stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Október

Mennyire új felvilágosodás?


Keszeg Anna

 


Azon Századoknak helyekbe, mellyekben az emberek tsak a’ vitézkedésen kapdostak, tsendesebbek álltak, mellyek a’ mesterségeknek inkább kedveznek. A’ tudomány melly akkor tsak Klastromokba zárattatott, ki-törte magát e’ szoros tömlötzbÅ‘l, és annak lát-határa minden-felé ki-terjedett. Az egész Világ a’ pallérozásnak egy oskolájává változtattatott; ez az oskola pedig fundáltatott azokon az esméreteken, mellyek az emberi elmét meg-ékesíthetik. El-osztattattak az emberek kisebb Társaságokra, mellyek közzűl némellyek meg meg-annyi házi Akadémiák, mellyekben leg-inkább az elmúlt Századoknak Túdósaik uralkodnak. Minden rangok, állapotok, minden nemes és idÅ‘s együtt dolgoznak ebben a’ nagy Oskolában a’ világosodásnak bóldogítására.

Péczeli József: A XVIII-dik századnak böltsességérÅ‘l,1791.

 

Akár olyan benyomása is lehet a Korunk-olvasónak, hogy e lapszámmal újabb nagyelbeszélés kidolgozásával próbálkozunk. Umberto Eco „új középkora”1 után, mely ambiciózusan összekapcsolta a posztmodernt a középkorral, most valami hasonlót harangozunk be az új felvilágosodással is. Vagy akár Babits Új klasszicizmus felé című esszéjének2 gesztusa is felidézhetÅ‘. 1998 májusában a Korunk egy új reneszánsz esélyeire kérdezett rá. A jelenségnek természetesen ilyenfajta értékelése is elképzelhetÅ‘ lenne, ugyanis a posztmodern, posztstrukturalista szerzÅ‘k felvilágosodással szembeni szkepticizmusa3 – melyet a Horkheimer–Adorno-féle kritika4 sokban befolyásolt – után az elmúlt évtized valóban a korszak öröksége iránti megnövekedett érdeklÅ‘dést eredményezte. Természetesen az újraértékelés minden ellentmondásával. A felvilágosodás értelmezése kapcsán olyan jelentéselemek bukkantak fel esszéisztikus megközelítésekben, melyeket a korszak szakértÅ‘i, a történeti munkák igazolni aligha tudtak. És emiatt kétségkívül a szaktudomány és specifikus kérdéseinek nyilvánossága, illetve az újraértékelés igényével íródott, sajátos alkalmazhatósággal relációba állított felvilágosodásvíziók nyilvánossága közötti űr okolható. Ez a szindróma A felvilágosodás dialektikája érvelésére már jellemzÅ‘: Adornóék kapitalizmus- és fogyasztáskritikája a maga képére formálja át a felvilágosodást, annyit lát meg belÅ‘le, amennyit meglátni akar.

A lapszám egyik lehetséges elÅ‘zménye egy kötet, amely a Le Monde 2006 novemberében megszervezett 18. konferenciájának szerkesztett elÅ‘adásait tartalmazta, és azzal a címmel jelent meg, hogy L’esprit des Lumières est-il perdu? (Elveszett-e a felvilágosodás szellemisége?).5 Az egyszerre szakmai nyilvánosságot és újságíró-társadalmat, valamint – ha úgy tetszik – „totális értelmiségieket” megszólító kötet éppen azért furcsa, mert a felvilágosodás újraértékelését a 2001. szeptember 11-i eseményekhez köti, ugyanakkor viszont a kérdés olyan szakértÅ‘it szólítja meg, akik nem feltétlenül egy jelenben beváltható örökség felmutatásában érdekeltek. A francia eszmetörténetben – ahol a kérdésnek különös jelentÅ‘sége van, hiszen a felvilágosodással törik meg a francia szellemiség európai uralma – Tzvetan Todorov, Jean Starobinski, Régis Debray és Elisabeth Badinter vállalkoztak olyan korszakkép vázolására,6 melynek rendeltetése az lett volna, hogy a felvilágosodás bizonyos értékeihez a köztudatban is terjeszthetÅ‘ új értelmezést társítson. Todorov víziója – melynek központjában az emberi jogok és a demokrácia értékeinek átadhatósága, ugyanakkor szükségszerű és éppen a ráció hatalmának propagálásából származó kudarca állt – valóban meghatározó jelentÅ‘ségű lett, az Å‘ koncepciója nyomán készült ugyanis a Bibliothèque nationale de France Lumières! Un héritage pour demain című 2006-os kiállítása,7 melyet pedagógiai segédanyagként hasznosítottak a középiskolai oktatásban.

Az elmúlt évtized legnagyobb horderejű vállalkozása azonban Jonathan I. Israel kétkötetes eszmetörténeti monográfiája,8 melynek legnagyobb ambíciója kétségkívül az volt, hogy a felvilágosodás jelenségének globális átértékelését adja, illetve határt szabjon a lokális, regionális felvilágosodásfogalmak terjedésének. Az újragondolás keretfogalmát egy filozófiatörténeti terminus, a spinozizmus biztosította, mely elvezetett nemcsak a felvilágosodás eszmerendszerének újrarajzolásához, hanem a szerzÅ‘i kánonok és földrajzilag meghatározó területek átértékeléséhez. Ezért is fontos a lapszám kérdésfelvetéseit J. Israel könyvének kritikájával, nézeteinek mérlegelésével indítani. A kötet a magyar felvilágosodás kutatásában is jelezhet új lehetÅ‘ségeket, ugyanis érdemes lenne efelÅ‘l újragondolni, hogy Israel Angliára, Franciaországra, németföldre, de fÅ‘ként Hollandiára kidolgozott modellje, mely szándéka szerint a felvilágosodás fogalmának erÅ‘teljes körvonalazandósága mellett érvel, mennyire használható az egyébként is problematikus magyar korszakfogalom9 kimunkálásában. Komolyan kell-e vennünk Israel tézisét, hogy modellje szerint ebben a régióban nem volt felvilágosodás?

A kérdés végletessége azonban természetesen csak annyiban ijesztÅ‘, amennyiben – Antoine Lilti és Szilágyi Márton megállapítását is figyelembe véve – végzetesnek látjuk a szaktudományos, egy-egy kérdés megválaszolásában érdekelt munkák és a globális bemutatások közötti űrt. Az eszmetörténeti áttekintések fÅ‘ irányainak érzékeltetésén kívül ugyanis a lapszámban közölt írások tematikájukban, jelzett módszertanaikban azokat az irányokat mutatják fel, melyek az elmúlt években újdonságot hozó kutatási eredményekhez vezettek. A lapszám írásai olyan kérdéseket tárgyalnak, mint a felvilágosodás és laicitás viszonya (magyar vonatkozásban alig tárgyalt kérdés – bár a francia eszmetörténet régi problémája, hogy mennyiben voltaire-i a francia felvilágosodás); a felvilágosodás medialitás szempontjából való újraértékelése, az olvasási és írásszokások feltételeinek megváltozása és új közönségtípusok kialakulása; az antropológiai gondolat története a felvilágosodás korában; a regionális felvilágosodások (iskolafilozófia, nemesi udvari kultúra) kérdésköre; felvilágosodás és nyilvánosság viszonya a habermasi modell újragondolásában; a felvilágosodás és urbanisztika kérdésköre. Ez utóbbi terület jelentÅ‘sége fÅ‘ként a hetvenes-nyolcvanas évek felvilágosodáskutatásának utazási irodalom iránti érdeklÅ‘désével hozható összefüggésbe. Az idegen civilizációkról való gondolkodás másik oldalán a higiéniai diskurzusok megszületése áll az ideális városról és városi térrÅ‘l alkotott koncepciók megszületése által. A regionális felvilágosodások koncepciója pedig a kelet-közép-európai felvilágosodáskutatás egyik húzóágazata: mennyire eszmei transzferrÅ‘l van szó, hol és milyen értelemben rendezÅ‘dnek át az importtudás elemei egy-egy helyi kulturális központ kontextusában, a tudás milyen hordozói, kommunikációs csatornái járulnak hozzá az eszmék áramoltatásához.10

A címben felvetett kérdésre tehát azt válaszolhatnánk: a lapszám szerzÅ‘i nem annyira a felvilágosodás kortárs örökségét munkálják ki – Todorov gesztusának utánzásaként –, hanem inkább azt próbálják felmutatni, hogy mi az, amit ma másként és máshonnan látunk abból a korszakból, melynek legfÅ‘bb hozadéka kétségkívül az aktualitás kultuszának kialakítása. És ezzel a fogalommal már a modernitás egyik legalapvetÅ‘bb modelljénél járunk.

A felvilágosodás újdonságának van még egy további, itt kidomborítatlanul maradt vonatkozása: az elmúlt években megsokasodott azoknak a műalkotásoknak a száma, melyek e korszak örökségével akartak kezdeni valamit. A magyar irodalomból a legutóbbi öt év termésébÅ‘l Márton László és Borbély Szilárd nevét emelném ki. A világirodalomból pedig a Le Magazine Littéraire 2006. februári számát ajánlhatnánk szemezgetésre a korszak irodalmi továbbélésének követéséhez. EbbÅ‘l a termésbÅ‘l Stéphane Audeguy 2006-os regénye, a románul is olvasható Fils unique arra tesz kísérletet, hogy Rousseau elveszett testvérének élettörténetét megírja a libertinus felvilágosodás nyomvonalain haladva. És még tovább a 2008-as The Duchess (Saul Dibb), illetve a 2006-os Marie Antoinette (Sofia Coppola) arra utalnak, hogy a mozgóképes narrációban is van kínálat a korszak vizuális megjelenítésére.

A lapszám ugyanakkor kultikus célzattal is születetett. Ezzel az összeállítással emlékszünk meg a korszak nevével leggyakrabban együtt emlegetett szerzÅ‘, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójáról. A Kazinczy-hagyaték jelentette kihívásból a Kazinczy-kutatók lapszámbeli jelenléte, valamint az illusztrációként közölt kéziratoldalak talán közvetíteni tudnak valamit.

 

Jegyzetek

1. Umberto Eco: Az új középkor. Esszék. (Ford. Barna Imre) Európa, Bp., 1992. Különösen 17–48.

2. Babits Mihály: Új klasszicizmus felé. Nyugat 1925. 18. https://www.epa.hu/00000/00022/00380/11630.htm (2009. 08. 25.)

3. Összefoglalóan lásd Robert C. Bartlett: The Idea of Enlightenment: a Post-mortem Study. University of Toronto Press, Toronto, 2001.

4. Max Horkheimer – Theodor W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája. (Ford. Bayer József et al.) Gondolat – Atlantisz – Medvetánc, Bp., 1990.

5. L’esprit des Lumières est-il perdu? (Sous la dir. de Nicolas Weill) Presses Universitaires de Rennes, Rennes, 2007.

6. Tzvetan Todorov: L’esprit des Lumières. R. Laffont, Paris, 2006; Jean Starobinski: L’invention de la liberté. 1700–1789. Gallimard, Paris, 2006. (Bár Starobinski könyvének két egysége 1964-ben, illetve 1973-ban jelent meg elÅ‘ször, a kötet máig meghatározó referencia a felvilágosodás kutatásában. Második része magyar fordításban : Jean Starobinski: 1789 – Az értelem jelképei. Ford. LÅ‘rinszky Ildikó) Európa, Bp., 2006; Régis Debray: Aveuglantes Lumières, journal en clair-obscur. Gallimard, Paris, 2006; Elisabeth Badinter: Les Passions intellectuelles 1. Désirs de gloire (1735-1751). Fayard, Paris, 1999; UÅ‘: Les Passions intellectuelles 2. L’exigence de dignité (1751-1762). Fayard, Paris 2002; UÅ‘: Les Passions intellectuelles 3. Volonté de pouvoir (1762–1778). Fayard, Paris 2007.

7. A kiállítás honlapja: http://expositions.bnf.fr/lumieres/index.htm (2009. 09. 06.)

8. Jonathan I. Israel: Radical Enlightenment. Philosophy and the making of modernitiy 1650-1750. Oxford University Press, Oxford, 2001; UÅ‘: Enlightenment contested. Philosophy, modernity and the emancipation of man: 1670-1752. Oxford University Press, Oxford, 2006.

9. Ehhez lásd Margócsy István: A felvilágosodás határai és határtalansága. 2000 2007. 10. 59–69. Hegedűs Béla: Mikor mi a felvilágosodás az irodalomtörténeti kézikönyvek szerint? Irodalomtörténet 2007. 4. 536–545.

10. Lásd fÅ‘ként Teodora Shek Brnardić: The Enlightenment in Eastern Europe. Between Regional Typology and Particular Micro-history. European Review of History 2006. 3. 411–35.

 




Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret