FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

A flamand renesszánsz


A. Habaru

 


  A mult hónap folyamán ünnepelte Belgium nagy flamand prózaírója, Cyriel Buysse születésének hetvenedik évfordulóját. Igazában Bruxelles és Belgium vallon része, ahol a flamand irodalom alig ismert, nem igen vett tudomást erről az évfordulóról. Mert a flamand írók helyzete saját hazájukban olyan, hogy harminc év után a flamand ujjászületés legfontosabb müvei nincsenek lefordítva franciára. S ha Cyriel Buysse néhány kötete meg is jelent Párisban Riedernél, meg kell állapítani, hogy Stijn Streuvels, akit már 1911-ben lefordítottak németre, majd később angolra, spanyolra és oroszra, egyetlenegy 1928-ban megjelent novellája által ismeretes Belgium franciául beszélő közönsége előtt.


A flamand kultura még mindig hátra van szorítva Belgiumban, ami igazolja a flamand mozgalmat úgy politikai, gazdasági, mint kulturális tekintetben. A szélsőséges nacionalista-szeparatista frakció teljes autonómiát követel és a pánholland mozgalommal rokonszenvezik. A flamand lakosság helyzete ma már azonban mégsem az, ami a multban volt. Száz évvel ezelőtt, amikor Belgium függetlenítette magát Hollandiától, a flamandoknak nem volt semmi joguk s a francia kultura fölénye tökéletes volt. De az európai romanticizmus hulláma hamarosan felébresztette Flandriában a nemzeti öntudatot. Jött Henri Conscience, akinek fellépésével kezdődik, a flamand kultura és történelmi regényeivel, valamint egyszerű népies történeteivel megtanította népét olvasni.


Azonban 1840 felé egy burgonya betegség és egy rettentő gazdasági krízis éhínségbe vetették a flamand lakosságot. Amig a vallon rész kezdett iparosodni, a flamand lakosság-szegény maradt s teljesen a földbirtokosok uralma alatt. S a kormányok központosító politikája, a francia nyelv kizárólagos uralma megfosztotta a flamand népet a kulturális fejlődés minden lehetőségétől. Ugy hogy a Henri Conscience által kezdeményezett flamand renesszánsz mozgalom nagyon kedvezőtlen talajra talált s csak 1860 után hallatta a flamand költészet első bátortalan hangjait egy szegény falusi költő, Guido Gazelle ajkán keresztül. Conscience romantikus volt, akinél az idegen befolyás még szorosan kapcsolódik a népiességbe. Guido Gazelle volt az első, aki nagyon tiszta s a népi forrásnál gazdaggá lett flamand nyelven, nagy érzés-mélységgel s egészen flamand akcentussal fejezte ki magát.


A hosszú gazdasági és kulturális elnyomás által oly sokáig viszszatartott élet és lírizmus Guido Gazelleben azonban oly erővel tört magának útat, hogy egy csapással olyan magasságba emelte, ahol népének elérhetetlen volt. Oly hatalmas életszeretet és pánteizmus égett verseiben,hogy az egyházi hatóságok elvették hivatalát s megtiltották, hogy tovább írjon. Gazelle engedelmeskedett s húsz évig hallgatott. Mikor a század végén újból írni kezdett, az erő, amely belőle kiáradott, lelkes tanítványokat vonzott köréje. A gazdasági és politikai helyzet is valamivel kedvezőbb lett Flandriára s a naturalizmus hatása is éreztette már magát. Az újjáébredés órája ütött, ugyanakkor, amikor Hollandiában a biblia árnyékában hosszú ideje szunyokáló irodalmi élet is felébredt és erőre kapott. Cyriel Buysse volt, aki a De Nieuwe Gids holland folyóiratban közölt első novellájával 1890-ben a flamand naturalizmus útját megnyitotta s megalapította a renesszansz mozgalmat, amely hamarosan a Van Nuen Straks folyóiratban az értékes írók egész sorát fedezte fel.


Hollandiában tíz évvel előbb kezdődött az irodalmi újjáéledés a De Nieuwe Gids folyóirat körül, J a ques Perk, Willem Kloos, Van Deyssel és Herman Corter írókkal. Szintén 1880 felé a francia Belgium is felébredt s a Jeune Belgique mozgalom szép lendületeit vett. Jellemző, hogy a mozgalom legjobb erőit Flandriától vette el az elnyomás következtében, amely alatt a centralisztikus állam a flamand kulturát tartotta. Camille Lemonniervel élükön, aki maga vallon eredetű flamand írók voltak azok, akik elfogadva a francia nyelvet, Európa figyelmét felhívták Belgium francia nyelvű irodalmára. Flamand volt Verhaeren, aki oly nagy befolyást gyakorolt a 20. század elején a francia és az egész európai költészetre; flamand Georges Eckhoud, a nagy regényíró, flamand Bruges poétája, Georges Rodenbach, flamand Van Leberghe és flamand Maurice Maeterlinck. A politikai helyzet, amelynek következménye volt, hogy egy negyed századdal előbb Charles Decoster franciául írta meg Til Ulenspiegelt, Flandria nemzeti eposzát, ugyanez a politikai helyzet 1880 körül megfosztotta az ifju flamand költészetet legjobb erőitől, mert belemerítette a francia kulturába. Ennek dacára a Van Nuen Straks újjászületés egy erőteljes költő és prózaíró nemzedéket hozott előtérbe, amely hű maradt népéhez és nyelvéhez.


A „Van Nu en Straks” folyóiratot 1893-ban alapította Cyriel Buysse, Emmanuel de Bom, Van Langendonck és August Vermeylen, akikhez csatlakozott nemsokára Stijn Sreuvels, Hegenscheid t, van de Woestijne és Teirlinck. A mult akadémikus banalitásával szemben ezek az írók több igazságot és több életközelséget akartak. De jól kihangsúlyozott különbségek kezdettől fogva azt mutatták, hogy nem egy merev elvi alapokon álló iskolával, hanem egy gyakran ellentétes tendenciákat rejtő mozgalommal állunk szemben. Cyriel Btiysse teljesen naturalista, Maupassant módjára. Stijn Streuvels, bár hűen rajzolja meg a flamand munkás vagy paraszt életét, mégis lírikusabb, szintetikusabb atmoszférát teremt. Viszont Karel van de Woestijne, aki pár hete halt meg — szimbolista s csak a lélek belső életének analizisével foglalkozik. S e tisztán irodalmi tendenciákhoz társulnak forradalmi irányú társadalmi beállítottságok. Ezek különösen a század utolsó éveiben jelentkeznek abban a formában,hogy a flamand írók és gondolkodók a nyelvükért és kulturájukért való harcot,mint az egész szociális kérdés egy fázisát kezdik felfogni.


Cyriel Buysse és Stijn Streuvels e korszak domináló alakjai. Mindkettő prózaíró, mindkettő a flamand paraszt életét festi. Mindketten realisták, de különbözőképen. Buysse intellektuálisabb, inkább kivülről látja a népet, amelyet leír. Streuvels, aki péklegény volt s soha faluját el nemhagyta, ösztönösen közelebb marad a népéhez, amelynek benső életét jobban megérti. Streuvels közelebb van Gorkihoz, Buysse Maupassant hoz. „Egy Maupassant — írja róla Maeterlinck — aki azonban mit sem akar tudni a városról, a kaszinókról, a félvilági hölgyekről, egy zavartalan egészségű, nagyszerű Maupassant”. (Páris)


 


Vissza az oldal tetejére