Korunk 1929 Június

‚ÄěUntermensch‚ÄĚ tenyésztés

 


Hogy a szerzett tulajdonságok átöröklése magasabbrendű, jobb fajták kitenyésztéséhez vezethet s tényleg vezet, azt megnyugvással szoktuk nem csak tudomásul venni, hanem a gyakorlatban, háziállataink tenyésztésében fel is használni. Arra azonban ritkán gondolunk, hogy a szerzett tulajdonságok közül nemcsak a „jók” öröklődnek át, hanem éppen úgy a rosszak is. Ha tehát egyszer a természetes kiválasztás, amely a létérti küzdelemmel a „rosszul öröklő” egyedeket nem küszöböli ki, a szerzett tulajdonságok átöröklése könnyen a faj elcsenevészesedéséhez vezethet feljavítása helyett. Nem egy példát szolgáltatnak erre az ember által teremtett mesterséges körülmények között élő háziállataink, amelyek nem állanak többé a természetes létérti küzdelemben s a természetes kiválasztás ezért nem gyakorolhatja közöttük gyomláló hatását. Dr. G. Frankenberg, a braunschweigi természetrajzi muzeum igazgatója, az Umschau-ban tanulságos példáit hozza fel e mesterséges eltenyésztésnek s súlyos konzekvenciákat von le e tényből reánk emberekre is.


A háziállat abnormális körülmények között tenyészik: míg a szabad természetben csak olyan változatok és eltérések tudnak megmaradni és átöröklödés által faji sajátosságokká válni, amelyek az életre hasznosak, addig az ember védelme és gondolkodása olyan sajátosságok, olyan változatok kifejlődését is lehetővé teszi, amelyek kint a szabad természetben nem fejlődhettek volna ki, mivel az azokat mutató egyének elpusztultak volna.


Például a bubostyukok bizonyos fajtái elvesztették költő-ösztönüket. Nyilvánvaló, hogy a természetben ez nem fordulhat elő. Az ember azonban mesterséges költést alkalmaz s így fent tart egy fajtát, amely tulajdonképpen már nem tudja önmagát szaporítani. Egy másik példa: a bukfencező galamb már többnyire nem tudja a tojás héjját feltörni nem tudna kikelni. A selyemhernyó


 egyike legrégibb háziállatainknak,


E lvesztette védekező színét s már alig tud repülni lepkekorában. Mint hernyó is elpusztulna az ember segítsége nélkül. A szabadban tartott selyemhernyók, ha a fáról leesnek, nem tudnak a fára visszamászni, mint a többi hernyófajták, össze-vissza mászkálnak s végül éhen elpusztulnak.


Igaz, hogy a szabad természetben is előfordulnak hasonló esetek. ´Például a kakukk, amely szintén elvesztette´ költőösztönét; de helyette szerzett egy másikat, amely idegen fészekbe téteti vele tojását. Az Amazon-hangyák pedig nem tudják magukat táplálni, de viszont rabszolgákat tartanak erre a célra. Kivételes esetek, amelyeket a természet véletlene lehetségessé tett. Az élőlények változataik útján mintegy kitapogatják az életlehetőségeket maguk körül s ahol véletlenül alacsonyabb formában is fent tudnak maradni, viszszafejlődnek. S ahol az ember mesterségesen készit elő ilyen lehetőségeket, természetesen az állat szívesen belemegy a kényelmesebb életformába. Igy hoz létre az ember mesterséges kiválasztása életképtelen fajtákat bizonyos egyéb előnyökért, amelyek megérik neki azt, hogy amit a fajta elvesztett életképességben, azt mesterséges ápolással pótolja: élelmezi, védi hideg ellen, megóvja ellenségeitől, stb.


Nos, az ember is egy változatokban fejlődő fajta s ugyan azon biológiai törvényszerűségek mérvadók reá nézve is. S a kulturember valósággal éppen úgy a domesztikáció állapotában él, mint domesztikált állatai. Hogy úgy mondjuk, az ember saját maga háziállata. Az értelmet a természetestől teljesen eltérő viszonyok közé helyezte, élelemmel s minden egyébbel bőven ellátta. S ez oly gyorsan ment, hogy ideje se volt arra, hogy magához térjen. Hiszen az átmenet a barbártól a kulturemberig nem régibb keletű, mint a kutya, a szarvasmarha vagy a tyuk domesztikálása.


S ez a gyors tenyészés abnormális életfeltételek között a homo sapiens nevű állatfajtára se volt kizárólag csak kedvező hatással. De éppen úgy, ahogyan a háziállatoknál, ágy az embert magát is a tudomány és technika sok mindenen átsegíti, ami miatt azok nélkül elpusztulna. Ugy, hogy nem meglepő, hogy kedvezőtlen faji változatok is fenmaradtak, amelyeket a kultura előtt a létérti harc természetes kiválasztása automatikusan kiküszöbölt.


Egy példája ennek az életre kedvezőtlen faji elváltozásnak a nők medencéjének fokozódó szükülése a kulturnépeknél. Míg a vad népeknél a nők meglepően könnyen hozzák világra gyermekeiket, addig Európában tömérdek a nehéz szülés. Az oka? Európában a szülészet oly fejlett, hogy a legszűkebb medencénél előálló szülési nehézségeken is tud segíteni, olyanokon, amelyek miatt a primitiv népeknél úgy az anya, mint gyermeke elpusztulnának s ezáltal lehetővé teszi, hogy a szűkmedencéjüség átöröklődjék. „Minél fejlettebb lesz a szülészet, — mondotta Schallmeyer — annál inkább szüksége lesz reá a következő nemzedékeknek”.


A kultura úgy domesztikálja az embert, hogy elkényezteti: a gyöngéket és kevésbbé életrevalókat is megtartja az életnek s ezzel mind több és több „Untermensch”-et tenyészt ki. Testileg és lelkileg.


Mert a lelki káros elváltozásokkal szemben talán még kevésbbé védjük ma fajunkat, mint valaha. Az ösztönök éppen úgy mutatnak káros változatokat, mint a test. S a mai morálunk azt parancsolja, hogy az ilyen elferdült és káros ösztönű egyedekben is „jók” legyünk. Próbáljuk őket megnevelni. De a nevelés mindig csak a szimptómát gyógyítja, külső dreszura alá szorítja a rendetlenkedő ösztönt. Elnyomja s nem irtja ki. Annál valószínűbb tehát, hogy az így elnyomott, de megmaradt káros ösztön a következő nemzedékre átöröklődik. Az aszociális ösztönöket a nevelés, a büntetőjog, a börtön, a közvélemény visszaszorítja, nem engedi felszínre jútni s ezáltal megkönnyíti, hogy átöröklődjenek, hogy látszólag egészen normális szülőknek a szociális Ösztönei gonosztevő gyermekeiben éljék ki magukat.


Veszély áll fenn, hogy az ösztönök ilyen külső rendbentartása folytán a társasösztön helyére egy pótlék, a megszokás lép, valami tehát, ami nem belülről jön, hanem kívülről parancsolódik az emberre. (Kérdés azonban, hogy az ösztönök, amiket Frankenberg belsőknek nevez nem épen úgy kivülről származnak-e, nem éppen úgy csak faji szokások-e? )


Frankenberg szerint a természetes kiválasztás hiányát tudatos kiválasztással kell pótolni. Minden nevelésnél, büntetésnél fontosabb szerinte a társasan terheltek és fiziológiailag csenevészek kizárása a szaporodásból. Minthogy ezt meg lehet ma tenni anélkül, hogy az egyén életébe túlságosan beavatkoznának (a sterilizáció nem kasztráció, nem zavarja meg a normális nemi életet), Frankenberg nem lát semmi nagy nehézséget abban, hogy ily módon a kulturfajokat megóvjuk az el csenevészesedéstől, amely fenyegeti őket. – f. f.


Vissza az oldal tetejére | |