FŇĎoldal

Korunk 1930 Február.

Ami Thomas Mannból Magyarországon kimarad

 


Thomas Mannak új könyve jelent meg a minap, Die Forderung des Tages címen. A Nyugat volt az első folyóirat, amely az alkalmi beszédeket és cikkeket tartalmazó könyvről Magyarországon ismertetést közölt. Értelmes cikk volt, — nemsokára azonban akadt egy szemfüles ujságíró, a Századunk munkatársa, aki kiderítette, hogy a Nyugat elfelejtett megemlékezni Thomas Mann egyik cikkéről s különös-képen épen arról, amelyben a nagy író „egyszer, hosszú idő óta egyetlen egyszer, magyar vonatkozású kérdéssel is ráért foglalkozni”. Persze a különös feledékenység némileg érthetővé válik, ha megtudjuk, hogy a kérdéses cikk — Hatvany Lajos érdekében iródott. Mint a Századunk írja: Itt elhallgatás történt, elhallgatása olyasvalaminek, ami feltétlenül a magyar olvasó elé tartozik, — olyan szembeötlő elhallgatás, melyet a legnagyobb fokú szórakozottsággal, aktualitások iránt való érzéketlenséggel, szóval semmiféle szándékolatlansággal nem lehet megmagyarázni”. Pedig a Nyugatot —folytatja a Századunk cikkírója — a közös mult, az együtt végigharcolt irodalmi forradalom emléke külön is kötelezné az emberi lojalitásra”. S mikor azzal fejezi be szavait, hogy „a nyugateurópai kritikus bizonyára nehezen érti meg azt a magyarországi kollegáját, akit Hatvany neve annyira rémületbe ejt, hogy hallatára megfeledkezik a könyvismertetői tárgyilagosság legelemibb parancsairól is”, kénytelenek vagyunk teljes szívünkből helyeselni a cikknek.


De mit tesz Isten? Kezünkbe kerül Thomas Mann könyve s nem csekély meglepetésünkre ugyanazon az oldalon, ahol a Hatvany védőjéhez írt levél befejeződik egy dr. Seipelhez írt levelet találunk, amely megint csak magyar vonatkozásu s a Századunk munkatársa csak úgy megfeledkezett róla, mint a Nyugat cikkírója. Thomas Mann ebben a levélben Lukács György érdekében emel szót, „akinek szellemi természete, világnézete és társadalmi hitvallása — írja — nem az enyémek ugyan, akiben mindazonáltal egy szigorú, tiszta és büszke szellemet tisztelek s erkölcsileg csodálok s akinek Die Seele und die Formen, Theorie des Romans stb. kritikai művei kétségtelenül a legjelentősebbek közül valók, ami csak az utóbbi évtizedekben ezen a téren német nyelven született”. Az ember megdermed, mikor a Századunkat elolvasván erre az eldugott levélre rábukkan. Hát lehet a nyilvánosság előtt a fedhetetlenség hangján megvádolni valakit, mialatt magunkat ugyanaz a bűn terhel, mint akit vádolunk, még ugyanazok a súlyosbbitó körülmények is? Hiszen Lukács György ép úgy, vagy majdnem úgy részt vett a Századunk ősének a Huszadik Századnak munkájában, mint Hatvany a Nyugatéban! Vagy a lojalitásnak határai vannak s érvényessége megszűnik, mihelyt nem pártunk tagjairól van szó? Nem a Nyugatot védem a Nyugat kritikusának eljárása is nem telen volt, csak kiterjesztem a támadást a vádló Századunkra is. Vagy csak a levegő volna bűnös? Ez a különös mai pesti levegő? Tragikomédia ez s ezuttal már szinte szimbolikusan áttetsző példázata Pest mai erkölcseinek I Valóban nincs félelmetesebb, minthogy egy lap még az erkölcsi tisztaság büszke öntudatával vádlóként mer fellépni s tolvajt kiált, holott... Szegény ártatlan Thomas Mann! Ugyanebben a könyvében azt írja egy helyen, hogy örül egy bátor szellemű amerikai regény német nyelvű megjelenésének, mert ezáltal e regény visszahathat az Óceánon túlra s hozzájárulhat Amerika, európaizálásához. Mikor Hatvany és Lukács érdekében írt leveleit közzétette könyvében könynyen lehet, szintén valami hasonló hatásra számított, Magyarország felé. Az ember röhögni szeretne s közben kissé összeszorul a szíve. (Budapest) (k. a.)


 


Vissza az oldal tetejére