Korunk 1927 Május

A lakáskérdés megoldása

 


A Korunk márciusi számában Ádám Ferenc a munkanélküliség és lakáshiány kérdésével foglalkozik. Cikke az igazi okokra és reális teendőkre nem világít eléggé rá, a kérdést fontosságához méltóan nem fogja át. 1914 óta Európa-szerte szünetel a növekvő szükségletekhez mért lakástermelés. Épületekben tehát nincs „ki nem árusított raktár.” Az sem áll, hagy a kenyérfogyasztás terén ne volna csökkenés. Budapest ma 40%-al kevesebb húst és 20—25%-al kevesebb kenyeret fogyaszt fejenként, mint békében. Ádám cikke a problémát a tőke szempontjából tárgyalja csupán és arra a konkluzióra jút, hogy megindulnak az építkezések, mihelyt rentábilis lesz újra lakásokba fektetni a tőkét. Ez ellen szól ugyan Bécs példája, Ádám a dolog lényegére vonatkozóan azonban mégsem itt téved.


Tévedése az, hogy a lakáskérdést nem a lakás területén kutatja és a háztermelést idegen összefüggésekbe állítja be, a kérdés realitásától idegen eszközöket javasol. Nem lehet kerek ezrekben adni meg Románia, Prága, Páris ház-szükségletét. Egy házban ép ugy lehet egy lakás, mint pár száz. Azt állítni tehát, hogy Romániában „legalább 5000 ház” kell még, szakszerütlen dolog.


A lakáshiány okai a lakás területén keresendők. Sok gyökerü kérdés. Munkanélküliség, élelmiszeri fogyasztás-csökkenése, luxus cikkek termelése csupán távoli tényezői a problémának. Hiszen pl. a munkanélküli „ágyrajár” vagy a ligetben hál és nem növeli a lakáskeresők számát.


Sokkal inkább összefügg a dolog az albérlet kérdésével. A háború alatt és után a békebérek kis hányada volt a házbér. A bérlő nem adott ki szobát albérletbe, hisz az „albér” békében a középeurópa-szerte túlmagas házbérekhez kellett pótlásnak. A háború utáni években a lakáshiány egyik oka tehát, hogy az azelőtti albérlő kislakás után kénytelen nézni. Másik ok a háború utáni évek „házasodási-láza” és a születések nagymérvű szaporodása. Bécsben 1920-ban közel kétszer annyi a házasság, mint pl. 1913-ban. Az új párok albérletet nem kapnak, főbérleti lakás után törekednek.


Budapesten mégegyszerannyi a közhivatalok száma, mint békében, magánlakásokat foglalnak le részükre. A lakosság száma Pesten ma is annyi, mint 1910-ben, mégis nagy a lakáshiány. Az okok: kevesebb az albérlet, sok a magánlakásokba helyezett közhivatal, több a házaspár, a gyermekes házaspár. Ha számbavehető lakástermelés nélkül mégis csökken a lakáshiány, annak az oka a közeledő arany-házbér és a nehéz megélhetési viszonyok; kezdenek annyian kiadni butorozott szobát, mint a háború előtt. A házaspárok lakáskeresők helyett albérlőkké lesznek.


Ez persze nem megoldás. Zsúfoltság, egészségtelen függőségi viszonyok, higiéniátlanság, önálló háztartások kinemalakulása a következmény.


A kérdés az: mi a megoldás ott, ahol nem tud a köz úgy eljárni, mint Bécsben: a magántulajdon erős korlátozásával, a magántulajdonban lévő házak bérének városi építkezésekbe való fektetésével.


A lakáskérdés reális megoldásának feltételei ma egész Európában általában a következők:


 


 


Vissza az oldal tetejére | |