Főoldal

Korunk 1929 Május

Menetekel vagy a filmirás


Kaczér Illés

 


Szereplő, akiről alig beszélnek. Pedig fontos szerepköre van: ő hidalja át a hézagokat, ő teremt világosságot, ahol a kép logikája homályos vagy épenséggel zilált, beszél, ahol a legjobb mimika vagy gesztus is csak dadog. A film-írásról talán már észrevettek egyetmást, írtak is róla elszórtan nehány mondatot, de soha senki nem foglalkozott vele úgy, ahogy igazán megérdemli. S ha a filmírás nem is ambicionálja, hogy agyondicsérjék és sztárt csináljanak belőle, arra rászolgált, hogy komolyan vegyék, mert becsületes kritika hijján csak ötletszerűen, valósággal autodidaktamódra fejlődik s nincs módja hozzá, hogy a szeszélyes cikcakból egyenesbe kerüljön.


Amikor a filmírás kifejezőképességéről beszélek, nem a felírások sikerült vagy kevésbé sikerült voltára gondolok. Hogy a felírás szellemes vagy naiv, érzelgős vagy vidám, okos vagy buta, ez itt majdnem mellékes. A fontos maga az írás, a betű grafikai képe, hogy ne mondjam, mozdulata, játéka, hangjának színe, fénye, stílusa. A lényeges, hogy a betű mint szereplő hogyan játsza szerepét, kihasznál-e minden lehetőséget vagy együgyűen és báván látja el feladatát és ha néha sikerült nagyon ügyesnek lennie, azt hiszi-e, hogy most felülmúlta önmagát vagy tudatában van-e, hogy neki megvannak hozzá a képességei, hogy ne csak beszéljen, hanem ábrázoljon is.


Valójában hihetetlen lehetőségek rejlenek a filmírásban és mi mindeddig csak ízelítőt kaptunk ezekből a lehetőségekből. A betű nemcsak jelképe a beszédnek, de önmagábanvéve is kép, amelynek saját beszéde, erős ábrázolóképessége van. A betű születése a képnél kezdődik; évezredekig írtak az egyiptomiak képekkel, míg végre a sémiták betűvé merevítették a képet. De a betű atavisztikusan érti, hogyan kell képszerűnek lenni, hogyan fejezhet ki maesztétikus erőt, mint a hieroglifák oroszlánja, elszántságot, mint a férfiököl, jámborságot, mint a bárány és finomságot, mint a liliom. Csak érteni kell hozzá, betüvetőnek kell lenni, tanult filmgrafikusnak, hogy a betű engedjen és mindent csináljon, amit a mestere akar.


Nehány törvényére már rájöttek és alkalmazzák is sikerrel. Igy többek között finom hangmodulációit. A filmszínész mond valamit a partnerének. De nagyon csendesen mondja. A filmbetűk elkicsinyednek. Néha olyan parányiak, hogy már csak suttognak. Az átmenet a másik pólusba igen egyszerű: az írás megvaskosodik, a betűk megdagadnak, szinte kidagad az ér a halántékukon, annyira ordítanak. A két véglet közt változatokat is ki lehet fejezni, míg az egyszerű beszéd a középúton marad.


Hogy a filmírás stilust és hangulatot is ki tud fejezni? Ez nem a film felfedezése. De a film kiválóan alkalmazza vagy alkalmazhatja a grafika fogásait. A gót írás régies, lovagi, történelmi, a latin írásnál néha szigorúbb és puritánabb. A gyermeknyelv naivitását a nagybetű nélküli írás, egy gépírókisaszszony lelkivilágát az írógépbetű, egy romantikus hölgyét az emlékalbumírás, míg egy bankár belső miljőjét a kábelszalag betűi fejezik ki.


De a filmírásnak nemcsak az a képessége van, hogy a könyv és a menükártya, a névjegy és a szerelmeslevél, a plakát és az uccai suhancok falrairásának minden variációját híven és pontosan érzékelteti. Ezt a mozdulatlan betűművészet is tudja. A filmírás mozogni is tud és itt van az ő legnagyobb ereje. Ha a hős zilált, az írás ziláltan mozog, ha kavarognak benne a gondolatok, a betük is kavarognak, néha részegen dűlnek vagy táncolnak, forognak vagy tótágast-állnak, elbújnak, kiújulnak és újra elbújnak és minden ilyen mozgással mást mondanak. Vagyis bizonyságot tesznek róla, hogy alakítani tudnak és játszani, alátámogatják a játékot vagy önállóan veszik át a szót, ahol a kép maga dadog vagy megakad a beszédben.


Hogy a betűk mozgó beszédével gyakran visszaélnek és az írás vadabbul táncol mint kellene, hogy expresszionista módon beszéltetik, holott maga a játék túl van az expresszionista kísérleteken, ez nem a filmírás hibája, hanem azoké, akik így élnek vele. A filmírásnak ugyanúgy kell alkalmazkodnia a játék stílusához, mint a maszknak, a jelmeznek, a díszletnek és minden egyéb kelléknek. A filmírás ha nem is ismeretlen, de még nem eléggé kitanulmányozott terület. A díszletek építésére már majdnem tökéletes gondot fordítanak, de a betűk felépítése, amely csaknem olyan fontos és ezerszerte olcsóbb, mint a díszletépítés, csak úgy mellesleg foglalkoznak. Pedig a filmbetűnek is el kell hogy jőjjön a maga kigondolója, tervezője, építőmestere, grafikusa, művésze, táncmestere. Nem lehet csak úgy derűre-borúra lángot okádtatni a betűkkel, amikor erre nincs semmi szükség. Amikor helyén van, nagyon hatásos. Van egy német film, amelyben gyilkosság történik, az emberek összeszaladnak és a vásznon pillanatokra négy zilált, tüzes betű jelenik meg: „Mord!” Hol itt tűnik fel, hol ott, a tömegben, a házakon, a falakon, kisbetűsen, nagybetűsen, vaskosan, megdagadva és félelmetes dimenziókban, szinte látni, hogy a suttogás az emberek száján ordítássá erősödött. Négy szétdúlt és rémült betű, milyen nagyszerűen látszik. A filmírás első hatalmas, zordon szerepére kell gondolni, Belsazar látomására; a titokzatos Menetekelre, amely lángolóan és baljósan megjelent a fehér falon és akik nézték, megdideregtek az iszonyattól.(Berlin)


 


Vissza az oldal tetejére