FĹ‘oldal

Korunk 1927 Szeptember

Uj könyvek

 


Molnár Ákos: Gyereknek lenni


(Budapest, Genius kiadás)


 


Molnár Ákos novelláskötete a Nyugat irodalmi irányzatának egyik legszimpatikusabb megnyilvánulása. A könyv, amelynek jórésze először a Nyugat-ban látott napvilágot a ma mind hevesebbé váló irodalomvilágszemléleti harcában különösen azért érdemel figyelmet, mert a sok álpróféta, jelszóirodalmár között semmiféle jelszót nem hangoztat. Molnár nem tartozik egyik csoporthoz sem, csak az erejéhez és egyéniségéhez mérten dolgozik. Molnár Ákos anélkül, hogy ezt tendenciózusan kihangsulyozná, tipikusan mai embert kelt életre, azt a tipust, amely alól kiszaladt a talaj s amely bensejében egészen más életet él, mint külsőleg. A kettőség okozza a tragédiájukat, a felébredésnek végzetszerü hatása van reájuk. Az éberálomnak ez a sok erővel megrajzolt psichologiai karaktere az egyes embertípus lelki sajátossága helyett általánosan emberivé tágul ott azokban a novellákban, amelyeknek gyermekek a hősei. Törekvéseit a. kötet legszebb része a: Chopin cimű írása reprezentálja a leginkább. Egy halálraítélt gyilkost az utolsó óráiban néhány valamikor, valahol hallott melódia-taktus telit meg. Lassankint kinzóan terhes lesz a számára, nem tudja mi az, ami ott vibrál benne s amikor a pap megmondja, hogy Chopin As-dur etüdjéből való, értelmetlenül bámul rá. Hogy jön ő ehhez az idegenhez? Most még kevésbé világos az egész, elküldi a papot, aki nem fejtette meg számára a rejtélyt. Az útolsó pillanatáig ezzel a nyolc hanggal viaskodik, amiközben alig észrevehetően egy sejtés támad benne az élet ismeretlen és nagy dolgairól, amelyek mellett ő mindig érzéketlenül haladt el. Az élet ismeretlenségeitől megdöbbenve lép a bitó alá. (Budapest)           Gró Lajos


 


 


DORMÁNDI LÁSZLÓ: SOLYOMMADÁR


(Budapest, Pantheon kiadás)


Mintha régi idők boldog emléke ír lenne a ma keserüségében: a magyar történelmi regény új virágzását éli most. Egy budapesti érdemes könyvkiadó, a Pantheon „Magyar írások” címmel egész sorozatot indított el, mely már több történelmi regényt hozott s most legutóbb Dormándi László Balassa Bálintról szóló regényét „Solyommadár” cimen. Dormándi László helyes vénával szemelte ki magának Balassa Bálint kalandos életét, kiben az akkori idők sok magyar virtusa teljesedett. Ez a borban és bánatban, harcban és hevülésben, nászban és nőben való virtuskodás teszi ki Balassa életét. Ennek a duhaj, hol pompás, hol szomorú vitézi életnek pazar ideje volt az a kor, melyből igaz értékre csak Balassa és a kuruc költészet maradt meg. Szebb dolog a végeknél bizony mi is lehetett volna akkor és ez a regény hű és stílusos, frissen idéző és teljességben elevenítő képét rajzolja meg a végek várai életének. Balassa Bálint, nem a költő, de a katona, személye körül igaz életet rajzol az író, elevent, stílusost és igazságosat. Már szinte szinte el-eltünik szemünk elől a gyakran hitványkodó Balassa, hogy annál nagyobb élvezettel idéztessük szemünk elé Balassa napjainak képét. Pompás stílus-érzékkel, teljes történelmi tudással, de ennek minden, fitogtatása nélkül a mai magyar regény irodalomnak egyik legértékesebb hajtása Dormándi regénye. Történelmi regények oly gyakran kirívó tudákossága és keresettsége nélkül: eleven élet ez a könyv. Bizonyos, hogy a magyar történelmi regény most egyre szaporodó sorában különös értéket jelent Dormándi regénye, mely a magyar költészet egyik legromantikusabb alakjának az író és a kutató teljes harmóniájával szötte korával, napjaival egésszé, teljessé. (Budapest) Székely Béla


 


 


ERDŐS RENÉE: NYIRFAERDŐ.
SZANATORIUMI JEGYZETEK


(Budapest, Révai kiadás)


Valljuk be őszintén, sokan, nagyon sokan vagyunk olyanok, akik Erdős Renée ujonnan megjelenő könyveit, ha még akkora könyvsikerük volt is, kézbe nem vettük. „A nagy sikoly” gyanus és ponyvás címe, a „Báró Herzfeld Clarisse” megsejtett olcsó erotikája már csak tetézői voltak annak az Erdős Renée irodalomnak, amely valahogy egy egész új és egy egész más olvasókört szerzett magának. Bizonyos elkeseredés volt ez, amely szinte lelki boykott alá vette azt az Erdős Renéet, akinek az „Uj sarj” kis zsidó otthonától a pápábbnál is pápább katholicismusig való szárnyalása gyanusnál több volt és igaznál jóval kevesebb. Legalább így láttuk. Ez az őszinteség parancsolja most azt, hogy mély és igaz megilletődéssel tegyük le kezünkből Erdős Renée alig pár ívnyi, kis könyvecskéjét, a Nyirfaerdőt, melyben szanatóriumi feljegyzéseit fogja össze valaki, aki gyermeke talán halálos ágya mellett megfeledkezett arról, hogy írónő, sőt hogy „A nagysikoly” írónője. Egy anyának és csak az anyának feljegyzései ezek. Erdős Renée e pár ívet valóban vérrel írta meg. (Budapest)        Székely Béla


 


 


 


OPPENHEIM D. E: DICHTUNG UND MENSCHEN=KENNTNIS.


München: J. S. Bergmann=Verlag


Oppenheim könyve jellemanaliziseivel alig nyújt egyebet a hajdani iskolai irásbeli dolgozatokra emlékeztető feladványok gyüjteményénél. Didó, Othelló, Agamemnon és Achilles s mások jellemeit ismerteti, –persze igen széles és igen alapos, ennek következtében hallatlanul sivár és így végtelenül aprolékos és aggodalmas lelkiismerettel, – eredményben és értékben legyürve minden valahai iskolai dolgozatot. De vajjon elegendő-e ez? Szükségünk van-e rá? Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk: nem! nem, –még akkor sem és úgy sem, ha a jellem-elemző dolgozatokat megelőzőleg egy ilyen dolgozatokat készítő filológusi tudat számára kidolgozza költői alkotásokra vonatkozólag a jellemelemzés módszertanát. S elsősorban ez a módszertan, nivója és megoldásai a leghasznavehetetlenebbek. Érthetetlen rejtelem, hova irányul-e könyv? Kiket akar olvasokúl, – főleg németül. Németül legalább is csoda az aggság e virulens tüneteivel egy ilyen könyv, amikor az egész német „Literarwissenschaft” zeng és dudál az alaposabbnál alaposabb és korszerübbnél korszerübb interpretáló rendszerektől. Ezeket persze a szerző is tudja. Szerző pl. nagyon sokakat ismer, kik az új irodalom-tudati szintézisek készítői, ismeri a mai psychologiát is, –idézgeti is jobbról-balról. Ám ép´ ez a legképtelenebb, mert ismereteinek gyökere és ideáljai egészen máshonnan valók. Össze nem tartozható elemeket kever. Régit és újat. Ujat és régit, – s úgy akar rendszeres és tudományos lenni, ahogy csak rendszertelen és tudomány-ellenes lehet. 250 hiábavaló, szomorú oldal. Hogy értékessé váljon az idő visszaforgatására volna szükség. – Mindezek után nagyon valószinü, hogy elhatározó befolyással lesz azokra, akik semmit se tudnak a költészet igazi természetéről és semmitse hallottak az ember-ismereti studiumokat tápláló tudományokról.


 


 


 


 


 


NAGY JÓZSEF: KÉT FILOZOFUS. PLATON ÉS KANT


Budapest: Franklin=kiadás


A Kultúra és Tudomány sorozat új kötete. Nagy József, a pécsi egyetemen a filozófia tanára ad rövid összefoglaló képet a két nagy filozófus rendszeréről. Kiszakított fejezetek a filozófia történetéből, amelyeknek egy összefüggő egészből való kiszakitását alig magyarázhatja más, mint e két filozófus kiemelkedő nagysága, ami természetszerüleg feléjük vonja az érdeklődést. Speciális érdekességü a könyv utolsó fejezete, mely röviden Kant magyar hatását ismerteti.


 


 


MACH E.: AZ ÉRZETEK ELEMZÉSE


Budapest: Franklin=kiadás


A Filozófiai Irók Tára új sorozatának új kötete. Ami a legmeglepőbb: hogy most jelenik meg magyarul, amikor úgy érezzük Mach már nem aktuális. Ezt a forditó is elismeri előszavában, amikor bevallja, hogy Mach érzetatomizmusa ma túlhaladott álláspont. Mégis, írja a forditó Erős Lajos, Mach szempontjai ma is termékenyek és értékesek, kritikai és ismeretelméleti megfontolásai szuggesztívek. Mert megállanak dogmatikus érzetatomizmusa nélkül is. Ezért Mach még mindig megérdemli, hogy olvassák.


 


KEYSERLING HERM.: UJ VILÁG SZÜLETÉSE


Budapest: Révai kiadás


Haldoklik kultúránk, mivel a mai ember lelkisége annyira megváltozott, hogy a régi szintézisre nem képes többé. A mai ember lelkében a hangsuly az átvihetetlenről, az egyéniről az átvihetőre, a közösre tevődött át. Minden eddigi kultúra sulypontja az irracionálisban, az ösztönösben, az alogikusban, tehát az átvihetetlenben volt. Minden kultúra pedig csak addig áll fenn, amíg az azt képviselő ember él. S a régi kultúra embere kihalt: a mai tömegszellemet a sofför-tipus jeleníti ´meg. A sofför a technizált primitív ember.


Egy univerzalisztikus kor küszöbén állunk s ezzel kezdődik tulaj donképen az emberiség története az egyes fajok története után. Ez már politikai téren is megnyilvánúl a nagy nemzetfeletti politikai egységek alakulásában: az Angol-szász világ, Pánázsia, a szovjetunio.


Keyserling kifejti e kis könyvében a jövendő kultúrájának útját, az új állapot értelmét, amelybe a mai fejlődésnek sorsszerüen bele kell torkolnia, azután megállapítja a szerinte helyes fejlődés fogalmát s meghatározza a teremtő gondolkodás módját és jelentőségét.


 


T. IMETS BÉLA: MUSKÉTASZÁL S VERES CSEREP


Gyergyószentmiklós: Kahan=nyomda


„Az ódon székely balladák komor és egyszerü szépsége, formai elrendezése, csodás zenei egészükből ki-ki villanó disszonánciák meglepő és új művészi hatásokat keltő ereje arra ösztönzött, hogy prózában kíséreljem meg egy népies balladatémának feldolgozását, úgy, hogy a nyelv zenei hatása mérettelen sorokban is érvényesüljön.” Ebből az érdekes szándékból született a „Muskétaszál”.


 


 


GRÓ LAJOS: A FILM ÚTJA.


(Budapest; Általános könyvkiadó)


Gró Lajos film-írásait volt alkalmuk megismerni a „Korunk” olvasóinak. Kis könyvében foglalkozik a filmburleszkkel, a (film korszerüségének kérdésével, a filmnek a kapitalista termelésben elfoglalt helyzetével, a film kultúrális jelentőségével. Irásai sok érdekeset és újat mondanak e legaktuálisabb művészetről.


 


 


TAMÁS ISTVÁN: ÖT VILÁGRÉSZ A SZAJNA PARTJÁN


Subotica: Minerva Rt. kiadása


Kosztolányi írja a könyv elé írt előszavában: ... „elindult, hogy szemmel, szájjal felfalja Párist. Amit tapasztalt, azt gátlás nélkül megírja. Nem zavarják emlékek, mint minket, . . elfogadja, amit lát s egy háború utáni rádiós, mozis, krematoriumos Párisról hoz nekünk hirt, eredetien és szerényen. . . Voltaképen szeszélyes lelki útirajzokat ad itt emberekről és önmagáról.”


S hozzátehetjük: ezek a lelki útirajzok többnyire kitünően sikerültek, mivel néhány oldalon sokszor többet mondanak, mint hosszú leírások. Főleg pedig újat és váratlant. Például a hires Josephine Baker-ről azt írja: Ugy bántak vele, mint egy háztartási alkalmazottal. . . Rabszolga ő és aranybányát csináltak belőle. Ő pedig röhög a buta fehéreken, akik bankóval fizetnek azért a suta ugrálásért, amit minden süldőleány tud pálmalombos falujában.


Meginterjuvolta Tamás a ma összes sokat emlegetett nagyságait s mindegyikről tud valami újat és érdekeset mondani.


 


 


DINGLER, A.: DER ZUSAMMENBRUCH DER WISSEN=
SCHAFT UND DER PRIMAT DER PHILOSOPHIE


München: E. Reinhardt


Már Spengler „bemondta” a tudomány „csődjét,” mondván, hogy az európai tudomány fejlődése lényegében véget ért, minthogy elérte azt, amit elérhetett. Dingier, müncheni egyetemi tanár, hasonló pesszimista konkluziókhoz jut új könyvében. Sorra veszi a tudományokat, hogy kimutassa alapjaiknak megrendülését. A geometriában az euklidesi és a nem-euklidesi geometriák harcolnak; a matematika a halmaz-elmélet kontraverziói alatt szenved; a logikában a matematizálók harcolnak az empiristákkal; a fizikában a tömeg megmaradásának elvét detronizálta a relativitás elmélet, amely szerint a tömeg függ a sebességtől; az energia-megmaradásának elve ma már csak megközelítő értékkel bir”; sőt maga az okság elve is problematikus lett a legmodernebb fizikában.


Dingier szerint tehát a tudomány ma káotikus képet nyujt. A speciálista görcsösen ragaszkodik a részletkutatáshoz, ami azonban nem tudja megakadályozni az összeomlását. Dingier ellene fordul a tapasztalat egyoldalú túlbecsülésének s az általánosító gondolkozás megvetésének. Véleménye szerint a tudomány csak úgy gyógyúlhat meg, hogy megtelik filozófikus szellemmel.


 


 


Vissza az oldal tetejére