FĹ‘oldal

Korunk 1930 Október

Hitler győzelme

Hogy egy párt és egy vezér, akik az utolsó választásokon még alig számítottak, akik karikaturafigurák voltak, a „nép akaratából” egyszerre az élre kerüljenek: tegnap még senki sem hitte volna. Mint lesz 12 mandátumból 107 mandátum, mint lesz a tegnap még lekicsinyelt Hitler bajusz máról-holnapra világveszedelem: ezt a rejtélyt most heteken át fogják fejtegetni, boncolgatni. Post festum. Mint mindig. Ha az ember ma, választások után visszalapoz: az ujságokban kevés nyomát látni a győzelemnek. Egyedül a német szélsőbaloldal ismerte fel a veszedelmet és mániákus csökönyösséggel — noha sokan nem értették — támadási frontját főkép a nemzeti szocialisták ellen irányította, az ellen a párt ellen, mely páratlan farizeizmussal épp a szocializmus jelszavaival operált a munkástömegek között. A Hitler párt ebben a pillanatban döntő jelentőségű tömegpárt, sőt munkáspárt. Tömegpárt, melyet a pillanat ügyes adminisztrálása hozott létre és mely ép ezért az első próbánál, az első igéret meg nem valósításánál ismét szét fog bomlani. Hitler pyrhuszi győzelmet aratott, de a veszedelem, amit ez a párt, ez a sikeres fasizálás jelent ép azért fokozottabb mértékben fennáll. Hitlernek nincs vesztegetni való ideje: a győzelmet addig kell kihasználni amig meleg. A palifogás kitünően sikerült, a start kiváló volt, minden perc késés a megzavart ellenség erejét erősíti. Tehát rajta, utánunk az özönvíz!


Hogy micsoda vásári fogásokkal dolgoztak, azt a Tagebuch dokumentálja. Az egyik berlini választói gyülésen beszél a Hitler szónok: „Ne gondolja senki, hogy a nemzeti szocialisták oly buták, hogy azt hiszik: háborút viselhetnek az egész világ ellen. Óh nem! De ha egyszer a kezükben lesz a hatalom, akkor minden külföldi követségre saját ágenseiket és spiclijeiket küldik; az ő segítségükkel a külföldi kormányokat egymás ellen izgatják, amikor aztán ezek egymás hajába markolnak és a végén már szuszogni sem fognak tudni, akkor, akkor eljön a nap, amikor Németország fel fog támadni és eldörgi a döntő szót”. Igy! Nem csoda, ha a Tagebuch az egész Hitler kérdést egy Th. Th. Heine karikaturával intézte el. Hitler pocakot ereszt: mindössze ennyi a változás. Az események alaposan rácáfoltak a karikaturára. A pocak valóság lett, a nevetségből — veszély. Egyetlen egy lap volt, mely a veszély elé harangozott: a Der rote Aufbau. Augusztusi és szeptemberi száma kizárólag a nemzeti szocialistákkal foglalkozot marxi, dialektikus alapossággal. Mozgósította a baloldali intellektueleket és ez a mindennél érdekesebb körkérdés: Mi a véleménye a nemzeti szocializmusról? — még ma sincs lezárva. A mult havi Folyóiratszemle keretében már közreadtunk egy pár hozzászólást, most kiegészitéskép közöljük a Weltbühne szerkesztőjének Carl v. Ossietzky-nak és a Frankfurter Zeitung publicistájának, Bernard Brentano-nak véleményét. Ossietzky: „A nacionálszocialista mozgalom a nagyon zajos jelen után sivár jövő élé néz. Hirtelen proletarizálódott rétegek izgalmából él, akik nem tudják, hogy milyen politikai és gazdasági erőknek köszönhetik bukásukat, hogy a polgári megszokottságból mi züllesztette őket páriasorba. Hitler valamikor becsületes konoksággal indult útjának, de ma csak a nehézipar kreaturája. Avagy ki olyan bolond elképzelni, hogy a szén és vas bárók csak passzióból adnak pénzt egy egyesülésnek, melynek célja papiron ellenük irányul? Hitlerék receptje igazi grandiózus népcsalás: az elégedetlen és nyugtalan fiatalokat a forradalom szimbolumaival és tempójával taszítják a reakció karjai közé. A mozgalomnak nincs ideológiája és ezért nem élhet. Nincs náci*, aki meg tudná magyarázni, hogy mi az ő szocializmusuk, viszont a párt nacionalizmusát szintén nem tudják kianalizálni. Igy aztán nem marad más hátra, mint a kissé komikus dogma: Hitler a kiválasztott, aki meg fogja menteni Németországot! Ez természetesen misztikum és misztikummal csak kis időre lehet az emberek agyát elködölni, de jóllakatni még sem lehet őket”. Brentano kissé szkeptikusabban nyilatkozik és a választások őt igazolták: „A nemzetiszocialista mozgalom ebben a pillanatban a legnagyobb veszélyt jelenti. A polgári körök széles rétegeinek elégedetlensége a Reichstaggal, mely a nagytőke és nehéz ipar érdekeit szolgálja elsősorban, a munkástömegek elhidegedése az elpolgáriasodott szociáldemokrata párttól és a kispolgárok elproletarizálódása egyre nagyobb tömegeket hajt a nácik táborába. Kétségtelen, hogy szept. 14-én nagy sikerei lesznek. És ha e sikerek következtében hatalomra jut, akkor ez a hatalom — minden programot megcsúfolva — kizárólag a munkásság ellen fog fordulni. A nácik mögött álló tőke meg fogja jelölni a baj okát — a munkásságot. Mert ki az, aki bérköveteléseivel veszélyezteti a német gazdasági életet? A munkásság. Ki segit a kisparasztoknak? A munkásság. Ki nem hajlandó a nehéz ipar imperialista politikáját támogatni és háborúba menni? A munkásság. Gyárosok, igazgatók, tisztek, tanítók és diákok: ezek a nemzeti szocialisták mai vezére:; a háttérben a nehézipar. Egy szép nap ezek a vezetők megegyeznek összes többi pártbeli egyívású testvéreikkel és kész a diktatura. A nemzeti szocialisták diktaturája végeredményében a burzsoázia diktaturája lesz. Ha demokratikus köztársaságban lehetséges volt egy véres zörgiebeli május elseje, akkor most az olasz fasizmus Svájc lesz a német fasizmushoz viszonyítva! Ne csodálkozzon senki, hogy annyi munkás megy ezzel a mozgalommal. Az SPD választási kiáltványában, akárhogy keresed, nem fordul elő ez a szó, hogy — szocializmus. Ennek a „munkáspártnak” a tagjai miért ne mennének tehát át egy olyan „munkás”-párt táborába, ahol a „szocializmus” szó mégis előfordul. Persze ezek a munkások keserűen meg fogják fizetni a nácikhoz vezető utat, de ezt ma még nem tudják”.


Ez és így történt 1930-ban — mindnyájunk okulásár(—y—n.)


* A nemzeti szocialisták gunyneve.


 


Vissza az oldal tetejére