Május 2007
Etűdök etikára


  Bevezető
  

  A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)
  Kenéz Ferenc

  Szakmai kompetencia és etika
  Ungvári Zrínyi Imre

  Darwini etika a 20. században
  Szántó Veronika

  A fejlődés etikájáról
  Boda Zsolt

  Felelősség és döntés
  Zsolnai László

  Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek)
  Muszka Sándor

  A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai
  Gheorghe Popa

  Az abortusz etikája
  Mihaela Frunză

  A számítógép közvetítette kommunikáció etikája
  Mester Béla

  Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok
  Fekete László

  Séta nosztalgiában
  Bögözi Kádár János

  Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek)
  Fülöp Orsolya


Toll
  Bretter György sírjánál
  Angi István

  Akinek régi korokból súgnak
  Csapody Miklós


História
  Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről
  Kiss András


Világablak
  A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés
  Balog Adalbert


Mű és világa
  A vágy rítusai
  Bíró Béla


Közelkép
  Lehet-e az etika „alkalmazott”?
  Veress Károly

  Egy illúzió múltja
  Sárkány Péter


Téka
  „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó)
  Bogdán László

  A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium)
  Bucur Tünde Csilla

  Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium)
  Bakk Ágnes

  Lélek-létlehetőségek
  Király V. István

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A demokratikus stabilitás kellékei
  Ferencz Enikő

  Ember az édenen innen és túl
  Veress Boglárka



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Veress Boglárka

Ember az édenen innen és túl

 

A Photo Magazine ez évi első száma az emberi testről üzen: arcok, végtagok, mozdulatok, izmok, testhelyzetek, mindezek rólunk szólnak, hozzánk tartoznak. Fény, árnyék, színek, formák, pillanatok: körülvesznek, bennünk vannak, egyedivé varázsolnak. Kül- és belföldi művészek, valamint amatőrök munkáinak tükrében figyelhetjük az ember és az őt körülvevő világ közötti kapcsolatok sokszínűségét.

Arno Rafael Minkkinen finn fotóművész alkotásaira hívnám fel elsősorban a figyelmet. Az emberi test vizsgálatának szentelt majdnem négy évtized alatt sajátos, különleges „módszert” dolgozott ki ennek megmutatására. Képein az ember egyet jelent a természettel. A föld, a víz és a levegő az ember alkotóelemei. Ettől lesz a kinyújtott végtag fatörzs vagy éppen madárláb, a hát hegyek közt mélyedő völgy, a kiáltás hangereje és tartalma látható. Ramona Novicov műkritkus szerint Minkkinen fotóin az emberi testet azon természetbe ágyazva szemlélhetjük, amelybe mindig is beletartozott. Ettől annyira szoros a kapcsolat a kettő között. A művész fotói statikusak. Mégis sok esetben úgy tűnik, mintha mozognának. Ez a jelenség a bennük felhalmozódó formai feszültségek sokaságából fakadhat. A mozdulatlanul, feszesen kinyújtott lábak és karok, a víz felszínén kifeszített test mind élettel, lélekkel telített elemek. A testrészeken szerteágazó redők, ráncok, vérerek, mélyedések, domborulatok megfelelő kihangsúlyozásával, az ezekkel való játék tudásával a mozdulatlanság mozgásnak, az élettelen élőnek tűnhet. Minkkinen ezen lehetőségek minden csínját-bínját ismeri.

Szintén a természet és ember harmóniáját vetíti fotópapírra Szergej Buslenko ukrán származású művész. Fotóit közvetlenül a vízfelszín alatt vagy a víz felszínével egy vonalban hozza létre a női test szépségét hangsúlyozva. A vele készült interjúban elmondja: azért választotta a víz alatti fotózást, mert a vizen átszüremlő fénysugarak varázslatos, játékos megvilágítást jelentenek a test számára. Ettől az sokkal sejtelmesebbé, bűvösebbé válik. Igyekszik oly módon beállítani modelljeit, hogy úgy tűnjön, otthonosan mozognak a víz alatti világban, ezzel is hangsúlyozva a természet és ember közötti ősi kapcsolatot. Képeit – talán a színek és fények játékának köszönhetően –  mozgás, hullámzás jellemzi.

Ez a lapszám az embernek a természet édeni öleléséből való kiszakadottságát is megmutatja. Ştefan Tuchilă bukaresti fotós munkáin az épületek kapnak főszerepet. Az ő világában az emberek rohanó, időhiányban szenvedő teremtmények, akiknek nincs idejük pózolni. Ezért képein az alakok mozgásban vannak, homályosan vagy elmosódottan megjelenítettek, leginkább a hátuk mögött vagy melletük emelkedő, mozdulatlan épületek jutnak főszerephez. A szemlélő úgy érezheti, biztos pontot csupán egy-egy épület jelent. Mivel a fiatal fotós építészeti tanulmányokat is folytat, elsősorban az egyes épületelemek kihangsúlyozásával foglalkozik. Igencsak kedveli a különböző, vízszintesen vagy függőlegesen párhuzamos, egyenes vonalak előtérbe állítását. Ezzel növeli képei hidegségét, komorságát, szigorúságát, így még inkább rávilágítva harmóniamentes világunk korlátaira.  

Marco Tenaglia olasz modellfotós a lélekvesztett, áruba bocsátott női testet jeleníti meg. Fotómodelljei természetellenes szépségét ideálként állítja elénk. Olyan ideálokat kreál, melyek pontosan ürességük miatt utánozhatatlanok. Testhelyzetek, smink, testfestés, ruhák, kiegészítők, dekorációk: a lesüllyedt világ kellékei, melyben a gondolkodás, természetesség, az érzelmek nem jutnak szerephez. Semmitmondó tekintetek merednek ránk. Színhasználata sekélyes, leginkább a fekete-fehér fotózásra, a fényre és az árnyékolásra fektet hangsúlyt. Mindezek monotonitást, mondhatni robotszerűséget kölcsönöznek képeinek.

A fotóművészeti folyóirat január-februári összevont számát lapozgatva egymással ellentétben álló világokat láthatunk, melyek nem minden esetben egyeztethetőek össze. A lapszám képet alkot a természetes kezdetről és arról, hogy milyennek látszik a „vég”. Azt, hogy a szépség csupán a testben rejlik, vagy szükség van egyébb „kiegészítőkre” is, mindenkinek magának kell eldöntenie. (Photo Magazine, 2007. 1.)