Január 2007
Nagyszeben — múlt, jelen


  Luxembourgtól Nagyszebenig
  Horváth Andor

  Megmutatjuk magunkat a városlakónak és a világnak
  Tibori Szabó Zoltán

  Nagyszeben mint erdélyi „főváros”
  Konrad Gündisch

  Nagyszeben gortiszi kövei
  Horst Schuller–Hajdú Farkas-Zoltán

  III. Zsoltár; XIII. Zsoltár (versek)
  Ştefan Aug. Doinaş

  Az alkotási folyamat és a többnyelvűség
  Joachim Wittstock–Fodor Bálint

  Óda Szebenhez gyermekhangra
  Lászlóffy Aladár

  Az én Nagyszebenem
  László Ferenc

  Újjászületés (vers)
  Lackfi János

  Temetés Szebenben
  Hajdú Farkas-Zoltán


EURÓPAI NAPLÓ
  Európa peremén
  Pomogáts Béla


TOLL
  A diplomácia nyilvános kérdés?
  Vladimír ©tefanovič


HISTÓRIA
  Nobilis vagy kliens?
  Flóra Ágnes

  Nagyszebeni diákok a brassói Honterus Gimnáziumban a 16. században
  Gernot Nussbächer

  A kisebbségi kérdés megoldásának egy pozitív példája: Dél-Tirol esete II.
  Gulyás László


VILÁGABLAK
  A pécsi kísérlet
  Takáts József


MŰ ÉS VILÁGA
  Nagyszeben német irodalma
  Balogh F. András

  Konténerlét
  Keszeg Vilmos


KÖZELKÉP
  Román bankélet az első világháború előtti Erdélyben
  Ion I. Lapedatu

  Nagyszeben: Európa ökumenikus vallási fővárosa 2007 szeptemberében
  Bodó Márta

  Szeben bánja
  Mihály László

  A Siebenbürger Zeitung életei
  Borbáth Zsuzsanna


LEVELESTÁR
  Rólunk szól a történet (Kántor Lajos bevezetőjével)
  


TÉKA
  Egy tündöklő árny Alexandriából
  Bogdán László

  Várostörténet dióhéjban
  Nagy Róbert

  Franz Hodjak kolozsvári megjelenései
  Végh M. Balázs

  A Korunk könyvajánlata (Balázs Imre József ajánlja)
  


TALLÓ
  Kortárs és alternatív
  Musca Szabolcs

  Húsz évig nem írt – bölccsé vált
  K. E.

  Ösztönemberek (film)világa
  Nagy Katalin



  LÉPCSŐHÁZ
  

  SZÁMUNK SZERZŐI
  

Nagy Róbert

Várostörténet dióhéjban

Harald Roth: Hermannstadt. Kleine Geschichte einer Stadt in Siebenbürgen

 

Harald Roth neve ismerősen hangzik az Erdély történetével foglalkozó magyar olvasó számára is. A szerző a kortárs szász történészek legjobbjai közé tartozik. A Nagyszebenből elszármazott kutató a Neckar-parti Gundelsheimban működő erdélyi történeti intézet vezetője. Eddig megjelent, átfogó művei közül talán a legismertebb a három évvel ezelőtt már második kiadását megért, természetesen német nyelvű, rövid Erdély története (Kleine Geschichte Siebenbürgens).

Jelen kötetet a szerző a rövid Erdély történethez hasonlóan elsősorban a nagyközönségnek (de nemcsak) írta. Egy tájékozott olvasó számára pedig elég nyilvánvaló, hogy milyen alkalomra: a 2007. évben Nagyszeben Luxembourg városával együtt viseli az Európai kulturális fővárosa címet.

A 233 oldalt tartalmazó középformátumú könyvet sem jellege, sem méretei nem teszik alkalmassá arra, hogy új ismereteket tárjon az olvasó, elsősorban a szakmabeliek elé. Amint azt Harald Roth már a rövid előszó végén megjegyzi, összefoglaló munkát tartunk a kezünkben. Azt sem rejti véka alá, hogy a nagyobb lélegzetű, minőséginek mondható, legújabb kori várostörténeti kutatások terén Nagyszeben esetében is nagy hiány mutatkozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a könyv végén található Nagyszeben város történetének válogatott könyvészete. A 37 felsorolt könyvnek és tanulmánynak alig fele jelent meg a 20. század végén és az új évezred elején, a másik fele pont egy évszázaddal korábbról származik. Még mielőtt bárki is rosszindulattal vádolhatna, gyorsan hozzáfűzzük, hogy sajnos ez a jelenség általános, azaz Erdély majdnem minden nagyobb városára érvényes ez utóbbi megjegyzés. E tény elsősorban az 1948 és 1989 közötti időszak hivatalos művelődéspo-litikájának köszönhető.

A kötet összefoglaló jellege miatt sem tartalmaz lábjegyzeteket, de a végén megtalálhatjuk a már említett válogatott könyvészet mellett a képek, rajzok, térképek jegyzékét, a térképeken szereplő utcanevek német és román nyelvű mutatóját, valamint egy személy- és helynévmutatót.

A szerző hat korszakra osztja a város történetét, ennek megfelelően a könyv is hat fejezetre oszlik. Az első fejezet az alapítástól a mohácsi vészig vezeti a város történetét (Von der VILLA HERMANNI zur reichen Handelsmetropole [ca. 1150-1526]) és egy falusi jellegű településnek gazdag kereskedővárossá való fejlődését követi nyomon. A kezdetben Hermannsdorfnak nevezett Nagyszeben megalapítása katonai és politikai körülményeinek bemutatása mellett a szerző vázolja a Királyföld egyházi és világi közigazgatásának fejlődését. Részletesen imerteti Nagyszeben várossá fejlődését, valamint azt a folyamatot, melynek eredményeként a város az 1486-ban a Mátyás király által megerősített középkori szász nemzeti autonómia székvárosa lett. Fontos helyet kap a település gazdasági és társadalmi fejlődése is. A város védműveinek, valamint egyházi és polgári épületeinek a bemutatása sem hiányzik e fejezetből.

A második fejezet már a „szász nemzet fővárosáról” szól (Die Hauptstadt der sächsischen Nation [1526-1614]). A mohácsi vész utáni politikai változások folyamán a város kitűnik Habsburg-pártiságával, Nagyszeben volt az a jelentős szász város, amely utolsónak fordított hátat Ferdinándnak. Ugyanakkor a város azon erdélyi települések közé tartozott, ahol a legkorábban jelentkeztek a reformáció gondolatai. Az erdélyi szász evangélikus egyház szuperintendense természetesen Nagyszebenben székelt, de az 1572-es püspökválasztással a székhely majd háromszáz évre átkerült Berethalomba. A nagyszebeni nyomda és iskolák az erdélyi szászok alapvető kulturális intézményei közé tartoztak. A tárgyalt korszaban, annak ellenére vagy épp annak köszönhetően, hogy a település a szász nemzet „fővárosának” számított, komoly megpróbáltatásokban volt része. A tizenöt éves háború szenvedést és pusztulást hozott a városra. Az 1603. évi pestisjárvány előtt 6000 fős lakosság 1614 végére alig érte el a 3000 főt.

A harmadik fejezet már a Báthory Gábor erdélyi fejedelem nevével fémjelzett megszállás utáni város történetét mutatja be (Die bescheidene Stadt [1614-1687]). A település lakossága ugyan a felére apadt, de a város védművei épek maradtak és a kiváltságait is megőrizte. Bethlen Gábor és az őt követő I. Rákóczi György kora e település számára is megteremtette az oly sokat óhajtott békét, és lehetővé tette a gazdasági fellendülést, ami nagyban hozzájárult a művelődési élet felvirágzásához. II. Rákóczi György kora és az ezt követő időszakban ismét súlyos anyagi és embervesztségeket könyvelhetett el a város és annak környéke. Scherffenberg császári tábornok 1687. október 30-i bevonulása már egy új korszak kezdetét jelenti Nagyszeben és Erdély számára egyaránt.

A negyedik fejezet Erdély Habsburg-kézre jutásától az 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc leveréséig tárgyalja Nagyszeben történetét (Die Landeshauptstadt [1687-1849]). A Habsburg Birodalom legkeletibb tartományának lesz fővárosa a Cibin-parti város. Bár a kurucvilágot a város is megszenvedi, nem tudják soha bevenni. Az erdélyi Főkormányszék (Gubernium) és a tartományi közigazgatás intézményeinek székhelyeként moden védműveket kap a város. A bécsi udvar által küldött hivatalnokokkal együtt ismét megjelennek a római katolikus egyházi intézmények: kolostorok, iskolák. A városkép is átalakul, teret hódít a 18. század építészete, az öltözet is változik, felvirágzik a kulturális élet, színielőadásokat tartanak, megjelennek az első sajtótermékek. A Habsburg-kormányzat intézkedései nyomán a gazdasági élet is fellendül, a város polgársága anyagiakban és szellemiekben egyaránt gyarapodik. A 19. század első évtizedeiben vetik meg a városban az ipar alapjait.

Annak ellenére, hogy Bánffy György gubernátor 1790-ben Kolozsvárra helyezi át a Főkormányszéket, az fejedelemség többi központi közigazgatási intézményei Nagyszebenben maradnak. Ez a helyzet is nagyban befolyásolta a város 1848–49. évi szereplését. 

Az ötödik fejezet a neoabszolutizmus kezdetétől az első világégés végéig lezajlott gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés mutatja be (Die moderne Stadt [1850-1918]). A magyar forradalom és szabadságharc bukása utáni korszak a településnek a modernizáció folytatását jelentette. Bár az 1867-es osztrák–magyar kiegyezéssel Nagyszeben véglegesen elvesztette addigi közigazgatási szerepköreinek túlnyomó többségét, a gazdasági- és kulturális életben kárpótolhatta magát. Erdély első számú pénzügyi központjává nőtte ki magát, elsősorban a szász és román pénzintézetek köszönhetően, de az ipar és kereskedelem terén is komoly fejlődés ment végbe. A kiegyezés évében (majd háromszáz év után) Szebenbe visszahelyezett evangélikus püspökség vezetésével a város az erdélyi szászok kulturális központjává nőtte ki magát. A szászok mellett, a 18. század elejétől, fokozatosan felemelkedő erdélyi románságnak, Balázsfalva mellett egyik kulturális de ugyanakkor gazdasági központja is e város lett. Ebben a korban zajlott le az az urbanizációs folyamat melynek eredményeit a mai napig érzékelheti a településre látogató idegen.

 A hatodik és egyben utolsó fejezet 1918-tól napjainkig követi a város történetét (Von der vergessenen Provinzstadt zur europäischen Kulturhauptstadt [1918-2007]). A román állam kereteibe való betagolódás hátrányai és előnyei egyaránt érintik a várost. A földreform eredményeként a város elveszti legnagyobb birtokát a hét bíróról elnevezett nagykiterjedésű erdőségeit, akárcsak az evangélikus egyházközségek és iskolaalapok nagyobb földbirtokait és városi ingatlanjaik jelentős hányadát. A nagyszebeni szász vezetők azonban hamar megtalálják helyüken az új államban. Az ipari és kereskedelmi tevékenységen kívül a Romániában élő németeknek egységes politikai szervezetbe való tömörítésével igyekeznek az élre törni. A helyi politikai és társadalmi jellegű szervezetekben azonban hamarosan jelentkeznek a nemzetszocialista eszmék. Ez pedig, az egyházi és világi főméltóságok tiltakozása ellenére is megállíthatatlan folyamatot indít el.

A második világháború és annak kimenetele súlyos következményekkel jár, elsősorban a város német ajkú lakosságára nézve. A szibériai deportálások valamint az új politikai- és társadalmi rend megtöri Erdély és egyben Nagyszeben szász lakosait. A 20. század hetvenes évei pedig a szászok és a kevés számú zsidó polgár emigrációjának kezdetét is jelenti. Ami azonban fokozatos kiszorulást jelent az alapítók kései leszármazottai számára egészen mást jelent a város egészére nézve és főleg a két világháború közti időszakban többségbe került románság számára.

A mű eleget tesz a rövid, összefoglaló jellegű írás minden kritériumának. A város eseménytörténetét pontosan ismerteti, az urbanizációs folyamat és a városkép középkori és koraújkori változásait elsősorban rajzokkal a többi korszakot pedig képekkel szemlélteti. A kihajtható elülső borítólapon Nagyszeben falakon belüli utcahálózatának térképét találhatjuk, külön jelezve a legfontosabb épületeket, a hátulsó borítólapon pedig egy, a város tágabb környezetének, illetve Szebenszék/Szeben (vár)megye  közigazgatási határainak alakulását szemléltető térképet láthatunk.

A szerző, amennyire az adatok engedik, követi a város és környezete lakosságszámának, társadalmi és etnikai összetételének alakulását. Szemlélteti a változások jellegét és azok kihatásait. A népesség összetételéből adódóan a várostörténet főszereplői a szászok, hiszen a dualizmus korában is ők alkotják a többséget. Azonban nem hagyja figyelmen kívül a román, illetve magyar elemeket sem. A románság 18. századi, elsősorban egyházi jellegű felemelkedése együtt jár a görögkeleti püspöki székhelynek a város falain belül való elhelyezésével, a 19. század pedig már a románság kulturális  és gazdasági megerősödésének lehetünk szemtanúi. A magyarság soha nem volt nagyobb arányban képviselve a település lakosságán belül.

Az a sejtés, mely szerint a könyvet a 2007-es ünnepi alkalomra (is) adták ki, akkor bizonyosodik be, amikor az olvasó az utolsó két oldalhoz ér, ahol a 2000. és 2004. évi helyhatósági választások eredményeit és az Európai Unió minisztertanácsának 2004. évi döntését ismerteti a szerző. Ez utóbbi döntés értelmében viselheti 2007-ben Nagyszeben az Európa kulturális fővárosa címet.

Mindennek ellenére a kötet pontos adatokkal és ismeretekkel teli, élvezhető olvasmány.

 

 

*Böhlau Verlag, Köln-Weimar-Wien, 2006.