Korunk 1928 Október

Imperiálizmus a sarkokon

 


1927. december elsején Norvégia kitűzette zászlaját az Atlanti Oceán legdélibb részén fekvő kb. 70 km2 területű magános Bouvet-szigetre. A szigetet a francia Bouvet fedezte fel 1739-ben, aztán még kétszer látták, később azonban évtizedeken át hiába keresték, úgy hogy a 19. században készült térképeken a sziget neve kérdőjellel szerepel. A német Valdivia-expedició állapitotta csak újból meg 1898–99-ben a sziget tényleges jelenlétét és fényképezte is le. Minthogy a sziget teljesen gletcser alatt áll, közelebbről még kikutatva nincs és egészen lakatlan, az utolsó 30 év alatt egyáltalában senki sem méltatta figyelmére, sem arra, hogy birtokba vegye, minthogy birtoklása semmi értéket sem látszott jelenteni. S ez a lakatlan kis jégsziget most hirtelen a nemzetközi politikai érdeklődésnek és egy politikai konfliktusnak központjába került. A dolognak magának nincsen nagy fontossága s nem valószínű, hogy háborúra kerüljön a sor miatta, ellenben olyan tiszta iskolapéldája annak, ahogyan az imperiálista államok a háborúkhoz vezető hóditó politikát csinálják, hogy ezért nagyon tanulságos foglalkozni vele. R. Hennig, düsseldorfi tanár ismerteti részletesen a konfliktus hátterét az „Europ√äische Revae”-ben.


Norvégia szükségesnek vélte a sziget annektálását, minthogy támaszpontot óhajtott a déli jeges tengerben növekedő cethalászata számára. Minthogy az északi sarki tengerekben a cethalászat aggasztóan visszafelé megy, a déli sark még csaknem érintetlen halászterületei nagy közgazdasági fontosságot nyernek. Az 1924-25. évi déli sarki cetfogás már csaknem hétszer olyan nagy eredménnyel járt, mint az északi sarki. (740.000 hordó cetzsir 110.000-rel szemben.) Minthogy a norvég gazdasági életben a cetfogás mindig igen nagy szerepet játszott, meg lehet érteni, hogy a norvég kormány a déli tengerekre irányozta figyelmét és igyekezett ott a különben teljesen értéktelen szigetet támaszpontul megszerezni. Meglepetésszerűen ebből egy konfliktus állott elő Angliával. Az angol kormány ugyanis kijelentette, hogy ő kész a norvég cethalászokaak a sziget használatát megengedni s ezzel a kegyes engedéllyel közvetve értésére adta az érdekelteknek, hogy a szigetet angol birtoknak tekinti, noha sem fel nem fedezte, se újra meg nem találta, sem azelőtt soha igényét reá be nem jelentette. Két angol hajós, Lindsay és Norris, 1808-ban és 1825-ben messziről látta a szigetet, de rá már nem lépett ennyi igényjogosultsági alapot tud az angol kormány felmutatni, amikor a sziget angol birtokként való elismerését követeli. Norvégia nem engedett az angol követelésnek és legutóbb leszögezte, hogy a sziget megtörtént annektálását fentartja és azt jogérvényesnek tekinti. Érdeklődéssel nézhetünk a további diplomáciai lépések elé.


Önmagában lehet ez a diplomáciai vita jelentéktelen. Annál érdekesebb és jelentősebb azonban a benne hallgatólag kifejezésre jutó alapelv, amely szerint Anglia beleegyezése nélkül a déli sarki régióban még uratlan területeket más nemzetek nem foglalhatják le. Jellemző a világnak ma már maradék nélkül véghezvitt gyarmati felosztására, hogy a háború utáni időszakban már ismételten állottak elő kisebb torzsalkodások olyan jegestengeri területek birtoklása körül, amelyeket még két évtized előtt, mint teljesen értéktelen területet, senki figyelemre sem méltatott.


A Spitzbergákkal kezdődött. A világháború alatt Anglia megkisérelte az addig uratlan, de évtizedek óta állandóan betelepített szigetcsoportot a maga számára megszerezni. De Oroszország és Norvégia is igényt emelt és Anglia engedett. 1920 óta a Spitzbergák norvég birtokot képeznek. Később, 1921-ben a Jegestengerben, a Csukcsen félszigettől 170 kilométerre északra fekvő, lakatlan Wrangel-szigeten próbálta Anglia megvetni a lábát. Ezzel azonban a szovjetkormánnyal találta magát szemben, amely az Ázsiától északra a sark felé fekvő összes már felfedezett és ezentúl felfedezendő szigeteket nemzeti tulajdonnak deklarálta. Ugyanezt tette hamarosan a kanadai kormány is az északamerikai partok és a sark között fekvő összes szigetekre. Ezzel a norvég kormány akcióját akarta ellensúlyozni, amely Amundsent 1926. évi északisarki repülése alkalmával megbízta, hogy az összes még fel nem fedezett és általa látott területeket az Amerika feletti ismeretlen tengerekben Norvégia számára annektálja. Már akkor fenyegetett egy konfliktus árnyéka, ami azután most a Bouvet-sziget körül ki is tört. De mégsem került civakodásra a sor, de csak azért, mert Amundsen minden várakozás ellenére egy eddig még nem ismert földdarabot sem látott a kérdéses tengerekben, amit norvég birtoknak nyilváníthatott volna. Elméletileg azonban az Északi jegestengeren ma már minden terület fel van osztva. A Wrangel-szigetekre vonatkozó igényét különben Anglia a mai napig sem vonta vissza; a szovjetkormány azonban ezzel nem törődik és 1927-ben egy 50 tagból álló szovjet-kolóniát is létesített a szigeten.


Egész könnyen lehetséges, hogy ezek a tulajdon viták, amelyek ma még a fülemile füttyéért látszanak folyni, egy nem is távoli jövőben gyakorlati jelentőséget nyernek. Alig lehet ugyanis kétséges, hogy tízhúsz év múlva állandó nemzetközi repülővonalak fognak a sarki tengerek és földek fölött átvezetni, mint a mindenkori legrövidebb útvonalon. Repülőjáratok, mint pl. LondonTokió, StockholmSan-Francisco, stb. nyáron bizonyára igen magasan a sarki vidékeken fognak átvezetni és a fontos támpontok birtoka az eddig egészen értéktelen területeken ugyancsak kívánatos lesz majd. De gazdaságilag kihasználható ásványi kincsek is nagy tömegekben pihenhetnek még a sarkok örök jéggel borított területén. Mint ahogyan a Spitzbergákon váratlanul könnyen kiaknázható, mert egészen a föld felületén fekvő és jó minőségű, gazdag szénbányákat találtak, ugyanúgy Grönlandban, a világ legnagyobb szigetén tekintélyes szénbányákat és egyéb ásványi kincseket sejtenek. Grönland dán birtok; minthogy azonban Dánia uralmát csak egyes déli pontokon gyakorolja a tenger partján, itt is nagyon jellemző módon újabban Norvégia igényekkel lép fel s azt akarja, hogy engedtessék meg neki bizonyos északibb pontokon,amelyekkel Dánia soha sem törődött, lábát megvetnie.


Hogy a déli sarkon hasonlóan fognak alakulni a dolgok, az egészen bizonyos. A harc a Bouvet-sziget körül az első, tipikus bevezetés hozzá. Bár a délisark a majd kialakuló világ- repülőhálózat szempontjából nem fog szerepet játszani, azonban ott fekszik, amint ma már tudjuk, egy óriási hatodik világrész rettentő nagy örök jégbe ágyazva. A hirtelen támadt versengés a gazdag cetállomány kiaknázására már mutatja, hogy ott lent a világgazdaság számára még sok kapnivaló van. Cope ausztráliai délsarkkutató expedíciója igen gazdag szénmezőket fedezett fel a déli sarkon. De ezen kivül úgy látszik sok réz, sőt arany is remélhető az örök jég alatt.


 


Vissza az oldal tetejére | |