FŇĎoldal

Korunk 1930 Február.

A császár kulijai

 


A császár kulijai a matrózok, őfensége hadi flottájának matrózai. Az elnevezés régi keletű s már magában eleget mond. Plivier azonban a szót fájdalmasan égető tartalommal, tölti meg, amikor megírja a háború talán legkegyetlenebb, mert legőszintébb vádkönyvét. Egy könyvet, amiben igazán semmi sincs többé a háború mentségére. Ahol a háborúnak tényleg nincs többé más értelme, mint értelmetlen tömeggyilkolás, néhány hiú tiszt és gazdagodni akaró nagyiparos javára. A híres háborús könyvek, a Renn könyve vagy a Remarque-könyv még nem feltétlen ítélet a háború felett, lehet őket úgy is olvasni, hogy a háború mellett beszéljenek. A legtöbb kaszárnya könyvtárba fel is vették a legénység olvasmányai közé őket s csak az osztrák hadügyminiszter volt túl óvatos, amikor Remarqueot kitiltotta a kaszárnyákból.


Ezek a háborús könyvek azért nem feltétlen elítélők és azért nem egységes és határozottan egyenes az állásfoglalásuk, mivel túl általános szempontból fogják meg a dolgot: a háború az emberiség, az összes résztvevők és szenvedők szempontjából. S nem a harctér igazi szenvedői, a hadseregek kuliai, a közember szemszögéből nézik a háborút. Pedig nyilvánvaló, hogy a tiszt szempontja a harctéren se lehet ugyanaz, mint a közlegényé. Ezért más és határozottabb írás a Plivier könyve. Ebben csak a matrózokról van szó. A tisztekről csak a velük való viszonylatban. S a háború problémái a matróz, a hajó kulijának a szemüvegén át jelennek meg előttünk.


S ezzel egyszerre egészen más, egyszerűbb és emberibb, frázisnélküli valósága tárúl fel a dicső háborúnak és a hősi szellemnek. Plivier már tizenöt évvel ezelőtt a tengereket járta, mint hajóinas és később matróz. Német és más kereskedelmi hajókkal beutazta a világot. A háború kitörésekor bedugják a haditengerészetbe, ahol végigcsinálja az egész háborút. Szolgál sorhajón, aknavetőn, 444 napot tölt a „S. M. S.. Wolff” kobzóhajón az Atlanti- és az indiai Oceánon. S egy ember, aki nemcsak utazik, hanem éles szemmel lát is és érző szívvel érez is. Még pedig nem az exotikumokat, hanem a valóságot, ami mellette van s amit a legkevesebben tudnak igazán nyitott és meg nem félemlített szemmel látni. S könyve megmutatja azt, ahogyan a háborút a császár kulijai látták, amikor a hajókat súrolták a kikötőkben vagy, amikor a nyílt tengeren az angol hadi flottával állottak szemben. Fűtők és matrózok élnek, beszélnek, robotolnak a könyvben. S éheznek és nélkülöznek s hagyják magukat szidalmazni a tisztektől. Néha a kocsmában vagy este a sűrű levegőjű legénységi kabinokban elmondják, hogy mit gondolnak a tisztekről, a császárról, a háborúról.


Nincsenek a könyvben antimilitarista frázisok. S alig van könyv, amelyik ilyen elementáris erővel szólna a háború ellen. Rengeteg szenvedés, borzalmas pusztítás s az egésznek semmi elképzelhető értelme. Mindenki tudja, hogy az angolok hajóágyúi két kilométerrel meszszebb lőnek s a német hadiflotta fabatkát sem ér. A császár drága játékszere, amely csak a biztos kikötőben valóság. De egyszer mégis ki kell menni s akkor mindennek vége. Miért? Előre tudta mindenki, hogy csak ez lehet a vége. S hullák és hajóroncsok úszkálnak széjjel a Skagerrák körül a császár dicsőségére.


De legnagyobb helyet a könyvben a matróz szociális helyzetének a festése foglalja el. Mert ez éppen az, ami értelmetlenné teszi számára a háborút. A tisztek jól esznek, van a kikötőben lakásuk, benne jó ágyak s az ágyban babájuk, a kommandánsnak van, a főhadnagynak van, a hadnagynak is van. A matróz kimenőt is csak ritkán kap s azzal is mit tud kezdeni; a kikötő kocsmájában elissza a zsoldját s megy viszsza a fedélközbe. Állati életet él, éhezik, löttyöket iszik s tűrnie kell, hogy a jóllakott tisztek ugráltassák. Amíg aztán a háború végén nem jön a leszámolás.


De s itt van éppen a könyv egyetlen hibája: ezt a leszámolást nem tudja Plivier a maga történelmi valóságába beállítani. Egyáltalában hiányzik a könyvből a távlat, amely az összefüggéseket megmutatná. Véresen reális, igaz, hű riport, de nem ereszti gyökereit elég mélyen a szociális okok talajába. Vádirat, amely azonban hallgat az igazi bűnösökről. De a vád tényanyagát kitűnően állítja össze. (d. l.)


* Theodor Plivier: Des Kaisers Kulis Berlin. Malik Verlag.


 


Vissza az oldal tetejére