Korunk 1926 Március

DIZZY (Elbeszélés az 1950. évből)


Alexander Guidony

I. Hogyan lett mérnök Thomas Hearn


Jobb lesz az úgy, fiam, mondta elgondolkozva és lassan Silas Hearn és pöfékelt hozzá görbe, kiégett pipájából.


Az öreg farmer maga is emlékeztetett erre a pipára, amilyen összetöpörödött és aszott volt. Hosszú, vékony nyakát kékre dagadt erek hálózták be és éppen olyan háló borította rövid ujjú köszvényes kezeit.


Valami sercegett a pipában. Majd mikor a pipában elnyugodott, ujra kezdődött még egyszer a sercegés, de most már Silas torkából.


Na igen, kemény egy munka, a munka a farmon. Azt elhiheted az öreg Silasnak. A városban könnyebben jut az ember előre. Azért elhatároztam, hogy elküldelek, tanulj valamit...


Azután megint hallgatott és fujta a fústöt a levegőbe :


Természetes, hogy ennek valami okos dolognak kell lenni és nem valami ostobaságnak. Meggyőződtem arról, hogy minálunk nem a farm a fontos, hanem a gyár.


De bácsi, próbálta meg ellenvetni az asztalnál merev tartásban várakozó Thomas.


Hallgass, tudom mit beszélek. Hiszen nem mondom, a munkások sokat keresnek és amig munka van, azt hiszik ők az urak. De legyen csak egyszer pangás, ott vannak az utcán. És egész életükön át munkások maradnak, többre nem viszik, akár csak én. Egész életemen át úgy éltem, mint egy szurtos farmer és úgy is halok meg. Hiába azért még sem dolgoztam, legalább belöled embert csinálok.


De bácsi, mondta a fiu, én nem akarok elmenni innen, nagyon jól érzem magam itt.


Hallgass, amikor én beszélek. Jobban tudom, mint te, hogy mit kell csinálni. Elmégy a városba, ott kijárod előbb a gimnáziumot, azután mégy az egyetemre és mérnök lesz belőled.


Silas megtartotta szavát. Thomas Hearn elvégezte iskoláit, járt az egyetemre s néhány év mulva elhagyta, mint gépészmérnök.


Ily minőségben lépett az acél-tröszt egy óriási gyárának szolgálatába, heti 50 dollár fizetéssel. Amikor Silas Hearn megkapta unokaöccse levelét ezzel az ujsággal, azt gondolta magában : Nem sok, de végre is, ez csak kezdet.


II. Thomas Hearnnak nincs nagy szerencséje


A gyárnak, amelybe Thomas lépett, igazgatója Mister O´Hara volt. O´Hara úrnak halvány sejtelme sem volt az egyetemről. Pályafutását néhány évvel ezelőtt mint előmunkás kezdette. De szerencséje volt és ez abban állott, hogy a gyár igazgatója akkoriban szintén ír volt. Az igazgatónak megtetszett O´Hara készsége, kombináló képessége és mindenekelőtt megbizhatósága. És egyszer, amikor O´Hara figyelmeztette a gyárvezetőséget arra, hogy jobb volna a gépszijjak surlódásának csökkentése végett a hatoldalu srófokat oválisakkal helyettesíteni, maga a tröszt elnöke is egy jóakaratú pillantásra méltatta. Öt évvel később ő lett a gyár vezetője, amelybe később azután Thomas Hearn belépett.


Thomas Hearn égett a vágytól, hogy tudását gyakorlatilag érvényesítse, a termelés technikáját tökéletesítse és megkönnyítse. Egész éjszakákat töltött el uj gépek és munkaeszközök tervei felett. Nehéz, szívós munkaévek jöttek, teljes magánosságban és elzárkózottságban a világtól.


Végre Thomas elérte célját. Kitalált egy gépet, amely megkettőzte az emberi munkaerőt és nagyon leszállította a munka veszélyességét. Ezzel a találmánnyal beállított Mister O´Harához. A volt mesterember egy futólagos pillantást vetett a rajzra, két éves megfeszített munka eredményére és azt kérdezte : mit akar ez az egész jelenteni.


  Nézzen ide, Mister O´Hara, ehhez a géphez csak fele annyi munkaerő szükséges, mint a mieinkhez. Ezen kivül teljesen kizárja a munkásbalesetek lehetőségét.


  Mennyibe fog kerülni?


  Azt hiszem kétszázezer körül.


Mister O´Hara dagadt szemhéjai mögül mérges zöldes pillantást vetett Thomasra. Majd nevetni kezdett.


  Ön álmodozó, Mister Hearn. Hogy a régi gépeket kicseréljük és ujakat vezessünk be, egy félmillióra volna szükségünk. Mire volna ez jó? Egyelőre a munkaerő viszonylagosan olcsó.


  Igen, de ez a gép veszélytelen.


  Tessék?... (O´Hara hallgatott.) Drága barátom, azt tanácsolom Önnek, dobja félre az egész dolgot és ne törődjön többet, csak saját ügyeivel.


E nap óta O´Hara nem szenvedhette Thomast és alantasát minden kigondolható módon elnyomta. Idegesítette O´Harát saját korlátoltságának és tudatlanságának öntudata Hearnnal szemben.


Igy azután Thomas Hearnnak nem volt szerencséje tizenkét esztendőn át.


S jelleme nagyon hátrányosan változott meg. Magának való, bizalmatlan és ingerlékeny lett.


HI. Silas haláláról egy száraz nyárról és egy önfejü szamárról


Tizenkét év óta, mióta a farmot elhagyta és a gyárba belépett, Thomas Hearnak egyszer sem volt alkalma, hogy szabadságra Silashoz menjen. Ez csak Amerikában lehetséges, ahol tudvalevőleg az egyéni élet és az emberi érzés teljesen alá van rendelve az üzletnek és a munkának. Thomas nem volt kivétel az általános szabály alól. Mister O´Hara alaposan megdolgoztatta. A városba utazása óta Thomas hallgatag, kiegyensulyozott emberré lett, aki az emberi érzés minden kifejezését fölösleges luxusnak tekintette. Az élet minden hangja kihalt benne, akár csak egy sötét mély kutban, egyedül a vas akaraterő és a nagybácsitól örökölt hit a szerencsében maradt meg benne. E szerencse várásában kelt fel Thomas minden reggel az ébresztőóra pontosságával és ment a gyárba. Szigoruan higienikus életmódja megőrizte betegségektől és lehetségessé tette, hogy hosszu évek folyamán egyetlenegy munkaórát se mulasszon.


Thomas várt a szerencsére. Nehéz volna megmondani, hogy meddig kellett volna még várakoznia, ha egy szép nap a következő táviratot nem kapja :


 „Thomas Hearn Acélváros Beteg vagyok hamarosan meghalok ha tudsz gyere


Silas.”


Thomas szabadságot kért és a legközelebbi gyorsvonattal elutazott.


Találkozás nagybácsi és unokaöccs között oly sok év után nagyon különös volt. Thomas nézte az összetöpörödött öreget, aki a kettős ágy nagy párnái és dunyhái között elsülyedni látszott és azt gondolta: Silas egészen a régi. Csak még kiaszottabb.


Az öreg azonban nézte unokaöccse arcát, de nem tudta felismerni a kis Thomast ebben a korrekt hivatalnokban, mindig összeszorított vékony ajkakkal, szürke arccal és mélyen ülő szemekkel, amelyek a szörnyü nagy szemüveg mögött elrejtőztek.


Mindketten, a nagybácsi ép ugy, mint az unokaöccs, valami nagyon fontosat akartak mondani egymásnak, valamit, amire mindketten gyakran gondoltak a hosszú évek alatt, amig egymástól távol voltak. De nem tudták, hogy fogjanak hozzá és hallgattak.


Egy órával halála előtt, amelynek közeledtét Silas Thomas és az orvos suttogásából is kitalálhatta, az öreg, aki addig arccal a falfelé feküdt, megfordult másik oldalára és hörögve megszólalt:


  Fiam, hallod, fiam?


  Itt vagyok, felelte Thomas.


  Azt hiszem, itt a vég. — De Silas ...


 


  Hallgass, amikor én beszélek ... Egyszóval, amit itt látsz és egy és más a szekrényben mind a tied ... Mit mondasz?


  Semmit sem mondtam.


  Jó. Tehát mind ez, mondom, a tied. Talán visszajösz? A farmon, úgy látszik, jobb mint a városban, nem?


           Majd meggondolom. Gondold meg.


És Silas meghalt.


Egy órával a temetés után, már nem tudta Thomas, hogy mit kezdjen a farmon még rendelkezésére álló idővel. Felkereste a baromfiudvart és nem ismerte meg a tyúkokat, az istállókat, ahol lovak állottak, amelyekre nem emlékezett. És csak az egyik ólban fedezett fel egy szamarat, amelyben felismerni vélte a Dizzy nevü csacsit, amely városba útazása előtt három nappal pillantotta meg a napvilágot.


Thomas Hearn elhatározta, hogy megnyergeli a szamarat és megtekinti a Silastól örökölt fekvőséget.


Dizzy egész közönséges szamár volt. Nyugott szemekkel, amelyek komolyan és elgondoltan néztek, az élet haszontalanságait maguk mellett elfolyni hagyták és az őseredeti igazról, lényegesről álmodtak. Kúsza szörszálakkal lábán, a nyeregtől és dézsától megkínzott börén és szomorú vékony Istennek ajánlott farokkal.


A nap forró volt, olyan amilyennek egy júniusi napnak lennie kell Délen. Thomas Hearn egy jó órát hintáztatta magát ide-oda a csacsi hátán az izzó nap alatt. Egyszerre erős szél kerekedett s az országút mintha örömét találta volna benne, hogy egy nagy porgomolyaggal arcba vágja Thomast. Hearn megsarkantyúzta a szamarat, hogy gyorsabban kikerüljön a porfelhőből. De ismeretes dolog, hogy a szamarak, e különben szolid és megbizható állatok, egy kiválóan emberi sajátsággal rendelkeznek, nevezetesen csökönyösek. A lovas legnagyobb boszúsá gára és minden várakozása ellenére, a szamár hirtelen sztrájkolni kezdett. Egy helyben maradt, mintha oda lenne gyökerezve. A két kemény koponya küzdelmében Thomas Hearn csúfos vereséget szenvedett.


Lemászott a szamárról és elhatározta, hogy egy fiatal erdöcske szélén, nem messze az úttól, kipiheni magát. Az alig öt éves fácskák csak igen kevés árnyékot adtak és nem sokat értek az izzó napsugarak ellen. Az árnyék,megcsalta Thomast. Sápadt homlokáról patakokban ömlött az izzadság. Úgy érezte, hogy egész csontjáig átégeti az izzó nap.


Dizzy egy bokorhoz kötve legyezte magát a farkával és pislogott.


Végre is Thomas Hearn megsokalta a dolgot. Elhatározta, hogy visszamegy a farmra és fel akart állani. Közben tenyerével a földre támaszkodott.


Böre nedvességet érzett.


Honnan, kérdezte magától Hearn és rövidlátó szemeivel közelebbről megvizsgált egy rög földet.


A föld nem nedves volt, hanem zsiros.


Petroleum, villant át Hearn agyán. És tényleg petroleum volt.


Tizennégy nap mulva eladta Thomas Hearn a farmot és kivette minden pénzét a bankból. Összesen hetvenötezer dollár állott rendelkezésére. Ezzel megvásárolta az összes petróleummezőket, amelyek Silas Hearn régebbi birtoka körül kiterjedtek.


Három év mulva Thomas Hearn nevét a petroleumkirályok soréban emlegették. Tiz év mulva ő volt Amerika leggazdagabb embere.


És Dizzy segítette hozzá.


IV. Thomas Hearn rendkívüli végrendeletéről és egyéb dolgokról


Senki sem vásárolt többé üzletekben. Az emberek nem tolongtak többé a kirakatok előtt. A boltok kivesztek az utcáról. Mindent rádión vásároltak, a póstatröszt útján, mindent elejétől végig, a krumplitól az óceánjáró gőzösig.


Ujságárusokat nem lehetett többé látni az utcán. Ujságokat már nem olvastak az emberek. Hallották és nézték a hireket. Könyvet ugyan olvastak még, de csak igen kis számban : nem akarták elrontani szemüket. Söt az iskolás gyermekek is csak kénytelen-kelletlen használták a ceruzát és a tollat. A tanítás javarészt élő szóval történt.


A népiskolák száz tanulója közül alig akadt egy, amelyiknek világos fogalma lett volna arról, hogy milyen egy ló vagy egy tehén. A tehenek valahol messze délvidéken éltek, a lovak pedig kezdtek teljesen kipusztulni, mivel senki sem használta őket.


A verebeket, mint luxuséilatokat árulták. A szellemi élet központja a rádió-mozi volt, egy rendkívül fecsegő és tolakodó gép. Nappal és éjjel, minden időben öntötték a rádió mozgófényképek az emberek fejébe a legképtelenebb ostobaságokat : a börze jelentésektől kezdve egy-egy hires divatkirálynő legutolsó kreációjáig.


Fütöttek ugyan még szénnel, de csak a legszegényebbek, a módosabb emberek petroleummal fütötték házaikat. A milliomosok pedig kezdtek áttérni a rádió fütésre.


Az automobilforgalom helyébe repülőgépforgalom lépett. Autókat már csak szállításra használtak. New-Yorkból Moszkvába 3 órát tartott az ut. A repülőgép-sport kedvelői évente három-négyszer körülrepülték a földet. Egy napon a statisztika egy különc öngyilkosságát jegyezte fel, aki a következő sorokat hagyta hátra :


„A Föld túl szük, az ember nem élhet egész életén keresztül ugyanabban a hotelben anélkül, hogy meg volna a lehetősége, hogy kinézzen az ablakon”.


Az egész világ négy ipari szövetség között oszlott fel. Az amerikai ipari szövetség (a régebbi Egyesült Államok, továbbá Mexico, Hondurás, Nikaragua stb.) négy pénzfejedelem alá tartozott. Leghatalmasabb volt közöttük Thomas Hearn, az Aero-Radiotröszt, a Postatröszt és az Élelmiszertröszt elnöke.


Thomas Hearnak sikerült hallatlan hatalmat ragadni magához, mivel óriási szívóssága és erős üzleti érzéke mellett komoly tudományos alapozottsága is volt. Ez utóbbi lehetővé tette számára, hogy a legnagyobb pontossággal ki tudja számítani jövőbeli hasznát minden uj találmánynak, minden uj patentnek, amely a piacra került.


Thomas Hearn a számológép pontosságával vásárolta az uj patenteket és adta át azokat késedelem nélkül a kereskedelmi forgalomnak. Szüntelen dolgozott ép ugy, mint egykor, azzal a különbséggel, hogy mint fiatal fix fizetéses mérnök csak nyolc-tiz órát, most pedig közel tizennégy órát. Még hallgatagabb és emberkerülőbb lett. Különösen a rádiófilm feltalálása óta, amely felmentette az alól, hogy különös ok nélkül emberekkel jöjjön össze. Alantasai gyakran rajtakapták azon, hogy saját magával beszélgetett és azzal magyarázták ezt, hogy Hearn fél, hogy elfelejti saját hangjának csengését.


Thomas Hearn parancsára az összes igazgatása alá tartozó hivatalokban és üzemekben, amelyekben több mint tizenkétmillió ember volt alkalmazva, eltörölték a vezeték és keresztneveket. Ehelyett minden alkalmazott egy számot kapott.


Az egyetlen élőlény, amely Thomas Hearn birodalmában nevét megtartotta, Dizzy volt. Dizzy egy csodaszép márványistállóban lakott, szolgáinak egész serege között.


Thomas Hearn is elvesztette nevét. Egyszerüen a Főnöknek nevezték. Az alantasak gyorsan hozzászoktak a főnök sajátosságaihoz, egyetlen egynek kivételévél.


Szabad óráiban Thomas Hearn meglátogatta Dizzyt és órákat töltött el egyedül a szamár társaságában. A főistállómester azt állította, hogy e látogatások alatt a Főnök oly módon társalog Dizzyvel, mintha a szamár lenne az ország elnöke. Ez olyan különcség volt, amelyet nehezen lehetett volna letromfolni. De még nagyobb volt a csodálkozás, amikor egy reggel, miután a főnököt halva találták (agyvérzésben halt meg) a vezérigazgatók végrendeletét kinyitották. A következőket olvasták :


„Minthogy egy napon meg fogok halni és a törvény értelmében jogom van rendelkezni mind arról, ami az enyém, ennélfogva kell, hogy néhány végrendeleti intézkedést tegyek. Egész életemen át azt hittem, hogy valakinek hasznára vagy javára dolgozom. Megtettem ezt vagy azt azért, mert hasznos vagy szükséges volt és csak most, amikor afelől gondolkozom, hogy míképen rendelkezzem összegyüjtött javaim felett, most jutok őszintén zavarba, mert látom, hogy haszontalan és felesleges az egész.


A magán, mint nyilvános jótékonyság egyformán kevéssé felel meg ízlésemnek. A magánjótékonyság koldusokat teremt, az adományok a köz számára pedig csak tolvajokat nevelnek. Ezenkívül nincs egy ember sem Silas Hearnnon kivül ő pedig halott aki nekem valaha is az életben segített volna. Miért segítsek hát én másoknak?


Az sem szándékom, hogy vagyonomat a kormánynak hagyományozzam. A kérdés összes megoldásai között ez volna a legostobább, mert mindegyik kormány, amennyire emlékezni tudok, lakájokból áll akik egy kutya sóvárgásával néztek reám egy-egy jó falat reményében.


Rokonaim iránt semmiféle érzésekkel nem viseltetem. Azt sem tudom, hogy vannak-e. Épen annyira érdekelnek, mint amenyire ők érdeklődtek én irántam, amikor még mérnök voltam és heti ötven dollárt kerestem.


Arra is gondoltam, hogy egész vagyonomat tudományos célokra adományozom, a technikai tudás terjesztésére, tudományos intézetek emelésére, tudósok képzésére, egyszóval az emberiség ugynevezett haladására.


Ez a gondolat azonban még nagyobb utálattal töltött el. Mert mi a haladás? Semmi egyéb, mint a teremtő fantázia egy csöpje, amely az emberi nehézkesség mocsarán fáradságosan keresztülszivárog. Ezt az emberi nehézkességet lebírni azonban lehetetlen. Ezt épen olyan jól tudom, mint amennyire teljes józan eszemnél vagyok.


Elismerem ezennel röviden és kötelezően : én Thomas Hearn a legkevésbé sem törődöm másokkal és azzal, hogy mi lesz belőlük én utánam.


Csak egy kivételt ismerek ez alól s ez az én társam, barátom, tanácsadóm és elvtársam : Dizzy.


Dizzy volt az, aki a szerencsés önfejüség egy pillanatában a petroleummezők felfedezéséhez segített, ami megvetette alapját gazdagságomnak. Minden munkám, tudományos készültségem, minden találékonyságom hiábavaló volt, hogy a peches Thomas Hearnból szerencsés Thomas Hearnot csináljon. Dizzynek sikerült ez anélkül, hogy elvégezte volna az egyetemet, anélkül, hogy a gyárban az alantas igáját huzta volna, anélkül, hogy évtizedeken keresztül lenézetett és kigunyoltatott volna. Amikor én, tanult ostoba, oldalba vágtam sarkammal, Dizzy előbb leckét adott az egyéni méltóságból, aztán a nagylelkü megbocsátásból. Mert ki adományozott volna még Dizzyn kivül, egy idegen, alig ismert embernek milliókat?


Eletem későbbi folyamán Dizzy volt a legjobb tanácsadóm, soha sem beszélt ostobaságokat. Az igazság az, hogy hü barátom volt. Az álszemérem akadályozott meg csak abban, hogy bevalljam.


Ahhoz sincs jogom, hogy vagyonom növekedését személyes érdemeimnek tudjam be. Mert csak az első milliót nehéz megszerezni. A következők egy szamárnak is az ölébe esnek. Nálam épen fordítva volt : Dizzy kereste meg az első milliót s mind az amit én azután lényegében csináltam, nem volt semmi egyéb, minthogy nem állottam utjába a vagyon növekedésének. Meggyőződésem, hogy halálom után Dizzy semmivel sem fogja rosszabul kezelni vagyonomat, mint én magam tettem.


Ezért is összes ingó és ingatlan vagyonomat, legyen az bárhol és bármilyen állományu, szamaramnak Dizzynek hagyományozom, aki az ország kormányzói és törvényhozói által jól ismert cimem alatt lakik. Remélem, hogy a születési bizonyítvány hiánya Dizzyt nem fogja megakadályozni az öröklésben. Különben nagy hiánynak tartom országunk törvénykezésében, hogy a négylábu szamaraknak nincs születési bizonyítványuk.


Amikor is ezennel Dizzyt megteszem törvényes örökösömnek, kifejezem azon kívánságomat, hogy nagybátyám Silas Hearn mellé temessenek el és az egyházközségnek, amelynek nagybátyám tagja volt, tiz millió dollárt hagyományozok azzal a rendeltetéssel, hogy sírjainkat az örökkévalóságig tartsa rendben.


9


Összes alkalmazottaimtól és alantasaimtól teljes tiszteletet és felttétlen engedelmességet követelek uj főnökük irányában, aki mindenütt és mindenben, az összes igazgatósági üléseken és ez igazgatásban Thomas Hearn helyét fogja betölteni. Az engedetlenek huszonnégy óra alatt elbocsátandók. Erre vonatkozó rendelkezésemet végrendeletem végrehajtójának, Robur mérnöknek hátrahagytam.


Minthogy valószínünek tartom, hogy Dizzy törvényes örököst nem fog hátrahagyni, kinyilvánítom itt akaratomat, mely szerint Dizzy elhalálozása esetén az egész örökségi állomány az esetleges növekedésekkel együtt azoknak az alkalmazottaknak kollektiv tulajdonába megy át, akik Dizzy halálakor az általam hátrahagyott vállalatok valamelyikében dolgoznak. Minélfogva saját érdekük parancsolja, hogy a végrendelet határozmányának a legnagyobb mértékben engedelmeskedjenek.


Thomas Hearn,”


Ez a végrendelet világszenzáció lett. A biróság rendkívüli ülést rendelt el Thomas Hearn végrendeletének megvizsgálására. Az ülésen 2000 tudósitó jelent meg a világ minden tájáról.


V. Dizzy nélkül, azonban bírákkal, ügyvédekkel és hetvenhat rokonnal


Egy forró juniusi napon volt, pontosan olyan napon, mint amelyen Thomas Hearn szerencsés felfedezését tette.


Radiopolis első kerületi bíróságának kis helyiségében rendkívül nagy közönség gyült össze. Ott voltak a Hearn vállalatok vezérigazgatói, az elhunyt rokonai (kitünt, hogy 76 van), az ügyvédek és nem kis számú naplopó, akinek nem volt jobb dolga, mint Thomas Hearn millióinak sorsa iránt érdeklődni.


Bár az ablakok nyitva voltak, a teremben mégis az a bizonyos melegházi levegő feküdt az ember tüdejére, ami csak az amerikai városokban lehetséges, ahol tul sok ház, dolog és ember van összezsúfolva. Ezért is az ügyvéd urak kigombolták gallérjukat és mellényüket s eresztettek egyet nadrágszíjukon. A hivatásukkal járó mozgékonyság és elevenség ezzel csak még elviselhetetlenebb lett.


Már jóval a biróság megjelenése előtt elkezdtek veszekedni az elkövetkező tárgyalás felett s úgy kiabáltak egymásra, ahogy a világ más táján csak a siketek szoktak, Amerikában ellenben általánosan szokásban van, hogy a földalatti vonatok, a pöfögő autók és a csikorgó villanyosok őrületes zaját túlkiabálják. Az ügyvédi kamara tiszteletreméltó képviselőinek mellényéből az ing kolbászkákká csavarodva bujt elő; a nadrágok nem mutattak nagy érdeklődést gazdáik vitája iránt és lassan, de biztosan csúztak lejjebb. Időnként az ügyvédek a csukló megszokott mozgásával helyrehuzták a nadrágot, anélkül azonban, hogy a vita félbeszakítása eszükbe is jutott volna.


S az ügyvédek körül tolongott a 76 rokon. Ezek között volt : az 1898-as spanyol háboru egy veteránja, egy igen szigoru tekintetü szüz (egy uj hit alapitója), egy boxversenyvállalkozó, egy elszegényedett korcsmáros, két fiatal hölgy bizonytalan foglalkozással (színésznők szerződés nélkül) stb. stb., mind ugyanabban a stílusban.


A háborus veterán, aki saját bevallása szerint elmult százesztendős, nem kevés élénkségnek adta mindazonáltal tanujelét. Állandóan fülénél tartotta kezét, előrehajtotta borzas fejét s majd az egyikhez, majd a másikhoz furdult kérdésével :


          Hogyan ? Mi ? Nem értem. Megismételték előtte. Ujra nem értette meg.


A uj vallás alapitónője éppen egy sorsolási turnét szakított félbe, amelyen János kinyilatkoztatására támaszkodva, megcáfolhatatlanul bebizonyította, hogy az amerikai ipari szövetség egész népessége nyugodtan abba hagyhatja munkáját s teljesen az imádkozásnak és a bőjtnek szentelheti magát. Ugyanis nézete szerint kétségtelen volt, hogy pontosan két hónap és négy nap mulva az üdvözítő másodszor megjelenik a világon s akkor természetesen minden üzleti foglalatosság értelmét vesziti. Először, mert az üdvözitő második megjelenése az utolsó ítéletet jalenti, másodszor, mert az Úr maga gondoskodik majd mindenről.


A közönség figyelmesen hallgatta, sóhajtozott és öt percei az előadás befejezése előtt otthagyta a termet, hogy a ruhatárban ne kelljen várakoznia. Mégis a hitalapitónő turnéja szép eredménnyel folytatódott s bizonyára semmi sem szakította volna meg, ha az ügyvéd nem küldött volna táviratot, amelyben a tárgyalásra hivja. A hitalapitónő beült a legközelebbi gyorsvonatba s az üdvözítő második megjelenése el lett halasztva.


A tönkrement korcsmáros, egy uj alkoholmentes ital feltalálása következtében beállott italkrizis miatt csukta be korcsmáját. Ez az uj ital ugyanazt a mámort eredményezte, anélkül, hogy az alkohol ártalmas alkatrészeit tartalmazta volna. A korcsmáros nagyon bőbeszédü volt s képtelen arra, hogy magát egy gondolatra koncentrálja, úgy, hogy idönként teljesen elvesztette érdeklődését ügyvédje iránt s teljesen idegen emberekhez fordult keserü panaszaival :


          De ítélje meg Ön maga ! Hol itt az igazság ? Az uj italt engedélyezték, mert nem tartalmaz alkoholt s nem mérgezi meg a szervezetet. Kit érdekel azonban ez, ha az emberek éppen úgy berugnak tőle s ép oly disznómódra viselkednek utána, mintha igazi snapsz volna ? Mondom önnek, meglopták őket.


Azt gondolta volna az ember, hogy nem is korcsmáros, hanem antialkoholista, aki beszél.


A legmulatságosabb Thomas Hearn örökösei között kétségkívül a boxversenyvállalkozó volt, akinek különben nem volt éppen sok szerencséje vállalkozásaiban. A párviadalok „championjai” többnyire egy krajcárt sem találtak a kasszában s félholtra verték a vállalkozó urat, aki azonban a kasszát biztonságba helyezte még idején. A vállalkozó nagy tisztelője volt a boxsportnak s nem annyira azért méltatlankodott, hogy elverték, hanem azért, hogy az nem a szabályok szerint történt. Minden verekedés után figyelmesen vizsgálta a zöld és kék foltokat, amelyek arcát tarkították s minden alkalommal elismételte :


Ki verekszik egyáltalán igy? Csak egy szavamba kerül s nem engedik ki többet a porondra.


De hitét önmagában nem veszítette el soha, fiatal volt és szerette a csinos nőket.


Ez volt az oka, hogy a bizonytalan foglalkozásu fiatal hölgyek körül settenkedett, hogy mint távoli rokon ismeretséget kössön velük.


Az ifju hölgyek ugy tervezték, hogy a milliók elnyerése után azonnal áthajóznak Európába, hogy grófokhoz vagy hercegekhez menjenek férjhez.


A törvényszolga, egy apró, vénasszony arcu öreg ember, háromszoros ránccal tarkóján és dagadt ajkakkal, amelyek látása rosszízüvé tette az ember száját, felállt és végigkiabálta az egész termet :


Felállani, jön a biró.


S a biró megjelent fekete köpenyében.


Nagyon öreg biró volt. Simára borotvált rózsás arcát rengeteg barázda és ránc szántotta végig, amiáltal azt a benyomást tette, mintha egy tüzdelt éjjeli köpenyt huzott volna az arcára, amit elfelejtett levetni. Finom babaszerü orrocska és ép olyan két babaszerü kék szemecske szépítette arcát. Kevés haj fedte be rózsás, tiszta kopaszodó fejét. E hajzat és kopaszság tisztasága bizonyára a legelvetemedettebb gonosztevőket is megbánásra birta. Amennyiben még képesek voltak a bünbánatra.


De nem voltak képesek. Erről beszéltek a biró mozdulatlan, keményen összeszorított ajkai. Felső ajka, mintha viaszból lett volna, nehézkesen emelkedett fél s azt a benyomást tette, mintha nem emberi ajak volna, hanem egy uj találmányu diktálógép, amely még pontosabb, mint az összes bírósági protokollumok.


„Az ülést megnyitom. Tárgyalásra van kitűzve az elhunyt Thomas Hearn hagyatéka”.


VI. Hogyan győzi le Dizzy a hetvenhat rokont


A biró felolvasta Thomas Hearn végrendeletét. Nem hallgatták túlságos nagy figyelemmel, tekintve, hogy tartalmát a sajtó számtalanszor közölte és ujra és ujra rágódótt rajta.


Az elhunyt multimilliomos „excentricitása” nagy viták tárgya volt, amelyben részt vettek a világ legkitűnőbb tudósai, írói és jogászai. Az utóbbiak magas tiszteletdíj ellenében véleményeket is nyilvánítottak a következő vitás pontok felett ?


A törvénynek megfelelő és kivihető-e Thomas Hearn végrendelete ?


A vélemények sajnos igen eltérők voltak. De csak annál nagyobb érdeklődéssel várták a biró ítéletét, amely végét kellett vesse minden vitának.


A végrendelet felolvasása után a panaszosok nyertek szót a Thomas Hearn sértett rokonai ügyvédjeinek személyében.


Legelőbb a vallásalapitónő ügyvédje, egy az amerikai ipari szövetség köreiben igen ismert jogász szólalt fel. Nagy müvészettel felépített beszédjében arról igyekezett meggyőzni a bírót, hogy Thomas Hearn végakarata kivihetetlen, mivel az alperes, Dizzy nem tartozik a jogi megállapodások törvényszerü kivitelére feljogosított személyek közé. Sőt az is lehetetlen, hogy őt Dizzyt azon személyek kategóriájába sorolják, akiknek jogai törvény szerint ideiglenesen fel vannak függesztve, mint például a kiskoruaknak. Mert a törvény, amely megállapítja a jogok korlátozását, ugyanakkor meghatározza a korlátozás ideiglenes jellegét is. A kiskoruakat rendesen gyámság alá helyezik, de azonnal megszűnik a gyámság, mihelyt az örökös eléri nagykoruságát. S pedig miért ? Mért nyilvánvaló, hogy egy normálisan fejlődőtt egyén e korban eléri szellemi képességének és akaratának azt a fokát, amelyen lehetséges lesz, hogy a ráhagyott örökséget saját maga kezelje.


Ezzel szemben az alperes nem normálisan fejlődőtt személyiség engedtessék meg kételkedni abban, hogy Mister izé, izé (az ügyvéd szándékosan habozott), Mister Dizzy egyáltalán személyiség-e. Határozottan nemet kell mondanom. A személyiség fogalma az alperesre egyáltalában nem alkalmazható.


Arra sincs a legkevesebb kilátás sem, hogy az alperes a teljes férfiui, (az ügyvéd kijavította) fiziológiai érettség idején is abban a helyzetben legyen, hogy az emberi társadalom gondolkozó tagjává változzék át.


S az ügyvéd hivatkozott Webster szótárára, a nagy angol enciklopédiára és az állattani szakmunkák egész sorára, megállapítva kinos pontossággal a különbséget az ember (Homo sapiens) és a „szamár” (asinus americanus) között.


Ezek után az ügyvéd a kérdés szociális oldalára tért át s rámutatott arra, hogy lehetetlen dolog egy négylábú lénynek, amelynek tudvalevőleg nincs tudatosan irányzott akarata, átadni óriási javak kezelését, amelyeknek célszerü felhasználásától emberlények millióinak sorsa függ.


Az uj vallásalapitónő ügyvédje feleslegesnek tartotta bizonyítani is, hogy ugyanezek a milliók védencének kezei között magasabb célokra használtatnának fel, mint (hosszab szünet után, lassan és nyomatékosan,) egy szamár patája alatt.


Még csak egyet füz hozzá. Thomas Hearn végrendelete az elhunyt személye iránti minden nagyrabecsülése dacára ellenkezik a jó erkölcsökkel, amelyek szükségességét a civilizált társadalom egy tagjának sem kell bizonyítani.


Mindezen meggondolások alapján a hires jogász arra a következtetésre jutott, hogy a Thomas Hearn végrendelete kivihetetlen és antiszociális.


Ez a végrendelet bizonyítéka annak, hogy annak szerzője, Thomas Hearn végső akaratának megfogalmazásakor nem csak excentrikus (ez sok emberben meg van bizonyos mértékben s önmagában még nem bün) hanem s ez sokkal több beszámíthatatlan is volt. Ebből az okból kéri a végrendelet érvénytelenségét kimondani.


A hires ügyvéd beszéde után mind a 76 rokon viharos extázisba esett s lelkesedésének hosszas tapsban adott kifejezést. Csak amikor a biró a terem kiürítésével fenyegetözött, nyugodtak meg kissé.


Nem moziban vannak, dörögte feléjük.


A végrendelet végrehajtójának Robur mérnöknek nevében egy fiatal, teljesen ismeretlen ügyvéd beszélt. Érveléseinek szokatlan radikálizmusa határozottan kedvezőtlen hatást tett a biróra.


Robur mérnök, illetőleg Dizzy képviselője azt fejtette ki, hogy a normálisan fejlett emberi személyiség fogalma nagyon relativ. A kísérleti lélektan megállapította, hogy lehetetlen megvonni a határvonalat a normálisan és abnormálisan fejlődött elme között. Tudós ideggyógyászok 1924. évi statisztikái szerint a normális amerikai szellemi képességei nem haladják meg egy 13 éves gyermek képességeit. Nem valószínü, hogy az azóta eltelt idő ezt az átlagot több mint egy másfél évvel emelte volna.


Másfelől, amint azt még régebben a hires tudós, Haekel a cambridgei természettudományi kongresszuson bebizonyította, a távolság, amely az ősembert az emberszabású majomtól elválasztja, kisebb mint a távolság az emberi nem egy normálisan fejlett képviselője és az „anormális egyének”, mint például Shakespeare, Goethe, Newton, stb. között.


Mi a bizonyítéka egy egyén törvényszerü teljes cselekvési képességének? Ezen egyén közjogi hovátartozása egy nemzetközileg elismert állami egységbe.


Az igaz, hogy a négylábuak eleddig nem mutatták ki azon szán dékukat, hogy polgári és politikai jogaikat formálisan gyakorolni kívánják. De egy jogot sem semmisít meg az, hogy vele nem élnek. A panaszos okfejtése figyelemre méltó volna akkor, ha országunk törvényei az ember faj minden képviselőjének egyenlőséget és az összes többi állatfajok felett előnyt biztositanának. De ott, ahol egy közönséges marha gyakran jobban él, mint egy néger, ahol minden rendőrkutyának meg van a beutazási joga, ami megtagadtatik a sárgáktól, céltalan dolog az ember jogi előnyeit az állat felett kijátszani.


A biró mérges lett. A fiatal ügyvéd beszéde nem kevéssé érintette, mivel normális amerikainak tartotta magát s szellemi képességeinek adott becslése nem töltötte el különös örömmel.


Az egész tehát arra megy ki, hogy annyi eszem van, mint egy 14 éves kölyöknek gondolta és krákogott előbb erősen, hogy aztán valamely kicsiség cimén félbeszakítsa az ügyvéd beszédét.


Mindez nem tartozik a dologhoz. Ez filozófia és azonkívül Ön széltébe-hosszába eltorzítja. Milyen törvényre hivatkozik a panasz elutasítása érdekében? Kérdem: a törvény, hol marad a törvény?


A rokonok diadalmaskodtak, már a zsebükben érezték Thomas Hearn millióit. S a szegény Dizzy ügye mindörökre reménytelenül elveszett volna, ha váratlan szövetségesek nem merültek volna fel.


A biró ráförmedése láthatólag megkábította az ügyvédet, még dadogott valamit, aztán leült.


A biró nem szólt többet, helyrebökte szemüvegét és besülyesztette orrát az aktákba. Egy kicsit köszörülte a torkát, aztán kijelentette: A „Kinyilatkoztatás” egyház és a hozzátartozó temető örökösödési jogának védelmét nagytiszteletü John Merrick és dr. Benjamin Landis lelkipásztor látja el.


Mind a 76 rokont a legkinosabban érintette a lelkészek megjelenése a bíróság előtt. Pedig az ügyvédek előkészítették őket erre s mindenképen igyekeztek megnyugtatni őket. De a rokonoknak volt annyi élettapasztalatuk, hogy ily ellenfelek fellépését nem becsülték le. Ha az egyház, mint saját érdekeinek képviselője magánszemélyek ellen fellép, ezek nem sok jót várhatnak a dologtól. Különösen, ha a biró hivő lélek s amikor döntenie kell a két vitázó között, maga is fél az égi bírótól, aki előtt neki, a földi birónak, előbb vagy utóbb felelni kell.


S a biró, akinek Thomas Hearn végrendelete ügyében itélni kellett, a konzervativizmus összes erényeivel tündökölt s mélyen vallásos volt.


Dacára a hangulat komolyságának, amikor a két lelkipásztor felállott, a közönség körében zajos vidámság keletkezett. Nehéz lett volna ugyanis nagyobb ellentétet elképzelni, mint aminő a két úr között volt.


Merrick nagytiszteletü úr óriási termetü ember volt, négyszögletes, kissé hajlott vállakkal. Nagy vastag koponyáját borzos hajcsomó fedte, amely ép olyan volt, mint egy fiatal lucfenyőerdő heves vihar után. Naptól barnitott kávészinü arcán két mély barázda húzódott a szájtól az állig.


Merrick nagytiszteletü úr fundamentalista volt.


Mellette dr. Landis egy koraszülött gyermek benyomását tette, bár felért egészen a nagytiszteletü Merrick úr melényének középső gombjáig. Landis lelkész kifogástalan fekete kabátot viselt s unalmasan csinos arcán minden a legmegfelelőbb helyen volt.


Dr. Landis modernista volt.


Tekintetes bíróság, dörögte Merrick tiszteletes egyházunk és temetőigazgatóságunk megbizott, hogy helyt álljak a mi nagyrabe csült hitközségi tagunk, Thomas Hearn végrendeletének teljes végrehajtásáért és megtámadhatatlanságáért. Thomas Hearn úr nem csak a mi hitközségünknek, hanem az egész nemzetnek büszkesége volt. Isten segedelmével és saját erejével többet tett országunk jólétéért, mint akármelyik más polgára ennek az országnak. Pályafutása ez kétségtelen évszázadok óta a legemlékezetesebb jelenség. Egyedül az Úr nyilvánvaló kegyére és saját erkölcsi és vallásos alapelveire támaszkodva jutott el e szédítő magasságba.


A biró megfeszített figyelemmel hallgatta a beszédet. „Ezt már értem”, gondolta.


Drága halottunk akaratának képviselője az összes idevonatkozó kérdéseket mérlegelte már jogi szempontból. Mit füzhetek még ehez én, az egyház szerény szolgája?


S a tiszteletes úr mozdulatlan szeméből haragos pillantást lövelt a spanyol háború veteránjára, aki padján összekuporodva guggolt.


Mind az, amit én felhozhatok, az egyház, az erkölcs és az egészséges emberi értelem alapelveiből következik.


A panaszos elégedetlen Mister Thomas Hearn végrendeletével, mivel a vagyon oroszlánrésze egy sza ... (a tiszteletes úr gyorsan kijavította magát), egy teremtménynek jut, amely néhány szempontból tőlünk különbözik. Mister Hearn törvényes örököse nem tagja az emberi társadalomnak.


Engem most az érdekel, hogy miképen kellene dönteni a kérdés felett az egyházjog szerint.


Az evangélium alapján, amely pedig az összes írott és nem írott jog felett áll, az elhunyt Mister Hearn végrendelete megtámadhatatlan. Mert a mi urunk és megváltónk nemcsak a mi büneink miatt szenvedett, hanem azért, hogy az üdvösséget megnyerje mindannak, ami a földön él.


Ez az oka, hogy a Középkorban, amikor a keresztény erény még magasabban állott, mint mai napság és az igaz hit nem volt a gúny és csúfolódás céltáblája, minden élőlény felelősségre vonathatott, nemcsak szubjektive, hanem objektive is, polgári és bünügyekben egyaránt. Hivatkozhatom itt a Franciaországban lefolyt perek egész sorára, amelyekben a vád mezei egerek ellen emeltetett, amelyek a parasztok aratását megdézsmálták.


Egy másik inkvizíciós perre is hivatkozhatom, amelyben egy kakas elitéltetett és eretnekségben bünösnek találtatott, egy kakas, amely tyúktojást tojt. A kakast az egyház kiátkozta s átadta a világi bíróságnak, amely végrehajtotta az itéletet. A kakas mágján égettetett el.


Tudom, hogy érveim a modern és quasi tudományos fejlődéselméletek képviselőinek nem sokat jelentenek (és itt Merrick tiszteletes ugyancsak szigoruan nézett Landis lelkipásztorra). De azt állítom, hogy elődeink tudták, mit cselekesznek.


Nos tehát, hogy ha egy mezei egér polgári perben felelősségre vonható volt, egy kakas, amely az isteni törvényt megszegte, a biróság által kiszabott büntetést el kellett szenvedje, ugyanez minden más élőlénnyel is megtörténhetik, többek között az asinus americanus egy leszármazottjával is. De viszont aki az égi és a földi büntetésnek alá van vetve, annak az égi kegyelem is juthat osztályrészéül. Assisi Szent Ferenc a tehenekre és ökrökre azt mondta, „testvérek és nővérek Krisztusban”.


Azért kérem a bíróságot legmélyebb meggyőződésből és azt hiszem, anélkül, hogy bárkit is, aki az Úr hasonmására teremtetett, ezzel meg sértenék, ítélkezzék az igazság szerint testvérünk a Krisztusban — Dizzy ügyében. Igy akarja ezt úgy az isteni, mint az emberi igazság.


Nyilvánvaló volt, hogy Merrick tiszteletes meleg beszéde a birót erősen érintette.


Azután dr. Landis szólt.


Mint modernista és klerikális-szabadgondolkozó, dr. Landis mindig az egyház és a tudomány összeegyeztetéséért szállott sikra. Ezért is nem lehetett tőle azt várni, hogy a szentírásra és a kánonjogra hivatkozzék.


Dr. Landis pontosan az ellenkező végén fogta meg a dolgot.


Azt hiszem, mondotta, nem, merem állítani, nem, állítom, hogy a hit dogmatikus fogalma és tudományos megalapozása között semmi eltérés sincsen. A fejlődés elmélet tudományos formájában nem áll ellentétben az istenember vallási fogalmával. Merick tiszteletes ragyogóan bebizonyította, hogy Dizzynek ugyanoly igénye van az égi kegyre, mint a kétlábu lényeknek.


Ha azonban ez a szigoru kánonjogi álláspont olyan emberek számára, akik a szigoru racionalizmus keretében szoktak gondolkozni, nem volna elég meggyőző, engedtessék meg nekem hozzáfüzni a következőket.


A fejlődéselmélet az emberszabásu majomtól származtat le bennünket. Eszerint rokoni viszonyban vagyunk az afrikai gorillával és a szumátrai mandrillal. Ha azonban ily „kétlábuak”, mint a gorilla és a csimpánz ősapáink, mily okból ne lehetne akkor Dizzy a mi rokonunk harmadíziglen ?


S nincsen-e örökösödési joguk ebben az országban még a távolabbi rokonoknak is?


S még egy ellenvetés, ami a közjót és az erkölcsöt illeti.


Először is Mister Hearn öröksége, amennyiben Dizzy tulajdonába jut, nem szóródik széjjel, hanem egy egységes akarat igazgatása alatt marad s másodszor és ez a fő érv nem lesz erkölcstelen vagy antiszociális célokra felhasználva. Garancia erre az örökös személyisége, amely minden haszontalan pazarlás lehetőségét kizárja, éppen úgy, mint a milliók felhasználását ártalmas propaganda célokra. Meg lehet győződve a tekintetes biróság, hogy senkinek sem fog sikerülni Dizzyt a kommunizmus számára megnyerni. S még kevésbé kell attól tartani, hogy Dizzy megkapván a milliókat, áthajózik Európába és idegen fővárosokat gazdagít az amerikai pénzzel. Dizzy nem hasonlít az amerikai milliók azon boldog örököseihez, akik vagyonukat Európa szórakozóhelyein és játékbarlangjaiban fecsérlik el. Még kevésbé azokhoz az amerikai örökösnőkhöz, akik millió dollárokat adnak ki megkopott európai cimerek megaranyozására.


Ez fején találta a szeget. A szerződésnélküli színésznők mélyen elpirultak. A biró dühös pillantást vetett rájuk és a torkát reszelte. Ugyanis naponta feldühítették az ujságok hírei amerikai milliárdoskisasszonyok és európai arisztokraták házasságairól. Ugy, hogy bár dr. Landis legutolsó érveinek semmi jogi jelentősége nem volt, mégis óriási hatást ért el. Mind az, ami még következett, jelentéktelen volt ezzel szemben.


Thomas Hearn végrendeletét jogérvényesnek ismerte el a biróság s Dizzy belépett, elsőnek a maga nemében, a világ pénzarisztokratái közé.


(Folytatás a következő számban)


 


Vissza az oldal tetejére | |