December 1997
Látványaink logikája

Valkai Krisztina

Házak, otthonok, stílusok

„Az évtizedes elhanyagolás és a II. világháború, valamint az 1956-os forradalom okozta sebhelyek ellenére Budapest Nyugat egyik legvalódibb, 19. századi városa” — írja Norbert Schoenauer Müvészetek és iparmüvészetek/Új művészet/Lakóházak című könyvében*. A szerző Budapesten végezte az egyetemet, és később is sokszor ellátogatott csodált városába. „Értékelni kezdtem az utcák építészetének gazdagságát és változatosságát, és mivel a városközpont szerencsére megúszta a városi újjáépítést, amely általános volt a második világháború után, legtöbb utcája és épülete ugyanúgy néz ki ma is, mint ötven évvel ezelőtt.”

Schoenauer a 19. század végi és a 20 század eleji építészeti stílusokat mutatja be. Főleg az Arts and Crafts és az Art Nouveau mozgalmakra koncentrál, amelyek megújították az építészetet, és a modern kort készítették elő. „Az Arts and Crafts mozgalom célja egyszerűen az volt, hogy egy olyan művészeti stílust hozzon létre, amely mindenki számára hasznos lehet. Az a művészet, amely csak néhány emberhez szól, éppen olyan haszontalan, mint az oktatás, amely csak néhány emberért van” — mondta a mozgalom egyik elindítója. Ez az elv vált a 20 századi építészet alapelvévé.

A szerző Európa és Amerika lakóházait mutatja be, külön fejezetet szentelve Anglia és Skócia házainak. A 19. századi építészet megújulást kívánt, s nem is annyira stílusában. A város lakói megrémülve a pusztító betegségektől — pl. a tüdővésztől, amely a bezártság, az egészségtelen levegő miatt rémisztő gyorsasággal terjedt — elkezdtek a vidékre tekintgetni. Akik tehették, kiköltöztek falura. Az építészek pedig, akik a városi stíluson akartak javítani, helyszűke miatt új környezetet kerestek a városi tervek megvalósításához. Kiköltöztek a „zöld mezőkre”, nem túl messze a városoktól.

Az említett két mozgalom hódított a lakóházak építészeti stílusában, keveredve a tradicionális építészeti formákkal. Furcsa otthonok jöttek így létre. A várostól menekülő tehetős emberek—engedve a romantikus, misztikus késztetésnek — sorban vásárolták fel a régi udvarházakat, és felújították ezeket. Érdekes kontrasztban állt így az öreg ház és a legújabb technológia. Schoeunauer példákat sorakoztat fel: Rudyard Kipling sussexi háza 1634-ben épült. Az 1902-től tulajdonában lévő házban villanyvilágítás volt, az udvaron pedig modern személygépkocsi állt.

A szerző bemutatja a regionális sajátosságokat magukon viselő házakat. A különböző területeken épült házak nagystílusbeli eltéréseket mutatnak. Leírásukat rajzok teszik szemléletessé. A házakat nem csak kívülről, hanem sokszor belülről is ábrázolja; néha az alaprajzot is mellékeli. Könyve illusztrációkban gazdag leírásaiból pontos fogalmat nyerhetünk Európa és Észak-Amerika 19. századi lakosságának építkezési szokásairól.

Anglia és Skócia házainak bemutatása során először területenként állítja az olvasó elé a különböző stílusú lakóépületeket. Így ismerkedhetünk meg Somerset, Gloucestershire, Suffolk, Cornwall, Kent, Norfolk épületeivel, házaival. Ezután a területek építészeivel és alkotásaikkal kerül szembe az olvasó. Ernest Newton, William Richard Lehaby, Mervyn Edmund Macartney, Edward S. Prior nevével találkozhatunk.

A fiatalabb generációhoz tartozó Richard Barry Parker és Raymond Udwin nagyban hozzájárult a városi környezet megújításához. Ők belsőépítészettel is foglalkoztak. Az általuk tervezett épületek, gyér bútorzatukkal, szőnyeg nélküli padlójukkal és üres, tiszta falaikkal az egyszerűség és hasznosság elve szerint készültek. Ellenben villa stílusú házaik alacsony fülkéjű ablakaikkal szokatlan, asszimetrikus, de általában festői képet mutattak.

Az Arts and Crafts mozgalomnak köszönhetően sok angliai és skóciai kisváros nyert új, mutatósabb kinézetet a 20. század első évtizedében.

Az észak-amerikai építészet ugyanolyan sokoldalú, sokszínű, mint kultúrája és etnikuma. A bevándorlók nemcsak nyelvüket vitték magukkal, hanem népük építészeti stílusát is. Igaz, hogy sokszor kénytelenek voltak módosításokat eszközölni, alkalmazkodva az éghajlati és domborzati viszonyokhoz.

Az első Arts and Crafts iskola 1897ben alakult Bostonban, de a magát a mozgalmat az úgynevezett zsindely-stílus előzte meg, amely nevét a házak külső kinézetéről kapta. Henry Richardson nevéhez fűződött ez a stílus. Házainak külső képe asszimetrikus volt. Belsejüket pedig tágas terek uralták.

E.W. Bok és Elsie de Wolfe volt a kor két legnagyobb stílusteremtője. Bok a nagyon népszerű Hölgyek Háza Magazint szerkesztette, amelyben sok modern tervrajzot közöltek a korabeli építészek. Wolfe pedig — korábban színésznő — belsőépítészként szerzett magának hírnevet. Berendezési stílusa kontinensszerte népszerűvé vált. A reformereknek köszönhetően az észak-amerikai házak lényeges fejlődésen mentek keresztül: a túldíszítettség, filigranitás helyébe az egyszerűség, tágasság, kényelem lépett, és megnőtt az igény a friss levegő iránt. A túlzsúfolt társalgó (parlor) helyett, amely a ház legelegánsabb, de ugyanakkor legkényelmetlenebb és legkihasználatlanabb helyisége volt, tágas, szellős nappalikat rendeztek be, könnyű, színes bútorokkal, ahova szabadon áramlott be a fény a széles ablakokon keresztül. Divatba jött a veranda, amolyan külső szobává vált, ahol a család szívesen töltötte idejét. A meleg nyári hónapokban hálóként is szolgált, ez esetben szomszédos volt egy belső öltözőszobával, az esőtől pedig tarka tetőhuzattal védték.

A mozgalom nemcsak Angliában és Észak-Amerikában hódított, hanem egész Európát is átfogta. Schoenauer röviden bemutatja a francia, olasz, német és az osztrák házakat, építészeti iskolákat. Kitér a magyar építészeti stílusra is, megemlítve, hogy a 19. század végén a Honfoglalás 1000. évfordulója kapcsán felpezsdülő nemzeti öntudat új, egyéni építészeti szabadstílus kialakulását várta el. Lechner Ödön, külső és belsőépítész a magyar néphagyományok alapján kívánta megújítani az építészetet. Habár Lechner nem éppen házak építése nyomán vált híressé építészeti körökben, akad egy sor épület Budapesten, amely az ő tervei alapján készült (pl. a Sipeki villa). Lechner tanítványai közé tartozott Kós Károly is, aki, mint tudjuk, szülőföldje művészetét újította meg, tette híressé. Schoenauer a Varjúvárat mutatja be Kós munkái közül, ezt tartja az erdélyi stílus jellegzetes darabjának. Az építőről csodálattal emlékezik meg; az identitástudat és a szülőföld iránti szeretet példaképeként mutatja be.

Az első világháború elsöpörte az Arts and Crafts mozgalmat. Sok ház elpusztult, a háború utáni újjáépítés pedig már egészen más irányt vett. Megkezdődött a modernizálódás és iparosodás; a művészet és az építészet rohamosan hanyatlott a civilizáció felé. A modern mozgalom már nem etnikai, nemzeti központú volt, hanem egy egységesített, nemzetközi stílus hordozója. Napjaink stílusáról, ha van egyáltalán százdvégi világunkban stílus, más forrásokból szerezhetünk tudomást. Érdekfeszítőnek és jónak találva Schoenauer könyvét, én valamilyen folytatást várok. Szívesen venném, ha valaki hazánk tájain nézne szét. Meggyőződésem, sok érdekességet találna.

 

Norbert Schoenauer: Arts and Crafts/Art Nouveau/Dwellings. McGill University. Montréal, 1996.