Korunk 1929 Június

Idegen irodalmak Párisban


Gyomai Imre

 


Ne keressük az okát csak szögezzük le azt az örvendetes tényt, bogy Páris kapui az idegen irodalmak termékei előtt végre megnyíltak. Mert, amig Páris már évtizedek óta internacionális felfogója a szobrászatnak, festészetnek, sőt a muzsikának is, az irodalom terén nagyon vigyáztak arra, hogy oda idegen be ne jusson. Voltak szerencsés kivételek is. Azok előtt az idegen írók előtt, akiket már univerzális ítélőszékek ellenjegyzettek, akiknek munkái már a világirodalom kincseivé váltak Páris sem zárhatta el kapuit. De még itt is kényes szelekciót végeztek. Hogy ne mondjunk mást Knut Hamsun csak a mult esztendőben nyert teljes polgárjogot. Két legcsodálatosabb irása Az éhség és Az anyaföld áldása csak a mult esztendőben jútottak be az erősen őrzött kapun. Teljes Dosztojevszki – sorozat még a mai napig sem jelent meg franciául. Tolsztoj. Gorkij mir szerencsésebbek voltak. Csehov teljes portréja csak most került a könyvkereskedések kirakatába. Unamunó kerülőúton még most sem tudott befutni. A német irodalom többé kevésbé wild-westi rejtély volt, újabb munkásai közül csak kevesen tették meg az útat Berlintől Párisig. Ibsen, Strindberg, Heyersmann néhány irásaikkal képviselték a franciák számára a mindég borongós, mély emberi problémákkal foglalkozó északot. Rilkének Rodinról szóló könyve, Stefan Zweig-nek pedig Tolsztojról irt már minden nyelven publikált tanulmánya kelet felé zárta le az érdeklődésnek nemigen széles horizontját. Ami pedig Bécsen túl volt az a fekete semmit jelentette az átlagos francia olvasó számára.


A helyzet most egyszerre megváltozott. Párisnak az idegen irodalmakat megismerni akaró vágya a normális mértékeket felülmúlja. Ma már minden jelentősebb kiadónál egy több nyelven olvasó lektor figyeli mindazt, ami a kapukon kivül történik. Irodalmi-ügynökségek internácionális szervezete szállítja ezenkívül az érdeklődő kiadók számára a német, spanyol, olasz, orosz, dán vagy svéd könyvpiacon megjelenő, a francia olvasóközönség számára érdekesnek itélt munkákat. Ez a különös módon megnyilvánuló érdeklődés nemcsak a kiadók lektori szobájába, hanem a napilapok, kis és nagy revük szerkesztőségébe is megtalálja útját. Ebben a pillanatban négy nagy napilap tárcarovatában fut idegen írónak a regénye. Az „exkluzív” revük, amelyek eddig mereven elzárták hasábjaikat a kapukon túlról jővő írások elől, most kénytelenek a blokádot feladni.


Az idegen irodalmi termékek nagy népszerűségével szemben csak azoknak a vakságra ítélt tényezőknek van vétója, amelyeknek szava ma már nem egyéb a pusztában elkiáltott szónál. Mert hiába csaholnak a parfömgyáros Coty papirhulladékjai a Figaró L´Echo de Paris. L´ami de Peuple és a sajtkereskedelem csomagolópapír szükségletét fedező „tekintélyes” revük az idegen invázió ellen, az új francia olvasóközönségnek az idegen irodalmi termékek iránti érdeklődése csak napról napra növekszik.


Az invázió teljes mérlegét hirtelenében nehéz lenne elkészíteni. Igy tehát csak néhány erősen dokumentáló jelenséget ragadunk ki.


Grasset, aki eddig divatos írók szerelmi históriáinak publikálásával foglalkozott többmilliós alaptőkével rendelkező részvénytársaságot alapított. Az új kiadóvállalat munkaprogrammjában a jelenlegi cseh és olasz irodalom teljes képét szolgáltató sorozat publikálását jelenti be. A cseh-sorozat a két Chapek és Iván Olbracht értékes írásaival már meg is indult.


 


Rieder, Európa minden népének újabb irodalmát reprezentáló sorozata már eddig harminc kötetet ölel fel. Ez a sorozat az, amely a fiatal oroszokkal az inváziót megindította.


Attinger a keleti népek irodalmát akarja bemutatni. Néhány fiatal kinai és japán írónak már megjelent munkáját az európai olvasó számára új revellációkat jelentő keleti bölcselők ismeretlen irásai fogják követni. Attinger ezenkívül az európai koncertben először jelentkező szlovák iróknak is helyet biztosít érdekes sorozatában. Végül pedig néhány jónevű de még fiatal német és osztrák író munkája gazdagítja ezt a nagy és színes területeket magábafoglaló tervet.


Bernouardaz európai népek újabb poézisát antológia-sorozatban ismerteti meg, amelynek publikálását már be is jelentette. Ez az egy sorozat azonban nem meríti ki Bernouard munkaprogrammját. Érdeklődése egy olyan terrénumra is kiterjed, amelyről korunk legérdekesebb dokumentumát adhatja az utókor számára. A különböző frontokon harcolt katonák hozzátartozóikhoz írt leveleinek internácionális gyüjtését — hogy azt később publikálja — már megkezdte.


És így tovább.


Nem célunk ennek az örvendetes jelenségnek az okát keresni, de azt hisszük, hogy sejtésünk nem csal, ha megállapítjuk, hogy a francia olvasóközönségnek az idegen irodalmak felé való orientálódása újabb dokumentuma a népek lelkében élő, kormányaik, diplomatáik által léptennyomon meghavisított békevágynak. Nem hinnénk, hogy megállapításunk helytelen. Mert amíg Genf, Locarnó és a többi görögtüzes színpadokon, vattázott ajtók mögött a kormányok a béke hazug jelszavainak fellobogózása mellett az újabb háborút készitik elő, népeik megindulnak a maguk által választott útakon. Azokon az útakon, amelyek a holnap új alapokra fektetett minden népet magábaölelő, a szúronyokkal védett határokat leromboló, a mesterségesen táplált ellentéteket megszűntető nagy népi kollektivitáshoz vezetnek. Nem csalódunk, mert ha ezt a jelenséget teljes objektivitással vizsgáljuk meg, következtetésünk helyességét azonnal megállapithatjuk. Páris eddig hermetikusan lezárt kapuit a fiatal oroszok nyittatták meg. Azok tehát, akik irásaikban az új embernek és társadalmának már megoldott vagy még megoldatlan problémáit vetitik. Pilnyák, Babel, Sejfulina, Ehren bourg, Lebedinszki, Gladkov, Majakovszki és a többiek törték fel a feltörhetetlennek látszó zárakat és most az ő nyomukon vonulnak be a hasonló célkitüzések felé induló, hasonló problémákat felvető spanyol, olasz, cseh, német, angol, dán írók. (Páris)


 


 


Vissza az oldal tetejére | |