Korunk 1929 Június

Románia paradoxonai


Aradi Viktor

 


Egy román úr beszélget az Erdélyi Érchegység fiával, a móccal. Azt akarja kiszedni belőle, hogy milyennek látja ez az egyszerű ember a háború utáni életet. A móc válasza az első pillanatban meglepően hat:


  Hiszen jó, jó,... csak az a baj, hogy kisebbé lett az országunk.


   ...?


   Persze, hiszen tudom. Maga az ország megnőtt, de a mi országunk mégis csak kisebb lett és ez nagy baj nekünk. Régebben az Alföldre jártunk aratni, oda vittük a csöbröket, a gyümölcsöt... Amióta elvették tőlünk az Alföldet, azóta nagyon nehéz a sorsunk, sehogy sem birunk megélni.


A naiv hegylakó a mindennapi életküzdelmekkel kapcsolatosan világosan felismert egy fontos problémát, amellyel gazdasági és társadalmi irodalmunk nem foglalkozik. Elvégre a mi életünk komplikáltabb és ezért nehezebben ismerjük fel az egyszerű dolgokat. De hogyha már reávezetnek a naiv emberek, úgy foglalkoznunk kell vele. Természetesen módszeresen...


*


Hogy a lehető legplasztikusabban állithassuk be a problémát, szorítsuk „skatulyá”-ba. Ez a skatulyába való szorítás veszedelmes művelet, mert könnyen elsikkad a lényeg és a skatulya kerül a homloktérbe. Hogyha azonban a skatulyát csak mérőeszközként alkalmazzuk, úgy hasznos szolgálatokat tesz. A probléma vagy nem fér belé, vagy pedig nem tölti ki és mindkét esetben fontos megállapítások kiindulópontja lehet.


Sablonunk, amelyből kiindulunk, egyszerű osztályozás. A polgári berendezkedésű országokat két csoportra osztjuk, mégpedig:


1. Modern berendezkedésű államok. Ezek az ipari termelésre támaszkodnak és ezért természetszerűleg imperialista hajlamosságúak.


2. Primitiv berendezkedésű államok. Ezek az őstermelésre támaszkodó agrárállamok, amelyek a kényszerü körülmények nyomása következtében gyarmatállamokká lesznek.


Hogyha most már a két durván odaállított skatulya valamelyikébe akarjuk Romániát szorítani, úgy azt találjuk, hogy egyikbe sem illeszkedik be pontosan.


a)    Kétségtelen, hogy Románia a modern berendezkedésű államok közé tartozik. A kormányhatalom kezelőinek száma a népesség számához arányítva sokkal nagyobb, mint például Franciaországban. Népképviseletünk mennyiségileg imponáló, igazgatási és igazságszolgáltatási gépezetünk kiterjedésre szintén. Ami szárazföldi hadseregünket, haditengerészetünket illeti, úgy azok a népesség lélekszámához viszonyítva megfelelnek a nyugati imperialista államok harci felkészültségének, sőt az összehasonlítás alapjául a nemzeti vagyont véve, — messzire túlhaladják azt. Csendőrségünk számszerűleg vezető helyet foglal el és mindössze Jugoszlávia jár előttünk. Vagyis végeredményben minden részletezés nélkül megállapíthatjuk hogy államháztartásunk a költségesség szempontjából megfelel a modern, ipari, imperialista államoknak.


Bonyolódik a kérdés, hogyha Románia gazdasági életét vonjuk vizsgálatunk körébe. Románia távol áll attól, amit ipari államnak nevezünk. Néhány apróbb-nagyobb vállalata, konjunktura-gyára, javitó műhelye csak a naivokat tévesztheti meg. A lényeg az, hogy nehézipara, amelyre a valódi ipari fejlődés alapulhatna, kerek egy évtized óta tengődik-haldoklik. Két nehézipari vállalata, a vajdahunyadi vasművek és a resicai üzemek nagyolvasztóiknak alig hetedrészét tartják üzemben és még ez a minimumra szorított termelés sem tartható fenn anyagi áldozatok nélkül. Fontos körülmény azonkívül, hogy még a minimálisra leszorított üzemek termékei is felhalmozódnak a raktárakban, mert Romániának nincsen megfelelő feldolgozó ipara. Igy mig egyoldalról nagy ipari telepem megrozsdásodik a nyersvas, vasárúszükséglete nagyrészét külföldről kénytelen beszerezni.


Kétségtelen, hogy ezt az anomáliát örököltük. A magyar kormányok ipari politikája a vasfeldolgozó ipartelepeket Északmagyarországon központosította és oda szállították az erdélyi nyersvastermelés tetemes részét is. Igy válhatott lehetővé az, hogy viszont az Északmagyaroszági telepek vasércei a sziléziai kohók vasércszükségletét fedezhették. Ezeknek a sziléziai vállalatoknak részvénytöbbsége ugyanis a Habsburgok birtokában volt és miután vasérctelepeik kimerültek, üzemüket csak felsőmagyarországi nyersanyaggal tarthatták fenn. Viszont másoldalról felvetődik az a kérdés, hogy miért nem teremtethetett Románia egy évtized alatt vasfeldolgozó ipart. Ennek a magyarázata az a gazdasági tehetetlenség, amely a látszólagos vagyonfelhalmozódás árnyékában húzódik meg. A román bankokrácia nacionálizálás és kommerciálizálás címén valóságos kisajátitó hadjáratot folytatott a külföldi tőke ellen és ezáltal magához ragadta ugyan a jelentősebb vállalatokat, de ugyanakkor egységes frontba tömöritette a külföldi tőkéseket, akik csendes bojkottal és börzei manöverekkel válaszoltak és válaszolnak. Ebben a csendes gazdaság harcban bénult meg gazdasági életünk.


c) Bármennyire is érdekesek volnának az itt felmerülő problémák, azok vázlatunk keretén kivül esnek, és csak azt a tényt szegezzük le, hogy ipari életünk a mai struktura mellett jelentős fejlődésnek még lehetőségével sem bir. Vagyis modern állami berendezkedésünk gazdasági alapzata az agrártermelés. Hogy ezen a téren milyen súlyos gazdasági anomáliákkal állunk szemben, annak még vázlatos felsorolása is messzire vezetne. Mindössze azt a bizarr tényt szegezzük le, hogy mig egyoldalról a földbirtok átlagban értéke 15%-át jövedelmezi, a bankkölcsönt átlag 35¬į/0-al törleszti a gazda.


Vagyis végeredményben Románia a fennt jelzett skatulyák egyikébe sem helyezhető el. Modern berendezkedésű állam ugyan, gazdasági életének tengelye a termelés helyett a banküzlet, viszont sem nem imperialista sem nem gyarmatállam.


Egészen különös átmeneti állapot. Kétségtelen, hogy az ilyen sajátos gazdasági élet súlyos terhet jelent az összes termelő elemekre és elsősorban az ipari munkásságra, továbbá a földmunkásságra, a kisgazdákra. (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére | |