Korunk 1928 Október

Az úr, aki ráér


A. Kahane

 


Elképzelek egy urat, aki ráér.


Egy egészen lehetetlen ember. Egy fantázia-szülemény. El sem lehet gondolni ma. Azt hiszem, hogy ha ez az ember képzeletemből kiszállana az életbe, megállana az egész masinéria.


Képzeljék el: egy ember, aki sétálni megy. Egy ember, aki otthon fogyasztja el reggelijét és nem állva, vagy útközben nyeli le. Egy ember, aki néha meg is áll az utcán, hogy valami kedves dolgot megnézzen, vagy hogy valami kedves dologért körülnézzen. Egy ember, aki régi jó világból való többkötetes regényeket olvas és végig olvas. Egy ember, aki egy gondolatot végig gondol. Egy ember, akinek nem kell előbb beszélnie, még mielőtt tudná, hogy mit akar mondani. Egy ember, aki megengedheti magának azt a luxust, hogy a színházban benyomást kapjon, mert nem kell neki mindjárt megfogalmazni azt. Egy ember, aki jól mulathat, mivel nem kell neki egyik mulatságból a másikba rohannia. Egy ember, aki egyáltalában képes csinálni valamit anélkül, hogy már egy másikra készülne elő ugyanakkor.


Képzeljék el: egy ember, aki sohasem fél, hogy elmulaszt egy gyűlést, mert soha nem kell neki gyűlésre menni. Egy ember, akinek nincs két megbeszélése egyszerre, amelyik közül egy sem halasztható. Akinek egy rendezvousra sem kell későn érkeznie, éppen, mert ráér. És akinek nincs annyi dolga, hogy a tömérdek munkától nem jut soha a munkához.


Van ideje dolgozni. Van ideje gondolkozni. Van ideje szeretni. Van ideje vágyakozni, remélni és emlékezni. Van ideje arra is, hogy egyszer, minden vágy nélkül egyedül legyen önmagával.


Mialatt körülötte az emberek rohannak, a könyökök lökdösődnek, az autók száguldanak és az egész masinéria őrülten kavarog saját tengelye körül.


Csodálkozva bámulnak az emberek. Hogy kerül ez az idegen közibük? Hogyan lehetséges az, hogy valaki nem siet? Miből él ez az ember? Ha nincsen pénze, akkor pénz után kellene hogy szaladjon. Van pénze? A gazdagok még inkább rohannak a pénz után. Mit csinál? Ha csinálna valamit, azt látni kellene rajta. Ha semmit se csinál: a tétleneknek van mindig a legkevesebb idejük. Filozófus? Ahhoz túl jól van öltözve. Költő? Ahhoz nincs elég jól. A csillagokat bámulja? Vagy kaktuszgyűjtő? Él egyáltalán? Nem csak Stifter írta meg? Nem csak Spitzweg festette meg? Nyugtalanító jelenség. És mind összeesküsznek, az autók, a kerékpárosok, a gyalogosok, hogy neki menjenek, elgázolják, felborítsák. Ő azonban megy egyenesen az útján, nyugodtan és csendesen tovább, óvatosan megáll, udvariasan kitér ós láthatólag nem hagyja magát elvből a jelen tempója által elragadtatni.


Bájos ember. A beszélgetés vele csupa élvezet. Udvariasan és tapintatosan veszi magának a fáradtságot, hogy megéreztesse a másikkal, hogy érdekli a dolog és hajlandó tárgyilagosan belemenni a dologba. Eltelhetik öt perc, el tíz perc és még mindig nem siet, hogy a másiknak valami kellemetlenséget mondjon. Hagyja pártnerét nyugodtan kibeszélni és türelmesen odahallgat, sőt felel is és belemegy a mondottakba anélkül, hogy önmagáról beszélne és önfejűén saját gondolatsínem kocsikázna. Mikor beszél, gyanútlanul lehet hallgatni, nem akar semmit és nincs rá szüksége, hogy lyukat beszéljen a másik hasába. Hangsúlyozása kényelmes és értelmes, kerüli a mindent elborító szózuhatagokat, amelyek a gondolatok ellenőrizhetetlen kóválygásából születnek. Mikor viccet mond, nem mond mindjárt tízet egyszerre. Sőt néha arra is van ideje, hogy mosolyogjon. És hallgatni is tud és ez a hallgatás mulatságosabb, mint mikor a többiek beszélnek. Mert az ő hallgatása tele van tartalommal, a beszéde szintén, mert csak azt kell mondania, amit tényleg gondol és ami elég érett már arra, hogy elmondassék. Minden emberben, aki időt ad magának, hogy az életet nyugodtan szemlélje, van már e mosolygó nyugalom lélektani lehetősége által egy adag filozófia akkor is, ha soha sem is filozofál.


Milyen kedves lehet ez az ember, mint szerető! Számára a szerelem nem gyors üzlet, nem egy futó intermezzo két üzletkötés között, nincs szükség arra, hogy időhiány miatt siessen, erőszakoskodjon. Van ideje és telik neki belőle; ideje a szerelemé és a nőé, akit szeret. Megéri neki a fáradtságot, hogy udvaroljon, a figyelem és a lovagiasság minden eszközével, a régi szép szokások szerint. Megveti a gyors sikert, ami tartósság és eredmény nélkül való. Tud várni, amig az édes gyümölcs éretten és önként, készen tartott kezeibe hull és van ideje akkor, hogy lassan és tudatosan kiélvezze magaslatról-magaslatra emelkedve. Csak ez a szerelem. Minden más csak mellékes ügy, üzlet, mulatság, rekord. Csak az, akinek ideje van, lehet jó szeretö,


Milyen kár, hogy nincs ilyen ember!


 


Vissza az oldal tetejére | |