Főoldal

Korunk 1929 Január

Operett-ipar Amerikában

 


A librettók címe alatt gyakran két szerző neve is előfordul és ezenkívül égy pár még megnevezetlenül marad. Aki ismeri ezt az üzemet az nagyon jól tudja, hogy ebben à „műfajban” tényleg nagyon sok munka fekszik,” nagyon sok technika és nagyon sok ügyessége. A Taylor munkarendszer hazájában t, i. a „művészetet” is „termelik”.


Az operett-munkafolyamat kezdetén a megbízás áll.” Egy Manager, – ezek között vannak nagyon jelentékenyek, akik gyakran számtalan színpadot tartanak „kontrol” alatt – kiadja a megbízást egy idea szállítására. Az importárú tömegével érkezik – Bécsből, Berlinből –. „megtekintésre”. Ez azonban nem elég amerikai. Ideát azonban a föld alól is elő kell teremteni. Szerzők versköltők, humoristák, szószerinti értelembe vett „tématanácsnokok” és hétpróbás színházi rókák ülnek öszsze tehát s részben egy kipróbált régire támaszkodva, részben pedig valami újhoz tapadva kezdetét veszi egy u.n. idea „kifejlesztése”. Egyenlőre még senki se tudja, hogy miből és hova. Vagy padig egy Európában megszerzett „librettó inclusive zene” kerül „megdolgozásra”. A nagy Manegerek rendszerint a komponistát is hozatják, nemrégibon pl. Jean Gilbert tartózkodott több hónapig ideát s a színház-Ford Schuber számára állított össze pár „müvet”. Normális olvasónak sejtelme sincs arról, hogy az ilyesmi hogy történik.


A „zenét” egyszerűen „rendelik”. Egy, kettő, három, négy vagy még több slágerrel. A slágerekhez különböző szövegeket csinálnak. Ezek a szövegek telefon, távíró, küldöncök stb. utján zeneszobában”, otthon, irodában a legbolondabb tempóban készülnek. Ahogy ők mondják: „tető alá hozzák”. Senki se ragaszkodik szöveghez, ritmushoz, előírásokhoz. Egy másik darabból visszamaradt „dolog” – hisz a Manager tulajdona – minden további nélkül belekerül a készülő darabba, gyakran megtörténik, hogy a premieren a zeneszerző egy olyan indulót hall, amit egyáltalán nem ismer, amely azonban az operettet gyártó „komité” véleménye szerint nagyon jól „beleillik” a darabba ... Ha már ennyire kész az uj operett akkor kezdődnek a próbák. Ezek alatt a próbák alatt a színészek nem kapnak egy fitying fizetést sem – legfeljebb egy-egy ritka sztárral, amelyiknek éves szerződése van, tesznek kivételt – s próbálnak „gratis” 5 héten keresztül. Ha az operettben pl. 80 kóristára van szükség, akkor megkezdik a próbát 150-el s a próbák folyamán kimustrálnak 70-et. Ezek a próbák tehát meglehetős könyörtelenek. Megtörténik, hogy közvetlen a premier előtt cserélik ki a színészek legnagyobb részét. Előfordul az is, hogy akadnak olyan szerencsétlenek, akik 5 heti súlyos munkáért – gyakran kora reggeltől éjfélig próbálnak – csak egyetlen egy napi fizetést kapnak.


A szinház művész személyzete közül csak a zenekari zenészek szervezettek és kapnak fizetést a próbákért. Következésképpen – csak egy zenekari próba van: közvetlen a premier előtti napon. Az operette különben is csak a premier napján áll teljes személyzettel először „lábra”. Az igazi tisztogatás csak ekkor indul meg. Megesik hogy egész nagy részleteket hagynak ki s „költenek” és komponálnak bele uj dolgokat, ott helyben.


A tulajdonképpeni bemutató nem New-York-ban, hanem New-Havenben, Providenceban vagy New-Londonban van. Ezután a premier után következik az igazi rostálás! Ami nem tetszik azt könyörtelenül kidobják. Énekszámok, jelenetek, zenekari részletek: mindegy! S „termelik” s pótlékot: éjféltől reggelig! Ezután ismét próba – a megváltozott anyaggal. A második előadás után ismét rostálás. S a legközelebbi helységben ujra. A harmadikban szintén. Mindaddig mig minden nem „kész”. Mikor már eddig jutottak előfordul, hogy a Manager egy kedvező ajánlatot kap valami tenorista vagy burleszk komikus részéről. Ezek számára tehát uj szövegeket, új duókat, új slágereket „állítanak elő”. És igy megy ez heteken, sőt hónapokon keresztül, mig azután végre elérkezik – New-York.


Az a mű, amelyik New-York-ban a Broadwayn kijön ezekután ugy hasonlít az eredetihez, mint egyik madár a másikhoz, t.i. mint egy papagáj egy pinguinhez, vagy egy pinguin egy stiglichez...


Ami pedig a slágereket illeti! – Nyilt titok Amerikában, hogy az U. S. A. legismertebb, Európában is jól ismert komponistája nem ismeri a hangjegyeket. „Munkatársa van”. Ö maga csak előfütyöl valamit. Valamilyen melódia ötletet és ebből készíti a munkatárs a slágert. A szöveg hasonlóképp készül. Egy alkalommal pl. a mester épp dolgozott; egy grandiózus ötlete volt – szöveg nélkül, ekkor belépett a szobába a liftboy és jelentette valakinek az érkezését. Valaki a munkatársak közül megjegyezte: – „ha lemegy, hozzon fel dinnyét”; egy másik viszont ezt jegyezte meg: „ausgerechnet Melonen verlangt Sie!” S ezzel megvolt a melódia ötlethez a szöveg is...


Viszont egy tényleg beváló próza, vagy zenedarabbal milliókat keresnek. Gyakran azonban milliókat vesztenek is. Elégséges egy gyönge látogatotságú New-York-i premier és már milliók vesztek el. Ilyen alkalomkor az ad hoc összeterelődött ensemble az uccára kerül. A felmondási határidő a legjobb esetben két hét s tüstént bele kezdenek egy újabba. Vagy pedig egész egyszerűen új szereposztással adják a régit. Egyszer, kétszer, háromszor – mindaddig amig „klappol”. Szinház, művészet, zene, szöveg,... mind „business”. Ami hiányzik, azt – „megszerzik”. Az új jeleneteket: „gyártják”. Az új zenebetéteket: „termelik”. Ezek a jelenetek vagy zenebetétek legtöbbször egészen kiesnek a keretből. A fődolog, hogy vonzók legyenek. Mert egyedül a siker számit, és nem a jóság, vagy valami más szempont. Csak a Siker!


Ez az amerikai üzletszinház-világ nagyon sajátságos világ. S mindezekben az a legcsodálatosabb, hogy az egész dolgot olyan maradéktalanul át meg át dolgozzák s olyan hajszál fínomságnyira kiköszörülik s oly bámulatosan és tekintet nélkül a befektetett pénzre „hozzák ki”, hogy teljesen eltűnik az egész csináltsága s e benyomás helyére a végeredmény utolérhetetlen realitása kerül.


Arra a kérdésre, hogy ez a rendszer vajjon művészileg értékelhető-e mindenképp nemmel kell válaszolni. Azokra a kérdésekre azonban, hogy vajjon unalmat, szórakozást, vagy izgalmat nyujtanak-e ezek a darabok kétségtelenül igennel. Emberek, akik tíz órán át s gyakran még ennél is több időn keresztül örvénylő tempóban dolgoznak, izgulnak és rohannak, ezeknek az embereknek talán joguk is van arra, hogy kritikájukat egész más bázisra helyezzék, mint ami a mi értékelésünk bázisa. Az ötsoros autóoszlopok e világában, ahol a föld alatt egy, két és három emeletnyi mélységben százkilométereken keresztül robognak a subway express-vonatai, ennek a világnak az emberei, akik csak arra adnak, hogy a már most legmagasabb felhőkarcolónál még magasabbat építsenek, ezek az emberek egész más természetűek, mint az európaiak. Az igazi amerikai dolgokkal szemben a kritikai állásfoglalás teljesen hiábavaló. Ezt az új világot – mely e fogalomnak naponta megújuló értelme szerint új – ugy kell venni, mint amilyen. Ezt a tarkaságot azonban semmiesetre sem vak megcsodálással s nem is alázatos idegenséggel kell venni, hanem mély és tiszteletrekész bámulattal. Sőt ebben az országban még a jónak és rossznak, a haladásnak és bomirtságnak, a gigantikusnak és törpének a magaslati pontjait is a szemlélet jólesésével kell tekinteni, nem pedig kritizálva. (New-York). (F. A.)


 


Vissza az oldal tetejére