FĹ‘oldal

Korunk 1929 Szeptember

Versenyfutás a nyersanyagokért

 


Philip Snowden, az angol munkáskormány pénzügyminisztere írja a következőket a legnagyobb háborús veszélyről:


„Gazdasági érdekek voltak mindig a háborúk végső okai, akkor is ha dinasztikus igények, nemzeti törekvések, a nemzeti becsület kérdése, félelem és féltékenység gyakran el is fedte azokat. Igy volt ez már az emberi társadalom fejlődésének legalsó fokain is, amikor az egyes törzsek között azért folyt a háború, hogy alkalmat adjon egymás nyájainak és élelmiszerkészleteinek elrablására és foglyok ejtésére, akik a hóditó gazdasági rabszolgái lettek. A gazdagabb országok állandó irigység tárgyát képezték a kevésbé szerencsés szomszédoknál s állandó háborúskodás volt a jutalma a természeti kincsek birtokának.


A népesség folyton növekvő szükséglete az életszükségleti anyagok után kezdettől fogva arra kényszerítette a népeket, hogy folyton újabb és újabb nyersanyagforrások és iparuk számára mindig újabb elhelyezési területek után törekedjenek. Igy állottak elő a nagy gazdaságterületű ´ nemzetek, amelyek nyers anyagbeszerzésük tekintetében nagy mértékben távoli országoktól jutottak függő viszonyba. S minél inkább fejlődik a nemzetközi kereskedelem — ami nem az államok, hanem egyesek munkája — annál inkább rákényszerülnek a kormányok, hogy kereskedelmi érdekek ügynökei legyenek.


A kormányok tehát, mint üzleti ellenfelek állanak egymással szemben és a diplomácia arra való, hogy képviselje azt, amit joggal vagy jog nélkül „az ország kereskedelmi érdekeinek” mondanak. Ez a politika területi hódításokhoz és idegen területek gyarmatosításához vezetett, különösen a föld fejletlenebb vidékein. E politika közvetlen következményei megint háborúk voltak, vagy a gazdaságilag hatalmasabb nemzetek háborúi a gyengéb, fejletlenebb népek ellen, akiknek elvették területeit vagy háborúk a nagy, egymással versengő hatalmak között.


A háború után is a béketárgyalások fontosabbak voltak, mint az ethikai természetű kérdések. A szén-, vas-, és petróleumérdekeltségek voltak a legnagyobb befolyással a politikai hatalmi viszonyok és a földrajzi határok meghatározására.


A világ felosztása azonban néhány nagy nemzet között, a legfontosabb nyersanyagforrások monopolizálása a gyülöletet és ellenségeskedést a nemzetek között elevenen tartja és elkerülhetetlenül újabb háborúkhoz kell vezessen. Ez az üzleti rivalitás, ez a kezdődő nyersanyagmonopolizálás pl. Anglia és Amerika viszonyát már is kritikus stádiumba hozta. Már a Mossul-kérdés tiltakozásra késztette az Egyesült-Államokat s az angol kormány magatartása a gummimegszorítás politikájában Anglia ellenes hangulatot csinált Amerikában. Az igazi ellentét az Egyesült-Államok és Mexikó között is a petróleum-kérdésben van. Nagybrittánia pénzügyi érdekeltségét a mexikói petróleumban s térfoglalását Venezuellában és Columbiában az Egyesült-Államok úgy tekintik, mint kísérleteket Amerika üzleti pozíciójának gyengitésére. És tényleg: nem csak az egyes nemzetek gazdasági fölényét határozza meg messzemenőleg az, hogy mennyi petróleum felett rendelkezik, hanem valósággal nemzeti biztonságát és létét is”. A petróleum a következő háborúban éppen oly szükséges mint a vér”, mondta Clemenceau 1927-ben.


A petróleum ma a gazdasági és a katonai háború hajtóereje. A légi közlekedés, a közuti szállítás, mindenféle gépek hajtása a földön, a levegőben, és a tengeren egyedül a kielégítő mennyiségű petróleum, ill. olaj által biztosítható. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy a petróleumforrások birtoka a mai államok gazdasági és pénzügyi érdeklődésének célpontja a diplomáciájának alapja lett. Ezért figyelik a háború óta az Egyesült-Államok oly aggodó figyelemmel a petróleum-kérdés nemzetközi fejlődését; ezért utasították konzuljaikat, hogy különös figyelemmel kisérjék a petróleum-koncessziókban beálló változásokat, új petróleummezők feltárását és minden változást a petróleum-források birtokában. A konzulok arra, is utasítást kaptak, hogy amerikai polgároknak legyenek segítségükre petróleum-koncessziók megszerzésében.


Hogy az Egyesült-Államok aggodalma petróleum-ellátása miatt a jövőben mily komoly, azt igazolja az ilyen megállapítások, mint amelyet Edward Mackay Edgar nem régiben tett:


„Az Egyesült-Államok tudják, hogy közeledik az az idő, amikor — ahelyett, hogy a világpiacon uralkodnának — a többi államokkal versenyezniők kell, hogy a világ nyersanyag készletéből megkapják részüket... Az angolok poziciója bevehetetlen. Az összes ismert petróleummezők, az összes még valószínüleg feltárható petróleum-források, azokon kívül, amelyek nincsenek Amerika kezében, angol kézben vannak vagy angol vezetés és ellenőrzés alatt állanak vagy angol tőke financirozza a tőkét”.


A veszélyes pontot nyilvánvalólag akkor fogjuk elérni, amikor az Egyesült-Államok rászorulnak arra, hogy külföldi, angol befolyás alatt álló forrásokból származó petróleumot vásároljanak, mert akkor az amerikai petróleumárak emelkedni fognak s az amerikai fogyasztó tudni fogja, hogy ennek Anglia az oka, az által, hogy birtokában tartja az összes petróleumforrásokat. Hogy az amerikaiak nem fogják nyugodtan nézni, hogy a világ nyersanyaga feletti ellenőrzés más kezekbe kerüljön, mint az övék, azt megmutatta már 1925-ben a mai elnök heves tiltakozása a kaucsuk-harcban.


Mit lehet tenni, hogy a szerencsétlenséget, ami a világot fenyegeti, elhárítsuk?


El kell ismerni és el kell ismertetni, hogy egy terület természeti kincseinek birtoka a véletlenül ott lakó népnek nem ad jogot ahhoz, hogy ezek felett teljes monopóliumot gyakoroljon; még kevésbé egy idegen hatalomnak vagy külföldi konceszsziósnak vagy tőkésnek.


Életszükségre ti nyersanyagok, mint a gummi, a petróleum és más anyagok, amelyek csak bizonyos helyeken találhatók, nem lehetnek egyes államok vagy állam-csoportok monopóliumai. Az egyes nemzeteknek egyforma hozzájutás biztosítandó a nyersanyagforrásokhoz. A „nyitott ajtó” politikáját a kifejezés legtágabb értelmében meg kell valósítani, nemzetközi megállapodásokkal és nemzetközi szerződésekkel. A Népszövetség gazdasági konferenciája csak a kereskedelem korlátozásaival foglalkozott. De ezekkel a világkereskedelmi gátlásokkal szorosan öszszefügg a nyersanyagellátás problémája s igazában a legveszélyesebb mind között.


Nagyon nehéz kérdés, amely csak akkor oldható meg, ha egyes nemzetek hajlandók bizonyos előnyök feláldozására, amellyel ma rendelkeznek. De az általános előnyök, amelyek a világ nyersanyagainak nemzetközi felosztásából származnának, olyan nagyok, hogy megérnének minden nemzeti áldozatot, amelyet érte hozni kellene.


Ha ezt a kérdést nem sikerül barátságosan megoldani, minden bizonnyal háborúhoz fog vezetni. A Népszövetség, Locarno, a Kellogpaktum minden bizonnyal eszközök a háború elkerülésére. De mind ezek nem tölthetik be feladatukat, ha a háború végső okait nem takarítjuk el útjukból. S ezek a végső okok nem egyebek, mint a hatalmak egoisztikus üzleti rivalitása és ennek megfelelő politikája, amellyel egyik a másik rovására előnyöket igyekszik magának biztosítani”.


 


Vissza az oldal tetejére