Főoldal

Korunk 1929 Május

Mona Lisa mosolya


Haraszti Sándor

 


A német zsurnalizmus magas nivóját és szinte egyedülálló korszerűségét ma már mindenütt elismerik. Egon Ervin Kisch, Tucholsky, Weiskopf, Hölriegel, Holitscher: európai nevek, akik méltó utódjai annak a generációnak, amely a német szellemi élet tisztaságát és jövőjét a legsötétebb esztendőkben védelmezte. Ezek számára a toll nem „kenyérkereset”, betyárság-szimbolum, hazugságpatent: – mindenütt és mindenben csak egyet akarnak és szeretnek: a valóságot és az igazságot. Az írástudóknak ahhoz a magyar földön igen ritka fajtájához tartoznak, akik sohasem árulják el se magukat, se meggyőződésüket, se művészetüket, se az életet, amely előttük vonaglik, lázad, tisztul és új horizontok alá törekszik. Minden könyv, ami kezükből kikerül, minden riport, ami alá nevüket jegyzik: leleplezése (nem kis panamáknak és bűnöknek) hanem a mai osztálytársadalom silány és embergyilkos bűneinek és machinációinak. Egy ilyen tartalmú és szellemű kötettel gazdagította most a német irodalmat Tucholsky „Das Lächeln der Mona Lisa” címmel. Tucholsky könyve riportkönyv, de persze nem úgy és nem olyan értelemben, ahogy magyarul gondolják. A művészet, a tiszta művészet határain mozog: elmés, ötletes és maró, fájdalmas, mint a vitriol. Nincs olyan esemény amely mögött Tucholsky nem találná meg az élet letagadhatatlan rossz pásztorát, a kapitalizmust. (Szabadka)


 


Vissza az oldal tetejére