Korunk 1928 Április

Császári kihallgatás


Benedek Marcell

 


(Jelenet a Jovéntánas császár c. széphistóriából)


 


(A császári palota előtt. Háttérben a fantasztikus vonalú palota. Baloldalt fák; ezeken túl egy tó vize csillan ki. Jobboldalt szintén néhány fa. A szin közepétől kissé jobbra, ferdén, emelvény; fölötte négy kopjarud baldachint tart. Cimerpajzsok, császári sasok és egyéb jelvények.


Az emelvényen két trónszék: a nézőtől balra a császárné, jobbra a császár ül. Egy lépcsőfokkal lejebb, a császár baloldalán, puffon Mme Dumoulin. A császárné előtt, féltérden, Petit-Ami, kezében illatszeres ládikával. A császári pár mellett jobbról-balról sötétbarna bőrű legyezőslányok. Hátuk mögött hosszu bottal a főceremóniamester. Közvetlenűl az emelvény mellett jobbról-balról alabárdos testőrök. Tul rajtuk, félkörben, jobbra is, balra is: az udvari nép. Katonatisztek, diplomaták, magas funkcionáriusok, udvarhölgyek.


Az egész olyan hatást tesz, mint egy jelmezbál: a legkülömbözőbb korés országbeli ruhák szerepelnek. A császár XIV. Lajos módjára van öltözve, hatalmas barna parókával, bajusz és szakái nélkül. A császárné Stuart-gallért visel. A legyezőslányok egyiptomi ruhában vannak, a testőrök római legionáriusok, a diplomaták, stb. kissé fantasztikus, de modern jelmezeket viselnek, Mme Dumoulin rokoko-ruhát, fehér parókával.


Ragyogó napsütés.


A függöny felgördültekor semmi sem mozdul, csak a legyezőslányok legyezgetik a császári párt s a hölgyek magukat. Néhány pillanatnyi csend,)


Császár: (gőgös merevséggel ül a helyén. Amint fejét megmozdítja és látszik, hogy szólni akar, a főceremóniamester háromszor koppant hosszú botjával. Néma, de izgatott mozgolódás támad, minden szem várakozóan mered a császárra, az asszonyok arcán látszik valami földöntúli kéj előjele.)


Császár: Jó idő van. (Fölszegi fejét és ujra megdermed.)


Az egész udvar: (úgy tesz, mintha mennyei kijelentést hallott volna. Minden arc ragyog; a császári szó kiejtése alatt megszünt mozgolódás fokozódik. A következőket előbb suttogva mondják, aztán szabályos crescendóval erősödik a szavuk morajjá, majd végül lelkes, ritmikus kiáltássá.) Hallotta? – Ofelsége azt mondta jó idő van jó idő van jó idő van jó idő van! jó idő van! jó idő van!


A főceremóniamester: (pálcájával üti a taktust, mint egy tamburmajor. Bal öklével jelzi a „fortissimo”-t.)


Mindenki; IDŐ VAN!! JÓ IDO VAN!!


A főceremóniamester: („beint” a láthatatlan kürtösöknek, akik tusst fujnak és egy coda-val lezárják a kórus kiáltásait. Ismét néma, dermedt csönd.)


A császárné: (üdvözült hangon) Petit-Ami, az első számú flaconomat! Meg vagyok hatva!


Petit-Ami (tizenötéves, bájos fiú, selyemben, átnyujt egy üvegcsét a császárnénak, miközben rajongva néz rá.)


A császárné: (szagolgatja az üvegcsét) Ah, mindig elszédülök, ha váratlanul csendül fülembe felséged hatalmas szava!


Mme Dumoulin: Charlotte! Charlotte! ´01 maradja a könnyzacskómmal? Tud´atná már, ´ogy mindig sírva fakadom, ´a Ofelsége ´angját ´állok.


Egy fiatal leány: (előlép az udvari nép közül és átnyujt de díszes zacskót Mme Dumoulinnek, aki hangos szipogással illeszti a szeméhez.)


(A császár merev gőgjén mindez nem változtat.)


Severus főminiszter: (a császár elé lép) Császári Felség! Legkegyelmesebb uram! Bár e magasztos pillanat, amidőn császári felséged hangja még mindnyájunk szivében tovább rezeg, nem alkalmas arra, hogy közönséges halandók hangja szentségtelenítse meg a császári kert felséges levegőjét: (nyel egyet) mindazonáltal, tekintve, hogy Felséged hat órára méltóztatott legkegyelmesebben elrendelni az általános kihallgatásokat: kötelességem legalázatosabban emlékezetébe idézni Császári Felségednek, hogy a kitüzött idő elérkezett.


Császár: Végezzünk gyorsan a kihallgatásokkal. Napnyugta előtt még fürödni akarok. Bemélem, nincsenek sokan?


Severus: Három legalázatosabb alattvalóját készültünk abban a végtelen szerencsében részesíteni, hogy Császári Felséged legmagasabb színe elé járulhatnak. De ha Császári Felséged sokallani méltóztatik ezt a számot


Császár: Csak jöjjenek. Ez a teher már együtt jár a császársággal.


(Általános ah! Némajáték: a következők alatt a császárné átveszi Petit-Ami-től az üvegcsét, Mme Dumoulin Charlotte-tól a könnyzacskót.)


Severus: Theobaldus mester! Theobaldus mester! (Egy középkori tudóskülsejü férfiu előbukkan az udvari nép közül, kezében nyitott könyvvel és ludtollal, övén tintatartó.)


Theobaldus: Itt vagyok, kegyelmes uram ...


Severus: Ezt az igazán császári szót azonnal föl kell jegyezni az örökkévalóság számára!


Theobaldus: Amint látja, kegyelmes uram, magamtól is nekikészültem már. (Féltérdre ereszkedik a szín baloldalán és ír.) Csak jöjjenek... ez a teher...


Főceremóniamester: (egyet koppant botjával és int a jobboldali színfalak mögé.)


Császár: Ki az első?


Severus: Commodius báró, aki a főniciai háborúban zabkenyeret szállított dicső hadseregünknek és most részint azt akarja megköszönni, hogy Felséged legkegyelmesebben bárói rangra emelte, részint pedig... de már itt is van, személyesen adhatja elő legalázatosabb kérését.


Commodius báró (ötven körüli, kövér ember, színes frakkban. Előbb mélyen meghajol, aztán féltérdre ereszkedik a császár előtt.)


Császár: Beszéljen.


Commodius: Fogadja Felséged legalázatosabb köszönetemet a legmagasabb kitüntetésért.


Császár: Ön megérdemelte a kitüntetést. Azt hallottam, igen izletes volt a zabkenyér, amelyet dicső hadseregünknek szállított.


Cunctator, hadügyminiszter: Úgy van! Úgy van! En is azt hallottam!


Commodius: Felséged érdememen felül is kitüntet. De ha szabad volna még valamit kérnem... azért esedezném, hogy kegyeskedjék legmagasabb látogatásával megtisztelni azt a szerény jótékonysági intézményt, amelyet legalázatosabb szolgája alapított.


Császár: Mi az?


Commodius: A hajléktalanok menedékhelye.


Császár: Hajléktalanok? Kik azok a hajléktalanok?


Commodius: (zavartan) Olyan emberek, Felség, akiknek egyáltalán nincs lakásuk... nincs hol lehajtani a fejüket... Hidak alatt, padokon hálnak és ezzel nagymértékben veszélyeztetik a közrendet és a közbiztonságot...


Mme Dumoulin: Fidonc! Miért nem mennek ´otelbe?


Császár: (a miniszterhez) Mit hallok, Severus? Ön nem hajtja szigoruan végre azt a törvényt, hogy tilos a hidak alatt és a padokon hálni?


Severus: (dadogva) Felség én... én...


Császár: Hát minek hozatom én a törvényeket?


Justinianus: (igazságügyminiszter, elégedetten dörzsöli a kezét) Severus megbukott!


Császár: Commodius báró, legközelebb megtekintjük azt a menedékhelyet. Kíváncsi vagyok, miféle emberek mernek az én biro dalmamban hajléktalanok lenni.


Severus: (siralmas hangon) Theobaldus mester!


Theobaldus: Már írom! (Ir.) Kíváncsi vagyok ...


Császár: (int Commodiusnak, hogy távozhatik.) A következő!


Commodius: (feláll, mélyen meghajol, távozik.)


Főceremóniamester: (koppant egyet és Commodiussal már szemközt jő a Munkás.)


Császár: Ki ez?


Severus: Egy derék és józan munkás, akit legutóbb félholtra vertek a társai, mert tiltakozott, amikor azok a nyomorultak abbahagyták a munkát.


Munkás: (kék zubbony, bársonynadrág. Jobbkarja felkötve. Meghajlik, féltérdre ereszkedik.)


Császár: Örömmel hallom, hogy ön hiven teljesítette kötelességét. De nem értem, hogy a társai miért akarták abbahagyni a munkát?


Munkás: Felség, nem vádolom őket, ámbár majd hogy agyon nem vertek. Nem ők a hibásak. Lelketlen izgatók bolondították el őket, hogy nagyobb bért és kisebb munkaidőt követeljenek. Elhitették velük, hogy a mai bérekből családos ember nem élhet meg és hogy nem embernek való tizennégy órát dolgozni naponkint.


Császár: Nem értem, hogy józan ember hogyan Követelhet kevesebb munkáért nagyobb bért.


Severus: Theobaldus mester!


Theobaldus: Már írom!


Császár: És ön volt az egyetlen, aki nem szédült meg a lelketlen izgatók beszédjétől?


Munkás: Én, Felség.


Császár: Ön megél a béréből? Munkás: Meg, Felség.


Császár: És a tizennégy órai munkát is bírja?


Munkás: Az én hivatalos időm csak hét óra, Felség. Én munkafelügyelő vagyok, dupla bérrel.


Császár: Munkafelügyelő! És mégis meg merték verni! Severus, hát nincsenek törvények az én birodalmamban?


Severus: Fe- fe- felség... én...


Justinianus: Severus megbukott! Severus megbukott!


Theobaldus: (ír)... nincsenek már törvények?...


Császár: Majd gondoskodom arról, hogy ilyesmi többé meg ne történhessék. Addig is, noha ön csak egyszerű munkás, illetve munkafelügyelő, kinevezem a szent Krokodil-rend középkeresztesévé.


Munkás: Leghálásabb köszönetem, Felség!


Császár: (int neki, hogy távozhatik.) A következő!


Munkás: (feláll, meghajol, el jobbra.)


Főceremóniamester: (koppant.)


Pór: (szembejön a Munkással. A XVII. század pásztorregényeinek modorában van öltözve: selyemruha, széles kalap, térdnadrág, pásztorbot, egy csengős fehér bárányt vezet pórázon. Arca sima, feltűnően kifestve. Hangja, beszédje túlzottan édeskés. Raccsol. Meghajol, féltérdre borul.)


Császár: Ön pór?


Pór: Igen Felség, egyszerű pór vagyok.


Császár: Még sohasem láttam életemben pórt. Nagyon örülök.


(Az egész udvar ah-kiáltásban tör ki s az arcokon visszatükröződik a császár öröme.)


Pór: Boldog vagyok, hogy Felségednek ezt a csekély örömet megszerezhet tern.


Császár: Érdekes; még sohasem jutott eszembe, hogy megkérdezzem, hogyan élnek birodalmam legegyszerübb lakói.


Pór: Ah, ha megengedné, Felség, egy kis költeménnyel felelnék legmagasabb kérdésére.


Császár: Ön költő is?


Pór: Szabad óráimban, Felség. Dalaim egyszerűek, tiszták, mint a csobogó forrás vize. Talán nem is illenek ide, az udvar ragyogó pompájába...


“Császár: Csak halljuk!


Az udvar: Halljuk, halljuk!


Pór: (feláll, papirt vesz elő, lornyettet tart szeme elé.) Tehát kegyes engedelmével, Felség... (torkát köszörüli.)


 


 


Kerülöm én az emberek


Tolongását, zaját,


A zöld mező, a hűs berek


Sokkal több enyhet ád.


 


Nem csábítnak az udvarok,


Nem szédít el a fény,


Csak csöndes üdvöt akarok


A természet ölén.


 


Nem kellenek a lakomák,


Sem pompás étterem,


Elég nekem a tök s a mák,


Mely fáimon terem.


 


Mme Dumoulin: C´est ravissant!


Pór: (folytatja).


 


S ha báránykám a friss avart


Legeli jóizűn,


Nem érzek akkor bút, zavart,


S a kéj eltölti szűm.


 


Szerelmi kin már vajmi rég


Nem gyötri szívemet,


Mert Phyllisem, ki hü s derék,


Kimondhatatlan szeret.


 


Berkem, birkám és hitvesem:


Égek e háromért,


De feláldoznám szívesen


Dicső császáromért!


 


Császár: Bravó! (Jelt ád a tapsra. Az udvar lelkesen tapsol.) Ez az egyszerű népköltészeti termék megnyerte tetszésemet. Igen dicséretes érzületről tanuskodik. Ezek után nyugodtan előadhatja kívánságát.


Pór: (ismét féltérdre ereszkedik) Felség, legmagasabb biztatására is alig merem elmondani... Hű hitvesem, Phyllis, a napokban fiúgyermekkel ajándékozott meg... Boldogságunk végtelen, s csak az fokozhatná, ha Felséged kegyes volna megengedni, hogy dicső hadseregének e jövendőbeli katonáját Jovéniánusnak keresztelhessük... és... ah, ezt mégsem merem kimondani...


Mme Dumoulin: (a császárhoz) Comme il est charmant!


Császár: Beszéljen csak, kedves pór.


Pór: Ha kegyes volna a keresztapaságot elvállalni!


Császár: Azt akarom, hogy a császári kegy a legegyszerűbb pór hajlékát is beragyogja.


(Általános ah! Zsebkendők kerülnek ele,)


Severus: Theobaldus mester! (Maga is könnyeit törli.)


Theobaldus: Már írom! (Ir.)


Császár: A keresztapaságot elfogadom. Es mivel úgy látom, hogy ön szerencsés volt Mme Dumoulin tetszését megnyerni... a keresztanya Mme Dumoulin lesz.


Mme Dumoulin: Ah, comme je suis heureuse!


Császár: (a pórhoz) Mondjon köszönetet Mme Dumoulinnek.


Pór: (feláll és mélyen meghajol Mme Dumoulin előtt) Je suis enchanté, Madame, de vous avoir pour marraine de mon fils!


Mme Dumoulin: Ah, vous parlez français... Ez igazán szépet egy egyszerű pórtól!


Császár: (int a pórnak; meghajlás, pór el.) Többen nincsenek, úgy-e? Azt hiszem, ma eleget dolgoztam népem boldogságáért. Severus: Felséged oly bölcsen számította ki a kihallgatások tartamát, hogy éppen elérkezett a fürdő ideje.


Császár: Alig vártam már. Meleg nap volt ez. Kegyelemben elbocsátok mindenkit. Az őrség illő távolból vigyázzon, hogy fölkent személyem fürdését meg ne leshesse senki.


(A császár elmegy fürödni... ezalatt pedig az égből leszáll egy angyal, magára ölti ruháit és elfoglalja a császári trónt. A fürdőből kilépő császárt kidobják saját palotájából s végig járatják vele az emberi nyomorúság egész iskoláját. Erről szól a széphistória.)


Vissza az oldal tetejére | |