FĹ‘oldal

Korunk 1929 Július

Nincsen apám, se anyám


Nádass József

 


József Attila látszólag könynyelmű és felelőtlen énekes, valahogy mintha leszármazottja lenne Tinódi Lantos Sebestyénnek és mindazoknak a lantosoknak, kiknek olyan természetesen termik a dal. És a nép dala is az, amit itt hallasz, valami elbúsult vagy hányaveti betyár dala. Mindezek jóértelemben mása József Attila költészete mélységben is és könnyedségben is. Dudolni lehet ezeket a dalokat és nézegetni, mint a „médáliákat”, ahogy maga József Attila, kissé affektált régieskedéssel nevezi őket.


És ez az affektáltság az egyik legnagyobb veszedelme. Bár póza nagyrészt lekopott és régebbi verseihez viszonyítva, alig-alig bukkan fel, mégis teljesen le kellene vetnie. És a másik veszedelme ez olykori csináltság és mesterkéltség mellett: a mai fiatal magyar költőknél szinte példátlan forma készsége. József Attila a legnagyobb könnyedséggel rázza ki a legkülönbözőbb versformák és képsorozatok szép példáit, komoly Withman szerű szabad vers váltakozik a csengettyü hangu népdal rímeivel. De éppen a formának ilyen uralása csábítja e fiatal költőt csak formacsinálásra, mintahogy ezt kötetének néhány darabja (szerencsére elenyésznek ezek a sok jó között) amely ügyesen pattog és harangoz, de ha hozzányúlsz szétpattan és üresen kong.


A többiben, a „Nincsen apám, se anyám” többi versében érdekes, egyéni ember mutatkozik meg. Fejlődöttebb, megnyugodottabb és kitisztultabb ember, mint a tegnapi József Attila, de annak furcsa, rokonszenves szabad ízét megtartva. Szabad íz ez, fanyar és tűzzel teli. Ismeretlen tájékról összehozott képek fűtik a tüzet.... de csak látszólag ismeretlenek. Megfogod őket és szétbontod: íme a legközönségesebb élet új bőrében jelentkezik újjáalakítva, olvasztva a vers.


A legegyszerűbb és legfurcsább, legfenségesebb dolgait a világnak énekli. Nincs tisztelete semmi előtt és semmit meg nem vet. Ahogyan gondolatasszociációinak merészségével a világ minden összehordott dolgát önmagával együvé gyúrja ez. mutatja költősége mellett forradalmiságát is. Ő az a költő, aki fütyül a világra. Semmi nem érdekli József Attilát, csak József Attila. Minden az gyönyörűségére, táplálására van. Ha nem így van, akkor rossz, ami nem erre szolgál, azt elveti. Ő az, aki körül a világ forog, ő az, aki a legrosszabb és legjobb, legszebb és legrútabb.


Különös költő, őszinte költő, tehetséges költő.


Sok szép verse után, más, „nagy” költők és írók munkáira gondolok, amelyek mint széles folyók hajókat, csónakokat visznek hátukon, városokat teremtenek partjaikon és csatornákra, amelyeknek jólkiszabott vizeiből veteményes kerteket és hasznos ültetvényeket táplálnak.


A „Nincsen apám, se anyám” hirtelen felbukkant tiszta forrás, szabályozhatatlan vad víz, a meglepetések sorával és szilajságával. (Budapest)


* József Attila versei. Genius kiadása 1929 (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére