Romániát az elmúlt években látványosan érte utol a „plázaláz”. A gazdasági növekedés termékeny talaján a globális ingatlanfejlesztők tömegesen léptek be a hazai területre, és a fogyasztói hitelek piacának bővülésével párhuzamosan (pontosabban arra ráépülve) látványos fejlesztéseket eszközöltek: „gombamód elszaporodtak” a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban a plázák, mallok, hipermarketek. A folyamat a többi közép-európai országhoz mérten megkésve indult be, de a növekedés üteme minden korábbi várakozást felülmúlt.

A plázaépítések azonban számos, korábban nem tapasztalt társadalmi következménnyel is jártak: átalakult a városkép, megváltozott a viszonteladói szektor szerkezete, adott városrészeken hirtelen megnövekedett az autós- és gyalogosforgalom, a fogyasztói szokások módosultak… Többek között.

Jelen írásban arra vállalkozunk, hogy empirikus adatokra alapozva rávilágítsunk néhány, a társadalom működése és szerkezete szempontjából releváns negatív következményre. Elismerve és tudatosítva azt, hogy az elemzett jelenségnek számos értékelendő pozitív következménye van,1 ezennel az általa okozott társadalmi problémákra fogunk fókuszálni. A továbbiakban tehát felleltározunk néhányat a „plázajelenség” által okozott/termelt társadalmi problémák közül, majd ezeket részletesebben is tárgyalni fogjuk.

Tanulmányunk szerkezete a következő. Az elméleti és módszertani vonatkozások tisztázása után általános képet kínálunk a romániai retail szektor alakulásáról, amit a globális gazdasági szerkezetváltozással keretezünk (kontextualizálunk), majd a kérdéskör szociológiai értelmezését adjuk. Megnevezzük azokat a tipikus problémákat, amelyeket a viszonteladói iparág alakulása hívott életre; tárgyalni fogjuk a promovált fogyasztói kultúra belső ellentmondásait, bemutatjuk a plázák által felerősített társadalmi törésvonalakat, a nemi és munkahelyi diszkrimináció rejtett formáit. Írásunkat a legfontosabb következtetésekkel, illetve a felhasznált irodalomjegyzékkel zárjuk.

 

Jelen írás empirikus alapját elsősorban a Városkép és mallok elnevezésű terepkutatás során szerzett adatok képezik. A kutatást a BBTE Szociológia Tanszéken oktatott Városantropológia című tárgy szemináriuma keretében a Max Weber Szociológiai Szakkollégiummal közösen 2007/2008-ban végeztük, az akkori végzős diákok bevonásával. A kutatás során az antropológus és szociológus diákok szisztematikus megfigyeléseket, félstrukturált interjúkat készítettek Kolozsváron.2 Az innen származó primer adatokat további résztvevő megfigyeléssel, illetve a vizsgált jelenségre vonatkozó statisztikai adatok és fényképek másodlagos elemzésével egészítettük ki a boltokban és a városközpontban egyaránt.

A kérdéskört a konfliktualista paradigma keretében, a kritikai elmélet fogalomkörében tárgyaljuk.3 A marxi szociológiában gyökerező, konfliktualista felfogás értelmében a világot a versengő, ellentmondó érdekek jellemzik: a társadalom a változás és konfliktus, nem pedig a stabilitás és harmónia terepe.4 Központi gondolata, hogy a csoportstruktúra és a szolidaritás formái és típusai a hatalom kérdésével vannak kapcsolatban, s azt a célt szolgálják, hogy megtartsák vagy esetleg lehetőség szerint kiterjesszék a befolyásukat másokra a saját érdekeik mentén, amelyek egymással nem kompatibilisek és kizáróak. Ezen értelmezés tehát a társadalmat elsősorban a hatalom és kényszer kategóriáival modellezi. Úgy tartja, hogy a társadalmi problémákat a kizsákmányolás és az elnyomás hozza létre, illetve tartja fenn,5 az osztályok közötti viszonyokat a kizsákmányolás strukturálja,6 a társadalmi probléma pedig a kizsákmányolás egyenes következménye. A társadalomban az erőforrással nem vagy kismértékben rendelkezők nem képesek elég hatékonyan képviselni és főleg érvényesíteni a maguk érdekeit, ezért ők jóval több és rendszerint súlyosabb társadalmi problémával szembesülnek, mint az átlag, és kevesebb esélyük van a lehetséges megoldások tekintetében. Mivel ők a termelési tulajdonnal nem rendelkeznek, nem birtokosai a termelés eszközeinek, és nem is gyakorolnak rá semmilyen befolyást (a munkafolyamatot nem irányítják, hanem a mások általi irányításnak vannak alávetve7), a társadalmi problémák jelentős része is őket sújtja. Az előbbieket összefoglalva: a konfliktualista paradigma tehát a társadalmi problémákra implicite úgy tekint mint a domináns és marginális társadalmi csoportok küzdelmének közvetlen eredményére vagy a kapitalista gazdasági rendszerbe immanensen belekódolt konfliktusok következményeire – a kritikai elmélet hívei, például Habermas8 felfogásában.

Véleményünk szerint a plázajelenség számos feszültséget és konfliktust generál, illetve erősít fel: a fogyasztók és gyártók érdekei között, a plázatulajdonosok és bérlők között, a boltok és az alkalmazottak között, a pláza és a többi bolt között. Ezeket a feszültségeket és konfliktusokat társadalmi problémáknak tekintjük.9 A pláza és mall kifejezést gyűjtőfogalomként használjuk: mallt, hipermarketet, szupermarketet és kisebb bevásárlóközpontot egyaránt értünk rajta.

 

Romániában 1999 őszén az első bevásárlóközpontot Bucharest Mall néven (Anchor/72 000 négyzetméteren) nyitotta a török FIBA csoport. Ezt követte a következő évben a iaşi-i Iulius Mall (Iulius Group/34 000 nm), 2003-ban a Tomis Mall (Tomis/31 300 nm). 2004-ben Bukarestben átadták a Plaza Romaniát (Anchor/104 000 nm), a következő évben pedig szintén Bukarestben nyitja meg kapuit a City Mall (Regatta/36 000 nm).

Az igazi áttörést 2005 hozta meg: ekkor kezdték meg Bukarestben öt új óriásmall építését, és ekkor adták át a nagyváradi Lotus Marketet (Lotus/22 000 nm). Ezután több nagyvárosban adtak át mallokat, 2007-ben Kolozsváron a Iulius Mallt (Iulius Group/ 68 000 nm), ami a temesvárit követte (Iulius Group/83 000, 2005). Szintén 2007-ben adták át az ország akkori legnagyobb bevásárlóközpontját, a Polus Centert a 140 000 000 euró befektetés eredményeként (ZF, 2007). Csak a nagyságrendek kedvéért: a beruházások értéke 10 és 140 000 000 euró között mozog, átlagban 40 000 000 eurós beruházással. Jelenleg az országban 21 mall működik, és jövőre a gazdasági válság ellenére hat további átadását tervezik (sok projekt azonban stagnál) (IM, 2009). Ezek mellett számos hiper- és szupermarket működik szerte az országban, a 40 000 lakos feletti helységekben legalább egy, a 15 000 lakos felettiekben mindenik nagy retailer képviselteti magát, akár több bolttal is. A 200 000 lakos feletti városokban pillanatnyilag egynél több mall működik (uo.). Ezen a téren Románia csúcstartó lett: 2006 óta az EU-s országok közül a legnagyobb növekedési rátát produkálta az átadott hasznos retail felület tekintetében; az éves növekedési ütem 125 százalékos volt! (IM, 2009) 2009. október végén nyílik meg az ország egyik legkorszerűbb és legnagyobb plázája, a Cotroceni Park, 2001 márciusában pedig a Sun City – mindkettő Bukarestben (JN, 2009).

A folyamatot két fontos tényező könnyítette meg: egyfelől a környező országok (mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország) piacainak telítődése, másfelől pedig a hazai gazdasági növekedés és a lakosság vásárlóerejének ütemes növekedése. Tágabb tekintetben pedig a poszt-fordista fordulat10 nyomán bekövetkező deregularizációs kurzus és neoliberális gazdaságpolitika.11 Az állam a direkt külföldi befektetések idevonzása érdekében jelentős adókedvezményeket és területkoncessziós lehetőségeket biztosított a nagyberuházásoknak, beleértve a plázafejlesztőket is. A továbbiakban vessünk egy pillantást a folyamat által okozott problémákra. Megjegyezzük, hogy ezek a problémák nem hazai specifikumok: a plázák működési logikájába belekódoltak, mindenhol hatnak; ezek a problémák vélhetően a plázák hiányában is fennállnának, de a plázák azokat felerősítik, illetve koncentrálják őket. Plázák hiányában más, nem kevésbé súlyos problémák állnának elő például a munkaerőpiacon.

 

A kritikai elmélet szerint a mall mint koncepció önmagában ellentmondásos: a „fogyasztás templomaiként” a plázák olyan virtuális terek, ahol „az illúziók és a varázslat világa uralkodik és működik”.12 Mindez természetét tekintve teljesen idegen a kapitalista termelési mód logikájától: a fogyasztást szolgálja. A pláza, mint a fogyasztói társadalom13 ikonja, amit elsőként a Minnesota állambeli Bloomingtonban 1992-ben átadott Minnesota Mall of America testesített meg,14 a fogyasztás színhelye – ami szöges ellentétben áll az árutermelés logikájával.15

A kapitalista gazdasági rend ma ismert, Nyugaton kialakult formája lényegileg a tőkefelhalmozás elvére épül.16 A szerzett profit ismételt, szigorú racionális kalkuláció nyomán történő beruházási előfeltétele kizárja a nyereség személyes célokra való felhasználását. A nyereséget további nyereséggé kell alakítani; ennek kezdetben vallási okai voltak (az önmegtartóztatás, a protestáns aszkézis), aztán egyszerűen hatékonysági ismérvek tartották működésben. Magyarán: a gazdasági célokat csak szigorú kalkuláció és önkontroll révén lehet elérni: a kapitalista gazdaság kultúrája a hideg számító tervezés köré szerveződött.17

Mára azonban a társadalom (nem termelő) többségére szemmel láthatólag egy ezzel ellentétes fogyasztói kultúra jellemző: minél többet és többfélét fogyasztani (lényegében vásárolni), lehetőleg minél gyakrabban. Ez a fajta, nálunk is elterjedőben lévő magatartás a lényeges pontokon teljes mértékben ellentmond a kapitalizmus logikájának. Hedonista és idegen az önmegtartóztatástól, valamint irracionális; sok esetben olyan termékeket és szolgáltatásokat is kínál, amire valójában nincs is szüksége a vásárlónak, s amit a divat és külső befolyás, a pláza belső térelrendezése és nem az önálló döntés eredményeként vesz meg.18

A fogyasztói kultúra hazai (értsd romániai) térhódításának objektív okai vannak: egyrészt a múlt rendszer kísértő emléke, másrészt a nagyvállalatok által sikeresen kultivált fogyasztói éthosz összekapcsolódik a feltörekvő új közép- és felsőosztály identitáskinyilvánítási igényével. A hivalkodó fogyasztás19 médiában való megjelenítése mindennapos; az új generációk „bolti” szocializációjára pedig jó terrénumot kínálnak a plázák, ahol különféle finom és praktikus technikákkal (gyermekszekerek, játszóterek, gyermekeknek szánt törzsvásárlói kártyák, speciális standok stb.) tudatos fogyasztókká nevelik-gyúrják a következő generáció tagjait – anélkül hogy ők vagy szüleik ennek tudatában lennének. Az üzletközpontok a rendszeresen kiadott „újságok” és „hírlevelek” révén közvetlenül a privát szférába is behatolnak, mesterségesen átszabják a család költségvetését és időbeosztását. Sugallják, hogy mit és mikor kell vásárolni: a leszállított árút, akkor és ott, amikor a bolt éppen jónak gondolja. Böngészésük önálló tevékenységgé válik…

A fogyasztói kultúra és a polgári kultúra ideálja is ellentmondásban áll egymással.20 A polgári kultúra központi értékei szellemiek: elég a felvilágosodás szabadság, egyenlőség, testvériség hármasára gondolni, amire a modern társadalom eszméje épült. Továbbá a polgári kultúrában a munka és a megfeszített munka eredménye az egyéni identitás forrása. Ez a közösségben betöltött társadalmi szerepben ölt testet.

Az önmegtartóztatásra nevelt és céljait ésszerűen követő egyén feloldódik a felfokozott fogyasztásban, hiszen az egyén identitását is a sok esetben érzelmi-indulati okokból megvásárolt termékből származtatja: a reklámok által, kívülről vezérelten úgy véli, hogy „az vagyok, amit fogyasztok”. A „Joy of Shopping” alapú fogyasztói kultúra egyre inkább a szórakozás szerepét is betölti: a megfeszített munka után a vásárlás egyfajta szórakozás lesz, kielégülés. A plázákban éppen ezért összemosódnak a hagyományos szórakozás (mozi, játszótér stb.) és a vásárlás mint szórakozás tényleges határai.21 fiatalabb generációk tagjai számára – a pillanatnyi anyagi fedezet hiányában – a vágyakozás és a tényleges vásárlás együttesen tölti be a szabadidő eltöltésének szerepét. A „shoppingolás” egyaránt utal a szisztematikus termékmustrára („mit vennék meg, ha most lenne pénzem rá” típusú attitűdökre) és a tényleges vásárlásra. A bolt tehát a megvalósítható vágyak színházává vált, az egyéni önmegvalósítás és identitástermelés nyilvános színhelyévé, katedrálisává.

A fogyasztói kultúra egyik legfontosabb negatív következménye, hogy az egyének állampolgári szerepe és a közélettel szembeni magatartása módosul. A fogyasztással való „elfoglaltság” kikezdi a közösségi ügyekre való figyelést, a kritikai attitűdöt, az okoskodást. A többség esetében az állampolgár szerepét fokozatosan átveszi a fogyasztói szerep. A fiatal generációk tagjai – vélik a szakértők – sokkal hajlamosabbak lesznek elfogadni a hatalom esetleges túlkapásait, hiszen jólétük kritériumát inkább a fogyasztás lehetőségében látják, mintsem politikai jogaik gyakorlásában.22

 

Problémásak azonban a hipermarketek által kínált munkahelyek is – a jellegük miatt. Kétségtelen, hogy sok jött létre, hiszen például 2007-ben Kolozsváron több mint ötszáz új üzlet nyílt (MC, 2007), és ez mindenképpen pozitív következmény. Az ilyesfajta munkahelyek kockázatai azonban mégsem elhanyagolhatóak. Vessünk ezekre egy pillantást, és nevezzük is meg, melyek ezek a kockázatok.

A retail business erőteljes megjelenése nyilvánvalóvá tette a posztfordista gazdaság egyik jellemvonását, nevezetesen azt, hogy kétfajta munkaerőre van szükség, átmenetek nélkül. Egyfelől magasan képzett szakemberekre (olyan high teches szakmákban, mint az informatikus, tervező), illetve gyorsan betanítható munkavállalókra. A 2007-ben és 2008-ban a kolozsvári Piaţa című újságban megjelent álláshirdetéseket elemezve az derült ki, hogy leginkább az építőiparban és a kereskedelemben voltak elérhetők új munkahelyek. Tehát kínálat csak olyan munkakörökre van, amelyet jószerint bárki betölthet, nem kell előképeznie magát.

Első látásra mindenki számára könnyen nyilvánvalóvá vált, hogy a plázákban frissen kínálkozó munkahelyek nagy többsége női munkahely. Vagyis leginkább nők által betölthetőek, pontosabban fiatal(abb) nők, lányok által. Sok helyen látni, hogy „Eladói munkára lányokat alkalmazunk”. Ezek a munkakörök tehát egy nagyon speciális munkavállalói szegmenst céloznak meg: fiatalabb, alacsonyan vagy közepesen képzett nőket. Továbbá ezek a munkahelyek viszonylag könnyen betölthetőek abban az értelemben, hogy nem kívánnak meg semmilyen speciális előképzést, így adott esetben a munkaerő nagyon alacsony költséggel és azonnal kicserélhető. Beszédes, hogy az üzletvezetői körökben terjedő szleng szerint egy egyszerű kasszás átlagban nyolc perc alatt kiképezhető. Mindezek következtében a munkahelyek jó része alacsonyan fizetett rutinmunka, nem feltétlenül attraktív és többnyire alacsonyra értékelt, adott esetben pedig egyenesen stigmatizált – főleg a siető vásárlók részéről.

Természetesen a retail szektorban létrejött munkahelyek erősen rétegzettek és különbözőek, eltérő a presztízsük, és a jövedelmek is széles skálán mozognak. Mi itt a többség által elfoglalt és a szakmai hierarchia alsó régióiban elhelyezkedő tevékenységekről beszélünk, amilyenek a kasszás, a pulti eladó, valamint a rakodó, a polcfeltöltő, a futár – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezeket a munkaköröket a szakirodalom többféle megnevezéssel szokta illetni: MecMelónak,23 zsákutcás munkának,24 rövid szoknyás munkának25 nevezi. A megnevezések közös elemekre is vonatkoznak. A rutin, a cserélhetőség, az alacsony presztízs és az alacsony jövedelem mellett ki kell emelnünk a karrierlehetőségek korlátozottságát, a munkahely bizonytalanságát és a munkaiszony kialakulásának reális esélyét. Ez utóbbi vonatkozásra építve szokás zsákutcás munkának is tekinteni.

A korábban felsorolt munkakörök és a felsőbb menedzseri munkakörök között egy láthatatlan, de valós üveglap húzódik. Mindez arra a valós helyzetre vonatkozik, hogy a rövid szoknyás munkavállalók előtt gyakorlatilag a munkahelyi ranglétrán való felfelé emelkedés útja le van zárva.26 Az „üveglap” természetesen metafora: a menedzseri állások láthatóak, de elérhetetlenek. Láthatóaknak is kell lenniük egyrészt a rájuk nehezedő kontroll miatt, másrészt pedig a felfelé való mobilitás illúziója, a motiváció fenntartása érdekében.

A hipermarketek közötti gyakori váltások, amiről kasszás alanyaink beszámoltak – a munkaerő nagymértében fluktuál, vagyis az újak jönnek, és hamar mennek is –, azért vannak, mert ha felfelé nem lehet, akkor „oldalra” próbálkoznak a rövid szoknyás munkákra vállalkozók, „hátha a szomszédban jobb lesz” alapon. A folyamat állandó, ciklikusan váltják egymást a kasszások, pultosok. Hosszabb távon mindez „kiégeti” a munkavállalót.27 Mivel sokuknak ez az első munkahelye, és idővel is csak ilyen elképzelhető számukra, könnyen kialakulhat a munkaiszony, és „aranykalitkában rekednek”.28 Mást nemigen tudnak elvállalni, ezt pedig nem szeretik, érdektelenné válnak. Ők képezik a dolgozó szegények rétegét.29

Összefoglalva tehát, a munkaerőpiac szerkezetváltozása következtében – ahol az elérhető munkahelyek jó része rövid szoknyás – reális esély van arra, hogy tartósan kialakuljon a dolgozó szegények rétege. (Az más kérdés, hogy szegények mindenképpen lettek-maradtak volna a városban.)

 

A tanulmányunkban tárgyalt utolsó problémakör a kiskereskedőkkel való viszony mentén bomlik ki. A nagy hipermarketek eleve kisebb árakon képesek nagy termékskálát kínálni. A beszállítóikkal attraktív árakat tudnak tartani, ami vonzó a fogyasztók számára. Továbbá minden, ami szükséges, egy helyen van. Ennek az a közvetlen következménye, hogy mivel a kiskereskedők árkínálata magasabb, és a termékskálájuk korlátozott, ők folyamatosan veszítik el a klienseiket. Ugyanis ha a kliensek száma csökken, akkor csökken a forgalom, ami szükségszerűen árnövekedéshez vezet, ami újabb klienseket riaszt el. A megmaradtak pedig egyre ritkábban mennek kis boltba, hiszen a hipermarketekben egyszeri vásárlás során több terméket megvásárolnak, amit nem csupán a széles kínálat, hanem a hűségkártyák is motiválnak.

A kis boltoknál a szűkülő spirál sok esetben fatális. Egy adott áthajlási pont alatt ugyanis a fix költségek miatt egyszerűen nem éri meg fenntartani a boltot. Ha a határköltség meghaladja a határhasznot, sokáig nem lehet üzemeltetni a kis boltot. Vagyis a nagy boltok hatására munkahelyek szűnnek meg, és egzisztenciák kerülnek kockázatos helyzetbe, városrészek romolhatnak le – kiemelten a városközpontok.

Kolozsváron a városközpontból 2007 után több bolt vagy átköltözött a plázák valamelyikébe, vagy egyszerűen csődbe ment. Ez utóbbiak közül a leglátványosabb a Dózsa György (ma Regele Ferdinand) utcai Ferdinand Galéria esete. A 2006 tavaszán megnyitott luxusbolt előbb elvesztette bérlőit, majd csendesen kiürült (egyik része jelenleg egy porcelánboltnak ad otthont).

Tanulmányunkban amellett érveltünk, hogy a plázák számos társadalmi probléma okozói. Ezek közül részletesen tárgyaltuk a fogyasztás (és fogyasztók), valamint a termelés (és termelők) csoportjai között húzódó belső ellentmondást és érdekellentétet, a foglalkoztatott munkaerő kockázatait, valamint a plázáknak a város arculatára és a kiskereskedői szektorra gyakorolt negatív hatását.