Korunk 1930 Március

Egy volt orosz népbiztos visszaemlékezései


Nádass József

 


A visszaemlékező Steinberg régi tagja a szociálforradalmár pártnak, vidéki lapszerkesztő, a Kerenszki forradalom alatt sodródik Pétervárra, a forradalom gócpontjára és színhelyére. Baloldalon álló tagja pártjának, majd mikor az orosz proletáriátus többsége mindinkább Kerenszki ellen fordul és a szociálforradalmárok pártja ingadozik, hogy a polgári forradalmat, Kerenszkit vagy a dolgozókat képviselje-e, akkor segít a pártot balra vinni és más út nem lévén, kilépve a pártból megcsinálja Alexandrovicscsal, Spiridonovával, Prosjannal és más régi forradalmár harcosokkal a baloldali szociálforradalmárok pártját. Ebben az időben (1917 nyara) legszorosabban egygyüttműködnek a bolsevikiekkel és néhány hónap mulva együttvívják meg velük a szovjet győzelem forradalmát. Mikor a szovjetek átveszik aztán az államhatalmat, a kormányban a baloldali szociálforradalmárok együttülnek a bolsevikiekkel, Leninnel és Trotzkijjal, Zinovjevvel, Rykovval és a többivel. Steinberg igazságügyi népbiztos és így alkalma van meglátni az apparátus működését, értesülhetett minden fontos eseményről és ott ült a történelem születésénél. És bár csak három hónapig volt népbiztos, ez a három hónap olyan túlzsufolt történelmi eseményekkel, hogy ez is elég idő sokat látni és sokat elmondani. Steinberg dicséretére legyen mondva minden erejével igyekszik elfogulatlanul, tárgyilagosan elmondani a szovjetkormány különböző ténykedéseit, az alkotmányozó gyűlés feloszlatását, a cseka működését, Lenin taktikázását, Breszt-Litovskot és egyebeket, de természetesen ez nem mindig sikerül neki. Bizonyos azonban, hogy a túlzásokat majd mindig kidobja magából és könyvének legnagyobb hibája az, hogy nagyobbik részében a mai távlatból jelentéktelen dolgokat, epizódokat mond el, a nagy történelmi összefüggések feltakarása helyett.


Igaz, hogy ezek az epizódok is megvilágítják a történelmi alakokat és kiderítik róluk, hogy emberek. Gyengék vagy erőszakosak, fáradtak vagy hirtelenkedők, néha ravaszok, néha hiúk is, szóval emberek. Ezt, az emberi szempontú megvilágítást Steinberg túlságosan fontosnak tartja, túlságosan humanista álláspontja van, mikor ennél többnek, szociálistának kellene lennie. Ezeken a pontokon a legnagyobb az eltérése Leninéktől, itt kritizálja a bolsevikieket legerősebben és meg kell állapítanunk, hogy ez a kritika általában nem a marxista szociálista kritikája.


A legérdekesebb és a legfőképpen figyelemreméltó és elgondolkoztató a Breszt-Litovszki békéről szóló része könyvének. Elmondja benne, hogy mint ellenezte a baloldali szociálforradalmárok pártja a német imperialista békediktátumot, mint fordult a bolseviki párt egy része is a lealázó és egész országrészeket (amelyekben a forradalom már diadalmaskodott) elszakító és a reakciónak újra kiszolgáltató béke ellen. Lenin egész erejével, egész tekintélyével küzdött ezért a békéért s egész személyiségének hatalmával és fölényével tudta csak kikényszeríteni a béke elfogadását. Hoffmann tábornok hirhedt fenyegetésére és kardcsörtetésére Trotzkij megtagadta a béke aláírását, de kijelentette, hogy az orosz nép háborút nem hajlandó tovább folytatni. Ez 1918 február 10.-én történt, egy hét mulva megindulnak a német csapatok az orosz szovjetállam belseje felé. Lenin álláspontja szerint ezt az előnyomulást bármiféle béke árán meg kell akadályozni. A hadsereg leszerelt, a pompásan felszerelt, ágyúkkal, fegyverekkel legmodernebbül ellátott német haderővel szemben lehetetlen sikeresen fellépni. Az orosz forradalom megmentése érdekében meg kell csinálni a különbékét; bármilyen árba is kerüljön. A szovjet másik részének, eredetileg a többségnek, sőt egyideig a népbiztosok többségének is az volt a véleménye, hogy egy ilyen béke a német imperializmus megerősödését jelenti, egy ilyen különbéke megmentheti talán ideiglenesen a forradalmi Oroszország egy részét (Ukrajna, Litvánia, Lettország, Lengyelország, stb. elszakadnak és újból reakciós uralom alá kerülnek) de árulást jelent a német proletáriátussal szemben, árulást jelent a világ proletáriátussal szemben, elárulja az internacionalizmus, a világforradalom gondolatát.


Ennek a két felfogásnak a küzdelme drámai erővel él újból Steinberg könyvében. Megtudjuk, hogy maguk a bolseviki népbiztosok sem tudtak határozni. A tizennégy népbiztos közül hat (köztük Joffe, Bucharin, sőt a Cseka vezetője Dsersinszki is) Lenin ellen szavazott, egy nem szavazott. Leninnek egy szavazattöbbsége volt, ez Trotzkij szavazata. És azután a szociálforradalmár népbiztosok ingadozása, mig végre két szavazat többséggel a szovjet kormány az utolsó percben elhatározza a békét kérő távirat elküldését. Közben a német csapatok előnyomulása folyik, az orosz munkásság a szovjet minden határozata ellenére is fegyverkezik. Lassú harccal akarják a németeket feltartóztatni és a hadsereget a bolsevizmus eszméjének terjesztésével dezorganizálni. Ugyanekkor Oroszország volt szövetségesei, Franciaország stb. mindenáron újból háborúba akarják vinni Oroszországot. Amerika minden katonáért, aki frontra megy, hajlandó havi száz rubelt fizetni. Lenin ezzel is, azzal is tárgyal, közben a németek béketárgyalásait is reméli. A munkásság több sége forradalmi háborút követel, fegyveres felkelést, most már a külső ellenség ellen. Lenin politikája szerintük megtagadása az októberi forradalom eszméinek, az ország nem szakad el a világkapitalizmustól, hogy a világproletáriátusra támaszkodjon, hanem újból az imperialistákhoz folyamodik. A nagy zavarban Trotzkij lemond a külügyi népbiztosságról, Lenin pedig az utolsó percben kijelenti: „A forradalmi frázis politikája végetért. Ha ti továbbra is ilyen politikát folytattok, kilépek a kormányból. Hadseregünk nincs, a békefeltételeket el kell fogadnunk”. És így verekszi keresztül, hogy mikor a németek még elnyomóbb feltételeket szabnak a tizenöt bolseviki népbiztos közül hét mellette, négy ellene szavaz és négy nem szavaz. És ugyanilyen kis többséggel győz Lenin a szovjetek kongresszusán is, győz azok ellen, akik szerint ezen a módon, ezzel a békével, talán fenntarthatja a szovjet hatalmát, de nem a szovjet forradalmát.


És így mulnak el lassan a napok és bekövetkezik a német csapatok előnyomulása közben február 26, mikor az új küldöttek leülnek tárgyalni és mig a munkások Pétervár fegyveres védelmére készülnek, március 2 mikor megérkezik Csicserin távirata a béke aláírásáról. A szociálforradalmárok tiltakoznak, majd kilépnek a kormányból, ellenzékbe mennek és a leghevesebb harcot kezdik a bolsevikiek ellen. Ez a harc tetőpontját éri, mikor az első pétervári német követet gróf Mirbachot megölik. Az üldözés megkezdődik, a baloldali szociálforradalmárok börtönbe, emigrációba, vagy illegalitásba kerülnek.


Hogy a breszti béke helytelen volt-e és ártott-e az orosz forradalomnak, azt Steinberg könyve nem döntheti el. Mindenesetre fontos és érdekes oldalát mutatja oly tényeknek és eseményeknek, amelyek a Proletáriátus és egyáltalában az egész emberiség életére nagyjelentőségű befolyással voltak és vannak. (Budapest)


*J. Steinberg: Als ich Volkskommissar war. R Piper und Co. München. 1929.


 


Vissza az oldal tetejére | |