Június 2007
Közigazgatás, reform


  Bevezető
  

  Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek)
  Papp Attila Zsolt

  A visszavonható ténylegesség
  Bakk Miklós

  Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia
  Cziprián K. Loránd–Deme Cecília

  Decentralizáció és dekoncentráció
  Butyka Loránd

  A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése
  Deme Cecília

  A politikai korrupció természetrajza
  Gulyás Gyula

  Napjaink romániai köztisztviselői
  Szőcs Levente

  Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások
  Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

  A pénzlépő kislány (próza)
  Váradi Nagy Pál

  Szociális partnerség Székelyudvarhelyen
  Balogh Márton

  Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat
  Kozma Csaba


EURÓPAI NAPLÓ
  Mindennapos népszavazás
  Zirkuli Péter


TOLL
  Határtalan irodalom
  Sárközi Mátyás

  Dsida Jenő, a nyelvvédő
  Cseke Péter

  Móser Zoltán erdélyi fényképei elé
  Tánczos Vilmos

  Szebeni kanálisfedők
  Győrffy Gábor

  Igazgatnak, közigazgatnak
  Kalinovszky Dezső


TÁJOLÓ
  Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében
  Varga Sándor


HISTÓRIA
  Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai
  Killyéni András


VILÁGABLAK
  Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban
  Vasile Prahovean

  Kisebbségi sajtó Európában
  Székely Kriszta


MŰ ÉS VILÁGA
  Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság
  Lakner Lajos


KÖZELKÉP
  Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban
  Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba

  Önkormányzatok és politika
  Hornung Ferenc–Szabó Ferenc

  Cigány-kérdés alulnézetből
  Wilhelm Sándor


TÉKA
  A csoda fogságában
  Demény Péter

  Tan–nyelv–politika
  Benő Attila

  Kegyetlen, szép magyar sors
  Ráduly Zoltán

  A történetek és azok vége
  Péter Árpád

  A helytállás enciklopédiája
  Győrffy Gábor

  A Korunk könyvajánlata
  


TALLÓ
  Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról
  Deme Cecília



  ABSTRACTS
  

  Számunk szerzői
  

Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások

Eger város tapasztalatai a szociális szolgáltatások területén

 

Nonprofit szervezetek, helyi önkormányzatok

A civil társadalom és a nonprofit szervezetek jelentősége az utóbbi évtizedekben nemcsak Magyarországon, hanem az egész modern világban számottevően növekedett. A harmadik szektort számos elemző egyenesen „új globális hatalomnak” (Salamon és Anheier, 1996) vagy „másik láthatatlan kéznek” (Mulgan–Laudry, 1995) tekinti.

A nonprofit szervezetek – mind tevékenységüket, mind méretüket tekintve – igen különbözőek. Az általuk alkotott, a kormányzati és a piaci szféra között elhelyezkedő szektor – amelyet éppen ezért harmadik szektornak is szoktak nevezni – rendkívül heterogén. Benne egyaránt megtalálhatók az egész kicsiny helyi szerveződések, szomszédsági közösségek és a sokmilliárdos tőkével rendelkező alapítványok. Tevékenységük szorosan kapcsolódik a civil társadalom építéséhez. Különösen igaz ez azokban az országokban, amelyek a demokratikus átmenet periódusában vannak. Ebben a fejlődési szakaszban a civil szervezetek komoly szerepet játszanak a jogállam megszilárdításában, az emberi jogok érvényesítéséhez szükséges garanciák megteremtésében, valamint az egyéni és csoportszintű társadalmi részvétel fokozásában, a demokratikus magatartásformák kialakításában (Foley–Edwards, 1996). Ugyanakkor ezek a szervezetek – különösen helyi szinten – a különböző közszolgáltatások (az egészségügyi ellátás, az oktatás és a szociális szolgáltatások) biztosításában is kulcsszereplővé válnak.

Ez utóbbi tendencia Magyarországon több különböző tényezőre vezethető vissza. Ezek egyike a jóléti ellátórendszer válsága. A „létező szocializmus” utolsó időszakában az állam egyre kevésbé volt képes arra, hogy a közszolgáltatásokat a korábbi vállalásainak megfelelő mennyiségben és minőségben biztosítsa, s még kevésbé arra, hogy az újonnan jelentkező szükségleteket kielégítse. Ugyanakkor megerősödött és aktivizálódott egy olyan középosztály, amely egyszerre jelentkezik potenciális szolgáltatóként és az „alternatív”, a szokványostól eltérő minőségű nonprofit szolgáltatások iránt keresletet támasztó társadalmi csoportként.

A nonprofit szervezetek és a helyi önkormányzatok kapcsolata rendszerint nagyon bonyolult és ellentmondásos. Egyszerre jellemzőek rá a legkülönbözőbb együttműködési formák és a konfliktusok. Ez igen nagy részben a szektorral kapcsolatos kormányzati politika bizonytalanságaival, átgondolatlanságával és inkonzisztenciájával magyarázható. „A nonprofit szervezetek működését a kelet-európai országok többségében egész sor explicit és implicit kormányzati szándék, szabályozó és intézkedés befolyásolja. Ezek többnyire a törvényhozás és a kormányzat különböző szintjein születnek, s rendszerint nincsenek összhangban egymással.” (Kuti, 1999. 52–53.)

A helyi önkormányzatok és a nonprofit szervezetek együttműködésének fejlődése a magyarországi pénzügyi mutatókban csak korlátozottan tükröződik. Az elmúlt másfél évtizedben nőtt ugyan a szektor önkormányzati támogatása, de a finanszírozásban játszott szerepe továbbra is csekélynek mondható (lásd a táblázatot). Az önkormányzati hozzájárulások aránya – bár 1990-hez képest több mint háromszorosára nőtt – még 2004-ben sem érte el a szektor összes bevételének nyolc százalékát.

 

Az önkormányzati támogatásoknak alig több mint egytizedét osztották szét pályázatok útján. Az átutalások meghatározó hányadát olyan, viszonylag kis összegű támogatások alkották, amelyekhez az esetek döntő többségében – szóban (sokszor informálisan) vagy írásban előterjesztett – egyedi kérések nyomán lehetett hozzájutni. Az önkormányzati feladatok ellátásának „kiszerződése”, a nonprofit szervezetek helyi szolgáltatásokba való bevonása ritkaságszámba ment.

Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy a helyi együttműködések és az önkormányzati finanszírozás vizsgálata kiemelt figyelmet érdemel, mert a nonprofit szervezetek népes csoportjai számára létfontosságúak a helyi erőforrások. Az önkormányzati támogatások legfőbb haszonélvezői a helyi sportklubok, szabadidős és kulturális egyesületek, valamint a társadalmi problémákkal foglalkozó nonprofit szervezetek. Ez utóbbiak a szociális szolgáltatások biztosításában is egyre fontosabb partnereivé válnak az önkormányzatoknak. Az önkéntes segítők fokozatosan növekvő szerepet vállalnak az idősek házi ápolásában, gondozásában. A hajléktalanszállók és az ingyenkonyhák jelentős részét nonprofit szervezetek működtetik. Számos új szociális szolgáltatás (például vészjelző/segélyhívó hálózat, telefonos lelkisegély-szolgálatok stb.) kiépítése köszönhető civil kezdeményezéseknek (Széman, 1996; Széman és Harsányi, 1999, 2000).

A magyarországi nonprofit szervezetek több mint egyharmada, mintegy tizennyolcezer szervezet részesül önkormányzati támogatásban, de közülük csak ötezernek a működése függ ettől a bevételi forrástól. A helyi támogatások eloszlása sokkal egyenletesebb, mint a központi költségvetésből származó összegeké. Ez utóbbiak a kis- és közepes méretű nonprofit szervezetek számára gyakorlatilag elérhetetlenek, míg az önkormányzati hozzájárulások jelentős részének éppen a kisebb civil szerveződések a címzettjei.

Mindazonáltal a pénzügyi támogatás csak az egyik s nem is feltétlenül a legfontosabb indikátora az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek közötti kapcsolatoknak. Számos elemzés (Balogh et al., 1997; Harsányi et al., 2000; Mészáros és Sebestény, 1998; Sebestény, 1998, 2002b; Szabó, 2000; Széman és Harsányi, 2000; Vajda 1995, 1997) kimutatta, hogy a helyi együttműködések rendkívül sokszínűek, és különböző formát ölthetnek. Az önkormányzatok a helyi civil szférában igen változatos szerepeket játszhatnak. Megjelenhetnek nonprofit szervezetek alapítójaként vagy társalapítójaként, de támogatóként vagy szerződéses partnerként is; maguk is tagjai lehetnek egyesületeknek és szövetségeknek; kaphatnak alapítványi támogatásokat, s partneri viszonyt építhetnek ki a civil szervezetekkel a helyi közösség irányításában, a döntéshozatalban és a döntések végrehajtásában. 

1990 és 2000 között a magyarországi önkormányzatok 45 százaléka hozott létre alapítványt és/vagy vett részt az alapításban (Sebestény, 2002b); közhasznú társaságot pedig 18 százalékuk jegyeztetett be. Az önkormányzati közreműködéssel létrehozott szervezetek célja általában a helyi problémák megoldása volt. Az alapítványoknak többnyire azt a feladatot szánták, hogy adományokat gyűjtsenek a helyi iskolák, könyvtárak, múzeumok, színházak, kórházak, szociális otthonok, rendőrségek stb. számára.  A közhasznú társaságok zöme és az alapítványok egy töredéke a jóléti szolgáltatások (szociális ellátás, oktatás, bűnmegelőzés stb.) biztosításában, a környezetvédelemben, a kulturális örökség megőrzésében, a helyi jelentőségű rendezvények (fesztiválok, kiállítások, nyári egyetemek stb.) megszervezésében és a fejlesztési programok (munkahelyteremtés, vállalkozásfejlesztés, infrastruktúra-bővítés stb.) megvalósításában kapott szerepet.

1990 után a jóléti szolgáltatások „kiszerződése” is fejlődésnek indult, de ez a folyamat igen lassan haladt. A helyi önkormányzatoknak még 2000-ben is csak egyötöde állt szerződéses kapcsolatban nonprofit szervezetekkel. Ugyanakkor viszont már kétharmaduk nyújtott támogatásokat a helyi civileknek (Sebestény, 2002b). A pénzügyi támogatások gyakran párosultak természetbeniekkel is.

Ígéretes fejleménynek számít, hogy az önkormányzatok egy része ma már nem éri be az egyes nonprofit szervezetek támogatásával, hanem a helyi civil közösség egészét próbálja segíteni. Ennek konkrét formája lehet például civil szolgáltató központ finanszírozása, a helyi nonprofit szervezetek címtárának publikálása vagy olyan speciális pénzalapok, „civil díjak” létrehozása, amelyeknek a felhasználásáról, illetve odaítéléséről a helyi civil társadalom közreműködésével születnek meg a döntések.

Az önkormányzatok nem csak támogatóként vesznek részt a nonprofit szervezetek munkájában. Mintegy kétharmaduk tagja is különböző egyesületeknek és szövetségeknek. Ezek a szervezetek többféle célt is szolgálhatnak. Egy részük egyszerűen fórumot kínál az információcseréhez és a tapasztalatok megosztásához. Vannak közöttük olyan érdekképviseleti szervezetek, amelyek az önkormányzatok szempontjából fontos parlamenti és kormányzati döntések befolyásolására törekszenek. Ismét mások a regionális szinten jelentkező közös problémák (például bűnözés) együttes megoldása érdekében lépnek fel, közös projekteket (például környezetvédelmi programok) indítanak, regionális stratégiákat (például komplex gazdaságfejlesztési stratégia) dolgoznak ki.

A helyi önkormányzatok közvetlen és közvetett módokon egyaránt igénybe veszik a nonprofit szervezetek segítségét. Bár közvetlen alapítványi pénztámogatásról 2000-ben mindössze 13 százalékuk számolt be (Sebestény, 2002b), közvetve szinte mindegyikük finanszírozási terheit könnyítette a nonprofit szektor közreműködése, hiszen az önkormányzati fenntartású iskolák, szociális, kulturális és egészségügyi intézmények zöme alapítványi támogatással működött. A közintézmények finanszírozásában való szerepvállalás mellett önkéntes munkával is segítették a helyi problémák megoldását. Ennek megszervezésével számos olyan feladat elvégzését vállalták át, amely egyébként az önkormányzatokat terhelte volna.

A civil szervezetek közvetlenül is részt vehetnek a helyi döntéshozatali folyamatokban. Ez az együttműködési forma a kilencvenes években sokat fejlődött. Egy 1991-es felmérés (Horváth és Péteri, 1993) szerint az évtized kezdetén a polgármesterek többsége még úgy gondolta, hogy a helyi egyesületek igen kevés befolyást gyakoroltak a költségvetési döntésekre. (Befolyásuk az 1-től 5-ig tartó skálán elvégzett értékelés eredményeképpen mindössze 1,62-es átlagpontszámot kapott.) Sebestény (2002b) vizsgálati eredményei szerint 1991-hez képest igen nagy változás következett be: 2000-ben az önkormányzatoknak már 72 százaléka arról számolt be, hogy a helyi civil szervezetek valamilyen formában részt vettek a döntési folyamatokban. Ez többnyire azt jelentette, hogy tanácskozási joggal bekapcsolódtak a döntéselőkészítésbe, de számos esetben ennél intézményesültebb részvételről volt szó. Az önkormányzati testületek állandó és ad hoc bizottságaiban a helyi nonprofit szervezetek képviselői tagként és hivatalosan meghívott szakértőként egyaránt megjelentek.

Ma már a nagyobb városok közül jó néhánynak van olyan (civil referensnek nevezett) alkalmazottja, akinek munkaköri feladata a nonprofit szervezetekkel kialakított kapcsolatok ápolása. Az együttműködés fejlesztését és rendszeressé tételét néhány városban speciális fórumok, „civil kerekasztalok” is segítik.

 

Partnerségi viszonyok a szociális szolgáltatások nyújtásában

Egerben már az 1990-es években – némi bizonytalankodás után – mind az önkormányzati elöljárók, mind a civil szervezetek vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy a helyi problémák nem oldhatók meg a helyi önkormányzat, a nonprofit szervezetek és a magánvállalkozások közötti rendszeres párbeszéd és a döntéshozataltól a megvalósításig terjedő teljes körű együttműködés nélkül. A dialógus és az együttműködés központjaként megalapították az ún. Civil Házat. Ez tulajdonképpen olyan koordinációs központ, amely a Civil Kerekasztalt működteti. A tapasztalatcsere és a közös akciók szervezésének állandó fóruma. Tagszervezetei a civil szervezetek, amelyek különböző szekciókat alkotnak.

A Kerekasztal nemcsak a helyi szociálpolitika meghatározó erejű befolyásolója, hanem felelős annak az évi kb. tízmillió forint összegű támogatásnak a szétosztásáért is, amelyet az önkormányzat nyújt a civil szervezeteknek. (Ez korábban az egri önkormányzati képviselőtestület jogosultsága volt.) A jogosultság gyakorlásába 1999-ben kapcsolódott be a Civil Kerekasztal. Ennek az innovációs jellegű változásnak a lényege a következő:

– az egri civil szervezetek kétszer egy évben támogatásért folyamodhatnak a Kerekasztalhoz;

– kérelmüket a Kerekasztal értékeli konszenzus által alátámasztott prioritási sorrend alapján;

– ezután a Kerekasztal álláspontot alakít ki, amelyet javaslat formájában terjeszt az önkormányzati Közgyűlés elé;

– a Közgyűlés döntési jogosultsága azonban formális, mert a Közgyűlés minden esetben változtatás nélkül megerősíti a Civil Kerekasztal álláspontját.

A Civil Kerekasztal működésének pozitív egri tapasztalatait figyelembe véve 2003. június 23-án a magyar Országgyűlés törvényt fogadott el a Nemzeti Civil Alap (NCA) megalapításáról. Ennek egyik célja a civil szervezetek mindennapi működésének támogatása, a törvény szerint erre kell költenie az Alapba beérkezett összeg legalább 60 százalékát. Harmincat a civil szervezetek közhasznú tevékenységének támogatására fordíthat. Az összegnek legfeljebb tíz százalékát szabad az NCA működési költségeinek fedezésére fordítani.

Az Alap erőforrásainak 80 százalékát nyílt pályázat keretében osztják szét. Csak olyan civil szervezetek jogosultak a támogatásra, amelyek legalább egy éve működnek, és igazolhatóan rendszeres tevékenységet folytatnak, vagyis nem „fantomszervezetek”. (Egyébként az Alap civil szervezeteket támogató tevékenységének fő anyagi forrása az állami költségvetés. 2004-ben például az NCA mintegy 6,8 milliárd forint összeggel rendelkezett.)

A törvény kéttípusú döntéshozó szervezetet hozott létre: a Tanácsot és a Kollégiumokat, de az utóbbiak számáról és tevékenységi összetételéről már a Tanácsnak kellett határoznia.

A Tanács a stratégiai döntéshozó testület, amely meghatározza az NCA tevékenységének prioritásait, vagyis meghatározza a szétosztható összegek nagyságát a különböző támogatandó területek között. A Tanács 17 tagból áll: két tag az Országgyűlés Civil Társadalmi Bizottságát képviseli; három szakértőt a kormány nevez ki; tizenketten képviselik a civil szervezeteket; öt tagot nemzeti szinten működő, hetet pedig regionális szinten működő civil szervezetek választanak. A választási rendszer nyílt.

A Kollégiumok hozzák az operatív döntéseket a különböző kiemelt területeken: a) egészségügy, b) oktatási és kisebbségi ügyek, c) környezetvédelem, d) fiatalkorúak problémái, e) emberi jogok és egyéb ügyek.

Az egri modell tehát országos hatást gyakorolt, és a Nemzeti Civil Alap tevékenysége 2003 óta a civil szervezetek támogatásának országos jelentőségű tényezőjévé vált.

 

A prioritások szerepe és az együttműködés formái

Az Önkormányzat és a civil szervezetek partneri viszonyában kulcskérdés, hogy az együttműködés olyan prioritásrendszeren alapuljon, amely stratégiai távlatú, és ugyanakkor az együttműködés szereplőinek konszenzusa támasztja alá. Egerben – a többi magyar városhoz hasonlóan – a szociális problémák széles körűek és szerteágazóak. Nyilvánvalóan ennek egyik oka az, hogy a közép- és kelet-európai országokban a gazdasági átmenet szociális terheit alábecsülték (Hoós, 1995; Jenei és Palotai, 1996; Osborne és Kaposvári, 1998). A szociális szolgáltatások nyújtásának helyi szereplői ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a szociális problémák prioritási sorrendjét olyan kiválasztási-értékelési mechanizmus működtetésével kell meghatározni, amelyben az önkormányzat mellett a civil szervezetek képviselői és a magánvállalkozások egyenrangú szerepet kapnak a stratégiai irányvonalak kijelölésében és az akciók megtervezésében egyaránt (Jenei és Vári, 2000).

A prioratizálás eredményeként a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek beazonosították azt az öt problémakört, amely a szociális szféra szerteágazó szövedékében stratégiai fontosságú, és ezért ezen problémák mérséklésével kiemelten kell foglalkozni. Ezek az egymást bizonyos mértékig átfedő problémakörök a következők: 1) a sokgyermekes családok problémái, 2) az időskorúak gondjai, 3) a fizikai és szellemi fogyatékos rétegek problémái, 4) a szegénység tünetei, 5) a lakhatási gondok.

Az egri önkormányzat, a civil szervezetek és a magánvállalkozások együttműködésében ezek a prioritások érvényesülnek.

Egerben az együttműködés különböző típusai működnek.

Az egyik típus a szerződésen alapuló stratégiai partnerség, amely a következő példákkal illusztrálható:

1) A Szegényeket Támogató Alap (SZETA), amelyet eredetileg egy országos szintű hálózat helyi intézményeként jegyeztek be. Az egri SZETA átvette a helyi önkormányzattól a veszélyeztetett gyermekekről való gondoskodás jelentős részét azzal, hogy saját tulajdonát képező otthont létesített, amelynek működési költségeit részben a helyi önkormányzat, részben olyan multinacionális vállalatok fedezik, mint a ZF Hungária vagy a Bosch KFT. A SZETA ehhez a tevékenységhez még a központi kormányzattól is kapott normatív támogatást. A SZETA emellett vezető szerepet játszik a helyi roma közösség számára létesített Közösségi és Információs Központ működtetésében.

2) Az egri Konszenzus Alapítvány szintén átvállalt helyi önkormányzati feladatot azzal, hogy rászoruló családok számára ideiglenes szállást létesített. Ezzel részt vállal a gyermekvédelmi törvény követelményeinek érvényesítésében, és a működtetést a SZETA-tevékenységhez hasonló kombinációban oldja meg.

A Konszenzus Alapítvány és a helyi önkormányzat más közös projektjei a munkanélküliség mérséklését célozzák szakképzési és továbbképzési programok szervezésével. Az Alapítvány tevékenységét – pályázatok alapján – a Regionális Munkaügyi Központ és a Nemzeti Foglalkoztatási Alap is támogatja.

Az együttműködés másik típusa szintén szerződéses alapú, de csak részben vállal át önkormányzati feladatokat. A nagycsaládosok körében két rivalizáló szervezet is tevékenykedik: a Nagycsaládosok Egri Szövetsége és a Nagycsaládosok Szövetsége. Érdekes, hogy pár éve még egy szervezetként működtek, de politikai feszültségek miatt szétváltak. Jelenleg egymástól függetlenül szerveznek nyári táborokat, és párhuzamosan szerveznek ünnepi eseményeket. 

A Családtámogatási Alapítvány különböző célcsoportok irányába tevékenykedik. Nyári gondozást biztosít fogyatékos gyermekek részére, az időskorúak számára pedig szabadegyetemet szervez minden évben. Az alapítvány tevékenységéhez szükséges anyagi erőforrásokat adományokból, pályázatokból és részvételi díjakból fedezi.

Az együttműködés harmadik típusa akcióközpontú, eseti természetű. Ennek példája a katolikus Jótékonysági Szervezet tevékenysége a kábítószerfüggők körében. A működési költségek kétharmadát a helyi önkormányzat, egyharmadát a katolikus egyház fedezi.

Hasonló konstrukcióban segítik időszakosan a hajléktalanokat is.

A Jézus Szíve jótékonysági szervezet különböző projektjeit szintén kétharmad/egyharmad arányban a helyi önkormányzat és a katolikus egyház finanszírozza.

 

Az egri tapasztalatok általánosíthatósága

Nyilvánvaló, hogy az egri tapasztalatok sajátosak, és minden helyi önkormányzatnak meg kell találni sajátos gazdasági és társadalmi feltételeire illő válaszait a stratégiai partnerség kifejlesztésében és működtetésében. Néhány olyan partnerségi ismérv azonban kiemelhető, amely tanulságos kiindulópontot jelenthet az önkormányzatok számára, miközben saját válaszaikat keresik a szociális kihívásokra.

1) Az egyik cél kiegészítő-pótlólagos anyagi és emberi erőforrások becsatornázása a szociális szolgáltatásokba, a másik a szolgáltatások hatékonyságának és eredményességének fokozása.

2) A partnerségi kapcsolatokban a stratégiai távlat alapvető fontosságú.

3) Kik a partnerségi kapcsolatok főszereplői? Egerben a helyi önkormányzat a főszereplő, de egyenrangú szereplők az önkormányzat finanszírozta ügynökségek, az önkéntes szervezetek, a helyi közösség különböző csoportjai és végül, de nem utolsósorban a profitorientált magánvállalkozások.

4) A partnerségi viszonyok formális intézményesedése változatos formákat ölthet a szerződésektől az egyezmények különböző formáiig.

5) A felülről lefelé vagy alulról felfelé szerveződési elv domináljon? Erre nincs egységes válasz. Egerben az egyes szolgáltatási területeken a szerveződési filozófia eltérő. A környezetvédelemben például az alulról felfelé elv érvényesül azzal, hogy a civil szervezetek kezdeményezései határozzák meg a közpolitikai témákat. Ugyanakkor a szociális gondoskodásban és az egészségügyben a kezdeti felülről lefelé dominancia után növekedett a civil szervezetek alulról felfelé irányuló kezdeményező szerepe.

6) A szociális hátrányok egyes rétegeknél halmozottan jelentkeznek. Ezért különösen fontos a hálózatok szerepe, mert csak átfogó koordinációval lehet elkerülni a szociális szolgáltatások hatékonyságromboló párhuzamosságát, duplikációját.

7) A partnerségi kapcsolatok megnövelik a különböző típusú erőforrások kombinálásában rejlő lehetőségeket. Ez az információ, a szakértelem, a jogi-szabályozó hatalom és a társadalmi kapcsolatok optimalizálását jelenti.

8) A különböző szereplők együttműködésének szinergikus hatásai egyszerre növelhetik az eredményességet, és csökkenthetik a költségeket.

9) A partnerségi viszonyok erősíthetik a szolgáltatások legitimitását a civil szervezetek, a közösségi csoportok és az egyének bevonásával.

10) A partnerség fejlődését hátráltathatja, ha a célokat nem határozzák meg világosan, a szereplők közötti politikai erőviszonyok kirívóan egyenlőtlenek, ha a meghatározott célokat különbözőképpen értelmezik. Ez megértési problémákat, koordinációs hiányosságokat és konfliktusokat válthat ki a partnerek között.

11) A kommunikatív kapcsolatok kölcsönösségének fejlesztése a partnerségi kapcsolatok alapvető összetevője. Csak ily módon növelhetik a köztisztviselők a közbizalmat, és csökkenthetik az irreális várakozásokat. Figyelembe kell venni, hogy a különböző társadalmi csoportok információs igényei és várakozásai a „minőségi” információk irányába tolódtak el.

 

Irodalom

Balogh Eszter, Bullain Nilda–Simon Ildikó (szerk.)

1997 Egymás jobb megértése felé. Tanulmányok az állam, az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek viszonyáról. A Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány, Bp.

Dacova, Vera–Dreossi, Bianca–Hyatt, Jenny–Socolovschi, Anca

2000 O prezentare a sectorului neguvernamental. Consolidarea strategiei donatorilor. Buc.

Foley, M. W.–Edwards, B.

1996 The Paradox of Civil Society. Journal of Democracy, 7, No 3 (July 1996), pp. 39–52.

Gavril, Flora

2002 A romániai civil szféra helyzete. International Policy Felow, 2001–2002, LGI, Bp.

Harsányi László–Mészáros Geyza–Nárai Erzsébet–Sebestény István

2000 Városi nonprofit szervezetek és önkormányzatok. In: Csegény Péter és Kákai László (szerk.): Köztes helyzet? A civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolatában. Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya, Bp.

Hoós János

1995 Social Welfare Policy in Hungary during the Transition in Political and Economic Structures. In: Victor A. Pestoff (ed.): Reforming Social Services in Central and Eastern Europe – an Eleven Nation Overview. Cracow Academy of Economics, Cracow.

Horváth M. Tamás–Péteri Gábor

1993 Új változatosság. Politikai keretek és gazdálkodási stratégiák az önkormányzatokban. Helyi Demokrácia és Újítások Alapítvány, Bp.

Jenei György–Palotai Zsuzsa

1996 Szociális problémák és szociális irányítás Egerben. In: Lévai Katalin és Straussman, Jeffrey D. (szerk.): Innovatív önkormányzatok. Helyi Társadalom Kutató Csoport, Bp.

Jenei György–Vári Anna

2000 Partnership between local government and the local community in the area of social policy: A Hungarian experience. Public management, 2 (2).

Kuti Éva

1996 The nonprofit sector in Hungary. Manchester University Press, Manchester and New York.

Kuti Éva

(1999 Different Eastern European Countries at Different Crossroads. Voluntas, Vol. 10, No 1. March.

Mészáros Geyza–Sebestény István

1998 Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata. In: Landau Edit, Szalai Júlia és Vince Péter (szerk.): Az államtalanítás dilemmái: Munkaerőpiaci kényszerek és választások. Aktív Társadalom Alapítvány, Bp.

Mulgan, G.–Landry, Ch.

1995 The Other Invisible Hand: Remaking Charity for the 21st  Century. Demos, London.

Nonprofit szervezetek Magyarországon, 1995, 2000, 2004 (1997, 2002, 2006). Központi Statisztikai Hivatal, Bp.

Osborne, Stephen P.–Kaposvári, Anikó

1998 Managing Social Needs in Postcommunist Hungary. In: Non governamental Organizations. Local Government and the Development of Social Services. Discussion Papers. No. 4. Published by the Local Government and Public Service Reform Initiative, Bp.

Salamon, L. M.–Anheier, H. K.

1996 The Nonprofit Sector: A New Global Force. The Johns Hopkins Comparative Nonprofit Sector Project. Institute for Policy Studies, JHU, Baltimore, Working Paper No. 21.

Sebestény István

1998 Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata, 1996. Központi Statisztikai Hivatal, Bp.

Sebestény István

2002a A nonprofit szervezetek önkormányzati támogatása 2000-ben. Központi Statisztikai Hivatal, Bp.

Sebestény István

2002b Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata, Központi Statisztikai Hivatal, Bp.

Szabó István

2000 A települési önkormányzatok és a civil szervezetek kapcsolatrendszere. In: Csegény Péte–Kákai László (szerk.): Köztes helyzet? A civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolatában. Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya, Bp.

Széman Zsuzsa

1996 Az önkormányzatok és a civil szféra kapcsolata. In: Lévai Katalin–Straussman, Jeffrey D. (szerk.): Innovatív önkormányzatok. Helyi Társadalom Kutató Csoport, Bp.

Széman Zsuzsa–Harsányi László

1999 Halak és hálók. Kapcsolatok a helyi szociálpolitikában. Nonprofit Kutatócsoport, Bp.

Széman Zsuzsa–Harsányi László

2000 Szociális kvartett. Nonprofit Kutatócsoport, Bp.

Vajda Ágnes

1995 Alapítványok, egyesületek és önkormányzati intézmények. Európa Fórum, 5 (2).

Dimensiuni ale sectorului neguvernamental din România. FDSC, iunie 1997.