stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Február.

Móricz-közelben és távolban


K.L.

 

 

 

1979-ben, Móricz Zsigmond születésének centenáriumára a Korunkban (a májusi számban) nagy összeállítást terveztünk, tanulmányokkal, emlékezésekkel és kortárs erdélyi magyar írókat megszólaltató ankéttal. (A szerkesztő munkáját segítette, hogy már készült a Kriterionnál a Móricz Zsigmond közöttünk című kötet, M. Zs. erdélyi jelenlétének több szerző írása által történő feltérképezése.) Szembesítés cím alatt fogalmaztuk meg a szándékosan provokatív kérdéseket. Az első a Móricz-revízióra vonatkozott: vajon ez „az élő klasszikust halott klasszikussá változtatja?” Második kérdésünk személyre szólóan arra kereste a választ, hogy mit köszönhet a megszólított Móricz Zsigmondnak írói indulásában, prózaírói szemlélete kialakulásában. Rákérdeztünk még móriczi jelszavakra („Gyalogolni jó”, „Hagyd a politikát: építkezz!”), a történelmi regény mai útjára, író és színház kapcsolatára. Az ankét sikeresnek bizonyult, bő és érdemi válaszokat kaptunk Sütő Andrástól, Deák Tamástól, Bálint Tibortól, Pusztai Jánostól, Veress Zoltántól, Lászlóffy Aladártól, Kocsis Istvántól, Csiki Lászlótól, Mózes Attilától és Szőcs Gézától. Székely János levelet írt nekem (a postai pecsét szerint 1979. február 17-én indította Marosvásárhelyről), azzal a zárással, hogy „Milyen kár, hogy nem közölhető”.

Nos, azt gondolom, ma már, sok évvel Székely János halála után, nem csupán közölhető ez a levél, hanem fontos is a közlése. És ide kapcsolom a szintén Vásárhelyről, pár hónappal később küldött levelet is, a Bözödi Györgyét, amely egy hatodik kérdéshez kötődik. (Csibe alakja megjelenik ebben a Korunk-számban is, a Szombatfalvy Júliával, Juci nénivel készített interjút egy évtizeddel korábban először ugyancsak a Korunkban közöltem.)

K. L.

 

Kedves, tisztelt Kántor Lajos!

 

Én már megjártam Adyval, én már a bőrömön éreztem egy egész nemzetiségi közösség gyűlöletét (egyetlen kivétel nélkül), én már megirigyeltem a halottakat is – engem többé semmi a világon nem tud rávenni, hogy efféle vitákba beleszóljak.

Arról van szó, Laji kedves, hogy minden válaszadás kérdéseikre akarva-akaratlanul állásfoglalást jelentene abban a nyílt küzdelemben, amelyet minálunk ma a népszolgálatosok vívnak a modernistákkal. Szent István és Koppány vitája ez – minden ingerültségnek és kíméletlenségnek, amit magunk körül tapasztalunk, ez az oka. A kérdés lényege nem az, hogy melyik irányzatnak van igaza (mindkettőnek a maga módján), hanem hogy melyik jut dominanciára, melyik lesz hegemónná. Nos, énnekem mindegy, én egyik táborhoz sem tartozom, énrám mindkettő haragszik (ki nincs velünk, ellenünk van), igaz ugyan, hogy inkább a modernistáknak drukkolok, de csak kívülről.

Éppen ezért, ha most elmondanám Móriczról a mondanivalómat, óhatatlanul hamis látszatokba keverednék, tudniillik abba, hogy valahová lecsatlakoztam. Isten ments, és távol legyen tőlem! Szóval van véleményem Móricz Zsigmondról, de tapasztalataimon okulva szigorú titokban tartom. Nagyon meg kellene szorítsanak, spanyolcsizmába bújtassanak, kerékbe törjenek, hogy végül kibökjem. Mert ismétlem: sok minden rossz ért már életemben, de ahhoz, amikor egy egész közösség gyűlöletét éreztem bő hullámokban magam felé áramlani, ahhoz semmi sem volt fogható. Soha többé.

Mert látja, végül is ugyanannak a közösségnek írok mindmáig, amelynek gyűlöletét úgy magamra vontam. Ennek kell írnom ezután is – nem zúdítom ismét magamra.

Hát ez volna a válaszom, Laji kedves, a kérdésekre. Milyen kár, hogy nem közölhető.

 

Szeretettel üdvözli

Székely János

 

 

Marosvásárhely, 1979. nov. 4.

Kedves Kántor Lajos!

 

Nagy érdeklődéssel – sőt előre nem várt izgalommal olvastam el a Móricz Zsigmond közöttünk, általad szerkesztett kötetet. Nagy „izgalmamnak” két gyújtópontja is van. Az egyik a Szombatfalvi Júlia visszaemlékezései, másik a Csibére-Árvácskára vonatkozó „árulkodások” Abafáy Gusztáv és Lőrinczi László cikkeiben. Mindkettő azért érdekel, mert személyes vonatkozásban is érint és úgy érzem, hogy némi felvilágosításokkal, illetve tisztázásokkal kell szolgálnom. Emiatt csak arra kérlek, légy szíves, tájékoztass röviden, de tartalmilag kimerítően a következőkről:

1. Szombatfalvy Júlia. Hol és hogyan fedeztétek fel, hogy ez a hölgy Kolozsvárt él és mi kapcsolata volt Móricz Zsigmonddal? Tudtommal erről én írtam először, mégpedig 1942-ben, a Termés őszi számában, de még akkor nagyon általánosan és homályosan, mert éppen a Csibe-ügy állt napirenden. Meg stb. Nem akarom most itt idézni, mert hosszadalmas a szöveg (légy szíves, olvasd el az idézett szám 99. oldalán). Ez valószínűleg azért kerülte el a figyelmeteket, mert csak az említett cikkemnek az MZsÉ-ben megjelent rövidített változatát ismertétek és használtátok, ahonnan egyebek mellett ez is kimaradt. Egyébként én nem rejtettem véka alá az esetet, vagyis a Zsiga bácsiék kolozsvári találkozását, aminek szemtanúja voltam – bár a néni kissé másképp mondja el –, részletesen elbeszéltem Czine Mihálynak, aki sok évekkel ezelőtt, éppen Móricz Zs. nyomában nálunk járt és megkértem, hogy ezt az adalékot nyomozza tovább, mert nekem akkor nem volt lehetőségem rá. Szeretném tudni, hogy ezen a nyomon vagy milyen a nyomon találtátok fel a drága nénit. Mert úgy élt szegény Kolozsvárt, hogy azt senki se tudta, ki ő. Ha ezt megtudom, akkor esetleg többet is mondhatok. És én csak egy novelláról tudok, ami erről szól, Te viszont többet emlegetsz. Szeretném, ha ezt a többit pontosabban megjelölnéd a számomra.

2. Erzsike-Csibe-Árvácska. Hát, ebben is volna némi illetékes mondanivalóm. De mindenekelőtt tudnom kell, hogy Zsiga bácsinak ama „titkos levele” mikor kelt, mert ezt a kötetben elfelejtettétek feltüntetni. Mindenesetre 1942-ben. Csibének én voltam a kolozsvári szálláscsinálója 1941-ben, amikor Zsiga bácsival együtt volt itt – de erről a megemlékezésekben – vagyis jobban mondva, az akkori ittlétéről – a megemlékezésekben szó sem esik. Varró Dezső meg Lőrinczi László csevegései mind csak 42-re vonatkozhatnak, nem arra, amikor „Apukával” együtt volt Kolozsvárt, vagyis nem 1941-re. Akkor Csibe lakott a Főtér egyik oldalán – majd megmagyarázom, hogy hol, mindenesetre nem a Lábas házban – Zsiga bácsi pedig a Főtér másik oldalán, de mind jól elszállásolva. A „titkos” levél hitelességéről is lesz egy-két mondanivaló, s még egyebekről is, ha válaszodat megkapom. Esetleg a Korunkban írok majd részletesebben ezekről, ha érdekel. Mindenesetre az a cél, hogy minél jobban tisztázzuk a Zsiga bácsival való kapcsolatainkat.

Barátsággal üdvözöl

Bözödi György

 

+ betűméret | - betűméret