Főoldal

Korunk 1929 Február.

Mérleg az 1928. év igéreteiről


Nádass József

 


A magyar igéretekről van itt szó, a magyar líra igéreteiről, azokról, akik legfrissebben bukkantak ki a mult esztendőben a vers területén. Nem lehet beszélnünk új generációról, nem lehet beszélni az új költőkről, egyes költők ezek, akiket látszólag és alapjában alig más köt össze, mint az hogy most, ebben az évben jelentkeznek. Különböző értékü jelenségek minden év első verseskötetei és az 1928. év első kötetei is sok salakot, dilletantizmust és jelentéktelenséget hoztak. Ebből a nagy folyamból választottam ki öt versenykönyvet, amiket mint értéket vagy jellegzetességet akarok felmutatni.


A fiatalok modernek akarnak lenni és a „modernességben” a magyar irodalomban még mindig Kassák a példa és útmutató. Hogy ezt a példát és útmutatást ezek a fiatalok mennyiben fogják jól fel, mennyire térnek el tőle és mennyiben csak külsőségeiben teszik magukévá ez mutatja a fiatal költők erejét. Az öt fiatal költő közül egyedül egy az, kinek kötetében nem látszik Kassák hatás, hanem meszszebbre, előbbre kell lapoznunk ha az ősöket kutatjuk. Ez az egy költőnő: Fürt Gitta.


Fürt Gitta verseskötete (Rohanás a hétköznapokból, Amicus, 1928) finom, egyszerű aszszonyi versek gyüjteménye. Hangja komoly, tiszta nivón mozgó. Élesség, kirobbanás, sulyos elcsúszás vagy merész feltörés nincs a kötetben. Rokonszenves, küzködő, kissé finomkodó lélek beszél. A Nyugat első periódusának hangját találjuk itt is, ott is. Nem a ma költője és mondanivalója nem a miénk. Elfordul az életből, kirohan a hétköznapokból, amelyben élni nem tud. Elcsüggedő, pesszimista líra az amely hangot ad egy a multba gyökeredzett, a mában helyet találni nem tudó generációnak.


Ugyancsak a pesszimizmus beszél Mária Béla „Mit páváskodsz előttem” cimű verskötetéből. De ez a pesszimizmus mélyebb, keserübb és átvilágitóbb. A mai világ és élet teljes szemléletéből ered, felfed mindent, amit tiszta szemű, szociális világszemléletű ember felfedhet és amire azt mondja: „ezt akarom megváltoztatni”, „tudom, hogy ez igy van, de mégis, azért is”. Mária Bélánál ez a „de” hiányzik. Az ellenállás és harcrakészség. Milyen kár pedig, hisz Mária Béla tehetséges, egyszerű szavú, tiszta költő, Alig egy két verse melyben a korábbi „Ma” periódus hatása (mely általában a köteten uralkodik) csak külsőségekben, rosszul megemésztve mutatkozik. Különben szép új képek, mélyről jövő hang és az őszinte közvetlenség meglepő ereje teszi gazdaggá a kötetet. Két verse van csak, amiben sötétenlátását, majdnem hogy világgyülöletét (Fürt Gitta alaphangja inkább a tegnapi világfájdalommal rokon) optimizmus váltja fel. Mindkettő a fiatalságról, a fiatalságnak szól. (Nézzétek a husz évest. Fiam! Öklöket!)


Mindenképpen: Mária Béla, aki ezeket a verseket és a „Néma”, „Felebarátaim a bibliából”, „Vonat” cimüeket irta biztos igéret nekünk, akik új, emberi, tehetséges költészetet várunk még Magyarországon is.


Korvin Lajos „Nihil” című versenykönyve, amint már cime is mutatja, szintén a pesszimizmust szólaltatja meg. Ez a pesszimizmus már a cinizmus felé hajlik. Itt most már egy pesti fiatalemberről van szó. Korvin Lajos ebből az első kötetéből nem hajlik felénk rokonszenvesen, de azt mindjárt meg kell állapitanunk, hogy szintén tehetséges ember. Ez a tehetség nem kiegyensúlyozott, nem is olyan tiszta és emberi, mint Mária Béláé, versei nem oly egyenletesek, mint a „Mit páváskodsz előttem”-ben foglaltak, de erő, lendület és minden hatásérzettség mellett is eredetiség és merészség van ebben a fiatalemberben. Sokszor, nagyon sokszor elsikkad az őszintesége és klisékbe fullad, a szólamok, mint a következő másik két fiatal költőnél sűrün szerepelnek és az unottan ismert manifesztum formának ma már semmi létjogosultsága nincsen. De mindezek a hibák mellett van mag és kiásni és kitisztitani való Korvin Lajosban. Nagyon félő, hogy keserű cinizmusa és pestiessége inkább az ujságírás, semmint az irodalom felé fogják sodorni. Ő maga se tudja, hogy milyen intő példa az, akivel teljesen feleslegesen, előszót iratott: Karinthy Frigyes.


Ugyancsak ilyen előszóval jön egy másik fiatal költő: Lantos Béla. Ő nem kisebbet mint Barbusse-t ráncigálta a könyve elé és a lelkes, bizonyos mértékben naiv nagy szocialista harcos tájékozatlanul beugrott neki. Lantos Béla második könyve ez, mert már 1928-ban megjelent egy kötete, ahová Kassák Lajos bármilyen elutasítóan is, de szintén előszót irt. Legközelebbi kötetéhez valószínűleg a római pápával, vagy Berzeviczy Gyulával irat előszót.


Az előszavak mögött aztán nincsen egyéb, vagy alig valamivel több, mint frázis, bombaszt, minden moderneskedés és proletárkodás és testvérieskedés gyüjteménye. Ő az a fiatalember, laki még le meri írni, hogy az „örömlányok álmukban tiszta liliomok”, hogy „akarások nagyhitű legényei mozgást dobnak a szúnnyadó mába” (szegény Kassák!), hogy „néha hiányát érzem el-nem-jött-valakinek” (szegény Ady!) Ez a fiatalember, akinek minden második szava Gondolat! Eszme! Uj hősök! Barátság! Atomi Testvér! Leány. és mindaz az émelyítő rekvizitum, ami ma az üres és tehetségtelen verseket jellemzi. Lantos Béla verseskötetét is. Nem is irnék róla, ha nem volna jellemző egy csomó egyéb hasonló fiatalemberre, akik ma tiz év-előtti versek felhígításával és utánérzésével, papírmasé utánzatokkal akarnak költészetet csinálni. És éppen Lantos Bélát említem meg mert ezek között a leghangosabb és mint egyik legjelentéktelenebb önmagát legjobban adminisztráló. Ilyen lantosbélák kompromittálják aztán az igazi komoly fiatal költőket, akik a hangos üresek miatt nem jutnak közönséghez.


Az ötödik verseskönyv Sirató Károly „Papirember”-e. Ő is rekvizitumokkal dolgozik, bár sokkal jóhiszeműbben és több ízléssel. Nagyobb tehetséggel is. De a tegnapok irányai még nagyon benne vannak minden sorában, a dadaizmust csak most fedezte fel és rég megoldott formaproblémák kibogózásán és kitárt kapuk döngetésével fárassza magát. Ha ez a formaerőszakoltság és zavarosság, a tipográfiának és képzőművészetnek a költészet kifejezőeszközeivel való összezavarása, megszünik Sirató tehetsége kifejlődhetik. Mert tehetséges, érdekes költő ő, ki megérdemli a megérést és kitisztulást. Az izmusok kora lejárt és kár, hogy Sirató most maga is ujra végigcsinálja azt a nehéz kereső utat, amit az előző generáció, amelyik ma már nyugodt értékeket mutat fel.


Ennek az öt modern, vagy modernkedő verseskönyvnek külső megjelenése is hangsúlyozza a belső másnak lenni akarást. A „Rohanás a hétköznapokból” címlapja is azt a szelid, nívós expresszionizmust mutatja, mit a versek. Schönberger Armand metszetei egyszerűek és emelik a könyvet. Mária Béla verseskönyvének címlapja komplikált, olvashatatlan, hajmeresztően modern. Korvin Lajos „Nihil”-je tiszta egyszerű kiegyensúlyozott cimlappal jelent meg, viszont dilettáns illusztrációkkal rontotta a könyv belsejét. A „Gyere te szomjas” címlapja jobb a belső tartalomnál, de tulságosan, komplikáltan „.modern”. Sirató címlapja szép fotómontázszsal új és erős.


A fiatalok, az igéretek könyvei a pesszimizmus könyvei. Érthető ez itt, ma, Magyarországon. És mégis: több keménységet, több önfegyelmet, kevesebb felületet, kevesebb romantikái és több hitet. (Budapest).


 


Vissza az oldal tetejére