FĹ‘oldal

Korunk 1929 Július

A láthatatlan hatalom


Turnowsky Sándor

 


Az Egyesült Államok alkotmánya a demokrácia alapelveinek klasszikus fogalmazását tartalmazza s Amerikában a demokráciát mindezideig tabuként tisztelték. „Népuralom” természetesen ép oly kevéssé létezett Amerikában, mint egyebütt, de a demokrácia üres fikciójához talán sehol sem ragaszkodtak annyira, mint ép ott, hol mindenkor a legkegyetlenebb kapitalista diktatura uralkodott.


Európában már a háború elején kezdődött a demokrácia elméletének és gyakorlatának devalvációja. Előbb a gyakorlat tiporta sárba a féltve őrzött eszményt, azután jöttek diktaturát igazoló ideológusok. Amerikában — úgy látszik — csak most indul meg az alaptörvényekben szentesített politikai eszményből való kiábrándulás folyamata. Ma már az Unióban is akadnak tudósok, kik nyíltan mernek állást foglalni a demokráciával szemben. William Bennet Munro, a legismertebb amerikai szociológus, mult évben előadássorozatot tartott a Harvardegyetemen s most testes kötetben foglalkozik a demokrácia problémáival.*


Munro érdekes, friss példákon mutatja ki, mennyire megvalósíthatatlanok a gyakorlatban a demokrácia alapelvei. Hogy a nép maga alkossa a maga törvényeit, maga bíráskodjék maga felett, maga adminisztrálja magát s mindenki csak oly törvényeknek engedelmeskedjék, melyeknek létrehozásában maga is aktive közreműködött, — mindezek erkölcsi posztulátumok csupán, s ép oly kevéssé realizálhatók, „mint az egyéni létfentartási ösztönnel ellenkező krisztusi tanok”.


Tőkés termelési rendszer mellett a politikai jogegyenlőség elve csak írott malaszt marad. A vagyonban rejlő hatalmat és befolyást semmiféle demokratikus törvény nem képes nivellálni. Sőt, azt is érdekes példákon illusztrálja Munro, hogy mennél demokratikusabb a választójog, annál nagyobb befolyást nyer a tőke a. közügyek intézésére. Mennél szélesebbkörű ugyanis a választójog, annál nagyobb tömegek befolyásolására van szükség a politikai hatalom elnyeréséhez. Választások alkalmával ez a befolyásolás — ahogy Munro nevezi: “agymasszázs” — Amerikában oly rengeteg pénzbe kerül, hogy azt csak az a párt győzi, mely nagy tőkével rendelkezik. Az Egyesült Államokban 18.000 napilap jelenik meg, s azok négyötöde pártpolitikai célok szolgálatában áll. Választások ideijén a lapok annak a pártnak érdekeit szolgálják, amelyik többet fizet. Népgyülések rendezése, hivatásos agitátorok szerződtetése, röpiratok millióinak kiadása és terjesztése — az „agymasszázs” mindezen eszközei horribilis pénzt emésztenek fel. A legutóbbi elnökválasztás idején például csak Chikagoban egyetlen röpirat kiadása és szétosztása 70 000 dollárba került.


A választások eredménye rendszerint annak a pártnak a javára dől el, mely a legnagyobb agitációt képes kifejteni s amely a leghatásosabb blöffökkel dolgozik. Ámde az amerikai választópolgárok már megcsömöröltek a sok választási hecctől s egyre nagyobb a szavazástól tartózkodók száma. Az 1920. évi elnökválasztáskor 50 millió választó közül csak 26 millió adta le szavazatát s ezek közül csupán 15 millió szavazott a megválasztott elnökre, — aki ilyen körülmények közt az összlakosság 14,50/0-ának akaratából jutott be a Fehér Házba. Igy néz ki a gyakorlatban a népszuverenitás megnyilvánulása. A vox populivoxdei elv hirdetése — mondja találóan Munro — Amerikában nyilván atheizmushoz vezet.


Az Egyesült Államokban a legtöbb közhivatalnok választás utján jut hivatalba. Munro szerint ez a demokratikus elv is csődöt mondott. Lelkiismeretes tisztviselők helyett üresfejű demagógok s egyes pártok hangadó vezérei töltik be a jelentős közhivatalokat. Az amerikai közigazgatás korrupciója jórészt a túlzottan demokratikus választási rendszerre vezethető vissza. A demokratikus elveknek megfelelő proporcionális választójog sem vált be a gyakorlatban. Ez a választási rendszer az erős pártok diktaturáját eredményezi, melyek teljesen elnyomják a kisebb pártokat. A parlamentek nívója egyre csökken, — egész működésük törvényjavaslatok gépies megszavazásából áll. Az Unióban évente átlag 10.000 uj törvényt hoznak — minden rendszer nélkül s a sok törvény dacára, vagy talán éppen azért a legnagyobb jogbizonytalanság uralkodik. Munro kimutatja, hogy egy new-yorki rendőrtisztviselőnek az országos törvényeken kivül 16.000 helyhatósági rendeletet kellene ismernie. E rengeteg törvény és szabályrendelet következménye az a szörnyű bürokrácia, melyhez fogható nincs az egész világon.


A demokrácia „láthatatlan hatalma” helyett mindenütt bornírt törvényhozók és korrupt közhivatalnokok láthatók — s ezért van az, hogy Amerikában teljesen értékét vesztett deviza már a demokrácia jelszava. (Marosvásárhely)


*William Bennet Munro: The invisible government, New-York, 1928.


 


Vissza az oldal tetejére