Július 1997
Tudat és történelem

OLVASÓSZOLGÁLAT

Ioan Biriş: Istorie şi cultură (Történelem és kultúra)

„Történelmi tény”... Hogy végül is... ilyen nincs? A századvég filozófiai hermeneutikája erre jutott. A szerző kultúrtörténetet ír, de nem „a történelemről”, „a kultúráról” bölcselkedik, hanem az egyes népek, kultúrák „mi”-csoportjainak kommunikációját írja le. Az feltételez egy apriori réteget, vagyis az alapozás a transzcendens hagyományban történik vagy inkább történt meg, mert folyamatos a múlt idő — a gadameri hermeneutika egyik alapgondolata ez. A „kultúrtörténet-írás” számára a továbbiakban azt jelenti, hogy a kultúra alapító funkcióját interpretálja: a társadalmi valóság az ábrázolásoktól függően változik, írja, vagyis a kulturális energia irányíthatja a társadalmi anyagot. A meggyőződés szellemi energiája uralhatja a biológiai lényt. És ami a legfontosabb: nem az ábrázolások igazságtartalmával, hanem a beléjük vetett hit eredményeként. Hát a szerző ennek a hitvizsgálatnak az irányában építi ki interpretációját. Példák? Ezrek és ezrek égtek már meggyőződések máglyáján, írja.

Gadameri útján természetesen módszertani kérdéseket is tárgyal: a kultúrtörténet-írás funkcióit — kognitív, nevelő, pragmatikus—, és korszerűen, akárcsak Moisés Silva, Francis Vanoye, Anne Goliot-Lété, Paul Redding stb.; nemcsak szimbólumok kiépülésének rétegeit vizsgálja, hanem kontextuális elemzést is nyújt. Végül kreativitástípusokat követve választja el az egyes kultúrákat.

A könyv olyan szintézis, amely nem önmagát folyamatosan újragondoló-írató témájával korszerű, hanem szemléleti, módszertani alapozásában. Mert a... „kultúrtény” interpretációjában — „ember”, „történelem”, „civilizáció”, „kultúra” — az alapkategóriákat gondolja újra, és annak előzetesség-struktúrájában olyan mélyre száll alá, ameddig emberi elme csak eljuthatott. A hit racionalizálhatatlan világába. (Dacia. Cluj-Napoca, 1996) — J.I.

A finnugorok világa (Szerkesztette: Nanovfszky György)

A honfoglalás 1100 éves évfordulóján került sor a II. Finnugor Világkongresszusra, ennek tiszteletére jelent meg a kötet, mely a szerkesztő Nanovfszky György nagykövet szándéka szerint „szeretne hasznos olvasmánya lenni mindazoknak, akik bármily megfontolásból érdeklődnek és tájékozódni szeretnének rólunk, finnugorokról”. Az összeállítás az alábbi fejezetcímeket kínálja az olvasónak: Az oroszországi finnugorok; Az önálló államisággal rendelkező finnugorok; Utazások finnugor földeken; Az oroszországi finnugor nemzeti kisebbségekre vonatkozó törvények és rendeletek; A finnugor népek nemzeti zászlói és címerei. „A világban szétszórtan élő közel 20 finnugor (uráli) nép nyelvének sokfélesége, kultúrájának színessége, gazdagsága lenyűgöző. A megszeretéshez, a megbecsüléshez a megismerésen át vezet az út. [...] Mostani nagy családi találkozónkon érezze itthon magát minden idelátogató rokon, az új és a régi hazánk lakói többé ne eresszék el egymás kezét!” — írja Köszöntőjében Domokos Péter professzor. (Budapest—Moszkva, 1996.) — K.K.Gy.

Clara Liliana Dragoş: Anglia — model

în cultura română modernă (1800—1850)

[Az angol modell

és a modern román kultúra (1800—1850)]

A közelmúlt politikai nyitása természetszerűleg tükröződik a kultúraszervezésben is, a kötet megjelenése mégsem kizárólag e nyitás és kulturális közeledés eredménye. Azt tárgyalja, hogy mit is jelentett a 19. század első felében elsősorban Erdély számára a brit alkotmányos parlamentarizmus és liberális gazdasági berendezkedés, hogy miként vált modellé — és hogy miként ötvöződött a francia, az osztrák—magyar, az orosz mintákkal. Délkelet-Európa sajátossága — írja a szerző —, hogy ezek először is nem egymással, hanem az alapvetően meghatározó helyi hagyománnyal együtt keltek életre kultúrában, tanügyben stb. egyaránt.

„A kötet megjelenése azt hivatott bizonyítani Románia számára, hogy az Euroatlanti Közösségbe való felzárkózásunk gyökerei több mint két évszázadosak” — mutat rá könyve időszerűségére a szerző. (Editura Tehnică. Buc, 1996.) — J.I.

Engel Pál: A temesvári és moldvai szandzsák török kori települései (1554—1579)

A 16—17. század folyamán tartós török uralom alatt állt tájak topográfiáját illetően ismereteink többnyire hiányosak. Minél korábban kezdődött és minél tovább tartott a török hódoltság állapota, a tájékozatlanság annál nagyobb. Hiszen a hódítás során megsemmisült a levéltárak egy része, ugyanakkor a háborúk következtében nagyrészt eltűntek maguk a települések is. Épp e hiányosságok okán hézagpótló e kötet, mely három temesvári összeírásnak történeti földrajzi célú feldolgozása. Érdemi része egy lexikonszerű adattár, mely felsorolja az összeírásokban számba vett topográfiai egységeket, azokkal az adatokkal, amelyek azonosításuk és lokalizálásuk szempontjából indokoltak. Ezt részletes térkép egészíti ki, rajta az adattárnak azokkal az elemeivel, amelyek fekvését legalább megközelítőleg meg lehet állapítani. (Dél-Alföldi Évszázadok 8. Szeged, 1996.) — K.K.Gy.