Főoldal

Korunk 1927 Június

Intuíció és gyógyászat


Nenfeld Béla

 


Sauerbruch tanár, az európai hírű müncheni sebész egyik legutóbb tartott előadásában, a szakember horizontján felülemelkedve, az orvosi tudomány és az általános kulturfejlődés összefüggéseit vizsgálta. Meglepő és elgondolkoztató, hogy a sebész Sauerbruch eminens fontosságot tulajdonított a gyógyászatban az intuíciónak, amelyet a tudomány és a kutatás fölé helyez. Szerinte a gyógyászat nem tudomány, hanem művészet és minden tudáson és készségen felül áll az orvos egyéni intuíciója. Intuíció alatt a megismerésnek azt a módját érti, amelyet nem értelmi analízis, hanem a jelenségek vizionárius átélése revelál számunkra. Az intuíció jelentőségét és értelmét, mind, akik olvasták Bergson csodálatos „L´évolution créatrice”-ját, érdeme szerint méltatják. És mégis abban a praevaleáló jelentőségében, ahogy Sauerbruch az orvos tevékenységében beállította, nem vagyunk képesek őt követni. Az intuíció tulajdonképeni dominiuma: a művészet. Az orvosi funkció viszont elsősorban a konkrét tudáson és készségen épül fel. Kétségtelen, hogy a lélekgyógyászaiban elsőrendű szerepe van az intuíciónak, de vajjon az orvosi tudomány többi ága, amely testi jelenségeket elemez, mondhatja-e ezt magáról? Hogy lehet intuícióval testi szimptomákat érzékelni és a betegség képletét leírni? Mert csak úgy van, hogy pontos detaillirozott leírás, gondos megfigyelés és éles analízis — egyszóval bíbelődő „Kleinarbeit” — vezet el a kórkép felismeréséhez. Vagy — valaki viszont mediumisztikus fenomén s vizionáriusan eszméli fel a jelenségek lényegét. De sajnos, ilyen elvétve akad — ahogy a parapsychológia közléseiből tudjuk, — s közönséges halandók fáradalmas részletmunkával jutunk el a megismeréshez. Kétségtelen, hogy a gyógyászat elsőben a tudományos megismerésre van alapítva, amivel nem mondottuk azt, hogy azontúl minden más képesség számba nem jönne. Hogy az orvos egyénisége minő kiváló pszihológiai tényező, arról a paciensek beszélhetnének. Maga az abstrakt tudás és konkrét tapasztalat sem meríti ki az orvosi tevékenység teljességét, mert éppen az egyéni kombinativ képesség, a konkrét adottság szintétikus áttekintése olyan individuális és elsajátithatatlan kvalitás, amely mélyen különböztet orvos és orvos között. Ezt a szintétikus készséget és kombinatív fakultást, amely a szimptomák tömegéből kikristályosítja az egyetlen valóságos betegségképletet, ezt helyeznők a Sauerbruch ködös intuíciója helyébe. Intuícióra nem lehet nevelni, mindenki önmaga fejlesztheti ki csupán ezt az egyéniségében gyökerező készséget. Amit mi a ma iskolájától várunk, kezdve az elemitől fel az egyetemekig, az a tanuló öt érzékének élesítése és fejlesztése volna. A gyermeki és serdülő kor az öt érzék élete s vétek a serkedő szellem ellen absztrakt teorémákkal és holt ismeretanyaggal megterhelni a fejlődésben levő, érzékeny szellemi egyéniséget.


Sauerbruch előadásának másik, igen lényeges pontja az orvostudomány és az általános kulturfejlődés összefüggéseit érinti. Sauerbruch nem átalja kimondani a döntő szót, hogy az exakt természettudományos megismerésre fundált gyógyászat a hanyatlás görbéjét írja le, hogy csupán átmeneti jelenség, amely kulturértékeink egyetemes krízisét a maga szférájában revelálja. Talán nem véletlen, hogy Sauerbruch így beszél. Münchenből jön ő is, S p e n gl e r városából és bizonyosan olvasta annak grandiózus művét, amely komor próféciájával nagy hatással volt számosokra. Tisztán látja, hogy az exakt természettudományi metódus s a vele együtt járó ad absurdum vitt specializálódás, amely megszűkitette a látásnak horizontját és letompította érzékünket az egyetemesség, a szintétikussal szemben, a kulturfejlődés egyik domináns karakterisztikonja. Ezt az alapvető célzatot már Spengler előtt mások is felismerték, elég itt Georg S i m m e 1 mélyreható kulturfilozófiai elemzésére, („Die Philosophie des Geldes”, „Philosophische Kultur”) Müller L y e r szociológiai vizsgálódásaira, (Die Zähmung der Normen) és nem utolsó helyen Dávid K o i g e n komoly, szép könyvére, („Die Kultur der Demokratie”) utalunk.


Különös, éppen egy sebésztől hallani, hogy az exakt természettudományi metódus korszaka letünőben van. Nemrég még Ostwald a tudomány mindenhatóságának tanát vallotta s az istenség attributumait kritikátlanul a tudományra vitte át. Ma — hol vagyunk mi ettől?


Bergson és Driesch korunk két vezető filozófusa megrendítették a tudomány csalhatatlanságába vetet hitet. A materialista mechanikai világnézet legsúlyosabb kritikáját szolgáltatták biológiai és metafizikai megállapításaikkal. Egy új metafizikai és romantikus éra küszöbén vagyunk, amely mélyen természetes visszahatása az előző természettudományos világnézetnek és egyben meggyőzően manifesztálja az emberi szellem polaritását. Vajjon Freud alapvető elemzései a lélektan terén, Einstein relativitás elmélete, Bergson metafizikája, Driesch vitalista biológiája, mi több, Rathenau pszichológikus közgazdasági írásai nem szimbólikus kifejezései-e e világszemléleti átalakulás nak? Senki se mondhatja meg, hogy milyen formában fog világszemléletünk kikristályosodni, de annyi vitathatlan, hogy a mechanikai életszemlélet napja letünőben van és egy új, lelkiséggel telitett, vitalitásos lét szemlélet napja dereng fel. (Prága)        


Vissza az oldal tetejére