FŇĎoldal

Korunk 1930 Február.

A zene technikai forradalma


Pollatsek László

 


A kőkorszak és a vaskorszak után némi késedelemmel, de annál nagyobb intenzitással, beköszöntött végre az elektromos korszak is, melyben a villamosság egész világegyetemünk koordinata-rendszerévé vált, éltető anyagává és egyben szimbolumává is növekedve. Verne, Wells, Bellamy fantáziáját ezermérföldes sebességgel hagyja el az idő, a föld dimenziói összezsugorodtak, ma még három napig tart a Zeppelin utja, holnap talán rakétarepülőgéppel órák kérdése a tokiói kirándulás, ma csak spiritiszta szeanszon érintkezhetnek egymással élők és meghaltak lelkei, holnap talán már elektro-spiritofon közvetíti hangjukat. A világberendezés az utolsó tíz évben valami meghibbant mechanizmushoz hasonlít, melyben fékeveszett sebességgel kezdtek el forogni hirtelen a fogaskerekek.


A technika az új világ idegrendszere az őrültek időtlenségével, térnélküliségével és lázas fanatizmusával dob fel mindég újabb kombinációkat, magával ragadva minden szellemi és művészi vonatkozású megnyilvánulást is, — hiszen a forradalom nem áll meg a távolbalátás, az étherzene vagy akár a zenélőfilm készülékeinél, mert az ember lelkiélete mint valami lágy massza idomul a lehetőségekhez, ma egy új találmány, egy új készülék talán ezrek lelkiéletét formálja át, — a lélek, mint egy érzékeny kristályforma változtatja felületeit, — a gép urrá lett rajtunk, uralkodik, zsarnoki önkénnyel test és lélek fölött, s a maga útjaira kényszerített mindent, ami az emberi élettel Összefüggésben áll.


Igy tehát a művészetet is. Elsősorban pedig a művészetnek azokat az ágait, melyek az instrumentummal legszorosabb öszszefüggésben állanak: az építészetet és a zenét.


A zene technikai történetének két legnagyobb eseménye, a rádió és a zenélőfilm lényegbevágó pszihológiai elváltozásokat idézett elő. De érdekes, hogyan cserélték fel szerepeiket fejlődésük folyamán. A rádió színpadtól megfosztott hangkép, mely a háromdimenziós színpadot egy dimenziós akusztikus képpé egyszerűsíti. A kép- és rádió problémája már a megoldás felé közeledik. A rádióban személytelenül huzódik meg most az előadó, a szereplő s tisztán a hangra utalja a hallgatót. Uj törekvésében azonban lényegében változik meg, ha személytelenségéből előlépve vizuálisan egészíti ki az akusztikus képet. — A zenélőfilm útja éppen fordított útat fut be, a tisztán vizuális beállítást akarja akusztikussal egészíteni ki.


Nem érdektelen paradoxon, hogy a rádióra dacára. személytelenségének, egyelőre mégis komolyabb és jelentősebb művészi feladat vár, mint a zenélőfilmre. A rádió ugyanis (kivéve a gramofonközvetítéseket) mindig az élő jelent képviseli, mig a film csak megjelenített, felelevenített multat. A rádió élő organizmus, — az éneklőfilm meg változhatatlanul csak egy eseményt képes egyféleképpen mechanikusan reprodukálni.


Rendkívül fontos és a mechanikus zenéről szóló irodalomban figyelmen kívül hagyott jelenség, hogy nem kizárólag az előadott mű tökéletessége köti le a hallgatót, hanem hogy sokkal intimebb és intenzívebb kapcsolatot teremt ugyanannak a műnek sokféleképpen megvilágított, sokféle szempontból interpretált variáció-komplexuma. Ugy a gramofonnak, mint a zenélőfilmnek igen nagy hátránya, hogy az előadóművész örökké változó lelkiéletének és fantáziájának csak egyetlen síkját képes megrögzíteni.


És kinek számára nem válna idővel unalmassá Sauer, Huberman vagy Casals előadása, ha mindenkor minden kis árnyalatra kiterjedő pontossággal ismételné önmagát? Minden jelentős művészt éppen lelkiéletének állandó nagy hullámzása teszi képessé, hogy mindég meglepje a halgatót egy-egy új beállításával, hogy soha ugyanannál meg ne álljon, hogy soha nem szűnő energiával igyekezzék mindég új gondolatokkal gazdagítani az előadott művet. Ezért nem lehet monoton az örökké teremtő, a pillanatot ihletében alkotó művész és nem hathat egyhangúan a rádió sem, mert folyton élő közvetítőszerve marad a művész örökké vibráló nagy belső emocióinak.


Rövidesen nyilvánvalóvá válik, hogy a két rivális, a zenélőfilm és rádió küzdelmében a döntő tényező az lesz, hogy képes-e majd a zenélőfilm pótolni a rádió fentemlített előnyét? De aligha is kerül sor arra, hogy a kettő keresztezze egymás útját: a filmesített zene és a zenésített film további kibontakozásában még fokozottabban fogja megtartani áthidalhatatlan távolságait, — a filmben mégis a képszerűség, a mozgás ábrázolása lesz a prim√är tényező, a rádióban mindig a hang.


Egy jelentős pszihológiai hatást azonban nem lesz képes pótolni a rádió és pedig a tömegnek egymásra gyakorolt kölcsönhatását. A színházban vagy hangversenyteremben bizonyos atmoszféra, hangulatközösség alakul ki a kölcsönhatás következtében, mely lényegesen befolyásolja a művészetnek nemcsak koncentrációját, de nagyságát is. (Legjobb példa erre, hogy üres nézőtéren más a hangulat, mint teli széksorok között). Ezt a lélektani hatást pedig a képes-rádió sem fogja tudni semmivel sem helyettesíteni.


Mint a beszélő-(zenélő)-film a saját otthonában igen gyökeresen új irányt szab a film fejlődésének, úgy a zenét sem hagyta befolyás nélkül a rádió népszerűsödése. A nyáron rendezett baden-badeni zeneünnepség műsorát speciálisan rádióra írott kompoziciók képezték, — oly művek, melyek már a közvetítőszerv jellegzetes technikai és pszichológiai adottságaihoz kívántak alkalmazkodni. Technikailag oly módon, hogy kiküszöbölték a rosszulhangzó hangszerkombinációkat, valamint kis zenekarral helyettesítették a rádióban összezúgó nagy zenekart, — pszichológiájához pedig annyiban alkalmazkodtak, amennyiben rövidebb, főleg táncszerű tételekből, szvitszerüen összeállított kompozíciókat írtak, számolva azzal, hogy a rádió a nagytömegekhez szól, melyeket terjedelmes mű nem tud lekötni.


A gramofon nem kevésbé fantasztikus népszerűségre tett Szert. Igaz ugyan, hogy nagy mértékben a tánc szolgálatában érte ez a megtisztelő popularitás, de az utóbbi években annyira tökéletesedett, hogy kifogástalanul adja vissza a legbonyolultabb árnyalatokat is s ezért a klasszikus művek interpretálására is kiválóan alkalmassá vált. Míg a zenélőfilm a színházakat rögzíti meg, addig a gramofon jelentősége minden nem színpadi zene megörökítésében rejlik. Eddig csak a zeneszerző maradt halhatatlan, ezúton az előadóművész is azzá vált.


A gépi hangszerek hatalmas terjedése és fejlődése bár első sorban technikai vonatkozású, nem kisebb mértékben vezethető a korszellemre vissza. Egész sora a mechanikus hangszereknek született meg abból a lelkiszükségszerűségből, melyet a háború Utáni idők objektivitás utáni vágya idézett elő. A német Objektive Kunst a művészet minden ágán átvonul s karöltve halad az orosz konstruktivistákkal. Objektiv zenét írnak és objektiv zenei gépekkel állítanak elő nem ember által teremtett objektiv hangszíneket. Az elektromosság ezen a ponton kapcsolódik be a hangszerek fejlődésébe és válik irányadó fontosságúvá.


A pianola, az elektropmeumatikus orgona voltak a gramofon mellett előfutárai a mechanikus hangszereknek. A pianola mintájára hasonló elven alapuló orgonát is építettek, mely főleg a dinamikai árnyakatok preciz visszaadásával multa felül az eddigit.


Az u.n. aetherzenekészülékek, melyek az elektromos interferencia jelenségen alapulnak, a rádióval vannak kombinálva. A szferofon, dynafon vagy aerofon nevű készülékek új perspektívákat nyitnak meg: elektromos úton előállított hangot produkálnak, úgyszólván a zenei hangnak egy új szintézisét szolgáltatják, melyek a villamos-zongora vagy orgona hangszínskáláját és dinamikai hatásait sokszorosan felülmulják. Theremin közismert készüléke, mellyel puszta kézzel lehet a levegőbe játszani, — Bertrand és Bernier dynafon-ja, melyen egy félköralakú skálalapon mozgó mutató segítségével lehet a hangmagasságot változtatni, (azaz a billentyüket ez a mutató képviseli), — a szekrény oldalán pedig egy forgókoronggal szabályozhatjuk a hang erősségét, a hangot egy négycsöves rádiókészülékkel összekapcsolt hangszóró közvetíti, — vagy a dynafonnal hasonló elven alapuló aerofon (Sziklay György, és Zoltán Béla találmánya) egyelőre még távol állanak attól, hogy megközelítőleg is élvezhető zenei hangon szólaljanak meg. Nem csak maga a hangszínük fogyatékos, de azáltal, hogy mint monofon hangszerek, egyidejüleg csak egy hangot képesek adni, hamarosan fárasztóan hatnak. Nagy fogyatékosságuk még, hogy bár a legkisebb hangközök is könynyen kihozhatók, (negyedhangokban is igen tiszta kromatikus skálát lehet rajtuk játszani), ha a mutató néhány pillanatig egy ponton nyugszik, a hangmagasság igen nagy hatások között vacillál. Mindezen átmenetileg súlyos hibáktól eltekintve az aetherzenekészülékeknek nagy jelentőségük van, mely elsősorban abban nyilvánul meg, hogy tökéletesítésük után — egyszerű rádiókészülékkel minden hangszer hangszínét, bármily érzékelhető hangterjedelemben rendkívüli dinamikus hatások között könynyen állithatjuk elő. A dynafonon ezidő szerint még kevés hangszer hangja utánozható, néhány réz és fafuvóé, a csellóé viszont egészen új hangszertől független hangszinkombinációk állíthatók elő.


Az elektromechanikus hangszerekkel szembeni bizalmatlanság és ellenszenv indokolatlan. Igen helyesen írja Arnold Schönberg (Pult und Taktstock, illetve az Anbruch Musik u. Maschine c. külön füzetében): — „De az ellenvetések, melyeket a zene mechanizálásának némileg izgató tényével szemben tesznek, önmagukban omlanak össze, ha arra gondolunk, mennyi gépiességet mutatnak már régen legfontosabb hangszereink. Nemcsak a zongorát kell a hegedűvel összehasonlítani, melynél (eltekintve a mechanizmustól, a billentyűzettől) minden hang készen áll rendelkezésünkre, mig a hegedűnél a hangmagasságot elő kell állítani, — vagy az orgonát a kürttel, melynél a valóságban a játékos csak egy fogást végez, mely a hangképzésre semmi befolyással nincs, hanem csak a jelt adja meg hozzá”.


Hasonló a helyzet az elektro-mechanikus hangszereknél. Hogy az aerofonon a klarinét vagy kürthangokat a levegőoszlopot szabályozó billentyűzettel vagy elektromos hullámokat irányító készülékekkel állitjuk-e elő végeredményben mindegy lehet. Valószínű azonban, hogy a gépi úton előállított hang minősége tökéletesebb a játékos technikai készségétől függő hangtól. Az elektro-mechanikus hangszerek további tökéletesedésük folyamán egész zenekart lesznek képesek pótolni. Ha nagy hátrányuk is a homofonia, az akkord-kombinációk hiánya, több készülék egybekapcsolódása által ez is kiküszöbölhetővé válik. E készülékek egyesítik magukban az individuálisan kezelt hangszer és a mechanikusan precirozott készülék minden előnyét.


A mechanikus hangszerek és a zene elektromechanikus továbbításának rendkívüli szociológiai hatása már most nyilvánvalóan mutatkozik. Természetes, hogy a legszélesebb rétegekkel a rádió jut érintkezésbe és ezért a legintenzívebb hatást képes kifejteni. Beláthatatlan, hogyan alakítja majd át a család, a mindennapi munka, az iskola sőt sok vonatkozásban egyes művészetek képét is. Hatalmas kulturpropagativ ereje sokkal kézenfekvőbb, semhogy ne állítanák — még művészi kérdésekben is! ! — az egyes kormányok saját politikai rendszerük szolgálatába. A rádió állami monopólizálása igen súlyos hátrányt jelent, mert meg gátol ez idő szerint minden szabad művészi munkát, — és egyoldalúan a mindenkori hatalmi tényezők engedelmes szócsövévé degradálódik. Mindenesetre mig a rádiónak ez a monopolizált kisajátítása tart, addig a színházaknak, a könyvkiadóknak és a hírlapoknak nem kell komoly konkurenciájától tartaniók.


Ahogy a rádió — különösen ha a képrádió problémája megoldást nyer — gyökeresen megváltoztatja az operaházak és hangversenytermek képét, — úgy forradalmosítják majd a mechanikus hangszerek a zeneélet minden ágát. Érdekes jelenség, hogy — bár átmenetileg — csökkent a zongorát tanulók száma, mivel rossz házizene helyett a sokkal tökéletesebb rádió vagy gramofonelőadást élvezhetik. Bizonyos, hogy ez a csökkenés csak átmenetinek tekinthető s addig tart, mig a rádió az ujdonság erejével hat, — mert az emberben a legnagyobb tökély is csak első pillanatban vált ki csüggedést, a következő percben azonban már megsokszorozott energiával törekszik sajátmaga is e tökéletesség felé. A házizenére tehát a mechanikus zene csak ösztönző és elsősorban nagy didaktikus, nevelő és művelő hatással lehet. Mert akinek számára a zene nem jelentett belső szükségszerűséget, hanem csak egyszerű szórakozást, annak eddig sem okozott gyönyörűséget, ha a saját kedvtelésére képes volt egy Schubert-dalt egy Mozart koncertet vagy Chopin mazurkát kielégítően előadni, — ezeket valóban elhódítja a rádió, mely azonban sohasem fogja őket az emberi munka boldogságában részesíteni. De a belső csiszolódás, az igazi lelkiműveltség mindég csak belülről jöhet és sohasem érhető el pusztán külső, készenkapott eredmények utján.


A német zeneiskolák komolyan foglalkoznak vele, hogy a gramofont felhasználják egyes darabok előjátszására. Bizonyára igen nagy eredménnyel fogják majd ezt az újitást bevezetni ha a tanuló egy művet ideális előadásban úgy hallgathat majd meg, hogy annak minden részletét alaposan tanulmányozhatja.


Az elektromechanikus hangszerek szociális hatása persze abban is nyilvánul, hogy — különösen vidéken — igen sok zenekart pótolnak. De új útat szab majd úgy a zenélőfilm, mint a rádiómozi is a filmkisérőzenének és rövidesen nyilvánvalóvá válik, hogy az autos-bandita bravuros ugrását a felhőkarcoló tetejéről nem szükségszerűen kell Beethoven-scherzóval vagy Tosca imájával zeneileg alátámasztani. Az új zenei készülékek tehát még e tekintetben is rendkvül előnyös hatással lesznek és bizonyára nem fognak a rokkant harmóniumtól fájdalmas válást felidézni.


A zene technikai forradalmának hatása akár a családban, akár a tömegek művészetében ép oly hatalmas ízlésfejlesztő és kulturpropagativ erővel mutatkozik, mint a zeneélet legfejlettebb fokán, — mert hiszen a lehetőség tökéletes zenei előadások meghallgatására bizonyára a konkurencia jótevő erejével fogja a dalszínházakat és zenei együtteseket is intenzivebb és komolyabb munkára ösztönözni.


A gépet az emberi szellem hozta létre, — s a gép hálából új nagyszerű lehetőségekkel ajándékozta meg teremtőjét. A gép pillanatnyilag az emberi szellem fölé kerekedett az elektromechanikus zenekészülékekkel s a jövő titka, hogy ezt a felidézett szellemet tökéletesen a bűvészinas elfogja-e tudni érni és minden erejével valóban a saját fejlődésének szolgálatába állitani.


 


Vissza az oldal tetejére