Főoldal

Korunk 1927 Július

Achad Haam


Klein Jakab

 


A zsidó népi újjáéledés bölcsésze és harcosa Achad Haam, akinek müveit most, néhány hónappal a halála után, egy szinte mohó könyvszükséglet kielégítéseképpen egymás után adják ki.


 


A chad Haamról az ismertetések és méltatások egész sora jelent meg és cik keinek és értekezéseinek gyüjteményét („A válaszuton”) minden kultúrnyelvre átplántálták, mégis nem könnyü föladat elgondolásainak lényegét visszaadni. Nem mintha nem lehetne Achad Haam filozófiájában új meglátásokat találni, a nehézség főként abban nyilvánul meg, hogy összefogó rendszer csak csiráiban mutatkozik eddig ismert műveiben. Mégis ezekből meglehet állapítani az „Achad-Haamizmust” főként alábbi két vonásában:


1.     Achad Haam általánosságban hisz bizonyos változatlan nemzeti jellemvonások pszichológiai igazságában és így a zsidó nemzeti karakterben is.


2.     Darvin-Spenceri fölfogásban van meggyőződve az evolució helyességéről.


Nemcsak az idevonatkozó irodalom mély és alapos ismerete jellemzi minden irását, hanem főként szilárd, soha nem ingadozó publicisztikai és filozófiai etikája. Több évtizedes irodalmi működése alatt ebből a szempontból is korszakos munkát végzett, mert gyomlálnia adatott a korabeli zsidó publicisztika nagyon is „weltfremd” vetése között. Az első volt, aki az oroszországi héber irodalomban az emiitett doktrínákat a zsidó kultúra fejlődésének történetére alkalmazta. Essayszerű cikkek hosszú során sikerült megvetnie egy rendszeres zsidó kultúra alapelveit. Nem írta meg ugyan önállóan a zsidó kultúrtörténetem főbb vonásait, de minden erre vonatkozó irása egy egységes rendszer, az evolucionizmus egy-egy építőköve. Ezekkel vetette meg a zsidó nemzeti mozgalom elméleti alapjait és itt kezdődik Achad Haam jelentősége a zsidó-nemzeti világnézlet kialakulása körül. A keleteurópai zsidó tömegek tudományos fényforráshoz jutottak és ami eddig „a tudat küszöbe alatt” rejlett, most a tiszta öntudat erejével robbant ki. A legszubtilisebb nép-pszichológiai és szociológiai meghatározásokat alkotta ez az új zsidó filozófus, akinek elmélete és elgondolása lehatoltak a zsidó lelkek legmélyére. Életformák, amikről azt hitték, hogy vallási motívumokból fakadnak — és amiket a radikálisok éppen ezért elvetettek — az achad haamizmusban kihangsúlyozott nemzeti motívumokká léptek elő. Minthogy pedig Achad Haam éles harcot folytatott a dogmatizmus ellen, a szellemiség terén a zsidó tömegek történeti jelentőségű felszabadítójaként kell őt köszönteni. A zsidó nemzeti mozgalom, amelyet primitiv és kezdetleges filozófiai megalapozottsággal még Achad Haam föllépése előtt teremtettek meg, tanításai és bölcselete révén „szalónképes” lett azokban a körökben is, amelyek a nyugati kultúrának hódoltak. Azzal, hogy a zsidó nacionalizmus ideológiai fölépítésében (a „cionizmus” megjelölés még ismeretlen volt akkor) az exakt tudományok legmodernebb doktrínáit alkalmazta, a zsidó tradíciók formái átértékelődtek nép-pszichológiai termékekké. A nyugati kultúr-zsidó föladta ezekkel szemben negativ álláspontját, mert nem látott többé bennük reakciós életformákat. A zsidó religio helyébe a zsidó nacionalizmus lépett. Achad Haam hatása alatt a legradikálisabb irányzatok megkezdték a vallási jellegü zsidó kultúrértékeknek nemzetivé való transzformálásával a legkülönbözőbb kultúrkomplexumok kiaknázását. Ebben a beállításban maga a chaszidizmus, a legkonokabb konzervativizmus bástyája („das jüdische Negertum”) modern kultúr-alkotások forrásává vált. (Lásd Buber és Berdiczevsky műveit). Achad Haam átformáló jelentőségét ebben a körülményben kell keresni.


Achad Haamnál a zsidóság szellemisége tehát nem azonos a zsidó religióval, hanem inkább a zsidó népélet folyamatos fejlődésének egyre megújhodó nemzeti mentalitásával. „A béke szavai” című eszmedus essay-jében az ortodoxia támadásaival szemben pontosan megjelöli állásfoglalását a valláshoz, amit nem kiván érinteni. Világosan körvonalazza céljait. Előharcosa kiván lenni a nemzeti eszmeiségnek és ezért fordul a zsidóságnak mindazon köreihez, akiknek még van érzékük a zsidóság értékei iránt. A „reform” — mondja az idézett cikkben — a legsulyosabb ellentmondás, mert észszerű megállapítások szerint a vallási formák csak akkor változhatnak, ha megszűnt a religió isteni eredetében való hít, vagyis, ha az ember többé nem vallásos. Másrészt azonban az ortodoxia lényegében szellemi és érzelmi megmerevedést jelent. Igaz ugyan, hogy a zsidóság az Irás betűihez és mondásaihoz soha hozzányulni nem mert, de az idők során, abban a mértékben, ahogy érzelmeikben változás állott be, az egyes mondatoknak más-más értelmezést adtak, anélkül, hogy a változások bennük tudatossá váltak volna. Csak a népélet kóros elváltozásai idején, amikor a zsidók számára az Irás értelmének változatos magyarázgatása — az egészséges érzelmi folyamat híjján — lehetetlenné vált, merevedtek meg az Irás törvényei és rendelkezései. Csak a „szivek újjáéledése” tudná a zsidó érzelmeket fölfrissíteni, aminthogy a religiót is csak ez tudná centrális élettartalomhoz segíteni. A zsidóság krízise: a szellemiség válsága, amit az emancipáció és az asszimiláció idézett föl. Ezek miatt szünik meg a zsidó népélet, amely a nemzeti szellemiséget fejleszteni és alakítani tudná.


Achad Haam nagyon találón jellemzi a zsidóság benső, morális szétdaraboltságát és arra a következtetésre jut, hogy ebből a kórságból a széjjelszóródottságban nem tud kigyógyulni. Mert a betegség gyógyfolyama egy szabadon fejlődő zsidó népéletet tételez föl, amely lehetővé tenné a zsidó szellemiség eredeti alkotásokban való megnyilatkozásait, hogy ezáltal a zsidóság ismét megnyitná a zsidó sziveket. A centrális hely, ahol ez végbe mehetne Zion-Palesztina, a zsidók között való érzelmi értéke jussán. Palesztinában kulturális, szellemi centrumot kell teremteni, amely „ne legyen zsidó emberek menedékhelye, hanem a zsidóságé, nemzeti szellemiségünké, amelynek újjáépítésén és kiépítésén a diaszpóra minden zsidójának részt kell vennie.” E centrum fönnállása és fejlődése, a diaszpóra felé való kisugárzása révén a zsidóság összesége ismét belső egységhez fog jutni és — Achad Haam ezt csak hozzávetőleg mondja — akkor talán olyan nemzeti lelkesedést fog érezni, amely erőt ad neki a külső fölszabadulás végrehajtására. Tehát: előbb centrumot a zsidó szellemiség számára, a zsidó szellemi fölszabadulás majd azután következik.


Jóllehet Achad Haam munkájával és műveivel a zsidó kultúrális fejlődés metamorfozisát idézte föl, amelynek a zsidó reneszánsz-mozgalomra való hatása sokáig érezhető lesz, be kell ismernünk, hogy mégsem több régóta ismert igazságok zseniális applikátoránál. Nem nyujthatjuk át neki az új filozófiai rendszerek megalkotójának pálmáját, ahogy azt sokan akarnák. Ami azonban őt a zsidó irodalom Pantheonjának ragyogó alakjává avatja, azt nem alkotásainak sulya teszi, hanem munkájának mikéntje. Nem amit mondott, hanem ahogyan mondanivalóját előadta, ez teszi őt a zsidó népben hallhatatlanná. Ezzel Achad Haamnak a héber nyelv és irodalom körüli — tálán nem is tudatos — hatására gondolok.


Mint héber író Achad Haam, egészen új utakat nyitott meg, a héber nyelvnek úgyszólván megváltoztatta a képét és a héber világot bevezette európai kultúrkörökbe, a művészet és igazság szeretetének világába. Előkelő gondolkozásával és minden tulzással szemben viseltetett ellenszenvével, kiváló stílusával a legkényesebb irodalmi izlésü moderneket is vonzotta. A nyelvi és irodalmi reneszánsz fölszabadította a héber nyelvet és írást a semmitmondó frázisok ballasztja alól és helyébe a gondolat mélységét helyezte.


A hebraizálás mozgalmában Achad Haam mint nyelvalkotó és stiliszta a legelsők között foglal helyet. Már első cikke nemcsak éles kritikája, gondolatainak eredetisége és álláspontjának egyszerűsége révén keltett feltűnést, hanem nyelvi és stílusbeli kvalitásai révén is. Föllépésekor már megvolt teremtve a tudományos héber nyelv, így különösen Smolensky írásaiban, amelyek azonban költői színekkel terheltek. Az előadás tömörsége a szabatosság és világosság, a kifejezés találó biztonsága, ahogy ezt a nagy nyugati essayistáknál találjuk, először Achad Haamnál jelentkezik. A szó, a stilus és szerkezet olyan egységét látjuk nála, ami csak egy nemes benső erupció harmónikus eredménye. Achad Haam megteremtette saját nyelvezetét, amely azonban a következő generációk héber tudományos nyelvévé vált. E szép, formás nyelvezet az oka különben annak is, hogy Achad Haam hívei sokkal nagyobb számban vannak, mint az „achad-haamizmus” követői. (Bánffy-Hunyad)


 


Vissza az oldal tetejére