FŇĎoldal

Korunk 1930 Február.

Fiatal magyar regényírók


Nádass József

 


Az íróasztalon feltornyosulnak a könyvek, az 1929. év magyar regényei és a kritikus hirtelenében nem tudja, hogy melyikhez kapjon és melyikkel kezdje el. A nevek legnagyobb része új, az utolsó tizenkét hónap könyvtermése nagyjában, túlnyomóan fiatal emberek alkotásai. És így volna jól és ezt várjuk is, hogy új nevek, fiatalemberek más látással és új alkotással lépjenek elénk. Hiszen az ismert magyar írók, a konzervatív, a reakciós oldalon, a Petőfi és Kisfaludy társaság oldalán komolyan nem érdekelhetnek bennünket. Lassanként ugyanilyen közömbösek lesznek előttünk a két-másfél évtized előtti forradalmárok, a Nyugat körüli írók is. A Nyugat régi legendáját egyedül Osvát tiszta és jelentős alakja tartotta fenn és most, hogy ő itt hagyott bennünket és a Nyugatot, a „nemzeti koncentráció”-nak ez a „virágos kertje” biztosan halad a Napkelet vagy az Uj Idők felé...


Ám hagyjuk azokat az írókat, akik már nem adnak újat és forduljunk a fiatalokhoz, akiktől joggal várhatnánk újat.


Kezdjük a csalódással: kezdjük azzal, akitől hiába vártunk.


Andai Ernőnek most jelent meg a harmadik regénye. Tengertánc a címe, őszintén megmondom, nem tudom, hogy miért. De ez lenne a legkisebb baj. A nagyobb az, hogy ez a fiatal író, aki két évvel ezelőtt mint pályanyertes fiatal tehetség kezdte a pályáját, olyan Pekár Gyulát, vagy bármely más Uj Idők írót megszégyenítő laposságot, olyan közhely regényt tálal fel, hogy olykor azon gondolkoztam: talán csak persziflálni akarja a szentimentális giccsek hangját. A regény történetéről, szereplőiről is kár mesélni, alakjaiban és sorspedrésében hevesen hasonlit a felület egy régi írójának, Gábor Andornak békebeli regényéhez, szűzi színésznőjével, kritikákat író mélylelkű csendes tanárjával, gaz csábító hősszerelmesével. Egyebekben régi recept szerint a férfi: „titokban szeretett”; a férj a feleséget „eltaszítja magától”; az öreg néni a lányt „első pillantásra megszerette”; „minden szerelmes lány királykisasszony”; a férfi a lányt „könnyed meghajlással üdvözölte, de pillantása., még egy ideig elidőzött sötét ruhába öltözött, finom alakján”; a tanár Párisba vágyott (hát persze!) és várta, hogy „a vonat berobog majd vele a Gare de l’Estre”; „elnézte a színész vállas, magas alakját, ahogy délcegre feszült rajta a sokzsinórú huszáratilla”; a nő arcán „örök aszszonyi mosoly”, viszont a komoly, kissé fáradt férfiarcon „halk mosoly simult”, végül „bolondítóan jószagú a tavasz” és a nőszáját „véresre csókolták a fülledt budai éjszakában”! Giccs és rekvizitum. Meneküljünk előle!


Csalódást okoz, ha ugyan az előzőnél összehasonlíthatatlanul kisebbet, Komor András: Fischmann S. utódai című regénye. A regény nagyszerű készséggel íródott, élő emberek mozognak benne, de egyrészt problémájuk alárendelt fontosságú, másrészt, ha néhol azzá is lehetne, az író újszerű beállítása, vagy állásfoglalása változtathatná így. Azonban Komor András pompás megíró tehetsége mellett e regényében hiányzik a színtvallás és állásfoglalás bátorsága. Valószínűleg bizonyos objektivitással akarván eltolni alakjait, csak ideállította őket, de nem tudom mit akart mondani velük. Igen, a régi erkölcsű, a maradi vidéki zsidó család új hajtásaiban elhagyja régi önmagát és szétesik. Igen, vagy anyagilag esik le, vagy belsőleg züllik el, önmagától távolodva átalakul. De miért mondja mindezt el nekünk, miről akar meggyőzni bennünket, mitől akar visszatartani, vagy mibe beletaszítani ? Jó, hogy kíméletlen és rávilágít erre és arra, kegyetlen és feltáró néhol a szava, de mindez, a rothadás, az elváltozás megmutatása csak destrukció, ha nem mutatja meg, hogy van ebből kivezető út, ha ez minden természetes és magátólértetődő, ha az életnek ilyennek kell lennie! A fiatal író első komoly regényében ezt a hangot keressük és hiányoljuk.


Szintén a polgári élet tragédiájának, méginkább tragikomédiájának története Molnár Ákos érdekes regénye a Végre egy jó házasság. Itt is az író komoly képessége állit meg elsősorban, az alakok élő ize a sors elevensége, (nyomottságában is) a megmutatás keresetlensége. De itt ezen kivül messze távlat is nyílik, Homolács úr napnyi kiszabadulása (távoli rokona Kaiser: Kanz list Krehler-je) és felesége napnyi kiszabadulása megmutatja mindkettőjükből az emberi-embert, az ösztönöset, a Szegedy Sándor őméltóságát, akinek a kishivatalnok magát hazudja. A belenyugvás, a percnyi elintézés után, minden megy a maga útján, a kilendülés elmult, az ablak bezáródott és a fülledt levegőben, a házikoszt mellett folytassátok élteteket. Nem kétséges, hogy a kispolgári élet ez, de Molnár regénye is nagyrészt csak regisztrálása ennek a kispolgári poshadt házasságnak, ha csufondáros is, de nem kritikája. A szociális pont elhagyása mellett e jó, nivós regényben ez tünt fel leginkább.


A kispolgári élet környékének rajza elmosódottan ugyan de M. Pogány Béla könyvében szintén feltünik. De a Fel a porból-nak főtémája nem ez. A céltalan és célját kereső fiatalság regénye ez, ha szerintünk téves irányú megoldással is. A szellemi élet, a lélekben élő ember magasabb, vagy a testnek élő? A probléma régi és újból való felvetése nem a legaktuálisabb. De Pogány írásmódja olyan merész és néhol oly bátor, oly egyenesen állásfoglaló, hogy bár a testnek élést tagadó, az érzékiséget bűnnek bélyegző végső konkluziója nem a mi álláspontunk, mégis komolynak és értékesnek ismerjük el könyvét. Stílusában, leírásában merészség és újítás van. Amit mond könyvén keresztül sokféle és véleményt mutat. Komolyság, kvalitás és állásfoglalás: ezekkel jellemezhetjük a könyvet. Vannak, mint minden valamit megmutató könyvben, túlzások és elcsúszások, és főleg végkifejlésében a hős menekülése a test elől teljesen téves és hamis, de kétségtelen, hogy ezzel a regénnyel elgoondolkozó és elgondolkoztató mély író indult el.


A szekszualitás tájékáról indul el Cselényi Walleshausen Zsigmond: Lula című regénye. E kis regény a testiség és szellemiség szerelme köré fantasztikus történetet teremt, amelyben a cselekvésről mindig kiderül, hogy csak történés. A történet három főalakja a szellemi szerelmes és a testi szerelmes nő és a fiatal fiú tulajdonképpen egy halott férfi emlékén keresztül mozog és ez az emlék hajtja és cselekedted őket. E transcedentális történet érdekes fordulatokkal van megírva, sok finomsággal. Mindez azonban inkább a fantasztikus mesemondó, de nem az alkotó művész dolga, ha a maga nemében érzékkel és értékkel is csinálódott. Mindenesetre érdekes, hogy Walleshausen, aki nagyon tehetséges teljesen újtörekvésű festő az élettől ilyen messzeálló írásában.. Metszete például, melyekkel regényét dísziti sokkal közelebb állanak hozzánk, mint regénye.


Annál inkább a mai életben áll Kodolányi János Futótűz-e. A regény a háború utolsó esztendejében meginduló Magyarországot ábrázolja, a forradalom kitöréséig, mikor a felbomlás teljes. Elrothadó zsentricsaládok, elnyomott parasztok, határozatlan intelligencia és kemény, dolgos földmives sarjadékok szerepelnek a könyvben. A környezet és a téma hasonlatos Szabó Dezső nagyvonalú Elsodort falujához, de annak sem erejét, mély távlatát, nagy erényeit vagy nagy hibáit nem adja. Viszont összefogott könyv, elsőrangú írókészséggel, oly részletekkel, amelyek a legnagyobb írók erejét mutatják. Megdöbbentő, hogy nagyszerűen rajzolt alakjai valamennyien betegek (az egyetlen Gyurka kivétel) és, hogy végeredményben itt sincs, ebben a regényben sincs (mint egyetlen Kodolányi írásban sem) állásfoglalás. A tévelygő, az ingadozó, az igazat tudó, de elhatározni magát nem tudó író típusa Kodolányi, aki a felületesek és üzletesek között tehetséggel és lelkiismerettel csak rá-rálép az embert vezető útra... Nem kétségtelen, — ha teljes egészében szint tud majd vallani! — hogy nyereséget hoz értékes tehetségével.


Szociális regényt a fiatalok munkái között, Kodolányi határozatlan munkáján kívül, nem igen találunk. Ami biztató igéret és a társadalom problémái felé mutató van a fiatal magyar regényben, azt még legtisztábban egy fiatal, munkásból lett újságíró első könyvében találom. Barabás Gyula Álmodók és Lázadók című önéletrajz-féle regénye a fiatal erdélyi munkás álmodozását, felfelévágyódását, majd a városba kerülten felfelé lázadását mondja el. Ebben a regényben nincsen egyetlen disszonáns hang sem, a megcsináltságnak és verejtékszagnak semmi nyoma. Amit a legszigorubb kritikus kifogásolhat benne, hogy első regény lévén: lírai regény és olykor túlömlő a líra és a regény eltűnik. De ez annyira jelentéktelen hiba, hogy a könyv teljességében fel sem tünhet. Annál inkább feltűnő és biztató, hogy programm nélkül, az emberek, az élet bemutatásával fiatal, dolgozó, emberi emberek felfelé fejlődésének megmutatásával a társadalom életét adja, a dolgozók baját mondja. Ez a fejlődő ember az, aki megmutathatja naiv, esetlen szerelmeit is, egyszerű nőalakjait is és mind körül, a havasok vidékét, soknemzetiségű nyomott embereivel, szegény állataival. Aki az induló magyar szociálista regényt ismerni akarja: olvassa el Barabás könyvét. Nem fogja elfelejteni soha korcsmajelenetét, favágóit, a kenyerek leírását, a lovait békitgető parasztot, a városi szombatesték leírását, a szociálizmus felé sodródó teológust és mindazt, ami ezt a tisztavízű, őszinte tehetségű könyvet felejthetetlenné teszi. A könyv, amely egy élet elindulását adja (megírásában az írót bizonyosan Kassák páratlan Önéletrajza is ösztönözte) befejezetlen és folytatásra vár. Várjuk a folytatást. Mintahogy a fiatal tényleg magyar regény folytatását várjuk. A felsorolt könyvek nagy része pesszimista, vagy destruktiv, a meglevő rom további rombolása. Az 1928. versköteteinek bírálatában azt irtam, hogy hitnélküli, lemondó versek az új magyar költők versei. A magyar fiatal regényről 1929-ben szintén csak ezt lehet nagyjában elmondani. Hitnélküliség és elfordulás a mai élet fordulópontjaitól, mindattól, ami a tényleges életben, a társadalomban alakítja a sorsokat. Ha nem akarod a társadalmat rajzolni, rajzold az egyéni sorson keresztül. Rajzold meg az elkövetkezendő útat, a sorsot, ami felé törni kell. De mindezt pár kivétellel nem találjuk meg az új magyar regényben, az években fiatalok regényében.


Az 1929. évben jelentkeztek új magyar regényírók, fiatalok. De a hang aligha új és a gesztusok öregesek. * (Budapest)


* Andai Ernő: Tengertánc (Pantheon) Komor András,: Fischman S, utódai (Pantheon). Molnár Ákos: Végre egy jó házasság (Pantheon). Cs. Walleshausen Zs.: Lula (Dante). Kodolányi János: Futótűz (Széchenyi) Barabás Gyula: Álmodók és lázadók (Népszava). M. Pogány Béla: Fel a porból (Franklin). Valamenyi 1929-ben.


 


Vissza az oldal tetejére