FĹ‘oldal

Korunk 1929 Szeptember

A tér élete


Kemény Gábor

 


A csönd, a fátum, a szimbolizmus drámái után a saját célkereső küzdelmének prózai költeménye. Hiába indul értekezésnek, misztikus álmokban végződik (ez a műve is; komolyabb problémává csak azért lesz, mert érezzük, hogy egy tartalmas, jól felhasznált álom-élet peremén a maga megnyugvása végett keresi a dolgok mögötti dolgokat. A helyeslátás titkát keresi, mint a Kék Madár panteisztikus meséjében, tanuljunk meg úgy nézni, hogy meglássuk a kozmikus lélek részecskéit, a jelen, mult és jövő problemáját. Poétának, tudósnak, filozófusnak mutatkozik ez írásában Maeterlinck, mégis talán első sorban poétának ki a félig tudás, félig sejtés szárnyain metafizikai régiókba tud emelkedni. Nagy titkok keresésének vágya üzi a költőt: csak az a kérdés, lehet-e a pszihikai tünetek megnyilvánulásait a tudós mikroszkopja alá helyezni? A negyedik dimenziót keresni — a tudósnak is kemény vállalkozás, hát ínég a költőnek, aki a legjobb esetben is vendégnek érzi magát a felsőbb mennyiségtan járatlan területén. De az érdeklődés, a fantázia, a végső elszámolás és megnyugvás fanatikus vágya annál könnyebben végig repítik a költőt a szokatlan téreken. Felsorakoztatja az ismert legnagyobb matematikai zseniket (a két Bolyait sem felejtve el), hogy Quspensky nézetével béküljön meg leginkább, aki úgy hiszi, hogy az időben való kiterjedés az ismeretlen térben való kiterjedést jelenti „s ez az, amiért az idő a tér negyedik dimenziója.” Elvisz az álmok régiójába (mely nem más, mint „az elnyomott kívánságok álruhásmegvalósitása”) s mivel „nincsen alvás álom nélkül” az élet-folytonosságban, az agy szüntelen működésében sem lehet kételkedni. És mivel lebben a nagy Folytonosságban nincsenek igazi válaszfalak, a jövőt mutató álmokban is lehet hinni (sok példával igazolja ezt) mivel „a jövő benne van a jelenbe”. „Az az álmom, melyben egy palackot ma látok esni, mialatt a valóságban az csak három nap mulva esik épp oly rendkívüli, megmagyarázhatatlan és tökéletesen olyan természetű, olyan eredetű és olyan arányú misztériumot fed fel, mint az, mely egy nagy birodalom összeomlásának jóslatát tartalmazza, bár az csak háromszáz év mulva fog elsülyedni”. Ennek a Rejtélynek a magyarázata az, hogy az Örökkévalóságban minden létezik, az is, ami a mi számunkra még nincs. Jut-e az ember a tökéletességnek ilyen fokára, mely elhárít tőle minden anyagi gátlást, vagy továbbra is a magára hagyatottság tragikus állapotába marad, — erre a kérdésre nem tud a költő önmagának megfelelni, de érezzük, hogy nagyon szeretné ezt hinni s hogy ezt hihesse arra tudományos adatokkal bástyázza körül magát. „A Mirából jött fénysugár csak hetvenkét év leteltével ér el hozzánk, ha tehát onnan egy csillagász 1925-ben Párisba irányította hatalmas látcsövének lencséjét, meglátta azon eseményeket, melyek 1853-ban peregtek le, tehát III. Napoleonnak Eugénie de Montijo de Guzman-nal történt házasságának pompás ünnepséget, összes tündöklő részleteivel”. Tehát a holtaknak gondolt emberek folytatják életüket a térben, vagy a térszerűsített időben... A negyedik dimenzió rejtélyének kutatása Istenhez vezeti. Nem jut pozitiv eredményhez, de megnyugszik a negatívumban. S ez már pozitivum a végső célért viaskodó lelkének... Oda jut, ahova Sama-Véda jutott évezredek előtt: „...Föl nem foghatónak azok tekintik, akik leginkább ismerik és tökéletesen ismerik azok, akiknek fogalmuk sincs róla”. Maeterlinck hallgat előtte, közeledik feléje és nem ért belőle semmit. És boldog, hogy nem ért belőle semmit... Ez a harmónia már előszobája a — negyedik dimenziónak...” (Budapest)


Maeterlinck: A tér élete. Ford. Kovács Rezső, Budapest, Révai 1929.


 


Vissza az oldal tetejére