Főoldal

Korunk 1930 November

B. Traven


Szacsvay Gusztáv

 


Nagyon különös eset, — hét kötete jelent meg s alig van hét szó, amit tudunk róla. Ha az ember érdeklődik és kutat a hét kötet szerzője, B. Traven után csupán feltételezéseket hall. Állítólag évekkel ezelőtt eltűnt Európából azzal a kiábrándulással, amely a háború és európai forradalmak végével jelentkezett. Az egyik könyvében ő maga írja: „Nem számítom magam az európaiak közé. Az európaiak leszoktattak erről.” Hosszú kalandos utazás után Mexikóba állapodott meg. Ez az egyetlen, amit bizonyosan állítani lehet róla. Mexikóban él ma is. Nem tudja továbbá senki, hogy a világ melyik városában született, ifjúságát a világ melyik országában töltötte. Nem tudja senki milyen idős és azt sem tudja senki, hogy miyen. Még berlini kiadója (Büchergilde, Gutenberg, Berlin) sem. Ennek írta, amikor az fényképet kért tőle egy tucat csoportképet küldve, hogy a képek egyikén rajta van ő is. Traven nem akarja, hogy a személyével törődjenek. Ha valami látogató jelentkezik, aki kíváncsiskodni szeretne, még idejében eltűnik a hegyekben. Ha levél érkezik, amelynek a hangja személyes, úgy megválaszolatlanul a papírkosárba kerül. Miért ez a viselkedése? „Életemet, mely egy közönséges emberé s amely feltünés nélkül és szerényen huzódik meg a többi emberek élete között, nem akarom feladni s ezzel azt akarom elérni, hogy a tekintélyek és a tekintélytisztelet eltűnjenek s hogy minden ember azt a tudatot erősítse magában, hogy ő ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen az emberiség számára, mint mindenki más, tekintet nélkül arra, hogy mit cselekszik és tekintet nélkül arra, hogy mit cselekelett”, — írja Traven és azoknak az amerikai íróknak a szomorú sorsára utal, akik egy lépést sem tehetnek anélkül, hogy a nyilvánosság ne figyelje őket s akik idegen név alatt kénytelenek élni, ha pihenni akarnak és utazni, ha dolgozni szeretnének. Hogy Traven szemében az ilyen „művészsors” ijesztő, az nagyon is érthető. Hisz alig képzelhető el komoly ember, aki így kívánna élni, még kevésbé az olyasvalaki számára, aki hosszú éveken keresztül, mint névtelen munkás, észrevétlenül és szabadon a világba bolygott és azután az első írói sikere után megtanulta, hogy mi az „neves” embernek és „személyiségnek” lenni. Már pedig Traven esetében éppen erről van szó. Kétségtelen, hogy matrózainak, aranyásóinak, gyapotszedőinek, hajcsárainak, pékjeinek és pincéreinek történetét ő maga élte meg és mindezeket a foglalkozásokat űzte. Volt fűtő egy halálhajón, egy olyan hajón tehát, amely azért kel útra, hogy valahol elsülyedjen s ezáltal a biztosítási összeg esedékes legyen, illetve esedékes lesz mindenáron, még ha az egész legénység is elpusztul közben. Volt aranyásó és bolyongott olyan vidékeken, amelyeket ritkán hagy el élve ember. Mint gyapotszedő dolgozott olyan elhagyatott farmokon, ahol éhbéreket fizetnek a munkásoknak- s még éjjeli szállást sem adnak. Mint állathajcsár hetekig és hónapokig volt útban óriási nyájakkal s voltak közben veszélyes kalandjai rablókkal és csavargókkal. Volt házitanító is s mint felfedező utazó bejárta a legtávolabbi indián telepeket...


„Ezekre az utazásokra azért volt szükség” írja Traven egyik levelében kiadójához „hogy azokat az országokat tanulmányozzam, amiket az olvasónak regények, novellák, utazási könyvek, cikkek és vázlatok formájába nyujtok. Én nem tudok semmit sem kiszopni a ceruzámból. Mások talán képesek az ilyesmire, én nem. Nékem ismernem kell azokat az embereket, akikről beszélek. A barátaimnak vagy kísérőimnek, ellenfeleimnek vagy szomszédaimnak kell lenniök ha ábrázolni akarom őket. A dolgokat, tájakat és személyeket látnom kell mielőtt munkámban életre híhatom őket”. Ezért azután Traven csak a leghihetetlenebb kalandok évei után ült le megírni első könyveit, illetve regényeit, amelyek a világirodalom legizgatóbb, legszínesebb, ugyanakkor azonban a legőszintébb történetei közé tartoznak. Könyveiben tehát nemcsak feszültségről, hanem, még pedig elsősorban, igazságról, becsületességről és emberiességről van szó. Traven nagyon is sokat látott és megélt és nagyon is kemény éveken ment keresztül ahhoz, hogy a szórakoztató utirajzíró szerepével megelégedjék. Igy például a Halálhajó című kíméletlen regényében a „tengeri históriák romantikáját” töri össze, amely annyi derék fiút csábított a világba, „ahol testileg, lelkileg tönkre kellett menniök, mert semmi egyebet nem vittek magukkal, mint gyermeki hitüket ezeknek a tengeri históriaíróknak a becsületességében és igazságszeretetében... A legénység romantikája is mindig ugyanaz volt: embertelenül kemény munka és állati bánásmód”. — Ugyanígy öszszetöri az „aranyásó históriák romantikáját” a Sierra Madre kincse című könyvében, amikor leírja a rettenetes küzdelmeket s az ugyanolyan kétséges, mint veszélyes végét egy aranyásó expedíciónak. Amikor pedig harcias könyvében a Gyapotszedőben leírja a gyapotszedők nyomoruságos életét, akik a világ legrosszabban fizetett szezonmunkásai közé tartoznak s a hőst, egy pompásan egészséges fiatalembert megszökteti s az egyik munkahelyről a másikra, egyik kalandból a másikba követi, akkor valójában mesteri keresztmetszetét adja a mai Mexikó gazdasági és szociális helyzetének s kimerítő bepillantást a mexikói munkások és munkaadók életébe. Mexikót Traven úgy mutatja be, ahol nagy változások és társadalmi átalakulások készülnek. Hogy mi a mexikói állapotokról pontos képpel birunk, azt Travennek köszönhetjük, aki évekkel ezelőtt eltünt Európából s laz európai olvasók számára most hét pompás tiszta érzületű könyvvel jelentkezett. (Arad)


 


Vissza az oldal tetejére