FŇĎoldal

Korunk 1930 Február.

Házbemutató Budapesten


H√°y Gyula

 


Nem tartozik a megszokott dolgok közé, hogy magánember házát fölépülése után meghivott hozzáértők és érdeklődő laikusok számára, épitészeti szempontból bemutassák. Két fiatal budapesti építész, Ligeti Pál és Molnár Farkas erezte a legújabb munkáját elég fontosnak arra, hogy ilyen szokatlan módon hivja fel rá az arravalók figyelmét. Ligeti és Molnár nem becsülte túl munkája jelentőségét és az a pártucat ember, aki nem volt lusta felmászni a Gellérthegy lejtőjére, hogy a Delej-villát megnézze, az nem bánta meg. Aki még nem látott korszerű és okszerű építkezést, az azért nem bánta meg, mert itt láthatott. Aki pedig már látott, az bizonyos optimizmussal távozhatott a bemutatásról, hogy ime, az éveken át Magyarország határain kívülre rekesztett szelleme a haladó építészetnek, mégis csak be tudott ide szivárogni és a jég, amit kihült agyak és kihült lelkek fakasztanak, egyszer mégis csak megtört.


Építendő egy bérvilla, öt lakással, melyből a legfelsőt a háziúr lakja s a többit előreláthatólag jómódú, de mégsem túlgazdag emberek. Ez a feladat megfogalmazása s a többi feltétel már teljesen egyszerű és magától értetődő. Minden lakásnak napvilág kell, levegő kell. A szobaközi közlekedést jól kell megoldani, butorok elhelyezésére falsíkok kellenek, az erkélyeknek azonkivül, hogy megfelelő világtájak felé kell nézniök, még az alsó lakástól a fényt nem szabad elvenniök és más eféle olyan természetes és magától értetődő követelmény, melynek megfelelni nem szabadna, hogy dicsőség legyen. És sajnos mégis dicsőség. Ma még az egész világon folyik a harc egy olyan építészetért, mely ezeknek a föltételeknek szemelőttartását ismeri el egyedül kötelezőnek s a tradiciós ál-szép helyett egy organikus eredetű, célszerű-szépet akar. Ligeti és Molnár a legnehezebb terepen, Budapesten veszik fel ezt a harcot és első rohamuk eredménye a magától értetődőség meggyőző erejével lesz majd segítségükre a következő rohamokban.


Az elvet, amit az épület nagy vonásokban felfektet a legapróbb részletekig viszi keresztül Molnár Farkas elragadóan szép és lakájos kis kétszobás otthona a ház földszintjén. A fürdőfülkés, konyhás, előszobás, minden hájjal megkent bútorzattal bebútorozott lakás számára mindössze 45 m2 terület áll rendelkezésre és kevés nagylakást láttam, ahol a zsufoltságnak és forgalmi torlódásnak annyira semmi nyoma sem volna, mint ebben a lakásocskában. Hogy pedig a modern építkezésnek gazdasági igazoltságát is bemutassam, idejegyzem, hogy a Delej-villa építkezési költségei köbméterenkint 40 pengőt tettek ki, ami tekintve az épület magas és távoleső fekvését, igen kevés. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére