveszthető hazugságokkal, tetszetős jelszavakkal, illuziókkal. Csak egy egészen közeli példára hivatkozom: az a körülmény, hogy Németországban a minden elvi programjai nélküli, jelentéktelen Hitler párt üres jelszavakkal, a tömegek legsötétebb indulatainak felkeltésével megtéveszthette az intelligens német választók millióit, — nem ékes bizonyitéka-e ez a tömegek megbízhatatlanságának és alacsonyrendűségének?


Kahána szerint a tömeglélek az egyes egyének lelkében élő közösségi érzések összetevődéséből, hatványozódásából áll elő. Igaz, hogy a továbbiakban azt állapítja meg, — igen helyesen — hogy la mai társadalomban ilyen közösségi érzés nem alakulhat ki az emberekben („az emberekből hiányzik az együvétartozás, a szolidaritás érzése”. Id. cikk 802 old.) de aztán mégis visszatér arra, hogy az ő ideális tömegében ezek a nem létező lelki elemek tevődnek össze. A pszichoanalízis nyelvén szólva nyilván vágyteljesülés Kahánánál az eszményi tömeg létezéséhez való ragaszkodás. „Wunsch ist Vater des Gedankens”.(Marosvásárhely)            Turnowsky Sándor


 


II.


A Korunk októberi és novemberi számában dr. Kahána Ernő értekezett a címbe írt témáról s ennek kapcsán engem is aposztrofált egyik korábbi cikkemre való utalással. Nem, ez a részletkérdés késztet a válaszolásra, hanem az egész cikk, annak szemlélete és érzületi karaktere. A részletekről ne Vitatkozzunk, — bár nehéz ellentállni, — hiszen tudjuk mindaketten, hogy egyik se győzi meg a másikat. A pszihoanalizis (Psza.) és az individuálpszihológia (Ipsz.) esetében sincs máskép, mivel mindegyik gyökeresen más látószögből szemléli a lelkiélet jelenségeit s természetesen gyökeresen különböző következtetésekhez és eljárásokhoz jut. Freud az ösztönök, a tudatalatti világ, Adler viszont a tudati világ pszihológiai jellemét és mehanizmusát tárták fel ahogy Jung irta egyszer, az egyik az Es-trieb, a másik az Ich-trieb természetét. Hogy Kahána Ipsz. én meg Freud követő vagyok, ez nyilván rejtetten mély összefüggésben van egyéni életünk egészen benső vonásaival. Az a körülmény viszont, hogy egyesek ugyanazt a lélektani iskolát a szocializmus tanításával összeférőnek, mások ellenben ezzel ellentmondónak vélik, ugyancsak arról győz meg, hogy nem a tan objektiv jellege, hanem a beidegző egyén szubjektivitása a végsően döntő.


Én pl. nem tudom követni Kahána gondolatmenetét, amidőri a Psza.-ra rásüti, hogy a társadalmi reakció ügyét szolgálja, Viszont az Ipsz. a jövő szocializmusát (vagy a szocializmus jövőjét) egyengeti. Azt hiszem, hogy a világnézeti hangsúlyt mi magunk vetítjük az elméletekbe, bárha az is természetes, hogy még a legelvontabb elmélet is valamennyire önleleplezés (ahogy már Nietzsche látta) szerzője legintimebb lényegéről.


Nem tudom belátni, hogy miért volna a Psza. reakciós tanítás? Maga a freudi-tan alapgondolata, hogy ösztönéletünk tekintetében mindnyájan egyenlők vagyunk, örmagában is forradalmian új és felforgató megállapítás volt. És valóban a polgári társadalom úgy reagált erre a tanra, mintha életjogában, életalapjaiban támadták volna meg! Tény az, hogy Freud egyre kifejezettebben domborította ki az öröklött ösztönegyéniség jelentőségét s utolsó írásában (Das Unbehagen in der Kultur) pesszimisztikusan nyilatkozik az emberi nem jövőjéről, amelyet az egyén primér támadó ösztöne szüntelen összeütközésekkel fenyeget. Freud a kommunista társadalom eljövetelétől sem remél megváltást, de ez még nem elegendő ok ahhoz, hogy őt vagy tanítását reakciósnak stigmatizáljuk. Ellenkezőleg: Freud volt az első, aki rávilágított a polgári társadalom szexuális moráljának őszintétlenségére és ferdeségeire, amivel kihívta a polgári „moralitás” felzudulását. Ez a cselekedete eminensen előbbrevívő volt. amit még az Ipsz.-nak is illenék elismerni.


Kahána — nyilván — az ember lelki életét holmi társadalmi reflexnek fogja fel s lelke mélyén hódol annak a rousseau-i ábrándnak, hogy az ember természettől jó... csak a társadalmi környezet teszi azzá, amivé később válik... Természetes, hogy ebből a lelki attitüdből szemlélve minden emberi tulajdonság a társadalmi adottság terméke és minden elmélet, amely az emberi természetben élettani konstansokat ismer el, reakciós az ő szemében és viszont, ha minden pszihológiai kvalitás a környezettől függ, úgy kényünk-kedvünk szerint alakíthatjuk az embert, amennyiben környező társadalmát sikerül átformálnunk. De — s éppen az a kérdés veleje, hogy az élettani vagy a társadalom lélektani meghatározottság-e a döntőbb az emberegyéniség kialakulásában; s valljuk be, hogy ebben a primitiv kezdetig visszanyuló vitában, még senki se mondta ki az elhatározó szót. Mindenki vérmérséklete, hajlamai, stb. titkos rezgéseivel rezonál egyik vagy másik tanításra. És soha sem a teóriák fogják megszabni az egyes cselekvési készségeit és irányát, hanem megfordítva, az egyén intim lelkisége fogja kialakítani a maga képére az elméleti konstrukciókat. Én pl. a freudizmusban — az ösztönelméletek ellenére is — kifejezetten előbbre lendítő, forradalmasító tendenciát látok s képtelen vagyok belátni, hogy miért nevezi azt Kahána reakciónak. Ez a megállapítás akkor is erőtlen marad számomra, amikor kissé groteszkül Leninre hivatkozik, noha ugyanakkor a tekintély kultusza ellen hadakozik!


Kahána azt állítja, hogy a Psza. állásfoglalásából logikusan a baj gyógyithatatlansága következik. Miért? Kahána biztosan tudja, hogy a Psza. a tudatalatti konfliktus feltárásával és tudatosításával húzza ki a neurózisok méregfogát és eljárásából — ellenkezőleg — logikusan az következik, hogy a kórokozó tudatalattian ható erők felfejtésével a gyógyulás útját egyengeti. Téved Kahána; — a Psza. az egyéni lélek konfliktusaiban nem lát a lélek mélyén rejtőző örök emberi valóságot” (ahogy ezt K. imputálja neki) hanem ellenkezőleg, mindig hangsúlyozta a konfliktusok milieudeterminálta természetét, amelyeknek felelemzésével vezeti el a beteget a megtisztulásig.


Szerencsére ügy van, hogy az emberi lélek nem csupán egy oldalról közelíthető meg, s a beteg meggyógyulhat és tényleg meggyógyul, bármennyire elkülönböznek egymástól a módszerek és elméletek. Ugy látszik, hogy egyik embernek ez, a másiknak amaz quadrál, viszont egyik eljárás se sajátítja ki a maga számára az egyedüli üdvözülés áldását.


A részletkérdésekre — ismétlem — szándékosan nem térek ki, csupán azt óhajtottam illusztrálni, hogy világnézet és tudományos elmélet nem adaequat fogalmak és öntudatos szocialista éppen úgy lehet a Psz. követője, miként polgári mentalitással is lehet az Ipsz. tanítását vallani. Ellenben a freudi tant a társadalmi reakció kifejezőjének, az adlerit viszont a szocialista társadalmi rend egyívású lélektani reprezentánsának minősíteni önkényes osztályozás Kahána részéről. Ez a beállítás hijján van minden kényszerítő belső igazságnak s nem egyéb, mint a cikkíró szubjektív projekciója. (Karlsbad)           Neufeld Béla 


Vissza az oldal tetejére | |