Korunk 1928 Október

A termeszállam, mint biológiai egyén


Alexander P√°l

 


(Pszihoanalitikus kisérlet a rovartársadalom megértésére)


 


Bizonyos rovarok társadalmi élete meglepő analógiákat mutat egyrészt az élő szervezettel, a sejtek társadalmával, másrészt pedig az emberi társadalommal. Kérdés, hogy ezek az analógiák többet jelentenek-e a formák véletlen, külső hasonlóságánál, vagy pedig található-e valamely mélyebb összefüggés és közös princípium a társadalmasodás ezen három formája között? E kérdés vizsgálatára a termeszeket választottam, mert ezek a rovarok érték el az állati társadalmasodás csúcspontját és államuk, mint ezt a következőkben ki fogom mutatni, már egy magasabbrendű egyén primitív formájának tekinthető. A „Korunk” 1927. évi októberi számában már ismertette Maeterlinck szép könyvét a termeszek életéről. Terjedelmes irodalom foglalkozik ezzel a természeti jelenséggel, mindazonáltal nehéz megbízható képet kapni róla, mert a leírások ritkán alapulnak kétségtelen megfigyeléseken és gyakran fontos kérdésekben is ellentétben vannak egymással. Nagy nehézsége az exakt megfigyelésnek a termeszek életmódja, melynek következtében, kevés kivételtől eltekintve sohasem jelennek meg a napvilágon. Így kénytelen vagyok csak a minden kétséget kizáró megfigyelésekre szorítkozni és csak egyetlen pontban fogok, kényszerítő logikai okokból, egyéni felfogást magamnak megengedni. Ez az államon belüli belső szaporodásra vonatkozik.


A termeszek több millió egyénből álló nagy kolóniákat alkotnak és saját készítményű várszerű fészkekben élnek. Ezeket a föld belsejében ássák és lassanként felfelé kiépítik úgy, hogy idősebb fészkek gyakran 6–8 méter magasságban emelkednek ki a föld felszíne fölé. Az egyének szigorú munkamegosztás alapján anatómiailag és morfológiailag egymástól teljesen különböző kasztokra oszlanak. A legdifferenciáltabb államokban mintegy 14 különböző kaszt fordul elő. Az építkezést, az élelmiszerszerzést és feldolgozást, a gombatenyésztést, a tojások és sarjak gondozását a munkások végzik. Ezek tökéletlen, mintegy nem teljesen fejlett egyének, melyeknél csak azon szervek fejlődtek ki teljesen vagy túlságosan, melyekre munkájuknál szükségük van. Vakok és nincsen szárnyuk, bár nemekre oszlanak, nemi szerveik fejletlenek és funkcióképtelenek. Ezzel szemben kitűnő rágó eszközeik vannak, igen fejlett bélrendszerük és tökéletes tapintó (kalló?) érzékszerveik (antennák). Föld és farészecskékből építenek, melyeket bélváladékkal és nyállal tapasztanak össze. Építőanyaguk annyira szilárd, hogy fészkük gyakran csak robbanóanyaggal rombolható szét. Építkezési rendszerük rendkívül bonyolult, élelmiszerszállítás céljára messze elágazó földalatti folyosókat építenek és szükség esetén nagyszerű ökonómiával és technikai készséggel földfeletti csőmeneteket. Épületeiket és csőútjaikat ritkán hagyják el, mart testileg védtelenek és ellenségeiknek, főképp a hangyáknak, teljesen ki vannak szolgáltatva. Főtápanyagukat a cellulozét a beleikben élősködő protozoák segítségével teszik megemészthetővé és így exkrementumuk más egyének táplálására válik alkalmassá. Úgy látszik, aszerint, hogy mit esznek, tetszés szerint szabályozzák a tápanyag vagy építőanyag kiválasztását. Ezenkívül, hasonlóan a hangyákhoz, főképp a lárvák táplálására, gombát tenyésztenek és háziállatokat (symphilek) tartanak, melyeknek exsudátumát eszik.


Különféle nyílások, leginkább szellőztető csövek képezik a várak veszélyes pontjait, melyek leginkább ki vannak téve a hangyák támadásának. Ezeket a katonák őrzik, melyek egyáltalában mindenütt, ahol a kolónia veszélybe kerül, kellő számban nyomban megjelennek. Ezek is tökéletlen egyének, elkorcsosodott hím vagy nőstény nemiszervekkel, de nagyobbak a munkásoknál, aránytalanul nagy fejük van, hatalmasan túlfejlett harapószerszámokkal. Minden más egyénnel ellentétben fejük és toraxjuk chitinpáncéllal van ellátva. Figyelemreméltó, hogy az abdomen lágy és védtelen, úgyhogy az ellenséggel szemben sohasem fordulhatnak háttal és egyedüli lehetőségük a győzelem vagy a halál. Fejük rendesen a védendő nyílásokba pontosan beillik, testalkatuk csak a vár védelmére alkalmas, egyébként tehetetlenek, nehézkesek és gyakran a munkások etetik őket, mert hatalmas állkapcsuk megnehezíti a táplálék felvételét. Egyes fajok katonáinak nincs kifejlett állkapcsuk, hanem homlokukon levő ormányszerű nyulványból mirígyváladékot fecskendeznek ki, mely különösen a hangyák ellen hatásos.


A belső rendet hasonló, de lényegesen kisebb és mozgékonyabb katonák tartják fent. Ezek egyúttal a munkásokkal szemben a felvigyázó szerepét képviselik.


A kolónián belül a szaporodást egyetlenegy pár bonyolítja le és ez a jelenség egyike a legkülönösebbeknek az egész állatvilágban. K. Escherieh azon kevesek közé tartozik, akiknek alkalmuk volt ezt a párt „üzemben” megfigyelni, az ő leírását fogom rövid kivonatban közölni. A „királyi” kamra hátterében fekszik a nőstény, ez a valóságos kolosszus, melynek alteste oly mértékben növekedett meg, hogy hosszában a rendes nagyságnak kb. a tízszeresét éri el. Egész sereg munkás forgolódik körülötte és állandóan, rendszeresen minden oldalról tisztogatják nagy fehér testét. A két végén különösen nagy csoport munkálkodik, a szájnyíláson egyesek állandóan táplálékkal látják el a mozogni nem tudó tehetetlen „királynét”, hátul pedig egy másik csoport állandóan tisztogatja a végbélnyilást és a nemi szervet. Ezen rendszeresen minden két másodpercben megjelenik egy tojás. Ilyenkor egy munkás rögtön a helyén van, szájába veszi a tojást, ott valószínűleg a tisztogatás céljából kétszer, háromszor megforgatja és eltűnik vele valamelyik szűk folyosóban, mely a szomszédos „gyermekszobákhoz” vezet. Néha kisebb zavarok lépnek fel az üzemben, pl. összegyűlik több tojás a nemi nyilas környékén, ilyenkor aztán a felvigyázó kis katonák gyorsabb munkára buzdítják a munkásokat, amennyiben nagy fejükkel gyors, rezgő ütéseket mérnek a mulasztók hátára. Körben a királyné körül, egymástól rendszeres távolságban, tátott állkapoccsal nagy katonák sorakoznak állandó készenlétben valamely kívülről jövő veszély elháritására. A hím állandóan a nőstény körül tartózkodik és a munkások részéről hasonló elbánásban részesül.


Ezt a folyamatot Escherich négy különböző korú telepben figyelte meg, mindég kb. két óra hosszat és minden esetben azonosan játszódott le. Ebből arra következtet, hogy a megfigyelt rendkívüli termékenység állandó jelenség a termeszeknél.


Ezen a tenyészpáron kívül (a király és királyné elnevezést nem tartom nagyon szerencsésnek) még két fajta „nemi állat” ismeretes. A tulajdonképpeni nemi állatok az egyetlen teljesen kifejlett termesz példányok, imágók. Szárnyaik és jól fejlett szemeik vannak és ellentétben az összes többi termesszel évente egyszer nagy tömegekben elhagyják a várat. Más szerepük nincs, a munkások etetik őket és munka nélkül, látszólag céltalanúl élnek az államban.


A nemi állatok másik fajtája hasonlóbb a munkásokhoz, ezeknek nincs használható szemük, nincsenek szárnyaik, ellenben nemi szerveik túlfejlettek. Szerepük abból áll, hogy az elpusztult, vagy terméketlenné vált eredeti tenyészpárt szükség esetén helyettesítsék, ezért tartalék nemi állatoknak nevezik őket.


A termeszek társasélete oly szigorúan keresztülvitt munkamegosztáson alapul és oly következetes, racionális és ökonómikus elv hatalma alatt áll, melyhez hasonlóra semmi más élőlénynél nincs példa. (Ez a racionális elv csak az élő organizmuson belül, a sejtek együttműködésében nyilatkozik meg még tökéletesebb formában.) Még az egyes kasztok tagjainak relativ száma is pontosan szabályozva van, mihelyt valamely oknál fogva az egyikből túlsok keletkezik, a fölös számúakat megölik és elfogyasztják. Ha a tenyésznőstény termékenysége csökken, azonnal megvonják tőle a táplálékot és az elpusztult állatot megeszik. Bár a termeszek elsősorban növényevők, megeszik saját halottaikat és a lárvák vedlett bőrét is. Úgy látszik, államukban egyáltalában nincs hulladék, mindent a végsőkig hasznosan értékesítenek. És ugyanez a gazdaságos racionálizmus uralja egyéni életüket is. Kétségtelen, hogy az elveszített genitális szexualitás helyett a munkásoknál és katonáknál az orális és az analis erotika erősen az előtérbe lép, de csak az államracionalizmus szabályain belül. A termesz munkás nem válogathatja az eledelét tetszése szerint, hanem csak aszerint, hogy mily célra kell éppen váladékait felhasználnia. Úgy látszik, hogy a lárvák kifejlesztését munkásokká, katonákká vagy nemiállatokká a táplálással szabályozzák. Megfigyelték, hogy a tartalék nemi állatokat csak nyállal táplálják és nyilván ezzel összefüggésben hiányoznak ezeknél a bélprotozoák. A protozoák jelenléte valószínűleg negativ értelemben hat a nemiszervek kifejlődésére.


Mint a belső életük, úgy a kifelé irányuló, tevékenységük is ennek az ökonómikus elvnek a hatása alatt áll. Építkezésük a legmesszebbmenően célszerű és nem látjuk náluk a legkisebb tevékenységet sem, amely fölösleges volna. Messze menne, ha többet felsorolnék a végtelen sok példából, mely csodálatos gazdasági érzékükről tanuskodik, mindenesetre megállapítható, hogy a termeszek élete egy szigorú racionális-ökonómikus elvnek alávetve, messze az egyéni érdekeken túlt határozottan minden fázisában a kolónia életének és jövőjének biztosítását szolgaija. Annál meglepőbb és érthetetlenebb a szárnyas nemi állatok szerepe. Ellentétben az előbb leírt elvvel itt látszólag esztelen tékozlással állunk szemben. Százezreit ezen egyéneknek, melyek a kolónia számára semmi közvetlen hasznot nem hoznak, nevelik fel a munkások és a kirepülés napján ezen százezrekből kedvező esetben néhány kevés példány marad életben. A legtöbben áldozatul esnek a külvilág számos veszélyének és ellenségeiknek. Hogy ezen tékozlás értelmét felfoghassuk a jelenséget részleteiben kell megvizsgálnunk.


Rendszerint közvetlenül az esős évszak beállása előtt a termeszvár számos folyosóját, melyekben a szárnyasok összegyűlve várnak, megnyitják. Jegyezzünk meg magunknak egyelőre annyit, hogy ez által az egész kolónia veszedelembe kerül. Ekkor sürü felhőket alkotva repülnek ki a nemi állatok a magasba, hogy nemsokára visszahulljanak a földre, ahol szárnyaikat lerázzák és izgatottan szaladgálnak buvóhelyet keresve. Ilyenkor azonnal megkezdődik az ellenségek (madarak, hangyák stb.) nagy lakomája és az egész színjáték hamarosan véget ér. Miután az összes szárnyas állat kirepült a termeszvár kapui ismét bezárulnak. Megfigyelték azonban, hogy a ki-repülés előtt és alatt különben ismeretlen és szokatlan rendetlenség keletkezik a kolóniában. A munkások nem dolgoznak, még a katonák is elhanyagolják a kötelességüket és nem őrzik a szokott lelkiismeretességgel a nyílásokat, csak lassan áll megint helyre a munka szokásos ritmusa. Megfigyelték továbbá, hogy a kirepülés előtt az összes individuumon valami különös izgalom vesz erőt, ilyenkor egy helyen állva testüket ritmikusan előre és hátra lóbálják és így valami táncot látszanak lejteni. Úgy látszik tehát, hogy a kirepülést valami módon minden egyén megérzi.


Anélkül, hogy további részletekre és a kirepülés praktikus céljára egyelőre kitérnék, utalni kivánok ezen jelenségnek és a magasabb organizmusoknál a csirasejtek ejakulátiójának a hasonlóságára. A következőkben látjuk a két folyamatot megegyezőnek:


1.       Az ejakulátió folyamata az élő szervezetnél is áttöri az ökonomikus elvet. A számtalan csirasejt, melyet a test kilök magából, tönkremegy, csak kedvező esetben sikerül egyeseknek vagy egyetlen egynek a termékenyítést keresztülvinnie.


2.   A csirasejtek az egyedüli sejtek, melyek az organizmust élve elhagyják, mint ahogy a szárnyas nemi állatok az egyedüli egyének, melyek a termeszteleptől véglegesen elszakadnak.


3.   Morphológiailag is úgy viszonylanak a csirasejtek a többi sejtekhez, mint a szárnyas nemi állatok a kolónia többi tagjaihoz. Ezek az egyedüli tökéletes, nem differentiált sejtek, mintegy önálló állatkák és szintén nincs más szerepük, mint alkalomadtán az organizmusból „kirepülni” és új organizmusokat alapítani.


4.   Az egész termesztelep izgalma a kirepülés előtt megfelel annak az izgalomnak, melyet az ejakulátió előtt az egész test érez. Azt hihetjük, hogy a nemileg fejletlen termeszek, melyek nem képesek genitális szexuális érzésekre, a kirepülésben kollektivszexuális kéjérzéssel vesznek részt, mint ahogy az orgazmust is az egész test érzi.


5.   Tudjuk, hogy sok állatnál a létfentartási ösztön a nemi érintkezés alkalmával gyengén működik, sőt néha teljesen kihagy, úgyhogy az egyén élete ilyenkor veszélybe kerül és egyes fajoknál notórikusan el is pusztul. A halálösztön ugyanezen uralomra jutását látjuk itt is, ahol a különben gondosan elzárt termeszvár hirtelen mindenfelé védtelenül megnyílik.


Ha ezek a megegyezések nem birnának kellő bizonyító erővel, úgy a következő megállapítások minden kétséget ki fognak zárni arra vonatkozóan, hogy itt elvileg azonos jelenségekről van szó.


A termesztelepek maguk is annyiban társasak, hogy többnyire területileg közel vannak egymáshoz. Sok utazó megfigyelte, hogy a kirepülés szomszédos telepekből ugyanazon időpontban történik. Egyes esetekben kétségtelenül megállapítható volt, hogy ugyanazon telepből a hímek és nőstények külön és teljesen különböző időben repülnek ki. A termesztelep tehát úgy viselkedik, mint sok növény, vagyis organizmusnak tekintve felváltva hím és nőstény. Sok primitív állat is kétnemű és felváltva bocsájt ki sperma ill. tojássejteket.


Azt hiszem, most már teljesen értjük a kirepülés biológiai értelmét. A különböző termesztelepek közötti kereszteződést szolgálja és a vérrokonok közti keveredés (Inzucht) elkerülése mellett való alapítását új termesztelepeknek. Csak így érthető meg a nagystilusú pazarlás, amely egyes egyéneknek lehetővé teszi, hogy rokoni keveredés nélkül gondoskodjanak a faj fentartásáról. Most még néhány szót az életben maradt kirepült állatok sorsáról. A szárnyak elveszítése után a hím a nősténytől követve szaladgál és alkalmas helyet keres, hol beáshatja magát. Ha nincs vele nőstény, úgy csak félig ássa be magát és abdomenét a magasba emelve modulatlanul kitart e helyzetben, míg vagy párja akad, vagy pedig elpusztul. Ha párja akad, úgy együtt beássák magukat a földbe és a kopulátió ott valószinüleg csak bizonyos idővel később történik. Az új termeszpár eleinte minden munkát maga végez el és nagyon is képes arra, hogy saját magát és az első generációt eltartsa. Csak később, az egyének számának növekedésével alakul ki a munkamegosztás, míg végre az eredeti pár a célnak megfelelően megváltozik és tisztán a belső szaporodásnak él.


A termeszállam további fejlődésének a tárgyalását későbbre halasztva, először vonjuk le az első következtetéseket a kirepülés és az ejakulátió elvi azonosságából. Ezen azonosság alapján a termesztelepet magát biológiai egységnek, magasabbrendű egyéni organizmus primitív formájának kell tekintenünk. És valóban meglepő megegyezéseket találunk, ha az alacsonyabb rendű szervezeteket vesszük tekintetbe. Az osztriga, mely már helyhez kötött életmódja miatt is alkalmas példa, biszexuális és szaporodása úgy történik, hogy egy bizonyos állatból ugyanakkor tódulnak ki oozoák, amikor a szomszédos állatból a spermatozoák rajzanak ki. Emellett ugyanazon állat felváltva ejakulál spermato ill. oozoákat. A volvox, melynek egyes sejtjei még egymással laza kapcsolatban élnek, kitünő példa olyan organizmusra, melynél a sejtek munkamegosztása aligha differenciáltabb, mint a termeszeké a telepen belül. A szaporodás is hasonlóan történik. Itt még egy sajátságos jelenségre akarok utalni, mely szintén összehasonlításként szolgálhat a termeszállam és az organizmus között. Escherich leírásából azt látjuk, hogy ő a termeszfészket egészen a „királyi kamráig” lebontotta és a tenyészállatok, valamint a körülöttük tartózkodó termeszek ennek ellenére nyugodtan folytatták működésüket. Tudjuk, hogy ha a fészek felületén ütünk rést, ott rögtön lázas reakció áll be. Katonák jelennek meg a nyilásban és munkások tömege siet a rést betömni. Az, hogy a tenyészállatok és a hozzájuk tartozó egyének egészen másképp viselkednek, azt a gondolatot kelti bennünk, hogy ezek együttesen már valami szervhez hasonlót alkotnak. Nem tartozik a funkciójukhoz azzal törődni, ami kivül történik és nyugodtan folytatják munkájukat, mint ahogy az ügyes operációval kinyitott szív továbbműködik. További analógiák vizsgálatát más alkalomra halasztva, most igyekezni fogunk a psychoanalitikai ismeretekből származó felfogásunkat az ejakulátió folyamatáról a termeszállamra alkalmazni.


Ferenczi nyomán az ejakulátió folyamatában az összes előző faji katasztrófák egyidejű elintézését (ismétlés) látjuk és egyuttal a faji fejlődés legrégibb fokára való regressziót, amit a csírasejtek, melyekkel az egész test azonosítja magát, visznek keresztül. Ha a kirepülésben ezt a regresszív jelleget keressük, tekintetbe kell vennünk, hogy a termeszállam faji története aránylag rövid és egyszerű. A ki-repülést tényleg tekinthetjük azon régebbi állapotba, való visszatérésnek, melyben még a termeszek kevésbé szoros közösségben a föld felszínén éltek és mindüknek szárnyuk volt. Valamely külső katasztrófa kényszerítette azután őket a föld mélyébe vonulni és ott kollektív irányban tovább fejlődni. Maeterlinck azt hiszi, hogy ezt a katasztrófát a hangyák megjelenése a földön képezte. “Valóban azt látjuk, hogy a kirepült termeszek ezt a vázolt történetet ismétlik. Még a katasztrófa is ismétlődik a realitásban és a termeszpár nem csak belső szükségből, hanem külső kényszerből is hagyja el a föld felszínét. Abban a tényben, hogy a kirepülés közvetlenül az esős évszak beállta előtt történik lehet még más, az egyéni faji történethez tartozó archáikus momentumok szerepe, különösen, ha meggondoljuk, hogy a termékenyítés maga valamivel később, tehát már nedves földben történik. A nedves föld a víz szerepét játsza és így a termeszállam szaporodási folyamatában is megtaláljuk a thalasszális regresszió nyomait, melyet Ferenczi minden szaporodási folyamatban feltételez. Még arra akarok utalni, hogy a szárnyak elvesztése némileg hasonlít ahhoz a folyamathoz, melyben a spermasejtek a flagella-t elveszítik. Ezek is azt a szervüket veszítik el ezzel, amellyel az archáikus elemben mozogtak és úgy látszik, e szervektől való megválás az első lépése annak a fejlődésnek, mely az új elemben való fejlődésre irányul.


Megértettük tehát a kirepülés értelmét és megértettük az ebben megnyilvánuló tékozlás szükségességét is, amennyiben feltételezzük, hogy a termeszállamok kereszteződésére és tovább szaporodására, új telepeknek a rokoni keveredés elkerülése melletti alapítására szükség van. Azonban a termesztelep óriási szaporasága mellett igen jól el tudnók képzelni a faj fentartását az ilyen természetű szaporodás nélkül is. El tudnók képzelni, hogy a túlnépesedett termesztelepek több részre szakadnak és így a legegyszerűbb szaporodási forma, az oszlás mintájára biztosítják fajuk létét. (Ehhez hasonló jelenségre ismerünk is példát.) Ha azonban azt kérdezzük, hogy miért van az ilyen szaporodásra szükség, akkor ezzel egy sokkal általánosabb kérdést érintünk, azt ugyanis, hogy mi jelentősége van általában a természetben a rokoni keveredés elleni óvintézkedéseknek, melyek annyi energiába és tékozlásba kerülnek. Ezt az általános kérdést, melyet a Freud féle „Trieblehre” segítségével hiszek megoldhatónak, itt nem akarom tárgyalni, csak azt a bővebb magyarázatok nélkül is bizonnyára elfogadható tényt kivánom leszögezni, hogy a rokoni keveredés a fejlődésre káros hatással van. A fejlődés nyitja valószínűleg éppen az ilyen keveredés elkerülésére irányuló törekvésben rejlik. Talán ezért kellett a véglényeknek is az egyszerű oszlás útján történő szaporodásról a kopulációra áttérni, mert így idegen testek keveredése által további fejlődésre nyílott lehetőség. Vagy fordítva, a további fejlődés ott következett be, ahol a véletlen folytán idegen testek keveredése bekövetkezett.


De térjünk vissza a termeszekhez és próbáljuk ki ezen a kérdésen a felfogásunkat, mely szerint államuk már biológiai egységnek, egyénnek tekinthető. Ha tényleg az, akkor bizonnyára van életkora is és halandó. De erről keveset tudunk. Tudjuk, hogy a kolónia hogyan keletkezik, hogyan fejlődik, de alig valamit arról, hogy meddig él és a halandóságáról mindössze a gyakran talált néptelen termeszvárak tanuskodnak. Igaz, hogy a kutatás ezt a kérdést eddig kissé elhanyagolta. Ha a várak nagyságát tekintjük, kétségtelen, hogy a telepek igen soká élnek, bizonyos, hogy lényegesen tovább, mint az egyes individuumok. Ha ez így van, akkor szükségszerű, hogy az eredeti alapító pár bizonyos idő után elhaljon és helyébe a tartalék nemi állatok lépjenek. Bár az entomológusok erre vonatkozóan egyáltalában nem egyeznek meg és a legkülönbözőbb extrém felfogások léteznek, azt hiszem emellett a felfogás mellett kell maradnom. Már a minden termeszállamban általános, nagy számban való jelenléte ezen kasztnak is amellett szól, hogy itt egy rendszeres és nem kivételes jelenséggel állunk szemben. Lehetséges, természetesen, hogy az elhalt tenyészállatot valamely idegen, kirepült és befogott példánnyal helyettesítik, de igen valószinűtlen, hogy éppen az elhalás időpontjában a közelben kirepülés történik és hogy sikerül egy megfelelő nemű idegen példány befogása. Viszont még senki sem talált termesztelepet, melynél csak rövid ideig is szünetelt volna az állandó belső szaporodás. Ezen meggondolás és a kirepülésre vonatkozó felfogásunk alapján kénytelen vagyok feltételezni, hogy a termesztelep bizonyos korában a belszaporodást notórikusan a tartalék nemi állatok veszik át. Ezen állatok azonban ugyanazon telepből, tehát ugyanazon szülőktől származnak. Itt tehát egy bizonyos belső, rokonok közti keveredés kezdődik és azt hiszem eléggé logikus feltételezni, hogy ezzel a termeszállam halandósága és a kereszteződéssel való szaporodás szükségessége adva van. Az uralkodó életösztön nem tudja a belső rokoni keveredést megakadályozni, feláldozza az egyént (termeszállamot) és gondoskodik a szaporodásról a halálra ítélt testen kívül, kereszteződéssel, rokoni keveredés nélkül.


Ennek az analógiája nyilván más biológiai egységeknél is megtalálható és ha a végső konzekvenciákig keresztül tudnánk vinni, akkor az egyéni halál biológiai okát általában a sejtek rokoni keveredésében kellene megtalálnunk. A szaporodási folyamatban sok helyütt látjuk a rokoni keveredés elkerülésére való törekvést (virágoknál, primitiv állatoknál), még meg kellene találni az organizmusok mikrokozmoszán belül a törekvést, mely a rokoni keveredéshez vezet. Az embernél is megtaláljuk az incesztusra való vágyban egyrészt, annak elkerülésére való törekvésben másrészt, a két ellentétes tendenciát.


Vissza az oldal tetejére | |