Augusztus 1997
Tamási mítosz

ANKÉT

 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 1997. október 2. és 5. között a Tamási-centenárium alkalmából háromnapos színházi fesztivált szervez. Itt kerül majd bemutatásra a Tamási-drámákat különféle szempontokból elemző tanulmánykötet (a könyv kiadására a kolozsvári Koinónia Kiadó vállalkozott). A teljes anyagot olvasva meglepő az, hogy a szerzők többnyire az Ősvigasztalás című korai Tamási-drámával foglalkoztak a legszívesebben, színház és nyelv, színház és tér, színház és gesztusok, színház és humor, illetve a világkép- és archetípusvizsgálat egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy ez a mű hordozza magában a legintenzívebben a színházi esemény lehetőségét.

“Színpadi formát akartam teremteni írja Tamási Áron a Pesti Műsorban, a Hullámzó vőlegény ősbemutatója előtt, 1947-ben. Ebben az évben már az ötödik Tamási-színmű kerül színpadra (Énekes madár (1935), Tündöklő Jeromos (1936), Vitéz lélek (1941), Csalóka szivárvány (1942), valamennyit nagy várakozás és az eseményt körültekintően fölvezető sajtó előzte meg, a fogadtatás azonban mind a szakma, mind a közönség részéről távolságtartó és értetlenkedő volt. Csak a Tündöklő Jeromos kolozsvári, Tompa Miklós rendezte előadása törte meg a sort, és ez a színházi élmény Tamási számára mindvégig mérceként funkcionált. Az anyaországi színházak Tamási ürügyén jórészt a székely zsánert mutatták meg a színpadon, ami pedig a történelem alakulása folytán igencsak rányomta a bélyeget Tamási színmüveinek erdélyi interpretációjára is. A küszöbön álló Tamási-centenárium, a dolgok természeténél fogva jó alkalmat nyújt a Tamási-drámák újraolvasasához és értelmezéséhez. Vajon létezik-e csírájában legalábbis a szakrális Tamási-színház? Népszínmű-e az Énekes madár vagy archaikus színház? És az Ősvigasztalás? Mese és/vagy mítosz? Pogány és/vagy keresztény? És a színművek humora: kópés és/vagy szent?” írja Visky András a kötet szerzőinek küldött hívólevelében. Most pedig nézzünk néhány részletet a válaszokból.