Korunk 1928 Október

A szótlan és a megszólaló film


Ga√°l G√°bor

 


Hónapok óta egyébről se pereg a dob lapokban és folyóiratokban... Hónapok óta egyebet se ígérnek a kitűnően fogalmazott kommünikék és az esztétikai frázisokkal álcázott hirdetések, mint azt, hogy jön... Jön a beszélő film, illetve ahogy az amerikaiak nevezik: a movietone... Jön! S vele együtt jön a film új korszaka. Megszólalnak a sztárok és amorózók s a cow-boyok és a banditák. Ezentúl a film hősei beszélni is fognak. A Paramount, a Fos, az United Artists és a többi filmgyárak ezentúl már nem csupán képfilmeket szórnak a világba, de szófilmeket is. A sztárok Hollywoodban már beszélni tanulnak. Az amerikai filmkoncernek mind szervezkednek, készülődnek és nyüzsögnek a movietone körül. A filmoperatőr masinája mellett, mely eddig csak a néma képek szótlan szituációit kapta el és nyelte be kilóméter hosszan, a filmoperátőr gépe mellett most felvonul egy másik is s ez a szótlan díszletek közt mozgó ember neszezését, beszédét szedi fel ugyanolyan vágtató hosszuságban. 1930-ban, mint ahogy a film pápái mondják, már nem is fognak gyártani hallgatag filmet. A filmoperatőr gépe és a hangokat megörökítő gép akkorára már valószínűleg egybe kontaminálódnak. S a mozgókép színházak vetítő gépei is ezen a változáson mennek át. .. Elvégre Hollywood diktál ezen a téren a világnak: s így lehet, hogy mindaz bekövetkezik, amiről ma az üzleti kommünikék s a film fogadott esztétái álmodnak...


S tényleg, álmodni és utopizálni lehet. Az új találmány, a movietone, tényleg nagyon érdekes s mint minden valamirevaló találmányhaladás az ismeretlen X, a lehetőségek és hatások kiszámíthatatlan birodalma felé. Ezentúl például ha a kép azt mutatja, amint a pincér a tányérokat kiejti kezéből, akkor ennek az ügyetlenségnek, vagy ijedelemnek nemcsak a képét fogjuk látni, hanem a tányérok csörömpölését hallani is. Ugyanígy egy ünneplő, vagy felháborodott tömegnek nemcsak a mozgásával fog szolgálni a film, hanem az újjongó lármával és viharos zúgással is. És így tovább. Excentrikus kórusok, exotikus zajok, a természet titokzatos megszólalásai, suhogások és neszek, viharok és madárénekek jelennek meg ezentúl a filmen. Sőt még egyéb is, mert e zajokon és zörejeken, neszeken és akusztikus effektusokon kívül lesz még más is. Még fantasztikusabb és bámulatosabb lehetőségek: a sztárok mint mondottuk beszélni fognak, azaz a megejtő és szörnyű szemforgatásokon kívül nem kevésbé megejtő és szörnyű csevegések fognak következni s ha csak a neszeket, zörejeket, hangeffektusokat visszaadó akusztikus film lényegében még nem forgatja fel a mai filmet, a beszélő annál inkább. Hisz minden egyébtől eltekintve, a mai fílmscenárium író, filmrendező, filmszínész (szóval mindazok a tényezők, melyeken a mai film habitusa főrészben nyugszik) épp az ellenkezői azoknak, amik a dialógusokat közlő és a szavakat megrendező film esetében elképzelhetők. A beszélő film tehát úgy formailag, mint megcsinálását illetőleg már egész más valami, mint a néma. A változás, mely a beszélő film révén történik, ha e változás egyáltalán ügye valakinek, úgy valójában nem a film ügye már, mert az egész kérdés valódi természete szerint már az irodalmat súrolja, A movietonenal a film máig ügyeskedő scenárium írója s pár képköltője ismét a sülyesztőbe bukik és a képek forgatagával együtt újra felbukkan a régi. S ugyanez a csere történik a szinészszel és a rendezővel...


A változás tehát jelentős. S most egyáltalán ne beszéljünk arról, hogy a beszélő filmmel fuccs a film eddigi nemzetköziségének s hogy ezáltal a filmtermelés mai világorganizációjában jelentős eltolódások következnek be s hogy ez a momentum végzetes kihatással lehet a filmre, mint mai szórakozásformára, hanem beszéljünk arról, hogy az új változás, a movietone mit jelent a film eredendő és lehetséges formáját illetőleg. Pozitivum-e, vagy nem? Eredmény-e, vagy se a formákat teremtő ember szempontjából? Segít-e a film mai helyzetén? Tisztul-e a movietonenal az a szemérmetlen és álforma, mely ezerszámra szaladgál a föld összes mozipalotáiban és mozipincéiben?!


Az első, amit tüstént meg lehet állapítani az, hogy a movietonenal nemcsak a film nemzetközisége lett oda, de oda a filmforma eddig elméletben (s pár kísérletben is) olyan gyönyörűen ható igazi, a gyakorlatban viszont oly képtelenül visszaélt koncentrációja. Az eddigi film ugyanis még a formai visszaélés mellett is főleg képből és mozgásból készült, vagyis még a visszaélések ellenére is az a valami volt az anyaga, amit jobb szó híjján filmszerűnek nevezünk. Ez a filmszerű esztétikai értelemben mindig egy bizonyos fokú koncentrációt kívánt, azaz a saját maga kifejezési eszközeit. S ha a visszaélések miatt nem is alakult ki a becsületes, filmszerűségét száz százalékosan kiteljesitő film-forma, a filmszerűre való koncentráció gyakorlati elve úgy, ahogy egyensúlyban tartotta a filmet. S ha humoros is, de stabilizált egy álfilmformát a képközi felírásokkal, mely úgy ahogy elviselhető volt, sőt az oroszok által konstituált krónika-filmben s az amerikai burleszkben egész respektábilis forma-nívót jelentett.


A filmszerű igazi kihasználásának, azaz a film formai koncentrációjának a mérsékelt forma-eléréseken kívül így a néma film esetében még mindig meg volt a lehetősége a tiszta film felé. Még mindig lehetséges volt a tisztulás. Hogy úgy mondjam, a szemérmetlen koncesszióknak nem volt több bűnös lehetősége. A movietonenal viszont ennek a helyzetnek vége. Mert ha eddig a filmben a mozgás és a kép volt a trück és az attrakció s ami a fő érdekességét adta és igazolta az egész csinálmányt, úgy a movietonenal a lényeg, az érdekesség s mindezekkel együtt a megcsinálásbeli könnyebbség áttolódik a szóra, a beszédre, a beszélésre. A filmszerű, vagyis a kép és a mozgás háttérbe tolódik, illetve ha nem is tolódik oda, minden pillanatban mellőzhető és kiküszöbölhető lehet a szóval szemben, mellyel olcsóbb is és könnyebb is lesz dolgozni. A megszólaló film közbe iktatott dialógusai tehát nem csupán állandósítani fogják a filmformával való visszaélést, hanem teljességgel háttérbe szorítják a filmszerűt. Sőt a megszólaló film szankcionálja azt, ami eddig a film kitisztulásának útjában állt: szankcionálja a fílmesitést. Az idegen, filmszerűtlen anyag filmforma-lehetőségekbe való átfordítása a movietonenal képtelenségének teljes „pompájához” ért. A formai svindli és giccs egy soha nem volt még torzulata jelenik meg vele: a gramofonosított vásári fotográfia. A filmművészet cégére alatt ezentúl példáúl lehetséges lesz lefotografálni Reinhardt bármelyik színpadi előadását és az egészet bemutatni Kolozsváron. Az első pillanatban ez úgy tűnik, hogy érdekesebb lesz, mint a mai kolozsvári színház. Tévedés! A mai kolozsvári színház még oly fogyatékos, de élő és valóságos munkája még mindig hatásosabb és valódibb, mint egy Reinhardt előadás per movietone. Nem is említve, hogy ebben az esetben a movietone se nem film, se nem színház, hanem az a képtelen forma ad abszurdum víve, mint a mai játékfilm.


A movietone tehát így nem hogy tisztázza, hanem még tovább fokozza a mai filmben előforduló formai zavarokat egész addig a pontig, ahol úgy a mai szótlan, mint a most készülő beszélő film tarthatatlansága és képtelensége kiderül. Kiderül, hogy sem a leírt, sem a megszólaló szónak a filmben helye nincs. Sőt kiderül az is, hogy a poétikai értelemben vett „cselekmény” s ezzel együtt mindaz, ami fölépül rá nem tartozik a filmbe,


     nem filmszerű, illetve beletartozhat, de akkor nem is igazi filmforma... S ez már azért is kétségtelen, mert úgy a beszélő szónak, mint a vissza éléses filmszerűnek meg vannak a maga eredeti és valódi formái. Mért mindent torzítani? És mért mindent hamisítani?


Ezt az utóbbi kérdést viszont kevesen értik, illetve ha ilyenféle vonalakat súrol a filmtől való gondolkodás, akkor azt mondják: „tudjuk,


     ez olyan abstrakciókon való lovaglás. Nincs semmi gyakorlati értelme...”


Tényleg nincs gyakorlati értelme. A filmszerűtlen játékfilmet évek óta csinálják ezer és ezer számra s az ugyancsak beszélő filmet valószínűleg szintén évekig fogják csinálni... Mert a kutya ugat, a karaván azonban halad. De vajjon meddig? Egész bizonyos, hogy a beszélő film karavánja se halad messzibbre, mint a szótlané. A szótlané im elakadt és kimerült. Mert fölösleges a hollywoodi filmtőzsérek áltatása: a movietone nem művészi törekvés, hanem injekció az érdektelenné lett és zsákuccába került játékfilm organizmusába. Szép és váratlan menekülés a krach elöl! Hisz már évekkel ezelőtt megkezdhették volna gyártását! Az álformájú játékfilm terméketlensége azonban most már tovább nem üzemesíthető. Ezért pereg a movietone dobja és a kommünikék nyelve...


A movietone tehát csak múló epizód. Természetesen valamit ez is vissza fog hagyni... Talán még lehetséges az is, hogy kitermel egy olyan félformát, mint az amerikai burleszk, vagy az orosz krónika. Lehet. Többet azonban semmiképp sem...


Viszont ezeken túl és a filmszerűtlen álfilmformák előbb-utóbb be következő bukásán túl, áll és van az eredeti és valódi filmlehetőség: a filmszerű igazi formája. Lehet, hogy még messzi. Ezek az álmegoldások és kerülgetések azonban előbb-utóbb mégis kirágják. (Kolozsvár)


Vissza az oldal tetejére | |