Korunk 1928 Október

Emil Ludwig Jézus-könyve


Ga√°l G√°bor

 


Emil Ludwig tehát ezt is meri. Goethe és Napoleon, Bismarck és II. Vilmos után meri a legnehezebbet és a legtitokzatosabbat, ami író számára adódhat: ábrázolni és megírni Jézust. D. F, Strauss, E. Renan és E. Troeltsch és a többi liberális theologus után, akik csak a történetet merték kutatni Jézus körül, Emil Ludwig a legkomplikáltabbat kísérli meg: ábrázolni az Emberfiában az embert úgy, ahogy jelentkezett a Jordán körüli tájban, a mindenféle szociális és vallási nyugtalanságok által fülledt időben. Emil Ludwig meri a legképtelenebbet: nyomon kisérni a csendes ács fiát, ahogy nő. Ahogy titokzatos képességek fakadnak belőle s ahogy lassan urrá lesz falvak és emberek és egy pillanatra egy csodálatos nép fölött. Emil Ludwig meri a legnehezebbet: nyomon kisérni a Jézusi tudat és érzület és kedély növekvését egész addig a pontig, amíg kikristályosul benne az eszmék ama felmérhetetlen és elérhetetlen gazdagságú szövevénye, mely által a töméntelen sokaságban múló és még mulandó emberi századok dacára is Egyetlen. Emil Ludwig meri elkapni a pillanatot, amikor világos lesz Jézus előtt, hogy belenőtt az időbe, azaz az idők teljessége és eszköze és szája lett. Meri a legendák minden szentessége s a szentség minden glóriái nélkül nyomon kisérni Jézus életét egész addig a pillanatig, amíg „élesen felkiált” a kereszten és meghal. Meri minden reflexiók nélkül konkrét, emberi fogalmazásban a világmegváltó fenoment beállítani.EmilLudwig nem beszél sehol isteni küldetésről s a felfoghatatlan misztériumokat, melyek körül veszik Jézus alakját sehol sem próbálja értelmezni. Emil Ludwig, hogy úgy mondjam, Jézus emberi vonásaiból csinál regényt. Emil Ludwig tézise tehát a művészé. A tézise és a feladata nem az értelmezés, hanem az ábrázolás és a formálás s ezért a könyvben nem is Jézus jelentése” a fontos, hanem Jézus életének idilli és drámai, sőt tragikus momentumai. Emil Ludwignak nincs Jézus-problémája, mint a theologusoknak s az ezek nyomán mesterkedő Jézus-értelmezőknek s ezért nem is vitatkozik senkivel. Még csak nem is Messiás-könyvet ír, hanem egy „próféta történetét”. Sőt tulajdonképpen nem is az egyedül való, individualitásában jelentkező Jézust keresi, hanem az emberben, persze az akkori Jud√äeabeli emberekben való és élő Jézust. Ezért van tele a könyv mesterien ábrázolt figurákkal: az akkori zsidó világgal, mesterkedéseikkel, diplomáciáikkal, azaz mindazokkal, akik és amik körülötte éltek. S így ha a könyvben van valaminő probléma, úgy az csak lélektani s ez is csak a művészi ábrázolás síkján: megadni a rajzát egy változó, belső és külső körülményektől függő emberi fejlődésnek. .. S mert ez a feladata s mert tényleg ezt csinálja meg (ismét mesterien! ) ezért mindenütt halgat. Halgat, mint a krónikás, akinek se kedélye, se kérdése, csak adatai vannak és az a törekvése, hogy mindaz, amit leír megjelenítse és közvetlenné tegye témáját... S mert így mindent magára az időre és a korra sűrít, ezért a könyv végső kihangzása tulajdonképpen nem is Jézusi-kérdés, hanem a zsidóságé. Mintha Emil Ludvignak az lett volna a célja, hogy e próféta-történetével a próféták népének egyik legnagyobb világtörténeti pillanatát ábrázolja, a pillanatot, amikor Jézussal az egész világtörténelem, a Golgotha viharos délutánja után következő minden századok: igérkeztek és ők elmulasztották; elejtették Jézussal együtt. Ezt a gondolatot mélyebben és világosabban mér érintette D. Fr. Strauss. Emil Ludvig azonban művészi és drámai erővel aknázza ki. Ez a momentum a könyv szárnya, ugyanúgy mint a többi drámai feszültségű és élesen metszett kép és jelenet, melyeken át a húsból és vérből való Jézus halad...


A könyv kétségtelenül mesteri ismét. Itt is akad újonnan értelmezett figura (Júdás),mert a krónikás akaratlanul is módosítani kényszerül. A könyv azonban mégse plusz Emil Ludvig könyvei közt. A téma ugyanis itt olyan monumentális, hogy E. Ludwig képességeiről egyszerre kiderül a zsurnalizmus. Kiderül, hogy az a készség, ami II. Vilmos, vagy még Napoleon esetében is brilliáns divináció, itt stílus és érzék és ötlet és simulékonyság csupán. Ez az az eset, amikor a téma (még ha oly jól csinálja is meg a szerző) levetkőzteti a talentumot... S talán ez a magyarázata annak, hogy még a Papini-sikert se érte el a könyv. (Kolozsvár)


* Emil Ludwig: Der Menschensohn, Geschichte eines Propheten. Ernst Rowohlt-Verlag Berlin, (Megjelent magyarul is.)


 


Vissza az oldal tetejére | |