Korunk 2009 Szeptember
Ulysses (Balázs Imre József fordítása)
6
nagy öböl a kórház amely beburkol és befogad
a falakat az ablakot a magány kígyói nyaldossák
s a levegÅ‘ meggyűl a száj szélén mint vadászkutyákén a nyál
a lázlap csillagképeket mutat
és mindenki úgy hozza-viszi ujjai közt hÅ‘mérÅ‘jét mint egy faágat
virágvasárnap van szomorúság díszíti a falakat
kibontott hajú diáklányok most az ágyak gyűrött lepedÅ‘ikkel
és csöndes mindenki mint aszálykor a patakok
az idÅ‘ fehér köpenyt vett magára s elvonul melletted
de a te szavaid csíkosak akár a vízimadarak
idegen vagy itt egy szám csupán a kórháztermek lottóhúzásán
a doktor havat ráz ki ruhaujjából
de szemei vad varjúcsapatként lepik el arcod karjaid
az órák kúszónövényekként lopóznak elÅ‘re
fundoianu gyakran bejön virágot hoz
nevetnek rád a vázából mint a balázsfalvi állomásfÅ‘nök 1918-ban
kedvesed kezét érzed az ujjaid közt
nyelved lakattal zárja le ínyed rácsait
az emlékek széthasadnak mint a rosszul megcsinált kötés
megrebbennek a hallgatás falevelei miközben
kitapogatsz magadon egy szomorúságot majd még egyet
mintha bokacsontjaidat tapogatnád
az ágyak olyan közel vannak de az egyedüllét
iszapba zár nem bírsz moccanni két tüdÅ‘d vigyorog és integet
mint két kölyökmajom a rácsok mögül
a fény az ajtó fölött szarvasagancshoz hasonlít
az ápolók csontokat zörgetnek akár egy kulcscsomót
s az ágyszomszédok tekinteteket és dohányt adnak-vesznek
mások a parkban meghívókat névjegykártyákat
izzik a szív üllÅ‘je a láztól ebben a kovácsműhelyben
a láz végigcsókolja a combokat az ajkakat
ugyanaz a lélek fed be mindenkit ahogy az óceán
az igazgyöngyöket és gÅ‘zhajókat
és már te sem vagy más mint a többi elvesztetted magad visszakéred régi énedet
de az arcok teljesen egyformák itt úgy ahogy az ágyak is
s az éjszaka fejedre telepszik mint egy jégtömlÅ‘
16
a fotográfusnál a mosolyok és mozdulatok megmerevednek
a víz is úgy nyújtózik kéztÅ‘l kézig mint egy sál
karton pótolja az árnyékokat ablakokat
s hirtelen zajjal csapódnak a násznép léptei a földhöz
magnézium magnézium a tükrökben felvillan a fehér húsod
lánghíd a drapériás falakig a tekintet
egy óceán amint letépi láncait a testben feltolul a hallgatás
az emlék ott bolyong a sóbányában mint egy régi bányászmester
a táncosnÅ‘ beléharap a könnyek nyakláncába
csók és mozdulatlanság finom remegés a karokban
a föld megbontja a szél elÅ‘tt ruháját tele van krumplival és csendekkel
egy pillanatra megcsillan a halál is akár a farkasok szeme útban a tanyaház felé
a hálószobákban fénylenek az álom ékszerei
az éjszaka kristálykészletén át látszanak a tavak rozsdás lakatokkal békákkal
a pap kezében ott van most a készülék mely rögzíti az ifjúságot és a felejtést
hűvös fuvallat lopódzik elÅ‘re a csontok nádasában töltött fegyverével
a levegÅ‘ben szavak s vadkacsák köröznek
katrincát öltenek a dombok szól a furulya és mélyülnek a völgyek
az álom pedig parfümös üvegcsét nyújt neked
tigrist látsz az állatszelídítÅ‘ úgy löki a porondra akár egy kesztyűt
a légtornász produkciója következik a föld alatt lépked elegáns táncmozdulatokkal
a kötélen a léptek kigyúlnak és elalszanak mint a fényreklámok
nincsenek páholyjegyek az igazgató lóháton közeledik
lova a zablát harapdálja idegesen
uraim a legcsodásabb elÅ‘adást fogják látni
a szív tágul és összehúzódik ahogy a gyíkok torka
s az artériákon hármasfogatok ereszkednek alá lépésben haladva
meghatóan elegánsak a fókák
bÅ‘rük csillog mint az éjszaka a brăilai kikötÅ‘ben
bajszuk a levelek erezetét idézi
finoman ringatóznak szemük nyakkendÅ‘tűként csillog
s rikkantásuk kedves mint a papagájoké
az idomár halakat dob nekik s hálás gyerekhangon nyüszítenek
19
a szajna mezÅ‘gazdasági gépek katalógusa
ilarie voronca
és ím a vér átlója fölött párizs nÅ‘ növekszik
zászló libben a fények végigsimítnak kezeden halántékodon
az utcák sálakat kínálnak a vizek keblének
miközben a szem mindent rögzítene mint egy fonográflemez
a hegedűművész az utolsó kuplékat játssza
csengÅ‘k hangja szÅ‘nyegek kavarognak lámpák
párizs párizs nekibátorodnak a léptek mint az íjászok
útra kel a nyílvesszÅ‘ a tekintetek falairól
mennyi zuhatag díszíti a körmöket
mennyi angyal kel útra az ablakok papírlapjairól
párizs csigavonalszerű város emlékszem rád
ismerem manzárdszobáidat és minden mulatód mozid
azt ahogy a gépírónÅ‘ felölti a mosoly csipkéit az aznap esti utcabálhoz
a concorde tér a város hasa kikerekedik és fölemelkedik
a sugárutakon szavak fegyverzete csörömpöl már kora este óta
az ég persze végigcsókolja a templomok és kaszárnyák tetÅ‘zetét
az eiffel torony nyakát nyújtogatja
s a liftek vérkeringése beindult a nagyobb szállodákban
párizs részesültem úrvacsoráidból
felgyújtottam múzeumaidat megsebeztem a szobrok húsát
a vasárnap kábítószerkapszulaként kínálta fel magát
s a jardin des plantes-ba mentem megtisztogatni az idegek huzaljait
jegesmedvéket láttam ahogy kenyérdarabokat kapnak el mint kis halakat
s megírtam az ulysses című poéma elsÅ‘ részét
himnuszom hozzád zeng középszer évszázada
nem vadászunk már szürke medvére amerika hegyei közt
karjaink már nem véreznek vad erdÅ‘ségek ösvényein
önként zárjuk be magunk a penészes irodákba
de mennyire szeretem a város bánatát és örömét
a szénaboglyaméretű pékasszonyokat s a banánárusnÅ‘ket
azt ahogy a reklámok fluoreszkálva nevetnek
s a hallgatás papírlapján kirajzolódik a szív alakja
párizs szent olaj vagy amellyel a gondolatok sarokvasát kenegetem
óceánjáró mely jön és megy a nyugat térképén
selymes érintéssel alszol el az Å‘sz ajkain
Részletek az Ulise című poémából. Az elsÅ‘ részek fordítását a Korunk 2009.
áprilisi száma közölte.
Vissza az oldal tetejére