Június 2007 Közigazgatás, reform |
Bevezető Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek) Papp Attila Zsolt A visszavonható ténylegesség Bakk Miklós Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia Cziprián K. Loránd–Deme Cecília Decentralizáció és dekoncentráció Butyka Loránd A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése Deme Cecília A politikai korrupció természetrajza Gulyás Gyula Napjaink romániai köztisztviselői Szőcs Levente Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes A pénzlépő kislány (próza) Váradi Nagy Pál Szociális partnerség Székelyudvarhelyen Balogh Márton Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat Kozma Csaba EURÓPAI NAPLÓ Mindennapos népszavazás Zirkuli Péter TOLL Határtalan irodalom Sárközi Mátyás Dsida Jenő, a nyelvvédő Cseke Péter Móser Zoltán erdélyi fényképei elé Tánczos Vilmos Szebeni kanálisfedők Győrffy Gábor Igazgatnak, közigazgatnak Kalinovszky Dezső TÁJOLÓ Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében Varga Sándor HISTÓRIA Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai Killyéni András VILÁGABLAK Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban Vasile Prahovean Kisebbségi sajtó Európában Székely Kriszta MŰ ÉS VILÁGA Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság Lakner Lajos KÖZELKÉP Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba Önkormányzatok és politika Hornung Ferenc–Szabó Ferenc Cigány-kérdés alulnézetből Wilhelm Sándor TÉKA A csoda fogságában Demény Péter Tan–nyelv–politika Benő Attila Kegyetlen, szép magyar sors Ráduly Zoltán A történetek és azok vége Péter Árpád A helytállás enciklopédiája Győrffy Gábor A Korunk könyvajánlata TALLÓ Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról Deme Cecília ABSTRACTS Számunk szerzői | Papp Attila Zsolt Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek) Egy utca hossza Nem indulhatok arra, pusztán mert arra jó – vonul egy tankhadosztály. Amott egy tankhajó dekkol a kikötőben. Bevéve már a város, megszállva már az utca. És minden oly lakályos! Indulni kéne végre – de hol az indulat? Egy tankhajóval jöttem, elvisz egy gyorsvonat. Végig kéne menni azon az utcán végre. Vigyáz a parti őrség, a víz a partot érte. S ha eljönnének érte – mert érte jönni jó –, a megszálló e tájban lehetne új lakó. Lehetne bennszülött is, a helynek bölcs tudója. Ismerne minden titkot, midőn az utcát rója. Kimérné minden léptét. Tudná az új lakó: a táv az A-tól B-ig sehogy sem osztható. Micsoda paradoxon: léptére nincsen lépték. Alant, a mélyben várnak, akik az utcát védték. Számára ez a város, a ház, az utca: díszlet. Valami összerakta mindazt, mi összeillett, de külön léte nincsen, és nincs részekre osztva. Egy mérhetetlen mérték, ez most egy utca hossza. Az elsüllyedt terekben számolnak, élnek nagyban. Amit a föld felett látsz, már teljesen lakatlan. Egy furcsa nap Valaki jön, valaki vár ma itt, e lap mögül is ferdén rám tekint: e helyen aki más helyekre vár, hol más időkben jönne télre nyár vagy nyárra tél talán, tavaszra ősz, és elhullott levélen kergetőz’ két senki szív, két satnya, senki test – hát itt találna majd, ki megkeres egy nyári-őszi semmi délelőtt. A föld alatti léptek jelzik őt, ki arra jár, hol testesülni bír. Egy furcsa nap bizony. Levél, papír. |